Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-27 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó
PAVOL BUNČÄK VERSEI: Talón fárodt vagy s elnémult éneked S nyugodni tér a nap és sebzett bika bőg S még mindig fekszel álomba merülten Milyen egyszerű ez Amikor váratlanul felrobbant az álom Mint a csecsemő kezében a gránát Mint eltitkolt szerelem nehéz terhe Először rózsaszín Majd mint a messzeség S véges végig Benőtte e széles világot Ami mindnyájunkat görnyesztett Ami a fejünk felett függött mint ne gondoljak orra A háborút ma meghiúsult éveknek nevezzük Melyek banbán tekintenek ránk Üreges szemek üres gödrök Az egek és a nevetés kifosztott kincsestárai Azok o kiheréli évek Talán fáradt vagy ha még mindig fekszel S nyugodni tér a nap és aztán nincs már többé S a halott kéz szorongatja a levelet mint a pióca A másvilágról ír és a világ nincs már többé A te kővé meredt szemeid Tartják a messzi égnek minden terhét Amely most éppen rád szakadt Terád csak egymagadro Osztozik az almán az emberrel a féreg Osztozik az ágyúval a levegőn az ember hozzá képest a Vezuv gyermekmese Kerestetik egy olyan erdő hol nem az igazságosságról prédikálnak hogy megosztozz az árnyékon a nappal az égbolton a csillagokkal a farkassal a boldogságon Az alkonyul pici, parányi, sokkal kisebb mint képzeletben. És mégis változatlan, az ember változik, puskcigolyó gyorsasággal nő. 0, gyermeki szív, mint fél évszázaddal ezelőtt. Ilyentájt lépett ki apárň a kapun fekete kalapban, bajuszoson, bezárta az iskolát, amikor a tanulók megértették, hogy tüzes belsejű golyó a világ. Rég nem él már. Az iskolások megöregedtek, unokáik az iskolakapu körül bolygóközi repülősdit játszanak. Talán köztük vagyok. Míg itt a pádon ülve képzeleteimben öregszem, korok haladnak át rajtam, ismerős és ismeretlen emberek életei. Már éjszaka van és nem jön senki sem, sem apa, sem anya a paranccsal: Gyerekek, kész a vacsora! Éj, magányosok éje, gondolatok és álmok mélysége, tán a semmi birodalmába való indulás előtti éjszaka, vak, süket, kifosztott semmi és semmi és semmi. Várj, gondolat, légy virág, bódító rózsa. Elszálltak az emberek nevei, a városok története. Láttam a világból egy részt, gondolataim mélységeiben a legnagyobbat, s minden nő oly mámorítóan gyöngéd volt, tekintetükben valami szédítő, s rég ismert boldogsággal integettek, melyre már csak homályosan emlékszem, akárcsak gyermekkorom partjaira, már csak egy pillanatra létezők. Tüzel}, messzeható ágyúk ütege, a tudomány erődítményeiről még tovább, mint ahová a költészet lehelete elszáll, túl a vakság és a bánat határain, s a jövő koroknak hagyd örökül, hogy itt, a földgolyónak eme pontján most forog tengelyén a földi KULCSÁR TIBOR fordításai Susil Weerarathna felvétele VITA A SZOVJET IRODALOMKRITIKÁRÓL 1974. X. 27. A Szovjetunió írószövetségének vezetősége a közelmúltban tartotta az ország irodalmi kritikusainak tanácskozását. A Lityeraturnoje Obozrenyije című folyóirat helyettes főszerkesztője, Nyikifor Paskevics, az APN tudósítójának adott interjújában a szovjet kritika helyzetéről és jellemző vonásairól beszélt. — Az irodalmi kritika jelenlegi helyzetének egyik legfontosabb ismertető- jegye — mondotta Paskevics —, a szovjet közvélemény részéről megnövekedett érdeklődés. Határozottan állíthatom, hogy az írók és kritikusok közötti vetélkedés már nem létezik: párbeszédüket az elvi problémák megoldásának igénye jellemzi. Az írók akkor kezdtek érdeklődéssel fordulni a kritika felé, amikor a kritikában előtérbe került az irodalmi folyamatot elemző módszer. • Miben látja ön a kritika és az írók közötti kapcsolat lényegét? — Természetesen a kritika nem vezeti és nem is vezetheti az írók tollát. Nem erőszakol az íróra témát és nem is tiltja meg, hogy bármilyen témát érintsen. Hogy az író miről ír és hogyan, egyedül ő döntheti el. Ebből a szempontból a kritikának nincs közvetlen hatása a műalkotás folyamatára. És jó is, hogy nem rendelkezik e hatalommal. A legfontosabb, hogy amikor az író az asztalnál ül, a tiszta papírlap mellett, olyankor senki ne zavarja. — A kritika, mint a társadalmi vélemény kifejeződése az irodalmat állandóan az országos kérdések előterében tartja. (Š A szovjet irodalom kezdeti szakaszában Gorkij arra figyelmeztetett, hogy az írói közegben „vezényelni kell egymást". Fennáll e ez az alapelv ma is? — Gorkij a tapasztalatok megosztásában látta az irodalmárok kölcsönös viszonyának méltó elvét. Egyik mai költő kifejezése szerint az irodalmi „klímában“ a szovjet kritika kitartóan tanuljon tanítani, de soha kioktatnil Milyen a modern hős. a tudományostechnikai forradalom hőse? Elhal-e a regény műfaja? Ezekkel és sok más egyéb kérdéssel kapcsolatban a vezető folyóiratokban és újságokban nagy viták bontakoztak ki. A vitákba bevontak filozófusokat, szociológusokat, mérnököket, a termelés vezetőit, szervezőit és munkásokat. A viták középpontjában a szocialista nemzetek irodalma kölcsönös kapcsolatainak problémái álltak. Érdekes számokat idézek. 1972-ben a Szovjetunió kiadói 600 kritikai és irodalomelméleti könyvet bocsátottak ki. 1973-ban számuk már elérte a 900-at. Az 1974-es év terveiben pedig több mint ezer szerepel. A szovjet kritika az emberiség művészi fejlődése, haladó tendenciája védelmének jegyében bírálja a külföld művészetét. Az utóbbi időben sok, a világirodalommal foglalkozó munka jelent meg. Korunkban sokat vitatkoztak azon, hogy a kritikának kire kell elsősorban gondolnia: az íróra vagy az olvasóba? A vita tartalmazott néhány mesterkélt vonást is, hiszen a probléma megoldott: a valódi kritika minden esetben a társadalomhoz fordul. A beszélgetéseknek mégis volt eredményük: kiemelte azt, hogy a kritika tevékenyebben tájékoztassa az olvasóközönséget, legyen tudományos, s hangsúlyozta a kritika felelősségét a társa- . dalom esztétikai ízlésének fejlesztésében A kritika a közvélemény számára izgalmas problémakörök bátor megtárgyalásával, az irodalom népszerűsítése növelésével, a tömegkommunikáció eszközeinek hatékonyabb felhasználásával, a szociológiával való erősödő kapcsolatával is olvasótáborát gyarapítja. Jellemző, hogy az új irodalomkritikai folyóirat, a Lityeraturnoje Obozrenyije, amely az elmúlt év januárjában indult, profitja alapján éppen tőmegfolyóirat: széles olvasóközönségre számít, olyanokra, akik írják és olyanokra, akik „fogyasztják“ a művészi termékeket. A folyóirat helyet ad problémafelvető cikkeknek, recenzióknak, olvasói vitáknak egyaránt. A szovjet kritika jellegében demokratikus. A irodalmi folyamatra, az esztétikai ízlésre gyakorolt hatásának ea a legfontosabb tényezője.
