Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1974-10-11 / 241. szám, péntek

Petráš nem jöhet számításba Amikor Ježek főedző találko­zott a csehszlovák labdarúgó válogatott keretének tagjaival, arról értesült, hogy Petráš lá­zas beteg, s így helyette az utánpótlás válogatott tagjai kö­zül Kroupát hívta meg kereté­be. Kérdéses Pivarník szereplé­se is, s utólagosan a jobbhát­véd posztjára Dobiášt hívták meg. Egyébként Ježek a következő játékosokkal foglalkozik: Vik­tor, Vencel, Pivarník, Dobiáš, Jozef Capkovič, Ondruš, V^ra- din, Rýgel, Vojáček, Pekárik, Gajdúšek, Bičovský, Fandel, Masný, Švehlík, Stratil és Krou- pa. Nehoda sérülése sem jött rendbe, s így játékára nem ke­rülhet sor. Előkészületi mérkőzést ját­szott Uherské Hradištén után­pótlás válogatottunk, amely­nek ellenfele a Slovácka Slá­via volt. Az utánpótlás együt­tes 3:2 arányú győzelmet ara­tott. Mint ismeretes, ez a csa­patunk is Angliával mérkőzik az EB csoportküzdelmek során. Keretében a következő játéko­sokat találjuk: Cepo (Michalík) — Svoboda, Jurkemik, Zvarík, Barmoš — Slaný (Prokeš), Ger- hát, Bajza — Stambacher (Jac- ko), Kroupa, Mráz (Datko). Gorski sikeres jubileuma Poznanban 50 000 néző előtt játszották a Lengyelország— Finnország labdarúgó EB-selej- tezőt, amelyet a vendéglátó csapat 3:0 (2:0) arányban nyert meg. Gorski szövetségi edző jelentős jubileumhoz érkezett, irányításával 50. mérkőzését játszotta a lengyel válogatott. Gól'övők: Kasperczak, Gadoclia és Lato. Rotterdamban Hollandia vá­logatottja barátságos mérkőzé­sen mindössze 9500 néző előtt 1:0 (1:0) arányban győzött Svájc ellen. A gólt Gee’s lőtte. A VB ezüstérmes együttesében nem játszott Gruyff és Nees­kens. A találkozót a magyar Somlai vezette. Dánia válogatottja 2:1 arány­ban győzte le Izland együtte­sét. Párizsban az FC Barcelóna vendégszerepeit és 50 000 né­ző előtt 5:l-re győzött a Reims—Paris, St. Germaln ve­gyes csapata ellen. Cruyff az első félidőben két gólt lőtt. A Fortuna Düsseldorf, amely a Rába ETO UEFA Kupa-ellen­Az Újpest rangadót nyert A magyar labdarúgó NB I.- ben a szerdai forduló utolsó mérkőzése az Újpesti Dózsa— Ferencváros örökrangadó volt, amelyet a Népstadionban 45 000 néző előtt bonyolítottak le, s a bajnok llla-feliér együttes 3:1 (1:1] arányú győzelmét hozta. Góllövők: Nagy, Bene és Faze­kas, ill., Nyilasi. Az újpesti játékosok közül Horváth, Harsány!, s különösen Nagy játszott remekül. A fe­rencvárosi csapatban Megyesi, Nyilasi és Juhász emelkedett ki a többiek közül. Az NB 1. következő forduló­ját a jövő hét végén a követ­kező párosításban játsszák: MTK—Vasas, Honvéd—Pécs, Egyetértés—0. Dózsa, Ferenc­város—Diósgyőr, Rába ETO— Csepel, Videoton—Szóinbatlielv, Zalaegerszeg—Salgótarján, Bé­késcsaba—Tatabánya. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: 1. Ű. Dózsa 87 1 0 25:8 15 2. Bp. Honvéd 9 6 2 1 19:6 14 3. Ferencváros 94 3 2 19:10 11 4. ZTE 9 5 1 3 11:10 11 5. Videoton 9 3 33 11:11 9 6. Tatabánya 93 3 3 6:8 9 7. Csepel 9 3 24 13:13 8 8. Pécs 8 2 4 2 8:8 8 9. Békéscsaba 9 3 24 16:18 8 10. MTK 9 2 4 3 9:11 8 11. Diósgyőr 9 3 24 16:19 8 12. Haladás 9 3 24 10:20 8 13. Vasas 93 1 5 11:14 7 14. Rába ETO 9 2 34 13:17 7 15. Salgótarján 92 2 5 7:13 6 16. Egyetértés 9 1 3 5 9:17 5 Ötvenezres csarnok Moszkvában Moszkvában be jelentették, mi­szerint ha a szovjet főváros kapja az 1980. évi nyári olim­piai játékok rendezési jogát, a Burevesznyik stadion helyén 50 ezer néző befogadására alkal­mas változtatható küzdőterű fedett csarnokot építenek, ahol többek között 400 méteres ke­rületű tartán futókört is fel tudnak állítani. 22HI Függő a 10. játszma fele, fordulatos mérkőzésen 3:2 arányban győzött a Borussia Mönchengladbach ellen. Sikeres volt a Bayern is, amely 2:0-ra győzte le a Werder Bremen együttesét. A táblázat ólén a Hamburger SV áll 13 ponttal. A Bayern mindössze 8 pontot szerzett és 11. Jugoszláviában is bajnoki forduló volt, s a mezőnyt a 14 pontos Crvena Zvezda vezeti. Ugyanannyi pontja, de rosszabb gólaránya van a második he­lyezett Hajdúknak. Az éllovas Szarajevóban kapott ki • 2:1 arányban, míg a Hajdúk Zenyi- cán győzött l:0-ra. Ausztriában a 10. forduló volt soron, s jelenleg a Rapid Wien az éllovas, 16 pontja van. Három ponttal lemaradva az Austria Salzburg követi a bécsi zöld-fehéreket. A Rapid az Austria Klagenfurtot győzte le 2:1 arányban. Jelenet a Csehszlovákia—Kanada jégkorong mérkőzésről. Hlinka (jobb oldalt) megszerzi a csehszlovák válogatott második gólját. PRÁGÁBAN AZ ELSŐ KETTŐ TALÁLKOZIK ith színt vallott Mike Smith, a walesi labda­rúgó-válogatott 38 éves szövet­ségi kapitánya kijelölte kere­tét, amelyből a Cardiffban ok­tóber 30-án pályára lépő (Ma­gyarország elleni) csapat kerül ki. A keret a következő: Sprake — Phillips, Davies, Thomas, Ro- berts, Leighton, Phillips, Page, D. Roberts, Phil Roberts, Tones, England, Mahoney, Yorath, Flynn, Walley, Griffils, James, Tosliack, Smalmann, Reece, Cartwright, Evans. A Csehszlovákia—Kanada vá­logatott miatti ligasziineit után ma és holnap folytatódnak legjobb jégkorong klubcsapa­taink küzdelmei. A 10. forduló lesz soron, míg a kilencediket, amelyet kedden kellett volna lebonyolítani, december 1-én rendezik meg. A táblázat első helyezettje, a Sparta Praha hazai környezet­ben fogadja a jelenlegi másodi­kat, az SONP Kladno együtte­sé!. Nagy küzdelemre van kilá­tás, amelyben a prágaiak esé­lyei nagyobbak. A VŽKG Ostrava vendége a VSŽ Košice lesz és a vendégek nagyobb rutinját a hazaiak lendülete egyenlítheti ki. A Slovan Bratislava már mindkét értelemben szolgált meglepetéssel szurkolóinak. Remélhetőleg ezúttal kellemes sel, hiszen ellenfele a České Budéjovice lesz. Gottwaldov jegén a plzeni csapat a vendég, s az újonc ellen esélyeik nagyobbak. Litv.'novban, amelynek csapa­ta az új idény egyik legkelle­mesebb meglepetése, a ZKL Brno próbál szerencsét. Ezúttal mindkét pont a hazaiaknál ma­radhat. A forduló utolsó mérkőzése szombaton kerül sorra, s a bajnoki cím védője, a Dukla SAKK 1974. X. 11. Moszkvában a 42. lépésben függőben maradt a Karpov —K o r c s n o j) sakkvilágbajno­ki páros mérkőzés 10. játszmá­ja. Mint ismeretes, a találkozó állása 2:0 Karpov javára. Bár Anglia egy nagy­mesterrel sem rendelke­zik, fellendülőben van a sakkozás a szigetország­ban. Az éljátékosok átla­gos életkora 20—22 év között mozog és nagyon sok a 20 éven aluli te­hetség. J. Mestel nyerte a 18 évesek első FIDE- versenyét szovjet és ju­goszláv vetélytársal előtt, Manilában pedig a 19 éves John Miles szerezte meg az „ifjúsági világ- bajnok“ címet. Bemutatjuk egyik győzelmét: SZICÍLIAI védelem Világos: Genno (Kolumbia) Sötét: Miles (Anglia) 1. e4 n5 2_ Hf3 dB 3. d4 nd4: 4 Hd4: HfB 5. Hc3 g6 6. Fe3 Fg7 7. 13 0—0 8. Vd2 Hcfi 9. Fc4 Fd7 10. Fb3 (erélyesebb 10. h4! ahogy Karpov a páros mérkőzés máso­dik játszmájában Korcsnoj ellen játszott és nagy támadáshoz ju­tott: 10. ... Bc8 11. Fb3 He5 12. 0—0—0 Hc4 13. Fc4: Bc4: 14. h5 Uh5: 15. g4 Hf8 16. Hde2! Va5 17. Fh6 Fh6: 18. Vh6: Bfc8 19. Bd3! B4c5 20. g5! Bg5: 21. Bd5!l Bd5: 22. Hd5: Be8 23. Hef41 Fc0 24. e5! Fd5: — de5:-re 25. Hf6: + ef6: 26. Hh5 után a matt nem védhető! — 25. ef6: ef6: 26. Vh7+ Kf8 27. Vh8 + és sötét feladta, mert Ke7-re 28. Hd5:+ majd 29. Bel+ nyer.) 10. ... Hd4: (lehet, hogy ez rugalma­sabb, mint a Korcsnoj által ját­szott He5 és Hc4) 11. Fd4: b5 12. h4 a5! 13. a4 ba4:l 14. Ha4: e5 15. Fe3 FeB 16. Hb6? Bb8 17. Va5: Fb3: 18. cb3: d5! 19. IId5: (19. Fc5 re de4:l 20. Ff8: Ff8: után vi­lágos állása tarthatatlan) 19. Hd5: 20. ed5: (valamivel Jobb volt 20. Vd5:) 20. ... Vd7! 21. 0—0 Bb3: 22. Fc5 Bc8 23. Fa3 e4! 24. fe4: Fd4+ 25. Bf2 (nincs más, mert 25. Kh2-re 25. ... Vg4 26. Vei Bh3+1 27. gh3: Fe5+ 28. Khl Vh3: + mattra vezet) 25. ...FÍ2: + 28. KÍ2: Vg4 27. Vd2 Bg3 28. Kgt Ve4: 29. Fd6 Bd3 30. Vf2 Vd5: 31. Fb4 Bdl+ (az anyagi előny most már könnyen érvényesíthető) 32. Bdl: Vdl: + 33. Kh2 Bc4 34. Fc3 Vg4 35. FfB Vf4+ 36. Vf4: Bf4: 37. Fg5 Bf5 38. Kg3 fB 39. Fe3 Kf7 40. b4 KeB 41. Fn5 Kd5 42. Fe7 h5 43. Fc5 Ke5 44. Fe3 Ke4 45. Fc5 Bd5 46. Fe7 Bd3 + és vi lágos feladta. 865. SZ. FEJTÖRŐ V. Rudenko („Sahmati-Riga“ 1973. évi vers. 1. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont). Ellenőrző jel­zés: Kh7, Vc8, Be8 és f7. Hb5 és g3, Fa5 és e2, gy: c2, g2 és g5 (11 báb). Sötét: Ke3, Be7, Hd4 és f4, Ffl, gy: c4, d3, f2, f3 és g6 (10 báb). A megfejtés beküldé­sének határideje: október 21. A megfejtések az Oj Sző szerkesztő­ségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtők közül ketten minden héten könyv- jutalmat kapnak, továbbá á 1 - landó féléves megfejtési létra­versenyt vezetünk. A 863. sz. fejtörő (E. A. Wtrta- nen) helyes megfejtése: 1. Ff50 Az e heti nyertesek: Hajdú Vilmos, Zád. Dvorníky, Csámpay Sándor, Nitrany. >A 864. sz. feladványt már kb. fél évvel ezelőtt közöltük a 844. sz. alatt (Ahuses és Folkmann). Azőta sok új fejtő kapcsolódott ke a létraversenybe — számukra q feladvány is új! DELMÁR GÁBOR Jihlava az előző bajnokot, a Tesla Pardubicét fogadja. Bár a Tesla formája javul, nem számíthat pontszerzésre Jihla­vám K alapácsvető-csúcs Új csehszlovák kalapácsvetö csúcsot állított fel Josef Hájek, aki 72,14 méteres teljesítményt ért el. Ez az eredmény jobb a régi rekordnál, amelyet Char- vát tartott. ANGLIA ELLEN A csehszlovák asztalitenisz válogatott október 17-én, csü­törtökön kezdi meg az új idényt, amikor Plzenben Euró­pa Ligamérkőzésen találkozik Anglia együttesével. A cseh­szlovák keret tagjai: Orlowski, Kunz, OvčaFík, Turai, Riedlová és Šilhanová. Angba a követ­kező összeállításban szerepel: Neale, Douglas, Jarvis, Hem- mersley és Howard. Az Európa Liga elmúlt évfolyamán a cseh­szlovák csapat 5:2 arányban győzött. Csehszlovákia a 4., Anglia az 5. helyet szerezte meg. A sportfogadás hírei A Sazka 42. játékhetének pá­rosítása: I. LABDARÚGÓ-LIGA 1. Sparta Praha—Bohemians Praha, 2. AG Nitra—Slovan Bratislava, 3. Skoda Plzeň—Ba­ník Ostrava, 4. LIAZ Jablonec— Zbrojovka Brno, 5. ZVL Ž:fin.i —Spartak Trnava, B. TŽ Tŕinee —Sklo Union Teplice, 7. Inter Bratislava—Slávia Praha, M. Dukla Praha—VSS Košice. I. JÉGKORONG-LIGA 9. VSŽ Košice—Slovan Bra­tislava, 10. Motor Č. Budéjovi- ce—CHZ Litvínov, 11. Skoda Plzeň—Sparta Praha, 12. ZKL Brno—SONP Kladno. SPORTHÍRADÓ © A Madridban sorrakerülő nemzetközi tenisztornán jól szerepeltek a csehszlovák játé­kosok. Jan Kodeš az amerikai Fishert 7:5, 6:2 arányban győz­te le. Tomanová a nők küzdel­mei során a spanyol Gisbert ellen 6:1, 6:0-ra győzött. A Ko­deš, Hŕebec csehszlovák férfi páros a Dodswell, Gerulaitisz kettőst 6:3, 6:2 arányban kész­tette megadásra. A férfi egyes küzdelmei során a svéd Borg a lengyel Fibakot 6:3, 7:5, a mexikói Ramirez pedig a spa­nyol Velasquezt 6:0, 4:6, 6:3 arányban győzte le. • Az NSZK bán október 3-án rajtolt 43 gépkocsi közül 37 ér­kezett meg a Tour d’Europa második szakaszának céljába, Teheránba. A mezőnyben — a hírügynökségi jelentések sze­rint — a szovjet versenyzők szerepeltek eddig a legjobban: nyolc Zsiguli, illetve Moszkvics túraautó volt az első tíz között és az abszolút első helyen a szovjet Anatolij Koszirosikov — V. V. Nyikolajev vezető páros állt — Zsigulin. • A brazíliai Fortalézában lejátszott labdarúgó-mérkőzésen az egyik szurkoló csapata ve­resége miatti dühében leszúr­ta az ellenfél kapusát. Rövid időn belül ez a második halál­eset brazíliai labdarúgó-pályán. Legutóbb ugyanis hasonló „ok“ miatt az egyik néző az ellen­fél csatárát lőtte le. © A Román Kajak-kenu Szövetség kijelölte a mexikói világbajnokságon induló csapa tót. Férfiak — kajakosok: Za- fiu, Sciotnic, Simiocenco, Ma- oarenco, Diba, 1. Serghel, Ma­liit in, Draguiscbi, E. Pavel, Cosnita, Terente, A. Varahiev, Esanu, Vartoleanu. Kenusok: Patzaichin I. Varahiev, Danilev, Simionov, V. Serghei, Covaliov. Nők: Dumltru, Nichiforov, Coz- ma, Nichitov, Orlov. • Lengyelország utánpótlás labdarúgó-válogatottja Varsó­ban 2:2 arányú döntetlen ered­ményt ért el Bulgária együttese ellen. © A belgrádi nemzetközi fér­fi kosárlabda-torna döntőjében a Partizán Beograd 95:91 ará­nyú győzelmet aratott a CSZKA Moszkva ellen, s így megnyerte a tornát. • A Nemzetközi Rnplab’. Szövetség kongresszusa Mexikó­ban ülésezett, és kizárta tagjai közül Tajvant. Helyéra a Kínai Népköztársaságot vették fel. • A Bayern München labda­rúgó-csapata november 6-ár akart Magdeburgba utazni az FC Magdeburg elleni BEK-im,*- kőzésre. Az Európai Labdarúgó Szövetség előírása szerint azon­ban a mérkőzés előestéjén kell a vendéglátó csapatnak megje­lennie a találkozó színhelyén. • Megérkezett Varsóba az Egyesült Államuk ökölvívó-vá­logatottja. A tengerentúliak négy mérkőzést vívnak a len­gyel ökölvívókkal. ÚJ JÁTÉKOSOK A MAGYAR VÁLOGATOTTBAN Alig néhány órával a pénte­ki elutazás előtt jelölték csak ki a szakvezetők a vasárnap Luxemburgban szereplő magyar labdarúgó-válogatottat. Mint Is­meretes, Bozsik József szövet­ségi kapitány megbetegedett — könnyű lefolyású szívinfarktus­sal kezelik —, s az MLSZ-nek helyettesről kellett gondoskod­nia, a Magyar Labdarúgó Szö­vetség intéző bizottsága három mérkőzésre Moór Edét bízta meg a kapitányi teendők ellá­tásával. Moór Ede csütörtökön a Nép­stadionban találkozott a Lu­xemburg elleni Európa-bajnoki selejtezőre kijelölt válogatott kerettel, s könnyebb, de ritmu- sos átmozgató edzést vezetett le. Az alábbi csapat készül Lu­xemburgba: Mészáros és Ko­vács László (kapusok), Török, Harsányi, Horváth, Kántor, Nagy III. (hátvédek), Bálint, Fazekas, Tóth, Póczik (közép­pályások), Pénzes, Kiss, Nagy L., Fekete (csatárok). A magyar válogatott pénte­ken repülőgéppel Frankfurtba utazik, ott >— az NSZK Labda­rúgó Szövetségének előzékeny jóvoltából — a Waldorf-sta- dionban tart edzést, majd Lu­xemburgba utazik a csapat. A vasárnapi mérkőzés színhelyén szombaton még lesz egy edzés. — Mit vár a mérkőzéstől? — kérdezték az edzés végén Moór Edétől. — Remélem, sikerül győz­nünk — mondta az edző. — Szeretném lia a bécsi 0:1 óta némileg átformált válogatott sikerrel venné az első Európa- bajnoki akadályt. V1NCZE JENŐ

Next

/
Thumbnails
Contents