Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-07 / 212. szám, szombat
A takarékosság megbecsülés A bányászok és energetikusok napjának ünnepségei elsősorban arra adnak alkalmat, hogy kifejezzük őszinte elismerésünket nehéz munkájuk és munknsikereik felett. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a bányászás feltételei a köny- nyebben hozzáférhető lelőhelyek fokozatos kimerülése következtében egyre nehezebbek, bányászaink mégis maradéktalanul teljesítik, sőt túl is szárnyalják az előirányzott fejtési terveket, s gyakran értesülhetünk űjabb és újabb fejtési csúcseredményekről. Ehhez természetesen a bányaipar tudományos-műszaki fejlődése, a korszerű fejtési technika és technológia terjedése is hozzájárul, ez azonban nem csökkenti, hanem inkább növeli a bányászok érdemeit, hiszen munkájukhoz így egyre nagyobb hozzáértésre, szaktudásra van szükség. Nem véletlen, hogy a szocialista munkaverseny legfejlettebb formája, a komplex racionalizálási brigádok mozgalma éppen a bányaiparban bontakozott ki. Az egyre körülményesebb termelési feltételek, s a rendkívül fontos népgazdasági feladatok teljesítésére irányuló törekvés arra ösztönözte a bányászokat, vájárokat, dúculókat, technikusokat és mérnököket, hogy közös erővel oldják meg az egyes munkahelyek műszaki és munkaszervezési problémáit. Ma 528 komplex racionalizálási brigád működik a bányaipar területén, s elsősorban nekik, valamint a további szocialista munkahrigáduk tagjainak köszönhető, hogy az elmúlt évben szénből és lignitből elértük a 109 millió tón nás évi termelési szintet, s a fogyasztói készletek mennyisége teljes mértékben fedezi a tél előtti piac szükségle teit. A bányászok törekvő munkájának eredményességét azonban nem elég csupán elismeréssel nyugtázni. A bányászok és energetikusok napja arra is alkalmat ad, hogy elgondolkozzunk felette, hogyan gazdálkodunk a föld mélyéből nehéz munkával előteremtett készletekkel, mennyi ésszerűséget tapasztalunk a szilárd, a folyékony és a gáznemű tüzelőanyagok, valamint a villamosenergia felhasználásában. Ha felmérjük, hogy miként gazdálkodunk a népgazdaság legfontosabb éltető forrásával, az energiával, bizony nem jutunk megnyugtató eredményre. A csehszlovák népgazdaság 1970-ben 1 lakosrra számítva 5,7 tonna átszámított tüzelőanyagot fogyasztott, amivel a legnagyobb energiafogyasztású államok között szerepelünk. De vajon indokolt-e ez a hatalmas energiafogyasztás a népgazdaság többi ágazatában elért eredményekhez viszonyítva? Az északabbra fekvő Lengyelország például ugyanabban az évben 1 lakosra számítva 3,8 tonna, a szomszédos Magyar- ország pedig 3,1 tonna átszámított tüzelőanyagot fogyasztott. Ezek a számok azt is bizonyítják, hugy a takarékos energiafogyasztásban mind az ipar, mind pedig a társadalmi fogyasztás területén jelentős tartalékaink vannak, s ezek kihasználása egyike a legsürgősebb és legfontosabb feladatainknak. Népgazdaságunk, s a többi megfontolt tervgazdálkodást folytató szocialista állam szilárd gazdasági helyzetét az is bizonyítja, hugy nálunk nem hatalmasodott el nyugati országok gazdaságait megrendítő energiaválság. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az energiaforrások biztosítása nálunk nem okoz gondot és problémát. Óriási méretű és egyre költségesebb beruházásokra van szükség, hogy szén- készleteinket növekvő, vagy legalábbis nem csökkenő mértékben továbbra is kitermelhessük, s az energiatermelésbe a hagyományos tüzelőanyagok mellett a nukleáris energiaforrásokat, folyóink, különösen pedig a Duna vizét is minél hatékonyabban bekapcsolhassuk. Hazánkban a tüzelőanyaguk fogyasztása az 1955 ns évi 45,2 millió tonnáról 1975-re 83—95 millió tonnára, tehát hűsz év alatt több mint a kétszeresére növekszik. Figyelembe véve a hazai források korlátozottságát, már most megállapíthatjuk, hogy a további 20 évben hasonló ütemű növekedést csak fokozottabb tüzelőanyag- és energiabeho- zatallal tudunk biztosítani. A behozatal már eddig is jelentős mértékben növekedett. 1960-ban például a tüzelőanyag- és energetikai források 11 százalékát,1970-ben több mint 25 százalékát külföldről szállítottuk. 1980-ban az importált elsődleges energiaforrások aránya eléri a 40 százalékot. Ugyanakkor arra is gondolni kell, hogy a többi európai szocialista ország is hasonló helyzetben van, s a Szovjetunió elsődleges energiaforrásai nagy távolságban, s nehezen hozzáférhető helyeken fekszenek. Mindebből az a tanulság, hogy gazdaságunk további sikeres fejlődésének egyik legfontosabb alapelve a tüzelőanyag- és energiagazdálkodás hatékonyságának lényeges növelése. A bányászok és energetikusuk napja alkalmából ezt a követelményt is tudatosítanunk kell, s úgy becsülhetjük meg a legjobban a bányászok áldozatos munkáját, ha annak eredményeivel minden üzemben, minden intézményben és minden háztartásban maximális mértékben takarékoskodunk. MAKRAI MIKLÓS Az ipari fejlődés bizonyítéka 1974. IX 7. Prágában, a Moldva egyik szigetén, a Stvanicén már közel egy hete vonzza a közönséget az „Iparosodó Szlovákia“ kiállítás, amely jó betekintést nyújt abba, hogy mennyit fejlődött a felszabadulás óta Szlovákia. A kiállításon részt vevő Považská Bystrica-i ZVL Csapágygyártó üzemek vezérigazgatósága a napokban sajtóértekezletet rendezett, amelyen František Kubala mérnök, a ZVL Csapágygyártó Tröszt ke- réskedelmi igazgatója többek között elmodta, hogy a tröszthöz tartozó üzemekben tizennégyezer féle különböző csapágyat gyártanak, ami — a termékek összetételét tekintve — elegendő a hazai csapágyigény 90 százalékos kielégítésére. A tröszt az elmúlt húsz évben vagy hatvanhárommillió különféle csapágyat gyártott, a gördülő- és csúszőcsapágyak legkülönfélébb változatait. A csapágyakon kívül megmunká- 1 ógépeket, mot or ker épá r okát, színesfémből készült félkész árukat, mérőműszereket is gyártanak a tröszt üzemeiben. Ez az iparág Szlovákia olyan vidékein is létesített új üzemeket, ahol a múltban nem volt ilyen jellegű ipar, például Ko- lárovón (Gúlán). A szlovákiai üzemek felépítésében nagy segítséget nyújtottak a sok tapasztalatot szerzett cseh- és morvaországi üzemek. A tröszthöz tartozó üzemekben 1965 óta megkétszereződött a termelés, s a kivitel a háromszorosára nőtt. Az elmúlt tíz év alatt ötezerrel emelkedett az alkalmazottak száma, s a termelőmunka két. sőt három műszakban folyik. A csehszlovák csapágyipar tevékenyen bekapcsolódik a KGST-országok munkamegosztásába. Elmondható, hogy a szlovákiai csapágyipar méltóan szemlélteti a Szlovák Nemzeti Felkelés és hazánkban a szovjet hadsereg által való felszabadítása óta eltelt időszak egyik történelmi eredményét: Szlovákia rohamos fellendülését. (sm) Még egy pillanat és a Roszík-brigád leszáll a tárnába. Műszakváltás idején ■ ■ ■ A dombok egyre magasabbak. Már nem is dombok — hegyek. A gépkocsi lomha szusszaná- sokkal kapaszkodik a meredek úton. Egyre feljebb... egyre feljebb! Eljátszunk a gondolattal: valahol lenn a mélyben, itt alattunk, az örök sötétség birodalmában nekifeszülnek az izmok, hogy azután egyre lej jebb, egyre mélyebbre ássa magát az ember; hogy a tárnák mélyéről napvilágra hozza a hegy fekete kincsét. Ján Budai, a pártbizottság elnöke az órájára pillant. Tizenegy körül jár az idő. — A munka üteme ilyenkor a legnagyobb — jegyzi meg. — A délelőtti műszak most látott hozzá amúgy isteiiigazá bá n... A tekintete pár pillanatra elkalandozik. Másfél évtizeddel ezelőtt ő is itt kezdte. Évek múltával szívéhez nőtt a nagy- körtösi bányavidék. — Javarészt kézi erővel dolgoztunk. Ahogy mondani szokás, szinte tíz körmünkkel kapartuk magunkat előbbre. De hát... hol van már a tavalyi hó? Az utóbbi négy öt esztendőben egyszeriben minden megváltozott. meg az első fokozatod. Mindez természetesen a szocialista munkaverseny és a Szlovák Nemzeti Felkelés, illetve a felszabadulás tiszteletére indított k ö t el ezet t ség v á 1 lalási mozgu lom eredményeiben is megmutatkozott. Az első félévi értéke léskor kitűnt, hogy száznegy venegy százalékra teljesítették vállalásaikat. S valahol mindez összefügg az újítómozgalom ígéretes kibontakozásával is, amelybe felfigyeltető arányban kapcsolódnak be a technikusokon kívül a munkások is. Ebben az esztendőtón, tehát az első félévijén huszonhét újítási javaslatot vezettek be, tizenötnek a szerzői munkások voltak. Magától érthetően további adatok, számok hosszú sorával bizonyíthatnánk, hogy a kürtösi bányászok állják a szavukat. Egyébként erről tanúskodik a Munkaérdemrenden kívül számos más magas állami kitüntetés Is, amelynek a birtokosai. És u további elismerés, az újabb kitüntetéseik ma, a bányászok nagy ünnepén sem maradnak el. — Bányászaink nagyon készülnek az ünnepre — pillant fel a tervkimutatókból Budai Budai Ján, *nöke a pártbizottság elA brigádvezető megkapja a jelentést: mi a helyzet lenn?... Nagy teljesítményű kombájnok, 2 MKE típusú szovjet fejlőpajzs került a hagyományos bányászszerszámok helyébe. A nehéz fizikai munka a szó szoros értelmében szakmunkává vált. Mindez az elért eredményekben is megmutatkozik. — Őszintén mondom, hogy nálunk talán több mint húsz esztendeje nincsenek problémák a terv teljesítése körül. Viszont ha a munka termelékenységét, hatékonyságát vesz- szük alapul: összehasonlíthatatlanul jobban állunk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy szlovákiai méretben a legkorszerűbben felszerelt és gépesített tónyák közé tartozunk. Az elmúlt „bányászév“ során ötszázhetven ezer tonnát fejtettünk teljes gépesítéssel. Nos, az évi tervünk hétszázötvenötezer tonna volt, ezt több mint százöt százalékra teljesítettük. A gépesítés magas foka természetszerűleg követelte meg az új munkaszervezési formák bevezetését is. Megalakult az első komplex racionalizációs szocialista munkabrigád, s az elért eredményekből ítélve újabbak követik majd. Pillanatnyilag harmincöt kollektíva áll versenyben a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért, öt szocialista munka brigád kapta elvtárs. — Persze, számukra csak akkor ünnep az ünnep, ha néhány tonnával megtoldják a tervet. Ez már szinte hagyomány ... Igen, és e valóban szép hagyomány egyik ápolója Hegedűs János kilenc tagú brigádja. A brigád vezetője tizenkilenc esztendeje száll le nap mint nap a tárna mélyére.. Két testvér© is tónyász, valamennyien brigádvezetők. Kemény, egyenes beszédű ember. — Úgy van az — mondja Inmcutkás mosollyal —, hogy a „parti“ nem alakul ki egyszerre. Idő kell ahhoz, amíg az emlierek megtalálják egymást ... S amikor már „megtalálták egymást“? Hegedűs János brigádja a második negyedévben — szlovákiai viszonylatban — ejső helyen végzett. Az első félévet több mint százhat százalékos tervtel jesítéssel zárta. Ehhez persze hozzájárult, hogy ágy évre szóló kötelezettségvállalásukat szintén fele idő alatt teljesítették. A brigád már csak a vezetőjére vár és indul a hegy mélyébe. Itt a műszakváltás ideje. Sok beszédre aligha futja az időnkből, bennünket viszont már Roszík József brigádjának az eredményeiről is tájékoztattak. De tán elegendő ha elmondjuk: a negyedévenkénti értékelések során a Roszík-brigád kétszer a második, egyszer az első és egyszer a harmadik helyet foglalta el a „bányászév“ során. Ez annyit jelent, liogy Roszík elvtárs hamarosan vonatra ül: a szovjet bányászok kitüntetéséért utazik. Most: viszont műszakra készülnek. Frontfejtésen dolgoznak. Roszík József Muksi Istvántól v&- szi át a jelentést, ők most érkeztek éppen fel. Félmondatok röppennek, mindenütt nagy a sürgés-forgás* „Tizenöt tó van biztosítva..Nemi... nem is robbantottunk másodszor...“ „Igen, áttoltuk a felén a páncélt.. Aztán a baráti kézfogás... Jó szerencsét! És Roszík Józseí brigádja elindul a sötét tárnákba. S amint a szerelvény utolsó csille-kocsija is eltűnik a komorlé alagúttón, egyszeriben megfoghatatlan, szinte tapintható csend támad. Csak kinn, az igazgatóság épülete előtt, ahol a felváltott műszak emberei gyülekeznek kisebb-nagyobb csoportokba, tudatosítjuk: íme, a bányászélet törvényszerű ritmusváltásának lehettünk a tanúi. BALOGH P. IMRE Két műszak között csendes a bánya környéke. Tóthpál Gyula felvételed
