Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-27 / 229. szám, péntek
Gondotafok MM ételünkről A lapunk hasábjain inch tott vitához, amely irodalmi életünk időszerű problémáira igyekszik rávilágítani, aránylag sok hozzászólás érkezett. Szerkesztőségünk úgy döntött, hogy egyrészt helyszűke miatt, másrészt pedig bizonyos észrevételek ismétlődését elkerülendő, az alábbiakban csupán olyan részleteket közlünk, amelyek véleményünk szerint a vita so rán eddig meg nem említeti új sz?mpontokat, gondolat kát tartalmaznak. Konkrét terv kellenek Az elmúlt másfél évtizedem, .öbbször is voltuk hangos, sói túlhangos melldöngető viták irodalmi életünkben, de igazi eredményt alig-alig hoztak. Az általánosításokba, és felszínességekbe fulladt eszmecserék nem hozhatnak komoly eredményt, komoly változásokat. Tóth László nyíltan szólt fáradt irodalmi életünkről, kendőzetlenül a fáradt írókról, szerkesztőkről, továbbá a magyar szekcióról, könyvkiadónkról. Bodnár Gyula írásának első részében is ezt taglalja, csak más kifejezésekkel. Komoly orvoslást egyikük sem tud, legalábbis erről alig nyilatkoznak. Mintha nem akarnának részletekbe merülni, pedig a felmerülő nehézségek megoldása éppúgy rájuk tartozik, mint a többi tollforgató szlovákiai magyarra. Hogy valamit megvál- cztathassunk, nem elég a hibák feltárása. Az űj utat is meg feell találni. Az új alapokat is le kell rakni, megszabni az irányt: merre, hová és hogyan. Hogy valamit is változzon a szlovákiai magyar irodalmi élet, és vele együtt az irodalmunk, konkrét javaslatokkal kell elő- állnunk. Konkrét tervekkel. Ezt hiányolom az eddig megjelent írások egy részében. Kisebbségi irodalmunk egyik legnagyobb hiányossága a kri- ■; oisok hiánya. Megjelenik egy könyv, utána egy-két „sovány“ könyvismertetés, és ez minden. Kritikusok nélkül nincs és nem is lehet irodalom, és persze. pezsgő irodalmi élet sem. Ki nevelje az írót, ha nem a kritikus! És kinek írjon az író és hogyan fejlődjön, ha mindenütt a visszhangtalanság falába ütközik!? Vannak íróink, költőink, akik már írtak kritikákat, s könyv- ismertetéseket. írtak és most is írnak: csak nagyritkán. Vannak íróink, költőink, akik nagy tu dűssal rendelkeznek, és jó kritikákat, jő könyvismertetéseket írnak. Őket is kellene aktivizálni. Őket, minél előbb. Csak ígv juthatunk előbbre. Gyakran halljuk, hogy irodalmi termésünk nem kielégítő. Kevés az igazi jó mű. Tény, hogy kevés az igazán jó irodalmi termés, de ez nem jelenti azt, hogy a Madách Könyvkiadó nem jelentethetne meg évente antológiát az év legsikerültebb irodalmi műveiből. Azt hiszem, az ilyen antológia megjelentetése nem okozhat problémát. Mint ahogy nincs irodalom kritikusok nélkül, úgy olvasók nélkül sem lehet irodalom. Az írók nem egymásnak írnak, mint ahogy ezt sokan így vélik. Bizony nagy szükség van a hozzzáértő olvasóközönségre. Az olvasóközönség hangjára, reagálására. Ez is hiányzik nálunk. A könyvek, írások a legnagyobb csendben látnak napvilágot, és ez egyáltalán nem bíztató a jövőre nézve. Jó lenne ezen is elgondolkodni. V. Nagy Miklós Szót kér az olvasó Annak ellenére, hogy szeretem az irodalmat, sajnos az Irodalmi Szemlét eddig nem ismertem. Az Oj Szóban indult vita hívta föl figyelmemet erre a havilapunkra Az újságárus nál sohasem láttam, s nem is reklámozták, mint például a Népművelést és más folyóiratunkat. Kár, mert úgy vélem, ez is az egyik oka az említet; elég alacsony példányszámnaK. Gondolom, több hozzám hasonló munkásember van, aki szabad idejében elég sokat olvas. Az ilyen embereket -nem elégíti ki egy-egy szépirodalmi könyv, mert széleskörűen szeretne tájékozódni az. irodalom világában, s ehhez az Irodalmi Szemle is hozzásegíthetné. Tájékozott újságolvasónak mondhatom magam, hiszen nyolc hazai magyar lapot fizeANTI FASIZMUS ÉS IRODALOM Egy konferencia margójára Nagy jelentőséget tulajdonítunk annak a nemzetközi írótalálkozónak, amelyre az elmúlt héten került sor Banská Bystricán, a Felkelés városában. A találkozó témája Az antifasiszta irodalom szerepe a békéért és a szocializmusért vi- vr't húréban. A világ tizennégy országából jöttek írók, költők, azok, akik valóságos csatatereken is harcoltak a fasizmus ellen. A számos neves külfül di vendég között találjuk Bo risz Polevojt, az angol Jame Aldridge-ot, Dobozy Imrét, a perui Manuel Scorzát, a Chile Alfredo Texi?r-t, a Vietnam; Nguyen Thi Cam Thauh-t. A cseh és szlovák írók közül jelen volt többek között Norbert Frfjd, Jirí Hájek, Jozef Rybák, E. B. Lukáč, fán Kostra, Július Lenko, valamint a magyar szekció tagjai, Csanda Sándor és Lovicsek Béla. Vladimír Mináč, érdemes művész bevezető előadásának első részében arról beszélt, milyen veszélyt jelentett és jelent még ma is a fasizmus az egyetemes emberi kultúra számára. Majd a fasizmus ellen egységesen fellépő erőkről szólt, amelyek nem parancsszóra vagy véletlenül, hanem az adott történelmi helyzetben a szükségszerűségből és a gondolatból nőttek ki. A szükségszerűségből, mert a puszta életről volt szó. És természetesen a kultúra és az iiodalom életéről is. A gondolatnak pedig olyan európai humanisták adtak táptalajt, mint Maxim Gorkij és Romain Rolland. Mináč hangsúlyozta, hogy az antifasiszta irodalom hű vissza- Ukröződése az antifasiszta politikának és mozgalmaknak, amelyek frontvonalába egyébként besorakoztak a vereséget szenvedett polgári pártok tagjaitól a kommunistákig szinte mindenki. Az írott szó, a vers visszatért a valósághoz, eredeti jelentéséhez és funkciójához. Küldetésük: harc a fasizmus ellen, harc a békéért. Vapca- rov, Fučík, Eluard, Radnóti és a többiek azonosították az irodalmat a tettel — a béke érdekében. „Az irodalomnak, amely szintén együtt akar dolgozni a kultúra, az élet és a jövő meg védésén, mindig készenlétben kell állnia" — fejezte' be beszédét Vladimír Mináč. A találkozón mintegy harminc felszólaló mondta el véleményét, tapasztalatait a téma val kapcsolatban. Mindnyájan egyetértettek abban, hogy az irodalomnak ma is feladatot kell vállalnia a fasizmus elleni harcban, a maga módján figyelmeztetnie kell az emberiséget a fennálló veszélyre. Különösen nagy figyelem kísérte Polevoj, Dobozy és Alf.edo Te- xier hozzászólását. Ez utóbbi beszéde nagyon megható volt. és talán Texier érezte át lég jobban ennek a találkozónak a lényegét, hiszen hazájában, Chi lében már több mint egy éve tombol a fasiszta terror. A találkozó résztvevői egyébként levelet intéztek a chilei nép hez, amelyben szolidaritásukról biztosították őket. Tíz év útin ez volt a második ilyen jellegű találkozó hazánkban. Szeretnék ezt gyakrabban megrendezni, hogy még egységesebb legyen az irodalom békeharcosainak tábo/R. (br) tek elő, s ez jogosít fel, hogy elmondjam: talán csak az Űj Szót kivéve, újságaink és folyóirataink kevés figyelmet szentelnek a hazai magyar irodalmi alkotásoknak. Jó lenne, ha jövőben ezt a fogyatékosságot orvosolnák. Ezzel kapcsolatban hadd írjak le még egy javaslatot: szerintem jó lenne, ha időről időre az alkotások mellett portrékban, vagy más módon mutatnák be különösen a fiatal hazai magyar írókat, költőinket az olvasóknak. Nem lenne teljes a vélemény- nyilvánításom, ha nem szólnék könyvesboltjainkról is. Magyarlakta kisvárosainkban is gyakran érdeklődöm a csehszlovákiai magyar írók, költők új kiadványai iránt, de gyakran kapok negatív választ: még nincs, már nincs, avagy nem is tudnak róla. Nem tudom mivel magyarázni ezt a fogyatékosságot, s nem csodálkozom azon, hogy a Madách-kiadványok ilyen alacsony példányszámban jelennek meg. Azt hiszem, ez a fogyatékosság is irodalmunk egyik nem lényegtelen problémája. Dániel Erzsébet Önmagunk tükre Szóvá kell tenni, hogy a standokról is hiányzó, alig 4000 példányszámban, legtöbbször 2 —3 hetes késéssel megjelenő folyóiratunk miért nem viheti szét időben irodalmunk, művészetünk hírét olyan mértékben, ahogy az szükséges lenne. Miért kaphatja gyorsabban kézhez az érdeklődő a magyarországi, avagy a romániai, jugoszláviai magyarnyelvű irodalmi folyóiratokat? Ilyen körülmények között azután nem lehet csodálkozni, hogy az Új Szóban elindított vitába a terjesztés és a péidányszám kérdése is belekerült, ami nem is annyira az előfizetőket, mint inkább a' kiadóvállalatokat és általában a lapterjesztést kell hogy érdekelje. „Fábry Zoltán irányadó szavai, melyek szerint irodalmunk csak akkor lesz életképes és értékteremtő, ha nehéz körülmények között is „minőségi irodalom“ igyekszik lenni“ — idézi Duba Gyula „Irodalmi problémák és gondok“ című válaszcikkében. És rögzíti a továbbiakban, hogy „a szerkesztő néha nem tehet mást, mint hogy a tehetségesnek ítélt szerző fejlődése érdekében, súlyosabb művek születése reményében egy-egy gyengébb írását is leközli...“ Nem „bántom“ a Szemlét, de sajnos gyakran meglepnek a felém pimaszkodó vers-fintorok, a semmitmondó prózai passzusok. Persze mindenkinek szabad verset írni, drámát szerkeszteni, regényt alkotni, tudományosan értekezni. De a szerkesztőségnek is jogában áll, hogy ne közöljön mindent. Ehhez a kötelességéhez (Íj csupán a felkínált „ötletek“ és indulatok szűrésére, önismeretük pontosabb körvonalazására, mű gonduk fokozására van szükség. A vitaindító cika uj szempontokat sürget irodalmi-művészeti életünk további fejlődéséhez. Tóth László szerint „elfáradtunk“, „idő előtt megmerevedtünk“. Még a fiatalabb korosztályokhoz tartozók is megöre gednek a Parnasszus felé ve- > zető úton. Bodnár Gyula szerint „Az irodalmi-művészeti életben a csend, a mozdulatlanság is a fejlődés kerékkötője: olyan fényűzés, amelyet még a legnagyobb irodalmak sem engedhetnek meg maguknak“. Egri Viktor szerint „a versek érthetőségét kifogásoló hangok is jogosak; szükség van kísérletezéshez, ám ez nem indokolja, hogy olyan zsengék is megjelenjenek, amelyekről költőjük merészen állítja, hogy a jövő olvasója megérti majd őket“. Kopócs Tibor is jogosan emel kifogást a folyóirat grafikai aspektusát illetően. Batta György pedig méltán hiányolja „Fábry szellemét“. Érdemes mindezen meditálni, szemlélődni, s azzal a megállapítással megtoldani, hogy lám, itt van tükörképünk, önmagunk arca — önmagunk tükrében. SZUCHY M. EMIL ÜJ MŰVELŐDÉSI OTTHON- TÁRSADALMI MUNKÁVAL Ezt az otthont magunknak építjük. Alig két kőhajításnyira Fülektől van egy kicsiny falu, Prša (Perse). Neve különösen a régészek világában ismerős. Budapestről, Nyltráról jöttek ide, és találtak értékes avarkorbeli tárgyakat. A losonci járás legrégibb községe akár egy nagy családnak is nevezhető, hiszen lakosainak száma mindössze háromszáz. A lakosság hetven százaléka a fiileki Kovosmalt- ban dolgozik, tizenöt százaléka a Mier bútorgyárban, a többiek építkezéseken és az állami gazdaságban. Van a faluban jól működő Csemadok- és SZISZ- szervezet. Van egy ezerkötetes könyvtár hetvenöt állandó olvasóval; egy elemi iskola; és lesz nemsokára művelődési otthon. Pontosabban: — Szeptember végén szeretnénk átadni — mondja Nagy Dezső elvtárs, a hnb elnöke. — A falu népével közösen vállaltuk, hogy az SZNF tiszteletére lerövidítjük a határidőt. — A falu népével? — Igen. Ezt az otthont a lakosság építi. Eddig már ötezer órát dolgoztak le itt az emberek díjtalanul. Csak egyes, komolyabb szaktudást igénylő munkákat fizettünk. Akinek csak egy kis szabad ideje van, idejön, segít. Már a belső munkálatok folynak, éppen tapétáznak. Nem csak a szeptemberi napfénytől melegedtek fel a falak, de Kovács Ervin szavaitól is, aki a következőket mondja: — összetart ez a falu. Mindenki szívesen jön ide dolgozni, ha van egy kis szabad ideje. Látja, mi is eljöttünk, pedig most szabadságon vagyunk. — És a munkáért nem kérnek jutalmat? — Hát hogy kérnénk, magunknak építjük. Egy hatalmas, kék trambusz áll az udvaron. — Ez a hnb teherautója. Nélküle nem tudom, mire mentünk volna — mondja Nagy Dezső elvtárs. — Nemcsak az építkezési anyagot szállította ide, de pénzt is keres nekünk. Mert nagyon csekély összeget kaptunk a művelődési otthonra. Igaz, most ígértek egy nagyobb összeget. Nem lesz nagy ez az otthon, de hát a falu sem nagy. A nagyteremben kétszázötven személy fér majd el, az ifjúság számára lesz egy klubhelyiség, és természetesen a könyvtár- szoba. Megemlítem még, hogy a nagyterem egyik falát Bácskái Béla tizenkét négyzetméteres Nagy Dezső, a hnb elnöke falfestménye díszíti majd. Ha ezt befejeztük, akkor ugyancsak társadalmi munkával, sor kerül egy kéthektáros játszótér létrehozására. Egy nagy család. Nemcsak a kis létszám miatt. Az elmondottakból is kiderül, hogy miért még? Nagy László, Csúz Béla nyugdíjas, Gablasz Gyula, Nagy János, Szabó Antal, Fájd Ferenc és a többiek, akik már dolgoztak itt, és akik még eljönnek, a sajátjuknak érzik majd ezt a csinos otthont, hiszen valamennyiük keze nyomát őrzik a falak. (bodnár/ Kívülről már „mutat' Tóthpál Gyula felvételei KULTURÁLIS HlREK □ A Lityeraturnaja gazeta című szovjet folyóirat 35. száma egész oldalt szentelt a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának. A második oldalon többek között Vladimír Mináč, Pavol Horov és Donát Šajner művei szerepeltek. Ezenkívül visszaemlékezéseket is találtunk itt a felkelés résztvevőitől. □ A Montrealban megrendezett művészeti kiállításon a leglátogatottabb a szovjet pavilon. Ebben nagy az érdeklődés a szovjet irodalom iránt. A kiállításon eddig már több mint 600 000 könyv, brosúra, album, antológia és más kiadvány fogyott el. □ A cseh kert című kiállítás rendezői az idén rekordlátogatásra számítanak. A szeptember 21-e és október 6-a közölt megrendezésre kerülő kiállításon az előzetes tervek szerint a tavalyi 200 000-nél többen vesznek részt. Az aranyérmek száma kevesebb lesz, éppen ezért a díjnyertes- exponátumokat könnyebb lesz áttekinteni. □ Antonín Dvoráknak, a nagy cseh zeneszerzőnek emlékművét leplezték le nemrég a Karlovy Vary-i Dvorák-liget- ben. A mű szerzője Karéi Ku- neš akadémiai szobrász. űj szó 1974. IX. 27. 6
