Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-25 / 227. szám, szerda
1974. K. 25. 5 Az írás szolgálat Beszélgetés Egri Viktor állami díjas írónkkal Lapunk 2. oldalán beszámolunk arról, hogy Egri Viktor érdemes művészt internacionalista szellemű életművéért, valamint a cseh, a szlovák és a magyar kulUúra kölcsönös megismerésében kifejtett több évtizedes munkájáért a Magyar Népköztársaság kormánya magas kitüntetésben részesítette. Az alábbi beszélgetést ebből az alkalomból közöljük. • Viktor Bátyám, Ün jóval túl a hetedik „X“-en is cselekvőén részt vesz irodalmi és kultúrpolitikai életünkben. Évről évre jelennek meg új könyvei, s publicisztikai tevékenysége is gazdag. Kérjük, fogalmazza meg szavakban azt a szellemi, erkölcsi avagy egyéb hatóerőt, igényt, amely újra és újra írásra, megnyilatkozásra készteti. — Oj indulásunk első esztendejében 1949-ben egy körkérdésre az Üj Szóban feleletként azt írtam, hogy az írás nem mesterség, nem foglalkozás, hanem hivatás. Még pontosabban, még egyszerűbben fogalmazva: szolgálat. A nép és a béke ügyének, a közös hazában élő népeink közti barátság megszilárdításának. az építés ügyének, a hídverésnek szolgálata. Ha az író tisztában van a reá váró feladatokkal, ha tudja, hogy új rendünkben, a szocializmus ege alatt milyen nemes célokért kell tehetsége minden erejével dolgoznia, akkor ez hatalmas ösztönzést, szellemi és erkölcsi erőt ad, és nem érzi munkájának terhét. Emellett szerencsésnek mondhatom magamat, hogy szüleimtől nagy örökséget kaptam ajándékba: a munka szeretetét. Édesanyámat sohasem láttam tétlenül, pihenő óráiban is mindig tett-vett valamit a ház körül, otthonunk ragyogott a tisztaságtól. Édesapáin az első világháború kitörése idején hatvannégy esztendős volt, s hogy nagy gondjait könnyebben elviselhesse, olaszul tanult, majd matematikai feladványok megoldásával foglalkozott. Szellemi frisseségét késő agg korában Is megőrizte, és remélni szeretném, hogy ez az öröksége további éveim munkájában sem lesz hűtlen hozzám. • Eddigi munkásságával valóban sokat tett elsősorban a szlovák, a cseh és a szovjet irodalom hazai népszerűsítéséért. Ezért, mint hivatott szakértőtől kérdezzük meg, mit kellene még tennünk egymás művészetének, irodalmának, különösen a legújabb alkotások jobb megismeréséért? — Az Űj Szó, az Irodalmi Szemle, valamint a Hét versek és novellák közlésével gyakran ad ízelítőt a szlovák, a cseh és a szovjet irodalomból. Ismertető írások és recenziók közlésével is komoly munkát végez népszerűsítésük érdekében. A Madách Könyvkiadó népszerűsítő tevékenysége esztendők óta kifogástalan. Nincs olyan jelesebb szlovák vagy cseh prózai regény vagy no- velláskötet, amely egy két esztendővel megjelenése után nem kerülne kitűnő fordításban olvasóink kezébe. Itt inkább a kölcsönösség hiányára szeretnék rámutatni, ha már szó esik arról, hogy mit kellene tennünk egymás művészetének, irodalmának jobb megismeréséért. Azt hiszem, hogy ez a jól értelmezett igazi kölcsönösség serkentően hatna. A szovjet irodalom népszerűsítése még eléggé tervszerűtlen. Helytelenítem azt a felfogást, hogy ne írjunk olyan könyvekről, amelyek könyvesboltjainkban nem kaphatók. Függetlenül attól, vajon a könyv pillanatnyilag megvásárolható-e vagy sem, feltétlenül szükség van legalább tájékoztató jellegű ismertetésekre. • Napjainkban is sokat beszélnek az író és az olvasó kapcsolatáról. Mi errtíl az Ön véleménye? — Mindenképpen szükség van az író és olvasó serkentő, Egri Viktor állami díjas írá mozgósító hatású kapcsolatára. A „hivatásos“ kritika mellett igen lényeges az olvasó kritikája, a serkentése, de a rosz- szallása is. Tapasztalatom szerint még a rosszallásra is inoz- gósítóan hat, mert gondolkodásra késztet, vajon jó úton járunk-e, kifejezési eszközeinkben nem lettünk-e túlságosan elvonttá, közérdeklődést keltő témákat boncolgatunk-e, nem váltunk-e érthetetlenné? Tudnunk kell, hogy a ma emberéhez szólunk, amikor napjaink problémáit érintjük vagy a régmúltat idézzük. Nagyon lényegesnek tartom, hogy mondanivalónknak legyen ösztönző, eleven visszhangja, amint arra is szükség van, hogy az ösztönzés az olvasó, a hallgató részéről se maradjon el. Rossz az a líra és az a próza, amely nem számol a mai olvasó megértésével, és rossz, ha művelője szinte arisztokratikusan azt vallja, hogy a holnap ítélőszékéhez intézi műveit. Shakespeara-t a maga korában a Globe színház nézőterén megértette a cserzővarga és a lócsiszár is, József Attila sem írt a holnap vájtfülűinek. Avantgarde törekvésű fiataljaink ezt pontosan lemérhetik, ha kapcsolatba kerülnek a ma olvasójával. A jövőben nagyon szorgalmaznám, hogy tehetséges fiataljaink minél sűrűbben kerüljenek kapcsolatba olvasóikkal. • Ezekben a napokban kerül könyvesboltjainkba legújabb könyve, a Festett világ. Érdekes és értékes alkotás, s ezért kérjük, beszéljen erről az alkotásáról. — Gyermekkorom óta a színház rajongója vagyok. Azé a színházé, amely nem az élet fonákját tükrözi nem a rendellenességek, a tévelygések festésében, nem az embert elválasztó közöny érzékeltetésében látja célját, hanem világképünk tágabbá és gazdagabbá tételében, ízlésünk fejlesztésében és érzelmi életünk dúsításában. A Festett világ főhőse, negy- venötéves fejjel, egy másfél napos utazás során életét és munkáját összegezni kényszerül. Bíró Sándor díszlet- és jelmeztervező, akit munkája az évek során írókkal, rendezőkkel és színészekkel hoz eleven kapcsolatba, legszemélyesebb gondolataim tol mácsol ója. Személyes vallomás formájában ő mondja el helyettem, amit magam tapasztaltam a színház festett világában, amit általában a drámairodalomról tartok. A színház számomra sohasem volt szórakoztató intézmény, hanem ugyanúgy értékek és szépségek sugallója, mint a jó irodalom, a jó regény, a jó költemény. Nem keresek a színházban szikrázó ötletet, drámai valóságinterpretálást, hanem — schilleri szóval élve — azt a művészetet, amely arra hivatott, hogy az embert az „értelem birodalmú nak“ állampolgárává tegye. Ezért kedveltem meg viszony lag korán Bertold Brechtet, aki értelmünkre apellál, nem csupán fricskázó gúnnyal és szellemes aforizmákkal, hanem a nézőt felrázó, tettre szólító, minden maradi és visszahúzó elleni lázító szándékkal. Ezért nem voltam híve soha az elkötelezettség nélküli színháznak, az absztrakt és abszurd drámának, amely a korban megnyilvánuló közönyt, az élet elbürokratizálódását és céltalanságát fejezi ki, és híján van az ember javáért fáradó törekvésnek. így elmondva alighanem esz széregénynek tűnik a könyv, de mert Bíró Sándor képzeletszülte magánéletének rajzál sem hanyagolom el, úgy érzem, hogy érdekes munkát adok az olvasó kezébe. • Végezetül pedig alkotói terveiről szeretnénk érdeklődni. — öreg korában, túl a hetvenedik életévén, a legtöbb író emlékiratain dolgozik. Mindmáig ilyen visszapillantást nem tartottam fontosnak, mert úgy gondoltam, hogy megteremtett alakjaim érzés- és gondolatvilága tükrözi az én legszemélyesebb világomat; munkáim sok-sok epizódja személyes tapasztalataimból fakad. Most úgy érzem, hogy az eddig megirottaktól függelenül legszemélyesebb indítékú önvallomás is kell, s miután nem tagadhatom meg magamban a regényírót, ezt a vallomástételt regényformában próbálom hite* lessé tenni. Remélem, hogy első kötetével, amelynek Angyalbőrben lesz a címe, még ebben az esztendőben elkészülök. Ifjúságom alapvető tapasztalatait nem az otthon, a szülőföld adta nekem, hanem az olasz és a nyugati front: Isonzó és Verdun. Ott kellett megtanulnom látni a világot, és ha később, egy szűkebb közösségben, próbáltam rátapintani a világra, megfogalmazni valamit a gondjainkból, azok a frontélmények óhatatlanul be lejátszódtak mindenbe. A gondolataimba, a tetteimbe is. Valamelyik kritikusom azt írta rólam, hogy a háború késztetett írásra. így volt. igazat állított. írnom kellett, mert a rombolás, a holtak látványa mindig szíven ütőit, s mert a lövészárkokban, a farkasver- mek infernőjában a legnagyobb nyomorúság közt valamennyire megismertem az élet értékét, s iftegtanultam becsülni a szere tetet és barátságot. Az élet durva kényszere éppen legfiatalabb éveimben kényszerített gyakran térdre, de arra is, hogy ismét talpra álljak, Tengernyit kellett megismernem a háborúból, s az élet sok más értelmetlenségéből. Gyakran írtam mindenről, olykor sietve, nem eléggé kiérlelten. tapasztalataimból rosszul szűrve le az elmondásra váró igazságot. Vajcm most az Angyalbőrben című írásomban sikerül-e kevesebb gyengékkel kimondani — nem tudom. Szeretném mégis hinni, hogy akad majd olvasóin, aki velem tart, szívesen elkísér földerítő utamon. — Befejezésül engedje meg, hogy valamennyi olvasónk nevében is gratuláljunk a kitüntetéshez és további alkotó munkájához erőt, egészséget kívánjunk. SZILVASSY JÓZSEF A üurnsdorfi Velveta egy része, melyet a bratislavai Stavoin- dustria alkalmazottai építenek. A VELVETA ÉPÍTŐI Hazánk egyik legjobban ipa- osított városában — Varnsdorf- ban — vagyunk. A város köztársaságunk legészakibb csücskében fekszik, és így a város felett emelkedő hegycsúcstól az NDK határa csupán 200 méterre van. Varnsdorf régi gyárváros, ahol már a múltban virágzott a textilipar, s vele párhuzamosan a város is fejlődött. Ma már 14 500 lakosa van, akik 1977-ben ünnepük meg a város megalapításának 200 éves jubileumát. A városban már az Osztrák- Magyar Monarchia idején is fej lelt volt a munkásmozgalom, de a legnagyobb eseményre csak 1947-ben került sor. Ekkor vo nult be a történelembe az ismert „varnsdorfi sztrájk“. Miről is volt szó? Nagyon sokról! A felettes szervek az államosított gyárak egyikét visszaadták a magántu lajdonosoknnk, s a határozat ellen több mint tízezer polgár sztrájkba lépett. Most pedig induljunk el hazánk legkorszerűbb textilgyárá ba, a Velvetába. A textilgyárat a bratislavai Stavoindustria építette. Építésére 14 435 köbméter előregyártott építőelemet használtak fel. A különböző atipikus előregyártott éjiílőelemek bizto sítása körül nehézségek merültek fel. František Chvál mérnök, a Velveta vállalati igazgatója bővebb felvilágosítással szolgált: „Az építkezés fő kivitelezője a Stavoindustria. Felépítették a bolyhos szövetek kikészítőjét, amely a vállalat legfontosabb, legbonyolultabb részlege. A bonyolult részlegben különböző típusú gépeket helyeztek eh A 250 méter bosszú létesítmény felépítése kétségkívül jól sikerült. A részleget a Velveta szívének is nevezhetnénk. A szövött árut itt vágják, kefélik, fésülik, festik, s különböző szükséges munkaműveleteket végeznek el. A korszerű kikészítőrészleg termelése már 1975-ben eléri a tervezett paramétereket. Az új technológia bevezetése körül szintén nehézségeink vannak. A Stavoindustria az említett részlegen kívül raktárhelyiségeket is épített, s az összes objektumon elvégezték az ipari munkákat. Az üzemi étteremmel ellátott reprezentatív irodaépületet a bratislavai Priemstav építette, a košicei Kohóépítő Vállalat pedig a vízgazdálkodási berendezés és az üzemi vasút építését végezte. A kazánházat a humennéi Chemkostav dolgozói készítették. — Saját szemével láthatja, hogy mit bizonyítottunk ilyen távol Bratislavától — mondja František Knížek, a Stavoindustria ottani központjának vezetője. Ha megkérdezi, hogyan csináltuk elmondhatom: nehéz munka volt. De nemcsak nehéz munka, hanem öröm is, hogy a kedvezőtlen feltételek közepette épített mű sikerült. Elvégre milliós értékekről volt szó. Ürülök, hogy a Velveta szépségéhez én is hozzájárulhattam, s így egy ifjúkori szép és komoly álmom teljesült. Sajnos, már többen elmennek. A régiek közül csupán Jozef Hambálek építőmester és Krapek diszpécser maradt itt. Kitűnő mesterünk, Peter Mok- ráň, aki elsőként dolgozott itt, már szintén elment. Hiányzik, mert az elkövetkező nap feladatait mindig közösen beszéltük meg. Nem volt egyszerű dolog a hetven objektumon végzett munka irányítása. Nemrég fejeztük be az autóbuszok megfordulására szolgáló pályát a felszállóhelyekkel együtt, amelyek nemcsak a Velveta alkalmazottainak, hanem az egész városnak szolgálnak majd. Jelenleg még az egészségügyi központ felújításán dolgozunk, amely nélkül olyan hatalmas textilüzem, mint a Velveta, nem is létezhet, de nem létezhet fonó- és szövőműhely nélkül sem, amelyeken szintén felújítási munkálatokat végzünk. A hazai viszonylatban legkorszerűbben felújított fonóműhely már üzemel. ŠTEFAN KOC1AN CHILEI EGYETEMISTÁK AZ NDKAz iaei tanévben több mint 50 fiatal chilei végzi tanulmányait az NDK egyetemein és főiskoláin. Felvételünkön: A chilei egyetemi hallgatók ünnepélyes immatrikulációja a lipcsei egyetemen. (Felvétel: ČSTK — Z. B.)
