Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-22 / 38. szám, Vasárnapi Új Szó

BÜSZKÉK LEHETNEK NEVÜKRE Biztosan találkoztak már*Peter Mi- kltka őrnaggyal. Ha nem Svidníkben, akkor Duklán, ahol gondnok és az idegeneket kalauzolja, valamint Is­merteti velük a hősi harcok történe­tét: Ezt a munkát már több mint 20 éve végzi, és már,, sok százezer láto­gatót kalauzolt. Tavaly a duklai har­cok színhelyét több mint 400 0U0-en tekintették meg. (Csak a barvinoki határátkelőhelyen mintegy 150 000 tu­rista ment át mindkét irányban, és ez már jelent valamit.) Ebben az évben újabb tízezrek jöttek magányo­san vagy csoportokban. Leggyakrab­ban azzal a céllal, hogy megadják a tiszteletet az elesett hősöknek, és emlékezzenek. Gyászolók és kíván­csiak. Autóbuszokkal és személyautó­kon. Prágából, Ostravából, Bratisla- vából, Varsóból, Kijevből, Moszkvá­ból ... Az autóbusz Svidníkből Duk- lára ötször teszi meg naponta ai utat. Mindig hoz turistát, hazait vagy külföldit, férfit vagy nőt, aki roko­nait keresi. Nem is olyan régen Jo­zef Kohutka felesége jött Kárpát- Okrajnából. Az özvegy a második vi­lágháború befejezése után sok éven keresztül hiába kereste férje sírját. Több helyre is írt, de nem sok ered­ménnyel. Sok év után a rejtély még­is megoldódott. Férje 1944. október 7-én esett el a Nižný Komárnik mel­lett vívott harcokban. Az egyik duk­lai tömegsírba temették el. Mindezt a prágai Nemzetvédelmi Miniszté­rium levéltárának anyagából sikerült megtudnia. A több tucat emléktábla egyikére férje nevét is bevésték. — Sok ilyen találkozást átéltem már — mondja Mikitka őrnagy. — Mindegyik találkozás nagy hatás­sal van rám. Az ilyesmire nagyon ér­zékeny vagyok. Bele tudom magam élni helyzetükbe, hisz egy közeli sze­mély elvesztése nagy fájdalmat okoz. Sokan rábukkantak már itt rokonaik sírjára, nemcsak szovjet állampolgá­rok, hanem a mieink is. Nem sokkal ezelőtt újabb benyomással gazdagod­tam. Egy szlovák asszony, akt társas kiránduláson vett részt, véletlenül bátyjának a sírjára talált. Sajnos, a nevére már nem emlékszem ... Ki tud­idején a faluba vitték, és egy hársfa alatt közös sírba temették. Csak any- nyit tudnak róluk, hogy mindannyian a Csapajev-partizánbrigádban harcol­tak. A duklai temető létrehozása után átvitték őket harcostársaikhoz. Peter Mikitka állandóan. Duklán tartózkodik. Ha a vasárnapot a turis­ták körében tölti, akkor a hétfője szabad. A hatalmas emlékoszlop mel­letti térségen pihen 561 harcostársa. Ugyanis ő is harcolt az 1. csehszlo­vák hadtestben, megalakításától kezd­ve egészen a második világháború végéig. Kétszer is megsebesült. Mel­lét hét kitüntetés díszíti. Barátai és harcostársai közül so­kan éppen itt vesztették életüket. Sírjaikat állandóan szemmel tartja. Pavol Harhaj Chotcáról, Strieborný Csehországból, Nebelak és Popoviű Kárpát-Ukrajnából és még sokan má­sok, mindannyian közel állnak hoz­zá. Az emlékek fájnak, nagyon fáj­nak... Azok, akik átélték a duklai har­cokat, mint Mikula Őrlikból, Dančo Pstrinából, Mikula Belovežáról, gyak­ran eljönnek ide. hogy megadják a tiszteletet elesett bajtársaiknak. A har­costársak Mikitkával gyakran talál­koznak. Beszélgetnek, emlékeznek, „összerakják“ az eseményeket, fel­elevenítik az eltelt időt, a háborús éveket. — Tudja, egy megrázó esetet soha­sem tudok elfelejteni — kezdi újra Mikitka őrnagy. — Az én szakaszom­ban szolgált egy Michal Harhaj ne­vű katona, aki nem messzire lakott innen. Mindig a hazatérést várta. Mindennap csak arról beszélt. Anyjá­ról, rokonairól. Sokszor kért bennün­ket, hogy legalább néhány percre en­gedjük haza. Kérését végül is teljesí­tették. Szabadságot kapott. Szinte sírt örömében. Fél órával indulása előtt elesett, méghozzá elég messzire az első frontvonaltól. Egy eltévedt golyó egyenest fejbe találta. Amikor ezt megláttam, könnyek tolultak a sze­membe. Mindannyian sírni kezd­tünk ... Nem feledkezünk meg a duplái hő­sökről. Az emlékmű környékén és a katonák sírjánál mindig tisztaság uralkodik. A járdákat rendben tart­ják, és mindenhová virágokat ültet­tek. A rendről Vasil Vašuta karban­tartó és felesége, Vyšný Komárnik-i lakosok gondoskodnak. A halottak ezt megérdemlik. Dukla Peter Mikitka őrnagy számá­ra a második otthont jelenti. A há­ború elvette fiatalságának legszebb éveit Ladomírovába. a 14 km-re levő otthonába naponta jár autóbusszal, rendszerint későn este, és már korán reggel visszaindul. Azért, hogy újabb látogatókat kalauzoljon és ismertesse velük Dukla hősi múltját és jele­nét ... JOZEF HRUBOVČÄK A Szlovák Nemzeti Felkelésről elnevezett tüzérségi ezredben alakították a harci hagyományok helyiségeit. Sok, gazdag anyaggal rendelkeznek, hiszen az alakulatban még ma is szolgál az SZNF több közvetlen résztvevője. A helyiségekben külön láthatjuk a fiatal tüzérekkel kap­csolatos anyagot. „Nagyon jó tüzérek — mondta az alakulat politikai dolgozója. — Már legalább tíz éve senki sem kapott a tartalékos tiszti iskolánkban hármasnál rosszabb értékelést. Alakulatunk tavaly a Csapajevpartizánbrigád várdorzászlaját is megszerezte. Az iskola is kitüntetésben részesült. Az SZNF 30. évfordulója alkalmából az alakulat kötelezettséget vállalt, hogy kiváló értékelést ér el. Es mi a valóság? Ilyen jó ered­ményt, mint ebben az évben, a tartalékos tiszti iskola hall­gatói még sohasem értek el. A hallgatók fele kitűnő, további 48 százaléka pedig kiváló eredménnyel végzett. Olyan nem volt köztük, aki nem felelt meg. Cárik alhadnagy egységében a katonák kétharmada kitűnő, a többi pedig kiváló eredményt ért el “ 1974 IX. 22 Otto Dubovský alezredes kiskorától pilóta szeretett volna lenni. A Szlo­vák Nemzeti Felkelés kitörésének idején alig múlt húszéves. A Ban­ská Bystrica-i ifjúsági repülőiskola növendéke volt. A felkelésben az első naptól kezdve részt vett, s ma, 30 év ■elmúltával így emlékezik vissza az eseményekre: „A harcokba 1944. augusztus 29-én kapcsolódtunk be. Abban az időben nemcsak iskolánknak, de egész had­seregünknek kevés repülőgépe volt. Ez a tény és a kialakult helyzet ar­ra kényszerítette az iskola vezetősé­gét, hogy gyalogos egységet alkosson belőlünk. Engem Mlnka százados egy­ségébe osztottak be. Feladatunk Ban­ská Bystrica esetleges fasiszta táma­dás elleni védelme volt. Ezt a fela­datot hat napon keresztül láttuk csak el. Már szeptember 3-án a Červená Skala—Telgárt térségébe vezényeltek bennünket. Ott azt a parancsot kap­tuk, hogy készítsük elő a támadást, és végül foglaljuk el Telgárt közsé­get. Telgártot annak Idején a fasisz­ták tartották megszállva; a támadást szeptember 5-én kezdtük meg. A feladat teljesítése után egysé­günket Prievidza—Banské térségébe vezényelték. Azt a feladatot kaptuk, hogy védjük az egészen Handlováig kiterjedő térséget. Itt vívtuk a legke­ményebb harcot. Kezdeti sikertelensé­gek után egységünk október 4-én Tur- éek falu mellett támadásba lendült. Az elkeseredett harc Skalkánál érte el tetőfokát. A nehéz és egyenlőtlen harcban sok bajtársunk elesett, a többieket pedig Banská Bystricára vonták vissza. Miután egységünket feltöltöttek, újra védelmi állást foglaltunk el. Itt sem voltunk sokáig. Az 1944. október 13-ra virradó éjszaka többen a Szov­jetunióba repültünk. Ott szovjet ok­tatók aktív segítségével kiképeztek bennünket az IL-2-es és a TU-2 típu­sú szovjet repülőgépek irányítására. A tanfolyam elvégzése után mind­annyiunkat más-más csehszlovák re­pülőegységhez osztottak be. Engem az 1. vegyes csehszlovák repülőhadosztályhoz rendeltek, ösz- szekötő pilótaként dolgoztam. A front­vonal, valamint a hadosztály törzs­kara közt biztosítottam az összeköt­tetést. 1945 elején feladatom teljesí­tése közben a repülőgépemen zavar keletkezett, és Javiszovice (Lengyel- ország) falu mellett lezuhantam. Se­besülésem nem volt halálos. Gyógyu­lásom után Ostravánál harcoltam. Itt végződött harci utam. 1945. május 10 én ezredünket az Ostrava melletti Albrechtičky repülőtérre vezényelték. Néhány nappal később felszálltunk, és a Prága melletti kbelyi repülőtéren értünk földet.“ Dubovský alezredes még ma is te­vékeny katona. Több csehszlovák és szovjet kitüntetés tulajdonosa, így megkapta a Vörös Csillag, az SZNF 3. fokozata, és ,,A haza védelmében elért érdemekért“ érdemrendeket és további kitüntetéseket Néphadsere­günkben kommunistához illően, ka­tonait jóságunkat hazánk, a Szovjet­unió és a többi szocialista ország sze- retetére neveli. A szabadságunkért vívott harcban megismerte az élet értékét. Több ezer embert látott meg­halni, s ezért úgy dolgozik, és má­sokat is úgy nevel, hogy fiatal kor­osztályunk becsülettel teljesítse a Szlovák Nemzeti Felkelés forradalmi hagyatékát. ja, mennyi titkot rejteget magában a duklai temető. Hisz nagyon sokan alusszák itt örök álmukat... Aztán átmegyünk a temető bal ol­dalára, és ott is megnézzük a síro­kat. Az egyiken ezt olvassuk: Malá Poľana, aztán az 1944. november 23- án elesettek névsora: Ján Piršč par­tizán, őrvezető, Ján Šubert partizán, Péter Mikitka őrnagy mindenkivel »ívesen megismerteti Dukla történe­tét. (A szerző felvétele) Štefan Hupcej partizán, Ján Javeľak partizán, Vaszil Grijacsov, a Vörös Hadsereg partizánja, Nyikolaj Klev- cov, a Vörös Hadsereg partizánja, és két további ismeretlen partizán. A szomszédos síron elhelyezett kőtáb­lán a következő szöveg áll: Malá Poľana, 1944. november 23, nyolc is­meretlen partizán. Vezetőmtől megtudom, hogy ezek­nek a partizánoknak a holttestére a Malá PoTana-i bükkösben Andrej Bli- cha bukkant, aki ma a humennéi or­vosi rendelő fogászati osztályának vezetője. Az ismeretlen partizánokat az ellenséges tüzérségi lövedék egy kunyhóban érte. Az elesetteket annak Felvételünk a harci hagyományok helyiségében készült, néhány nappal az ünnepélyes megnyitás előtt GOTTLIEBEK FERENC őrnagy EGY HARCOS EMLEKEI

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents