Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-16 / 219. szám, hétfő
Százszázalékos diadalt arattak Csehszlovákia képviselői a 49. nemzetközi motorkerékpáros hatnapos versenyen az olasz- országi Camerinóban. Megnyerték mind a négy versenyt — a Világ Kupát, az Ezüst Vázát, a klubcsapatok és a gyári együttesek vetélkedését. Ilysmi ritkán fordul elő a hatnaposon. Ezúttal figyelembe kell venni a rendkívül nehéz útvonalat, amiről az a tény is tanúskodik, bogy valamennyi szakaszát a lassú, B-időre tették, ennek ellenére a versenyt 300 résztvevő közül csak alig valamivel több mint 50 százalék fejezte be. A Slovan Bratislava jégkorongozói a VSŽ Košice elleni első hazai mérkőzésükön sem nyújtottak meggyőző teljesítményt (felvételünk erről a találkozóról készült) és a bajnokság második fordulójában 5:0 arányú vereséget szenvedtek a bajnok Dukla Jihla- válói. (Vojtišek felv.) A Pardubice meglepd veresége Az I. jégkorong-liga második fordulójának „televíziós“ mérkőzésén a Pardubice otthonában meglepő vereséget szenvedett a LitvínovtnI. Két forduló után már csak három csapat, a Jihlava, Kladno és č. Budéjovice százszázalékos. Csehszlovákia számára egymás után ez az ötödik (győzelem és a hatnapos történetében a 12. Meggyőzően bizonyítja Csehszlovákia egyedül álló helyzetét ebben a sportágban, és a Javva motorkerékpárok ki valóságát. „Olaszországban győzni, méghozzá ilyen veszélyes terepen, ezt csakis úgy értékelhetem, mint egyik legnagyobb sikerünket“ — mondotta Jaroslav Bfí- za, a csehszlovák csapat vezetője. — „Hangsúlyozni szeretném, hogy ez a versenyzők és a gyártók közös diadala, mivel tökéletes motorkerékpárok nélkül a válogatott versenyzők tudása nem érvényesülhetett vol na.“ A zárószakasz nem hozott különösebb izgalmakat. A rendezők B-időket írtak elő és valamennyi résztvevő a szintidőn belül érkezett célba. A Világ Kupa sorsa már korábban eldőlt és csakis műszaki hiba idézhetett volna elő változást a sorrendben. Ezért a figyelem a csehszlovák B-válogatott és az olasz B-válogatott küzdelmére összpontosult az Ezüst Vázáért folyó vetélkedésben. Az olasz együttesnek pénteken sikerült 17 másodpercre csökkentenie Csehszlovákia előnyét és a záró gyorsasági próba volt hivatott dönteni. Gyakorlatilag terepgyorsasági versenyt vívtak az egyes géposztályokban. A csehszlovák stratégia az volt, hogy biztosítani kell a győzelmet a Világ Kupáért folyó versenyben, s ezzel a világbajnoki elsőséget, továbbá sokoldalú segítséget kell nyújtani a B-csapatnak az Ezüst Vázáért vívott küzdelemben. Gyakorlatilag arról volt szó, hogy ennek a csapatnak a versenyzői győzzenek géposztályukban vagy a lehető legkisebb hátránnyal végezzenek a győztes mögött és megelőzzék Olaszország képviselőjét. Globálisan maradéktalanul teljesítették a versenyzők a vezetők elképzeléseit. Siruček a 100 kem-es osztályban rögtön a rajt után az élre állt, azonban az első kör végén bukott és visszaesett a negyedik helyre. Felküzdötte magát a harmadikra, jóllehet az olaszok veszélyesen támadták. A legnehezebb helyzetben Jedlička volt, aki a 175 kem-es osztályban olasz vetélytársával, Betonival vetélkedett. A győzelmet a Világ Kupáért versenyző olasz csapat motorosa szerezte meg, azonban Jedličkának hosszú, I.eipzig 2:1, a Vorwürts Frankfurt—Ciiemie Haile találkozó l:0-s állásnál félbeszakadt. Az NSZK labdarúgó-bajnokságában a 4. fordulót bonyolították le: Bayern München—FC Kőin 6:3, Kaiserslautern—Borus- sia Mönchengladbach 1:3, Fortuna Düsseldorf—Wuppertaler SV 2:0, Rot-weiss Essen—Ein- tracht Braunschweig 1:2, Bocimul—Schalke 04 2:1, Duisburg —Werder Bremen 4:0, Kickers Offenbach—Stuttgart 3:1, Bo russia Berlin—Eintracht Frank fúrt 1:4, Hamburger SV—Hértha BCS 1:1. Az élcsoport, állása: Hamburger SV 7, Eintracht Braunschw6eig és Duisburg 6— 6 ponttal. A szovjet bajnokság eredményeiből: Szpartak Moszkva—Dinamó Moszkva 0:0, Dinamó Ki- jev—Csenomorec Ogyessza 2:0. Fibingerová 21,30 m Helena Fibingerová, a Suši- cén rendezett verseny keretében 21,30 méterre javította a női súlylökés országos csúcsát. Ez a teljesítmény egyben a világ idei legjobb eredménye. Nitrán az Agrokomplex Nagydíjáért rendezett versenyen a legértékesebb eredményt Lud- vík Danék érte el, aki 65,14 méterrel nyerte a férfi diszkoszvetést. nak a papírforma szerint győznie kellene. Tippünk: 1. II. LABDARÚGÓ LIGA 7. Lokomotíva — Pov. Bystrica. Nehezen képzelhető el, hogy a vendégek akár egy pontot Is tudnak rabolni az ex-ligás vendéglátóktól. Tippünk: 1. 8. VSŽ Košice — Pardubice. Az újonc hazaiak a két pont várományosai. Tippünk: 1. 9. Martin — Kys. Nové Mesto. Háromesélyes találkozó. Tippünk: 1, 0, 2. 10. Trenčín — B. Bystrica. A Trenčín legutóbb értékes pontot szerzett idegenben. Tippünk: 1, 0. 11. Vlašim — Hradec. A vendégek legutóbbi mérkőzésükön otthonukban nem tudtak gólt lőni. Tippünk: 1, 0. 12. VŽKG — Kladno. Döntetlenhez közeli eredmény várható. Tippünk: 0. hét körön át tartó harcban sikerült tartania második helyét. A többi géposztályban a Világ Kupáért versenyző csehszlovák együttes tagjai teljesen alávetették magukat a stratégiai elképzeléseknek és ezzel hozzájárultak társaik győzelméhez az Ezüst Váza versenyben. Kiderült, hoigy a záró gyorsasági próba időszint je túl magas volt, és a motorosok több mint 50 százalékának erejét meghaladta teljesítése. Nyilatkozatok: „A hatnapos a szerelmem — mondotta Jan Kfivka műszaki vezető. — Már 27 hatnaposon vettem részt. Mindegyik örömteli volt számomra, amelyet megnyertünk. Közösségünkben már hagyománnyá vált, hogyha nagy tétért küzdünk, mindenki egy emberként harcolt és ilyen kollektívával üröm dolgozni.“ Kvétoslav Mašita: — Azt szokás mondani, hogy mindig az éppen véget ért hatnapos volt a legnehezebb. Ami az ideit illeti, ez az állítás százszázalékosan megfelel a valóságnak. Jifí S tódul ka: — Azzal számoltam, hogy a verseny rendkívül nehéz lesz és nem is tévedtem. A győzelemnek természetesen nagyon ürülök, hiszen ez volt az első hatnaposom. Világ Kupa: 1. Oeshszlovákia 0/245,4, 2. Svédország 11/942,1, 3. Olaszország 28/574,3. Ezüst Váza: 1. Csehszlovákia B 1/305,4, 2. Olaszország A 1/354,7, 3. Csehszlovákia A 7/687,4. Klubcsapatok: 1. UAMK (Csehszlovákia) 5/386,3, 2. Nordbayern (NSZK) 5/714,7, 3. Costa Volpino (Olaszország) 15/939,2. Gyári csapatok: 1. javva A, 2. Gilera A, 3. Jawa B. Üdvözíti távirat Gustáv Husák, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára és Ľubomír Štrougal, a szövetségi kormány elnöke a következő szövegű táviratot Intézte a camerinói nemzetközi hatnapos motorkerékpáros verseny csehszlovák résztvevőihez: „Tisztelt elvtársak, őszintén gratulálunk az idei hatnapos versenyen elért kiváló sportsikerükhöz. Nagyra értékeljük, hogy mint szocialista hazánk képviselői becsülettel teljesítették feladatukat.“ asiz A brazil válogatott kudarca a világbajnokságon kínosan érintette az ország közvéleményét, különösen nagy volt az elkeseredés a munkásszurkolók körében, hisz a labdarágás az a sport, amely egyedül elérhető az egyszerű emberek számára is. Hogyan hat ez a kudarc a katonai diktatúrára? A brazil kommunisták illegális lapjában, a Voz Operariában vezércikk jelent meg „A fasizmus és a futball“ címmel. Ennek lényegét közöljük itt. „A labdarúgás bálványai ma a külvárosok és a „favelá-“k szegény népének soraiból kerülnek ki. Munkások fiai, mosónők gyermekei, a középosztály alsó rétegéből származók azok, akik a stadionokban a közönséget föllelkesítik. Ezért is szeretik nálunk annyira a futballt: a pályán művészetüket bemutató játékosok a nép fiai, akik a labdával mesterien bánva tudtak kiemelkedni. Az uralkodó osztályok, a brazil állammal együtt, mindenkor igyekeztek hasznot húzni a labdarúgás iránti nagy érdeklődésből. A maguk tekintélyének növelésére, a maguk választási propagandájának javára. A klubok ugródeszkául szolgálnak a reakciós politikusok számára. VSŽ Košice—Gottwaldov 5:3 (3:1, 2:1, 0:1). Gólütők: Brtáú (2), Lach, Fajth, Hegyi, ill. PH- hal, Balun és Dnlák. Az újonc vendégek szemmel láthatólag ta biztonságos játékra törekedtek, a védekezésre fordították a fő súlyt. A hazai együttes tapasztaltabb, techni- kásabb csapat benyomását keltette, és az átlagos színvonalú mérkőzésen megérdemelten győzött. A kelet-szlovákiai együttesben két sérült látékos, Čapek és B. T.ukáč is hiányzott, helyettük az újoncok, Repašský, Országh és a három Lukáč fivér közül a legfiatalabb, jozef szerepelt a csapatban. Jihlava—Slovan 5:0 (0:0, 1:0, 4:01. Gólütők: Suchý, Jiŕí Holík (2), Augusta és Horáček. Az első két harmadban az önfeláldozőan játszó vendégek kiegyenlített küzdelmet vívtak a katonákkal. A Slovan ebben a játékrészben gólhelyzeteket is kidolgozott, de ezeket nem tudta értékesíteni. A találkozó sorsa a 49—52. perc között dőlt el, amikor a Dukla három gólt ütött. VŽKG—Brno 4:2 (2:1, 2:0, 0:1). Gólütők: Stránský (3). Mee, itt. Kunc. Az ambiciózus fiatal játékosokból álló hazai csapat megérdemelt sikerét hozta ez a mérkőzés. A vendégek tapasztaltsá- ga ezúttal kevésnek bizonyult a sikerhez. Plzeň—Kladno 3:6 (1:3, 0:3, 2:0). Gólütők: Vrabec, Eberman, Huml, itt. Nedved, Sýkora, Vinš, Nový, Čermák és Filip. A Kladno kitűnően játszott és senkit sem lepett meg, hogy két harmad után 6:1 arányban vezetett. A Plzeň csak az utolsó harmadban játszott úgy ahogy elfogadhatóan. Č. Budéjovice—Sparta 5:4 mus és a A legjobb példát a Sao Paulo jelenlegi kormányzója szolgál tatja, Laudo Natel, aki az ismeretlenségből a Sao Paulo Futball Klub révén tűnt elő. A rendszer emberei pedig ügyesen használják fel Brazília 1970-es diadalát, hogy eltereljék a tömegek figyelmét a súlyos problémákról. Próbálják fékezni a hazafiak akcióit a fasiszta rendszer ellen. E politikai érdek alapján a kormány 30 millió eruzeirót, majdnem 5 millió dollárt fordított a világ- bajnokság előkészületeire, ugyanakkor, amikor nincs pénz igen fontos célokra. Nein a sport iránti plátói érzelmek diktálták... Az amatőr sport el is van hanyagolva. De maguk a profifutballisták is védelem nélkül állnak, ki vannak téve mindenféle zaklatásnak, amint ezt annak idején Garrincha esete mutatta. A legnevesebb játékosok hiába fogalmaznak fölhívásokat évek óta a szakma gondjainak rendezése végett. A brazil diktatúra szövetkezett a futballmaffiával, amely mesébe illő összegeket költött arra, hogy Havelange-ot válaszszák meg a FIFA élére, most aztán ugyanúgy élnek vissza a sporttal, mint Hitler tette az (1:4; 2:0, 2:0). Gólütők: Kolár (3), Pouzar. Edelman, ill. Rich- ter (2), Holý és Vorlíček. Az első harmadban egyértel- műén a vendégek voltak jobbak és megérdemelten tettek szert 4:l-es vezetésre. A második és harmadik játékrészben a Č. Bu- déjovice kiegyenlítette a játékot, és jól sikerül hajrával megszerezte a győzelmet. Pardubice—Litvínov 4:5 (0:2, 1:2, 3:1). Gólütők: Veith (2), Ha ň ka, Vohralík, itt. Tarant, Vopat, Beránek, Ulrych, Hlinka. A Pardubice az első két harmadban csak árnyéka volt önmagának. A vendégek ezt jól kihasználták és megérdemelten vezettek három góllal. Az utolsó húsz percben drámai küzdelem folyt, a hazaiak nem adták fel a harcot, de igyekezetük hiába volt, már csupán szépíteni tudtak, a döntetlen kiharcolása nem sikerült. Az I. jégkorong-liga táblázata: 1. Jihlava 2 2 0 0 12:3 4 2. Kladno 2 2 0 0 11:3 4 3. C. Budéjov. 2 2 0 0 11:7 4 4. Pardubice 2 1 0 1 8:5 2 5. Sparta 2 1 0 1 7:6 2 6. VSŽ Košice 2 1 0 1 8:7 2 7. VŽKG 2 1 0 1 7:9 2 8. Litvínov 2 1 0 1 7:10 2 9. Slovan 2 1 0 1 4:8 2 10. Gottwaldov 2 0 0 2 5:9 0 11. Plzeň 2 0 0 2 4:9 0 12. ZKL Brno 2 0 0 2 2:9 0 Ausztriában a 7. forduló után a 10 pontos Rapid vezet a 9—9 pontos Admira Wacker és Austria Salzburg előtt. Eredmények: Austria—WAC Rapid 1:3, Sturm Durisol—Eisenstadt 1:2, Austria Klagenfurt—Vüst Linz 2:1, Admira Wacker—Innsbruck 4:1, LASK—Austria Salzburg 3:3. futball 1936-os olimpiával vagy Mussolini az 1938-as labdarágő-világ- bajnoksággal. Ami csak a labdarúgással összefügg, minden soviniszta színezetet kap. „Előre Brazília!“ — hangzik a diktatúra jelszava a futbaltpályán, s ugyanakkor szolgáltatja ki a Para államban feltárt bauxilot az Alcan alumíniumtrösztnek, ugyanakkor dobja oda egész Amazoniát a nagy monopóliumok zsákmányának ... A kommunisták dolga, hogy megmagyarázzák a népnek: a futballt a diktatúra és a tőkés munkaadó ideológiai fegyvernek használja fel. Valóságos cirkusz, hogy egyes vállalatok a műhelyekben tv-készülékeket állítottak fel, más cégek pedig engedélyt adtak munkásaiknak arra, hogy a brazil válogatott mérkőzései alatt elhagyhassák munkahelyüket. A termelés ilyen csökkenését ellensúlyozták a „politikai előnyök“: a dolgozók bérkövetelési akciói ez idő alatt nem voltak olyan hevesek. Tudni kell különbséget tenni a nép szemében kedves sportban elért sikerek okozta öröm között és e sikerekkel visszaélő gyászos figurák mesterkedései között." A KÜLFÖLD LABDARÚGÁSA Az I. angol divízió eredményei: Birmingham City—Derby County 3:2, Burnley—Leeds United 0:0, Everton—Wotverhampton Wanderers 0:0, Leicester City —Queens Park Rangers 3:1, Lu- ton Town—Ipswich Town 1:4, Manchester City—Liverpool 2:0, Newcastle United—Carliste United 1:0, Sheffietd United—Mid- lesborougii 1:0, Stoke City— Conventry City 2:0, Tottenfíani Hotspur—West Ham United 2:1. A táblázat éllovasa 12 ponttal az Ipswich, a Liverpoolnak és a Manchester Citynek egyaránt 11 pontja van. Az I. skót divízió eredményei: Aberdeen—St. Johnstone 3:1, Airdrie—Morton 3:1, Arbroath— Clyde 2:0, Ayr United—Mother- weli 0:4, Celtic—Rangers 1:2, Dumbarton—Dunfermline Atle- tic 1:1, Hearts—Kilmarnock 1:1, Partick—Hibernians 1:5. A skót liga listavezetője a Hibernians 6 ponttal az 5 pontos Rangers és a 4 pontos Celtic előtt. Az NDK-ban a Magdeburg vezet a Carl Zeiss Jena előtt, mindkét csapatnak 9 pontja van. A 3. helyezett a Halle b ponttal. Eredmények: Stahl Rie- sa—WisniHt Aue 4:1, Vorwärts Strahlsund—Dynamo Dresden 3:2, Magdeburg—Rot-weiss Erfurt 4:0, Kari Marx-Stadt— Hansa Rostock <2:1, Sachsenring Zwickau—Dynamo Berlin 2:0, Carl Zeiss Jena—Lokomotíve 38. FOGADŰHÉT I. JÉGKORONG-LIGA 1. VŽKG — Plzeň. A VŽKG legutóbb jő játékkal győzte le a tapasztalt Brno csapatát. Tippünk: 1. 2. C. Budéjovice — Brno. A dél-csehországi együttes eddig meglepően jól szerepelt. Tippünk 1. 3. Pardubice — Kladno. A Pardubice legutóbb otthonában vesztett két pontot a Litvínov ellen. Tippünk: 0, 1. 4. VSŽ Košice — Sparta. A hazai pálya előnye a kelet-szlovákiai együttest teszi esélyessé. Tippünk: 1. 5. Jihlava — Litvínov. A tapasztalt katonák legutóbb biztosan győztek otthonukban a Slovan ellen. Tippünk. 1. 8. Slovan — Gottwaldov. A Slovan megfiatalított csapató-