Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-15 / 37. szám, Vasárnapi Új Szó
Személycsere a revüszínházban Gazdát cserélt a világ egyik leghíresebb szórakozóhelye, a párizsi Folies Bergere. Látogatása több mint 100 év óta ugyanúgy kötelező az idegen számára, mint az öreg Eiffel megtekintése, vagy Napóleon sírjának a megcsodálása. Persze téved az, aki azt hiszi, hogy a Folies Bergere jelenti Párizst, jóllehet a világ minden részéből a „Fény Városába“ áramló külföldiek többsége először erre volt — és talán még ma is erre — kíván- cs*. igaz, a „Foli“ rajongói hivatkoznak a maga nemében valóban páratlan intézmény olyan törzsvendégeire, mint például VII. Edward angol, vagy II. Lipót belga király, de mi, az idősebb nemzedék tagjai, akik Párizs jelképének mégis a Diáknegyedet tartjuk, Bajomi Lázár Endre megállapításé/al érvelünk: „Avagy van-e még negyed, amelynek „mezőnyében olyanok fulottak“, mint Julianus Apostate római és Napóleon francia császár? Vagy hogy egy rokonszenvesebb szakmára térjek át, olyan poéták mint Dante, Villon, Cyrano, La Fontaine, Hugo, Gautier, Musset, Mallarmé, Moréas? Olyan írók, mint Moliére, Corneille, Racine, George Sand, Zola, Barrés, Carco, Gide? Olyan szellein- rsiholó lázadók, mint D’Alani- bert, Diderot, Voltaire, Rousseau? Olyan forradalmárok, mint Mirabeau, Robespierre, Saint-Just, Danton, Marat, Desmoulins, majd Blanqui, Barbés és Vallés?“ Az új tulajdonos, Helene Martini (szakmai elnevezése: a „Pigalle császárnője“), több más kabaré és színház gazdája. Amerikai pénzemberek ís érdeklődtök a vállalat iránt, de az előző tulajdonos, Tania Derval asszony, nem akarta, hogy az intézet a jenkik kezébe kerüljön. A jelenlegi műsor — „J’aime á ia Folie“ költsége — a mi pénzünkben kb. tízmillió korona. Este nyolc órakor megjelennek a vendégek, a nyugatnémetek (konfekcióruhában), az amerikaiak (ingujjban), félénken mosolygó japánok, hangosan lelkendező spanyolok és természetesen igen sok francia is. Gyarmathy Mihály, a revü- színház művészeti igazgatója, rendezője, díszlet- és jelmez- tervezője 34 számból alkotta meg a műsort. Egy szám időtartama 2—3 perc. 10 000 lám.- pa világítja meg a színpadot, 20 tonna súlyú _ dekorációs anyaggal dolgozik az 52 színpadi munkás, 25 öltöztető és fodrász várja a színfalak mögött a 85 artistát, hogy pillanatok alatt végrehajthassák a maszk- és kosztümcserét. A nézőtéren 1800 ülőhely és 500 állói oly van. Az első két sorA CSODA ÉS AZ ÜZLET A nyugatnémet lokálpatriota k elégedettek lehetnek, van már az NSZK-ban is Lourdes, ahol csodák történnek, betegek gyógyulnak meg és ami a legfontosabb: fizetnek, pénzt költenek a látogatók. Wigratzbad a nyugatnémet „Lourdes“ 171 lakója csillogó szemmel nézi az aszfaltozott parkolóhelyeket, a 2,5 millió márkáért épült futurista stílusú templomot, mert — megindult az üzlet, és ha egyszer egy üzlet megindul... A 77 éves Johann páter, a wigratzbadi csodatévő kegyhely népszerűsítésére alakult egyesület alelnöke ennek ellenére sem tud fenntartás nélkül örvendezni, mert még a felettes egyházi hatóságai is vi- szolvognak ettől a kegyhelytől. Például az augsburgi püspöknek nagyon kínos, ha Wigralz- badot emlegetik előtte, mintha nem is hinne a forrás csodatevő erejében és megtiltotta, hogy a prospektusokban búcsú- jiáróhelyként emlegessék. A csoda tulajdonképpen 1938-ban történt, amikor Cacilia Geyer helyi lakos előtt minden előzetes bejelentés nélkül megjelent Mária és a következő kijelentést tette: „Építsetek nekem itt egy kápolnát!“ A kápolna felépült. 1940-ben felszentelték, aztán a világot egyéb események foglalkoztatták és megfeledkeztek a csodáról. Az utóbbi néhány évben azonban egyre jobb propagandát fejtenek ki és ennek eredményeként a látogatók száma 1973-ban már meghaladta a több mint 100 000 főt. Az új templom már felépült és most építik az ott éjszakázó vendégek számára az 1000 férőhelyes szállodát. A költségek nagyobi) részét adakozásból gyűjtik össze. Emellett üzleti tevékenységet is folytatnak. Kapható — potom 7 márkáért — egy nagylemez. Címe: Antonie kisasszony beszéde a hívőkhöz. (Külföldi forrásaink nem említették, hogy ez az Antonie kisasszony kicsoda és honnan, hogyan került a „csodába“. A szerk.J Kapható műanyagból készült kanna, amiben a csodatévő forrás vizét a hívők magukkal vihetik, hogy éjszaka is kortyolgathassák. Űrtartalma 2,5 liter. Mert esténként a forrásvizet adagoló kutat elzárják. Természetesen a forrás mellett ott hever egy mankó, jelképezve, hogy aki ide mankóval jön, az — megfelelő meny- nyiségű víz fogyasztása, tekintélyes mennyiségű imádság el- mormolása és még tekintélyesebb mennyiségű márka lefizetése után — gyógyultan távozik, talán még a legközelebbi futóversenyre is benevez. 1974-et mutat a naptár. A kibernetika és az űrkutatás korában élünk! Persze lehet, hogy a wigratzbadi búcsújárók nem ismerik a naptárt. 1974 IX. 15. 23 Vihar — a nyakkendő körül Lassan elmúlik u nyár és az amerikai nyakkendő-gyárosok és kereskedők visszanyerik nyugalmukat. Lehet, hogy néhány közülük még utókezelésre, idegorvosi gondoskodásra szorul, de minden bizonnyal meggyógyul és kedélyét semmi sem Zavarja — legalább a jövő nyárig. Joggal kérdi az olvasó, hogy mi ingatta meg a tisztei szakina tagjainak a lelki egyensúlyát. Mr. Sawliill, aki miniszteri rangban felelős az energia takarékosságért,-az idei nyár elején köriratban szóllította fel a köztisztviselőket, hogy ne hordjanak nyakkendőt, akkor nem lesz olyan melegük és nem kell olyan nagy • intenzitással üzemeltetni a klimatikus berendezéseket. Nagy merészség volt ez a minisztertől, hiszen az amerikai köztisztviselő tekintélyének egyik nélkülözhetetlen kelléke — a szürke, vagy kék öltönyön kívül — a nyakkendő. Természetesen a köztisztviselők legfeljebb családi, vagy baráti körben panaszolhatták el, hogy mennyire megszégyenítette őket a miniszter, mert végül is még mindig jobb nyakkendőtől megfosztott köztisztviselőnek lenni, mint munkanélkülinek. Viszont a nyakkendő-gyárosok nem tettek lakatot a szájukra. „Árulás“ — harsogta Allan S. Lerner, az ipar egyik kiválósága és felháborodva mutogatott egy fényképet, amely a kegyeden Sawhillről készült, amint egy sajtóértekezleten nyilatkozik — nyakkendő nélküli „Erkölcsileg illetlenség" — háborodott fel Richard Blackwell divattervező *—, „hová vezet ez? Először leveszik a nyakkendőt, aztán kigombolják az ingen a legfelsőbb gombot, ha még melegebb lesz, a másodikat is, hát meddig akarja kigombolni Mr. Sawliill?“ Sawhill azonban nem törődött a nyakkendő-pártiak felháborodásával, egész nyáron nyakkendő nélkül szaladgált, ingujjban (nyitott gallérral!) fogadta Lee laccocát, a detroiti Ford Művek elnökét, az USA legjobban öltözködő polgárát, aki tanácskozás közben követte a vendéglátó példáját, levette a kabátját és a nyakkendőjét. ban egy hely ára 85 frank, hátrább 65 és 45 frank, az állóhely ára 18 frank. Egy üveg pezsgő ára 44 frank. Az intézet hnlyén valamikor egy zenés kávéház volt. Ebben mutatták be 188ü-ban az első varieté-műsort. Tízezer frankba került. Ma ennyibe kerül egy táncosnő ruhája, pedig a „Foli“ táncosnői előadás közben igazán nem sokat „lepleznek“. Olyan művészek léptek fel ebben a színházban mint Ote- ro, Mlstinguett, Fernandel, Grock, Chaplin, Josephine Baker, Maurice Chevalier és Jean Gabin és minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ez volt számukra az ugródeszka, innen indultak a világhír felé. ötszáz alkalmazottja van a reviiszínháznak. A 16 táncosnő napi gázsija 60, a szólótáncosnőé 120 frank. Gyarmathy igazgató vasfegyelmet tart. Egy órával előadás előtt minden szereplőnek a helyén kell lennie. Szigorúan tilos valamelyik női szereplőt az öltözőben felkeresni. A kapu, amin át a lányok — nagyon egyszerűen öltözve és festék nélkül — előadás után távoznak, nagyon messze van a főépülettől. Egyébként a táncosnők 21—28 évesek, többségük asszony és anv» Múzeum a Kolostorban főbb mint háromezer buddhista lámakolostor emelkedett az egykori Urgu, a mai Ulánbátor felett. Csak a bog doge- gén la lámaista egyház mindenkori fejének rangja a forradalom előtti Mongóliában) három palotáját tűrték meg maguk között. A mandzsu hódítók és a lámák egymással versenyezve szipolyozták az ország lakóit é« jogos gazdáit, akik nomadizáló pásztorkodással tengették létüket. Ma az egyik ilyen kolostorban múzeumot rendeztek be és a látogató megismerheti az ország múltját, a középkori viszonyokat, amelyok csak 1921- ben, a Mongol Népi Forradalmi Hadsereg győzelmével értek véget. Még ma is élnek kopaszra borotvált szerzetesek a kolostor ban és nem törődve a látogatókkal, zavartalanul végzik rituális szertartásaikat, viszont a látogatók sem vesztegetik az időt arra, hogy a lámák szemfényvesztő szertartásait tanulmányozzák, hanem a múzeum valóban páratlan kincseiben gyönyörködnek. Aranyból, ezüstből, bronzból készült istenfigurák, ragyogó színű festmények, szokatlanul meghökkentő álarcok, gazdagon díszített dobok és csengők és végül a könyvtár az, ami az egész világon egyedülálló. A vastag falak között ősrégi kéziratokat őriznek, olyanokat, amelyekből csak egyetlen példány létezik. A szerzeteseket minden érdekelte, felhalmozták az emberi tudás írott kincseit — de a nép analfabéta volt. Szerencsére mindez már a múlté. A szocialista Mongóliában a lámakolostor — legfeljebb idegenforgalmi látványosság. Tehénen a nyereg Bármennyire különösen hangzik: akadnak megnyergelt tehenek is. Egy salzburgi gazda két lánya kitűnő sporteredmé- nyeket ér el két ilyen tejelővel. Kitartó munkájuk — a helyi lovarda szakértelmével párosulva — meglepően eredményes volt. A tehenek gyorsan megszokták a nyerget és a kantárt, megtanulták az ügetést és a vágtát, sőt — még akadályok átugrására is vállalkoztak. Az egyik állat látható kedvteléssel ugorja át az 1 méter 10 centiméter magas sorompót. Az Ifjú „lovarnőket“ csak az bosszantja, hogy a tehenek — a nyertes paripák diadalmas nyerítésétől eltérően — olykor oanaszosan bőgnek. HALÁL A ZÁRKÁBAN A második világhál>orú befejezése óta már a 68. ún. „börtönbotrány foglalkoztatja a nyugatnémet közvéleményt. Idézzük az egyik tanúvallomást: „Az elítéltek egykedvűen, szótlanul rótták a köröket a börtön udvarán, amikor az egyik cellából előbb halk vinnyogás, majd egyre hangosabb jajkiáltás, végül a kín artikulát- kni üvöltése hallatszott. A felügyelők a sétáló foglyokat azonnal visszaterelték a zárkákba ...“ Mindez 1971. július 7-én történt a mannheimi tartományi börtönben, de a nyilvánosság csak most tudta meg a valóságot. Ernst Christ — akkor 28 esztendős — elítélt súlyos agyhártyagyulladást kapott. Naponta könyörgött orvosi segítségért, de a fegyőrök megtagadták kérése teljesítését. (Fogd be a pofádat, te szimuláns!“) Amikor fájdalmai már elviselhetetlenek voltak, a fogoly ordítozni kezdett. A fegyőrök bedobták az ún. „megnyugtatóba“ és annak ellenére, hogy a levegő hőmérséklete 30 fok volt. a maximumra állították a fűtőtest szabályozó szerkezetét. Másnap a fogoly halott volt. Idézet az egyik hullaszállító vallomásából: „A magánzárkában olyan szörnyű hőség volt, hogy a betonpadlón tükörtojást lehetet volna sütni.“ 1973. december 27-én, amikor a mannheimi fogház udvarán csillogott a jelképes karácsonyfa, holtan találták cellá- jál>an Hans Peter Vast — súlyosabb természetű közlekedési szabálysértésért elítélt (!), 25 esztendős foglyot. Az arca csak egy véres duzzanat volt. egész teste tele volt rúgásoktól eredő súlyos sebekkel. Két hónappal később Robert Williams angol és Stacy Hata amerikai állampolgárságú foglyokat verték össze. Az utóbbinak verés közben égő cigarettát nyomlak az arcába. Egy nappal később dr. Reit, a fogház orvosa „jelentéktelen égési sebnek“ minősítette a sérülést. Egy egykori fogoly jelentette ki az újságírók előtt: „Kinyílt a zárkám ajtaja és a fegyőr az igazgatóhoz hívott. Amikor kiléptem, hátulról leütöttek, a pincébe vonszoltak, ott rúgtak, tapostak és eszméletlenre vertek“. Uwe Walter taxisofőrnek az arcát „pépesre verték,“ majd olyan rúgás érte a hasát, hogy fél év óta kórházban kezelik. De nemcsak az egykori koncentrációs táborokban uralkodó állati kegyetlenség jellemzi a mannheimi börtön őrszemélyzetét. Egyéb bűncselekményektől sem riadnak vissza. Az egyik például egy elítélt szeszkereskedővel lépett „üzleti összeköttetésbe“, a kereskedő raktárából 100 üveg pálinkát csempészett be a börtönbe és ezt közösen árusították a foglyoknak — üvegenként 100(1) márkáért. Egy másik fegyőr — illő jutalom ellenében — bármikor hajlandó volt a pénzes foglyokat valamelyik nyilvános házba „gardírozni“. Egy gazdasági bűncselekményért elítélt fogoly több ezer márkáért megvásárolta a teljes szabadságot: a börtönfelügyelőség írásban igazolta, hogy büntetését letöltötte. A nyugatnémet közvélemény azonban jogosan kérdi, hogy kik voltak az „állami bűnszövetkezet“ tagjai? Mert a fegyőrök kegyetlenkedéséről, korrupciójáról a felsőbb hatóságoknak is tudniuk kellett. A fogház orvosa nem látta a véres sebeket, a darabokra rugdalt csontokat? Az ellenőrző ügyészek természetesnek vették a gyakori fogolyhalált? A botrány hullámai egyre jobban terjednek. Eddig 10 fegy- őrt letartóztattak, további 50 ellen megindult az eljárás. A SZERETET ÜNNEPE WIN DSORBAN Windsor angol város még ilyet nem látott. A városi bíróságon reggeltől a késő éjszakai órákig — futószalagon — hozták az ítéleteket a parókás, taláros bírók, a vádlottak pe* dig, kivétel nélkül víziszonyban szenvedő hippik, gőgös fölénnyel fizették ki az enyhe pénzbírságot. A turisták a tiszteletre méltó kastély helyett a hajas-te<tves fiatalokat nézték, akik a közrend őreit fasiszta disznóknak titulálták. Ez volt a „windsorl csata“, egy olyan rendezvény záróakkordja, amit szervezői hónapokon át mint a „szeretet ünnepét“ hirdették, öt napig tartott és Windsor lakói öt napig nem aludtak, a madarak elmenekültek az erdőkből, a kutyák szinte szünet nélkül vonítottak. A windsorl popzenei fesztiválon 10 000 hippi vett részt. A rendőrség hangsúlyozta ugyan, hogy a királyi kastély parkja csak a rendes polgárok „csendes szórakozását“ szolgálhatja, de a hosszúhajúak túlereje ellen nem tehetett semmit, csupán a narkomanok felkutatására szorítkozott és 300 mosdatlan látogató ellen indított eljárást a marihuána élvezése miatt. A fesztivált egy teljes hétre tervezték, de négy nap múlva már csak a legállhatatosabbak bírták erővel és ezért a létszám 2000-re csökkent. A rendőrség úgy vélte, hogy ezek ellen már megindíthatja a támadást, behívta a szabadságolt embereit is és 600 rendőr reggel nyolc órakor rohamláncba fejlődve megindult a még álmos hippik ellen. Először udvariasan felkérték őket, hogy hagyják el a parkot, de rövidesen kitört a közelharc, öt óra múlva a csata véget ért. Eredmény: 51 sebesült, köztük 23 rendőr. 220 hippit pedig őrizetbe vettek. A Times vezércikkben foglalkozott a botránnyal, Jenkins belügyminiszter jelentéstételre rendelte magához a wind- sori rendőrparancsnokot. Wally Hopo főhippi először líraian nyilatkozott: „Minden halott, a zene, a szeretet, a szép gondtalan napok,“ aztán reálisabban érvelt: „Nézzétek csak, Károly hercegnek 35 ezer hektáros földbirtoka van, nekünk pedig csak egy nadrágunk.“ A „Daily Mirror cimfi lap közölte, hogy a rendőri akció, valamint a nagyszabású fesztivál következményeinek felszámolása kereken 150 ezer fontba került. Az adófizetőknek. Utazó torták Gyermekéhez pótmamára van szüksége? Óránként 30 kopejkába kerül, vagyis harminc doboz gyufa árába. Ideiglenesen betegápolót kíván fogadni beteg családtagja mellé? Ez óránként 25 kopejkába, egy csomag cigaretta ellenértékébe kerül. A nagytakarítás — ablak- és ajtómosás, parkettasúrolás stb. — óradíja 50 kopejka. A felsoroltakkal együtt a szovjet szolgáltatóipar mintegy százféle munkát vállal, mégpedig igen kedvezményes áron. Az ukrán fővárosban. Kijevben például a Szvitanok vállalat a legkedveltebb. A kétmilliós város 12 kerületének mintegyiké- ben vannak fiókjai. Lev Spakovszkij, ukrán szolgáltatóipari miniszter tájékoztatása szerint a kilencedik ötéves terv végén a köztársaság minden e«yes polgárára — változatlan árakon számolva — átlagosan 25 rubel értékű szolgáltatás jut az előző tervidőszakban elért 13 rubellel szemben. A fejlődés törvényszerű, mert a dolgozók jövedelme a jelenlegi ötéves tervidőszakban jelentékenyen nő és ennek megfelelően emelkedik az igény a szolgáltatások iránt, amelyek magasabb életszínvonalon nélkülözhetetlenek.
