Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1974-09-01 / 35. szám, Vasárnapi Új Szó
TANULMÁNYRÉSZLET 1974. IX. 1. I. Előtérbe kerültek a tudatformálás kérdései. E bonyolult kérdéskomplexumnak, a „meggyőzés művészetének“ még van jó néhány elméleti és gyakorlati, általános szintű megoldatlan kérdése. Ezek a problémák aztán természetüktől függően egy nemzetiségi csoportra jellemző érzelmi magatartásban sajátossá színeződhetnek. Hiszen az oktatásügy vagy a népművelés bizonyos vonatkozásban országos szinten is problematikus személyi vagy anyagi ellátottságának kérdései nemzetiségi vonatkozásban „plusz“ problémaként is jelentkezhetnek. Vasil BiTak mondta egv előadói beszédében még 1965-ben, hogy ha egy szlovák olvasókönyvet nem sikerül idejében megjelentetni — ez baj, az oktatásügy hiányossága. De ha egy magyar olvasókönyv nem jelenik meg, ez mindemellett „nemzetiségi kérdés“ Is. Pezlár elvtárs több írásában, beszédében figyelmeztet: a meglévő problémákat lássuk társadalmi realitásokban történelmi-szociológiai vonatkozásaiban, s nem öltsünk rá mindenáron nemzetiségi jelleget. Mert például, ha egy tanuló nem jut be valamelyik „túlpreferált“ iskolába — ez országos méretben inkább az ifjúság pályaorientációjának s az egyén tanulmányi előmenetelének hiányosságait tükrözi. Ha azonban egy magyar anyanvelvű tanulót nem vesznek fel ugyanerre az iskolára, az a nemzetiségi csoport társadalmi tudatában sokszor nem pusztán a pályaorientáció és az egyén tanulmányi előmenetelének, hanem a „nemzetiségi kérdés“, vagy legalábbis a „nemzetiségi iskolaügy“ hiányaként jelentkezhet a köztudatban. Köztudott, hogy a jogi karra általában ötszörös a túljelentkezés. Egyik ismerősöm fiát nem vették fel a jogi karra, de ezt azzal „indokolta“, hogy magyar tanítási nyelvű iskolába járt. Mikor aztán afelől érdeklődtem, hogy milyen volt a bizonyítványa, megtudtam: „csak“ öt hármasa volt, mégpedig a legfontosabb tantárgyakból (magyar, szlovák, orosz, matematika, fizika!). Mindezek ellenére nehéz volt megértetnem a szülővel, ennél jobb bizo- nyítványú, szlovák iskolát végzett tanulót sem vettek fel. Hosszan sorolhatnám még az egyénien bonyolódó nemzetiségi kérdéssé színeződhető kérdések sorát. Vizsgáljuk meg a problémakör elvi-elméleti vonatkozásait, csupán a szöveg és az irodalomértés szempontjából. II. A fentihez hasonló .sajátos színeződést kapható kérdések,, vv^n kisebb problémát rejtenek magukban, mint azt, hogy az ember „a világ útvesztőjében“ (Comenius) eltéved vagy helyesen orientálódik. Ha nem a XVII század nagy pedagógusa, Comenius tol- la hegyéről kölcsönözzük a problémát kifejező hasonlatot, hanem a korszerű, marxista szemiológia fogalomrendszerével feszegetjük a kérdést, akkor az egyes fogalmakat jelző szavak és ezek tudati kapcsolódásait kell vizsgálnunk. A szaknyelven: a jelző »sig- nifiant« és a jelzett dolog »signifié« közti vonatkozásokat.) A szakirodalom ugyanis megkülönbözteti a jelentésbeli magvat (a ,,token“-t) és ennek emocionális színezetű képzetét (a „tone“-!), amely változékony. Tehát a szavak nemcsak általánosan átvehető jelentéssel rendelkeznek, amire közmegállapodás létezik, hanem ugyanakkor egyénenként vagy csoportonként, tehát nemzetiségi csoportokként is változó, bizonyos elütő jelentésbeli „tónust“, hangszínt is kialakítanak. Ez különösen az érzelmileg telített szavaknál (jelzőknél-signifiantoknál) jelentős. Abban az esetben, ha egy signifianihoz több jel zott dolog (signifié) sorolható, még bonyolultabbá válik a helyzet. Ezeknél a jelentéseknél az egyén, a csoport a variáns-jelentések közül azt fogadja el, amely szerinte a „legtökéletesebb“. (Itt most nem említem a kommunikáció elméletéből ismert sémát, az ún. kiszorítást: az egyén a számára kellemetlen hírt elhárítja magától, „nem hallja“ meg.) Természetesen mindenkor befolyásolja ezt, hogy az egyén mennyire ismeri az egész jelentéstani síkot, mely a jelző re vonatkoztatható. (Például a XIX. század romantikus szemléletét, a múltkultuszt, a pályaorientáció kérdéseit, a nemzetiségi iskolák mai tanítás-tanulási színvonalát, a felvételi vizsgák rendszerét, a tanulmányi előmenetel kérdéseit, stb.) Bizonyos esetekben az egyén, a csoport maga bővíti élményei alapján a jelentéstani síkot, ami egy cseh pedagógus — Otakar Chalúpka szerint (Pedagogika 1972/1, 38. 1.) „sokkal gyakoribb, mint azt gondolnánk.“ Hu pl. a pedagógus tanulóival az iskolában a tények egy halmazát akarja megismertetni, akkor egzakt paramétereket, adatokat, egyértelmű tényeket közöl velük (ábrákkal, függ vényrajzokkal stb.) olyan funkcionális jelek rendszerének segítségével, amelyek lényegében nem variálható „tőkénknél rendelkeznek és „tone“-juk minimális. Az ilyen esetben a közölt jelentések könnyen felfogható jelzők, melyeknél a fogalom mellé könnyen oda lehet sorolni a fogalmi meghatározást, a jelzett dolog mellé a jelzőt és megfordítva. A társadalomtudományok, de elsősorban a művészi művek olyan jelentéseket is magukba foglalnak, melyek nem ilyen jellegűek. A jelentések e második csoportjának közlése problematikus, mivel — az első csoporthoz viszonyítva — nem olyan egyértelműek azok szematikai szituációk, amelyeknél ezek a jelenté sek érvényesülnek. A tudatformálás so rán inkább csak az első csoportba tartozó jelentések problematikáját oldották meg ez ideig, míg a másik csoporttal kapcsolatos bizonytalanságok általában közismertek. Mindennek pedig Alsősorban az az oka — a már idézett Ötakar Chalúpka szerint, — hogy a bonyolultabb jelentéstani szituációkban a jelentések túllépik saját jelük kereteit és a teljes jelentést nemcsak az elszigetelt „jelző“ hordozza, hanem sokszor a jelentés jelentése is. Ez a kérdés sajátosan bonyolódhat a nemzetiségi csoportnál, ahol az egyén egyidőben két nemzeti kultúra flui- dumával él, illetve a nemzetiségi létből fakadó tudat a szerzett információ egész jelentéstani síkját beszűkíti (sajátos hallási sémája szerint szorítja ki). így alakulhat ki az olyan tudat, melyet duocentrizmusnak nevezhetünk. (Itt most nem szólhatunk a külső, nem egy esetben meglevő okokról és általában a probléma orvoslásának nemcsak szükségéről, de lehetőségeiről, elsősorban a szocialista demokratizmus elmélyítéséről./ Ezért a mi körülményeink között hangsúlyozottabb a jelentősége a sokoldalú, nyílt, marxista szemléletű tudatformálásnak. Hiszen egy-egy információ olyan asszociációs bázist teremthet, mely a társadalmi leienségekhez való érzelmi viszonyulás szempontjából döntő jelentőségű lehet. A népművelési tevékenység, az iskola hasonlóan mint a marxista esztétikai irodalom is, a művészi mű értését, illetve az egyén tudatformálását a múltban szinte kizárólagosan a fogalmi intellektuális oldaláról közelítette meg. A kommunista nevelés szélesebb értelmezése azonban megköveteli, hogy a népművelési, az iskolai tevékenység, a művészi mű hatását terjesszük ki az egyén teljes emberi habitusára, tehát elsősorban ugyan intellektusuk működési módjára, dinamizmusára, de emberi relációikra, azaz érzelemvilágukra is. Az ember érzelmi tekintetben ugyanis nem pusztán individum, hanem éppen érzelemvilágában, az emberekkel és a valósággal való kapcsolatainak bn-re vonatkozásában, a dolgokhoz és a jelenségekhez való érzelmi viszonyulásában a leginkább tagja a társadalom élő organizmusának. Az az egyén, akire a népművelési tevékenységet, illetve a művészi alkotást vonatkoztatjuk, nemcsaak individum, hanem minden bizonnyal ugyanannyira egy közösség (baráti csoport, család, osztály, iskola, nemzetiségi csoport, az egész szocialista társadalom) tagja is, s minden tényt egyszerre és elválaszthatatlanul annak a közösségnek az érdekei szerint is mérlegel, vonatkoztat magára, a csoportra, melyben él (s jó ez nekünk?). így beszélhetünk egy-egy társadalom (társadalmi réteg, nemzetiségi csoport stb.) tipikus érzelemvilágáról Is, anjely szintén objektív kategória, éppannyira a szubjektív-egyedi érzelmek társadalmi objektivációjának eredménye, mint a társadalmi relációk bármely más rétege. Egy-egy kor és (politikai) osztály emberének jellemző érzelmi magatartása egyúttal objektív ismertetőjegye, egész fejlődését, mozgását meghatározó jegye is a társadalmi valóságnak. Nemcsak egyedi- szubjektív. hanem társadalmi-objektív értelemben is. mint a valóságos kapcsolatok meghatározott és részl>en meghatározó eredménye és rendszere. Például: Odüsszeusz minden helyzetben feltalálja magát, leleményes ember, mert — Homérosz szerint — „sok nép városait látta és észjárását ismerte meg“. Az emberi viszonyításoknak (homéroszi kifejezéssel: észjárásnak), a gondolkozás módjának, dinamikus átélésének organizmusa tulajdonkép pen egy-egy rnikrotársadalom (szül kultúra, csoport stb.) érzelemvilág; ban is megnyilvánul. A művészi alkt tás zömmel erről az oldaláról közelii meg a társadalmi valóságot. Ahhoi hogy a társadalmi valóság lehető leg szélesebb síkját és összefüggéseit is merhessük meg, ahhoz mindkét meg közelítési módot fel kell használnunk így válhatnak csak a társadalmi való ság „magukban való“ igazságai „ré szünkre való“ igazságokká (Lukács Gy.). Egy nemzetiségi csoport népművelőjének. pedagógusának —, a szövegértés (a dekodálás) torzításainak és beszűkítéseinek nagyobb veszélyére való tekintettel —, még felelősségteljesebb a szerepe. Mivel azonban a tudatformáló tevékenységnek mind ez ideig Inkább csak fogalmi-intellektuális kérdéseit boncolgattuk, s az emocionális problémákról csupán a nagy általánosságok szintjén értekeztünk, e téren jelentősek adósságaink. Az érzelmi nevelés kérdései a nemzetiségi cso|w>rt, a nemzetiségi iskolák vonatkozásában — mint sajátosan bonyolódó egyedi probléma — mind ez ideiq érdemben szintén még nem megoldott. Pedig e problémakör alaposabb vizsgálata adhatna választ egész sor olyan jellegű kérdésre, mint például: hogyan válhatnak ezek a népművelési intézmények, pl. a Népművelési Intézet, a CSEMA DÓK, a nemzetiségi iskolák, a közmű velődés és a nemzetiségi kulturális éľé teljesebb bázisává; hogyan teljesíthetni azokat a feladatokat, melyek a fejlet! szocialista társadalom építésében, a kulturális forradalomban és a békeharcban, az egyén hazafias és inter nacionális nevelésében a magyar és ( szlovák kultúra értésében, szeretőiében és igénylésében rájuk hárulnak; hogyan ápolhatják a legeredményesebben a magyar nyelvi és kulturális hagyomány közösséget; hazánk szocialista társadalma számára hogyan képezhetnek odaadó állampolgárokat és jó szakembereket, akik nemcsak vállalják, hanem teljesíteni is tudják a híd, a kölcsönös közvetítés szerepét a cseh és a szlovák, valamint az egyetemes magyar kultúra között. Mindmegíinnyi kérdés, melyre az elkövetkező évek kutatásaitól várjuk a választ m. Devecseri Gábor írja egyik művében: „Egy kígyó majd megtisztítja a fülét, és érteni fogja a madarak beszédét. — De még az embereikét is, ami sokkal nehezebb.“ Egyetértek Devecserivel: neon könnyű az információkat |ó-l és ‘orzulásmentesen érteni-értelmezni. Ezt tanulni kell, s ezért lenne jó, ha tanítanánk a szöveg torzulásmentes értését, mely valljuk: nem az érzelmekre haló extátikus neveléssel, hanem a tények s egymáshoz való, nemegyszer bizony bonyolult és bonyolítható, viszonyának ismeretével oldható csak meg a tudatformálás és'az érzelemvilág alakításának harmóniája. Dr. MÖZSI FERENC, kandidátus 9
