Új Szó, 1974. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1974-09-09 / 213. szám, hétfő

Már nincs veretlen csn Az I. labdarúgó-liga 6. fordulójában az eddig veretlen Zbrojov­ka idegenben a bajnok Slovan ellen lépett pályára, és kikapott, így a 6. forduló után inár nincs veretlen csapat az I. ligában, Az éllovas Dukla értékes pontot szerzett Žilinán és így továbbra is vezet. A két, eddig nyeretlen csapat, a Bohemians — Trnava találkozóján döntetlen született. Tegnap lapzárta után fejeződött be a Trinec — Inter, és a Sparta — Ostrava találkozó. Ezekről holnap számolunk be. SLOVAN n.n /4.AY ZBROJOVKA Z.ll VI.UJ Bratislava, 25 000 néző, játékve zető: |unnk. Góllövők: Jozef Čap kovió 35. és a 90. percben. Soha többé Ilyen labdarúgást — mondták a pártatlan nézők a mérkőzés után. Pedig volt labda is, voltak rúgások Is. Csak éppen láték nem volt. Játék nélkül vi­szont a futball nniu futball, csak nehéz testi munka, gürcölés. Ezt láttuk szombaton este a Slovan stadionban. Ugráltak, futottak a játékosok, csak éppen a „szak- inájukból“, labdarúgó miivészetük- ből nem mutattak sokat és úgy tűntek a 9U perc folyamán, mint­ha segédmunkások Lennének, akik ugyan igyekeztek, de minőségi munkára nem voltak képesek. Főleg a második félidőben volt száoalmas, élvezetien a mérkő­zés. A nézők eleinte bosszankod­tak a kezdetleges játékon, majd hangosan nevettek. Aztán már azt is megtapsolták, ha valaki nekiiramodott és lövése a szögi et- zászlónál , hagyta el a pályát. Ennyire kisigényőek manapság a klubhű szurkolóki Nekik a győ­zelem a fontos. Mondjuk ki nyíl­tan: a labdarúgás megszégyeníté­se volt, amit a második 45 perc folyamán produkált a bajnokcsa pat. A futball antipropagandáját láthatták a nézők, akik közül so­kan keserű szájízzel távoztak a mérkőzés után. Az első félidőben legalább küz­delmet láthatott a közönség. Mindkét csapat az erőre, a gyor saságra, a keménységre épített. Kevés volt viszont a tervszerű ak idő, nem volt váratlan momentum a sztereotip támadásokban. A fö­lényben játszó Slovan mindéül a szélekről beívelt labdákkal akart megoldani. Ez nem is lett volna baj, csakhogy amíg lassú, sema­tikus támadás , szetés oda fejlő úött, hogy beívelhették a labdát, akkorra szinte kétszeres fölény­ben voltak a vendégek védői. Mivel Svehlíkék nagyon pontatla nul lőttek kapura (Fúleník kapu­jára mldössze öt lövés tartott} a beívelt labdák után csak véletle nül születhetett gól. így Is tör­tént. Egy kapu előtti kavarodás után, amikor a labdát többen is elvétették, Jozef Čapkovič közel­ről lőtt a hálóba. Volt egykét gyors ellentámadása a Slovannak, de ezekről lemaradtak a belső csatárok. Szil \et után alábbhagyott a ha­zaiak lendülete, mintha elmere védték volna a játékosok. Előbb öreguras adogatásokkal próbál koztak előrelendülni, majd hátra játszásokkal igyekeztek „támad ni“. E szánalmas vergődés jozef Capkovič jól eltalált szabadrúgás- góljávalt ért véget. Ezen az izzadtságszagú mérkő­zésen láthattuk, hová degradáló­dik a labdarúgás, ha a futballis­ták minden erővel, erkölcsi-aka­rati tulajdonságokkal, kemény­séggel akarnak megoldani, nem pedig játéktudással. Annál in­kább szomorú ez a megállapítás, mert a bajnokcsapat és az idei bajnokság veretlenje adott ,,í*e- lí tőt“ a „szintén“ labdarú »ásból. BOHEMIANS «« n 1 * TRNAVA L.L VU. I ) Prága, 10 000 néző, játékve­zető: Princ: Góllövők: Dobiáš (öngól), Knébort (tizenegyes­ből), i!l. Dobiáš és Adamec. A két, eddig nyeretlen csa­pat találkozója színvonalas, drámai fordulatokban bővelke­dő labdarúgást holott. A ven­dégek már 2:0 arányban vezet­tek, a végén azonban örültek az egy pontnak is. A Trnavára ezúttal nem lehetett ráismerni. Kuna a „liberó“ szerepében, Ifrušecký és Adamec a közép­pályán legjobb napjaira em­lékeztető formában játszott. Az első 45 percben egyértel- müleg Malatinský legénysége játszott jobban. A 25. percben Dobiáš 45 méterről váratlan lövést küldött a kapura, Ko /inka későn reagált és a lab­da a hálóban kötött ki. A má­sé ük félidő elején Adamec volt elemében. Az 52. percben 18 méteres szabadrúgása el­szállt a sorfal mellett, Kozin­ka ezúttal is későn vetődött. Úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés sorsa. A 69. percben azonban Dobiáš fejjel hazaadott és Ge- ryk kezéről a kapuba csúszott a labda. A Bohemians föléledt, több veszélyes akciót vezetett. A 77. percben jarkovskýt fel­vágták a Trnava 16-osán belül és a megilélt tizenegyest Kne- bort biztosan értékesítette. Az utolsó percek a hazai csapat nagy rohamai jegyében zajlot­tak. zéséért megítélt tizenegyesből egyenlített. A mérkőzés végéig mindkét oldalon sok gólhely­zet adódott, de egyel sem si­került kihasználni. A mérkőzés képe alapján az eredmény igazságosnak mondható. A ha zaiak legjobbjai Gargulák, Cliobot és Beles voltak, a csa tároknak ezúttal nem ment a játék. A Dukla erősségei Vik­tor, Geleta, Datko és Gajdftšek voltak. 2:1 (1:0) JABLONEC VSS Jablonec, 15 0UII néző: játék­vezető: I.itos. Góllövők: Svobo- da (tizenegyesből), Latislav, ill. Štafura. Az első liga újonca negye­dik hazai mérkőzésén is teljes sikert aratott. A hazaiak óriá­si küzdeni akarását ezúttal Is siker koronázta. Az első 25 percben kiegyenlített volt a játék. A VŠS technikás és gyors együttese veszélyes tá­madásokat vezetett, a befeje­zésnél azonban határozatlanok voltak csatárai. A 32. percben Latislav felvágásáért megítélt tizenegyest Svoboda lőtte Svaj- len hálójába. Az 52. percben Štafura egyenlített, két perccel később Latislav fejjel megsze­rezte csapatának győztes gól­ját. A második félidőben a (ab- lonec középpályásai jobban játszottak, és ez meglátszott a csapat teljesítményén is. A győztes csapat legjobbjai Húš- čava, Kukla, Hele.šic voltak, a vendégeknél Svajlen, Fóliák és Daňko dicsérhető. 1:0 (1:0) PLZEŇ SLÁVIA Plzeň, 11 tltHI néző, játékveze­tő: Klačanský. Góllövő: Štrunc. A hazai csapat feledtetni tudta az elmúlt fordulóban a VSS ellen elszenvedett nagy­arányú vereséget. Az első húsz percben óriási nyomás neheze­dett a Slávia kapujára. Szám­talan gólhelyzet közül csupán egyet sikerült kihasználni, a 18. percben Strune éles lövése kötött ki a Slávia kapujában. A vendégek nem adták fel a küzdelmet, felgyorsították a játékot és gyakran hozták za­varba a Škoda védelmét. Né hány másodperccel az első fél idő befejezése előtt Klintes fe­jese a plzeíii kapufán csattant. A második félidő elején ismét a Plzeň kezdeményezett többet,- fölényét nem tudta gólokban kihasználni. A mérkőzés utol­só negyedórájában a Slávia elkeseredetten rohamozott az egyenlítésért. Az I. liga táblázata: 1:1 (0:0) ZILINA DUKLA Žilina, 5000 néző, játékveze­tő: Hudec. Góllövők: Gargulák (tizenegyesből), ill. Datkn. A bajnokság éllovasa Rótt és Fandel nélkül lépett pályára Zililián. A hazai együttes- há­rom sérült erőssége, J. Tomá­nek, Gerhát és V. Rusnák nél­kül játszott. Mindkét csapat igazolta jó formáját, gyors, korszerű akciókat vezetett. A gól nélküli félidő után az 55. percben a Dukla újonca Datko szögletrúgás után fejjel talált Cepo hálójába. Négy' perccel később Gargulák Bendl keze­1. Dukla B 4 1 L 11:5 9 2. Slovan 6 4 0 2 13:4 8 3. Jablonec 6 4 0 2 9:6 8 4 Brno 6 2 3 1 10:8 7 5. Žilina 6 3 1 2 8:7 7 6. Inter 5 3 0 2 10:5 6 7. Slávia 6 2 2 2 6:4 6 8. VSS 6 3 0 3 14:10 6 9. Teplice 6 3 0 3 10:10 6 10. Nitra H 3 0 3 6:9 b U. Plzeň 6 3 0 3 7:12 13 12. Tftnec 5 2 1 2 2:4 5 13. Ostrava 5 2 0 3 7:7 4 14. Sparta 5 0 3 2 5:8 3 15. Trnava 6 0 3 3 4:12 3 16. Bohemians 6 0 2 4 5:12 2 A következő íordulú párusí­tása (szeptember 14.): Inter Sparta, Dukla — Trinec, Ko­šice — Žilina, Slávia — Jablonec, Teplice — Plzeň, Trnava — Nitra, Brno — Bohemians, Ostrava — Slovan. 37. FOGAOÚHÉT I. LABDARÚGÓ-LIGA 1. Inter — Sparta. A sárga fe­ketéknek előreláthatólag nem fog nagy gondot okozni az ide­genben gyengén szereplő Spar­ta legyőzése. Tippünk: 1. 2. Dukla — Trinec. A katonák otthonukban nehezen győzhe lók le. Tippünk: 1. 3. VSS — Žilina. A kelet-szlo- vákiai együttes legutóbbi hazai mérkőzésén a Plzeňt „terhelte meg“ hat góllal. Következik a Žilina? Tippünk: 1. 4. Slávia — jabloni c. Az újonc vendégek eddig kétszer ját­szottak idegenben, mindkét al­kalommal 0:1 arányban kikap­tak. Tippünk: 1, Ü. 5. Teplice — Plzeii. A Plzeň nagyon ritkán tud pontot sze­rezni idegenben. Tippünk: 1. b. Trnava — Nitra. Legutóbb az exbajnok nagyon jót ját­szott a Bohemians ellen. Ez­úttal örömet szerezhet a hazai szurkolóknak is. Tippünk: 1. 7. Brno — Bohemians. A Brno eddigi szereplése a liga meg­lepetései közé tartozik. Tip­pünk: 1. 8. Ostrava — Slovan. A bá­nyászok ha jó napot fognak ki, nagyon kemény diónak bizo­nyulnak. A Slovan idegenben is tud jól játszani, ezt bizonyítja a Trnava elleni legutóbbi mér­kőzése. Tippünk: ü, 2. II. LABDARÚGÓ LIGA 9. Prešov — Lokomotíva. Az exligás csapatok mérkőzésén nehéz jósolni. Egy árnyalattal a vendégek sikere valószí­nűbb. Tippünk: 2, U. lü. Kladno — Vlašim. Három- esélyes találkozó. A hazai csa pat mellett szól tapaszlaltsága. Tippünk: .1, 0, 2. 11. Kys. Nové Mesto — Prie­vidza. A vendégek eddig két mérkőzést nyertek Idegenben és jó formában vannak. Tip­pünk: 2. 12. Liberec — VSZ Košice. Az újoncok mérkőzésén a hazai pálya előnye dönthet. Tippünk: 1, 0. Az AC Nitra futballistái pénteken 2:0 arányban győztek bajnoki mérkőzésen a Teplice csapata ellen. Felvételünkön a fehér uad* rágós T e r n é n y i küzd a labdáért a teplicei Novákkal. (Matis P. felv.J II. LABDARÜGÖ-LIGA A HRADEC MÉG NEM LŐTT GÓLT A II. labdarúgó-liga 4. fordulójában az éllovas Prievidza meglepetésre otthonában vesztett pontot a Duklu B. Bystrica ellen, de így is vezet. Az exligás Hradec ezúttal sem tudott győzni és az eddigi négy mérkőzésén még nem lőtt gólt . .. kőzésen a hazaiak rászolgáltak a győzelemre. A mutatott játé­kért mindkét csapat dicséretet érdemel. Vlašim — Bardejov 3:0 (0:0). Góllövők: Hlaváč, Bartoň (ti­zenegyesből) és Dozorec. A Vlašim akár nagyobb arányban is győzhetett volna. A II. liga táblázata: Prievidza — Dukla B. Byst­rica 0:0. Kiegyenlített küzdel met hozott a mérkőzés. A ka­tonák meglepően jól játszottak. VSŽ Košice — Kys. Nové Mestu 2:1 (1:0). Góllövők: Ho dur 12J, ill. Padych. Az első félidőben a hazai csapat me­zőnyfölényt harcolt ki, a veze tést a 33. percben szerezte meg. Szünet után egyenlítet tek a vendégek, a győztes gólt a 74. percben Hodur lőtte. Lokomotíva — Pardubice 3:0 (1:0), góllövők: Móder, Farkas, és Kráľ (öngól). A villany fénynél játszott találkozón minden téren jobb volt a Lo­komotíva. A gólhelyzetek alap­ján sokkal nagyobb különbség gél is győzhetett volna. Trenčín — Kladno 1:0 (0:0). Gól lövő: Holzinger. Mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, változatos mérkőzést láthattak a nézők. A hazaiak legjobbjai Machač kapus, Mojžiš, Holzin­ger voltak, a vendégeknél a védelem volt a legjobb. Martin — Hr. Králové 0:0. A vendéglátók nagy csalódást okoztak. Lassan, körülménye­sen játszottak, keveset voltak veszélyesek a kapura. A ven­dégek éreti, technikás csapat benyomását keltették. Pov. Bystriea — Liberec 1:0 (0:0). Góllövő: Pajerchin. A ke­ményen játszó csapatok mér­kőzésén a vendéglátók az első percektől fogva beszorították ellenfelüket saját térfelükre, de gólt csupán a 60. percben sikerült elérniük, amikor Juska beadását Pajerchin fejelte a hálóba. VŽKG — Prešov 2:1 (1:0). Góllövők: Slíž, Rybár, ill. Bu- benko. A jó színvonalú mér­1. Prievidza 4 3 1 0 5:1 7 2. Vlastni 4 3 0 1 10:4 6 3. Lokomotíva 4 3 0 1 7:3 8 4. K. N. Mesto 4 2 1 1 7:4 5 5. Trenčín 4 2 1 1 3:2 5 6. VŽKG 4 2 1 1 8:5 5 7. —8. Prešov 4 2 0 2 7:5 4 7. —8. Kladno , 4 2 0 2 7:5 1 9. B. Bystrica 4 0 4 U 2:2 4 10. P. Bystrica 4 1 2 1 3:3 4 U. VSŽ Košice 4 2 0 2 5:6 1 12. Martin 4 1 1 2 5:10 3 13. Liberec 4 1 0 3 2:5 2 14 Hradec 4 0 2 2 0:3 2 15. Pardubice 4 0 2 2 1:6 2 16. Bardejov 4 0 1 3 2:8 1 ® Az új salakpálya motoros világbajnok a 31 éves svéd An- ders Michanek. A göteborgl dön­tőben a második helyet Mauger (Új Zéland), a harmadikat Sjösten (Svédország) szerezte meg. 0 Az NDK körüli kerékpáros versenyt a hazai színek képvise­lője, Hartnick nyerte. Csapatban is NDK győzelem született, Cseh­szlovákia a 8. lett, Kalíš a 16. helyen végzett. ® A biztonsági testületek férfi kézilabda sparlakiádján Bukarest­ben a következő eredmények szü­lettek: Dynamo Bukarest — ČH Csehszlovákia 24:13, Újpesti Dó­zsa — Levszki Szófia 25:15, Gwar- dta Vursó — Dynamo Berlin 24:19. 0 A Szovjetunió jégkorong-vá- logatuilja Rigában 11:5 re győzött a helyi Dinamó ellen. Az Újpest került az élre Pénteken két rangadóval kezd folytatódott a magyar labdarúgó dionban a négy legnépszerűbb rangadónak 52 ezer nézője volt. izgalmas mérkőzéseket és sok gó gól esett. A 4. fordulóra szerdán kező: Vasas—Egyetértés, Honvéd Szumbathely — Fcrencváros, MTK — deutun —Békéscsaba, Csepel—Zala FERENCVÁROS — BP. HONVÉD 1:1 (1:1) Góllövők: Bálint, ill. Bartns. A Ferencváros fiatal csapata óriási lendülettel kezdett, s a 6. percben Bálint szabadrúgás gól­jával vezetést szerzett. A Honvéd a félidő végén egyenlített. Szü net után is nagy volt az Iram, felváltva hullámzott a két kapu előterében a játék. ÚJPESTI DOZSA-VASAS 3:1 (2:11) Góllövők: Horváth, Fekete. Fa­zekas (tizenegyesből), ill. Gass. Harminc percnyi tapogatódzás után nagyobb sebességre kapcsolt az Újpesti Dózsa, s két perc alatt biztosította győzelmét. Horváth bombagólja (34. perc) után egy perccel Fekete fejelt a hálóba. Bene buktatásáért a 36. percben Tóth lőhetett tizenegyest, Mé szaros hárított. A második félidő­ben a Vasas is veszélyeztetett, ám a magabiztosan játszó Dózsa győzelmét nem tudta kétségessé tenni. ZAI.AEGERSZEG-RABA ETO 1:0 (0:0) Góllövő: Józsi. udntt, szumbatun hat mérkőzéssel NB 1. Pénteken este a Népsta- csapat lépett pályára, s a kél Az NB I. 3. fordulója változatos, It hozott: a nyolc találkozón 28 kerül sor. A párosítás a követ- — Diósgyőr, Pécs — Salgótarján, Újpest, Rába ETO—Tatabánya, VI- egerszeg. Az első félidőben a győriek támadtak, ám szünet után nyo­masztó fölénybe került a hazai csapat. ­BÉKÉSCSABA-CSEPEL 3:4 (3:1) Góllövők: Németh, Pásztor, Po- gáts, ill. Gódán, Csordás, Somogyi és Szurgent. Változatos, .rendkívül heves Ira­mú érdekes mérkőzést vívott a két csapat; A Békéscsaba 2:0, majd 3:1 arányban vezetett. EGYETÉRTÉS—PÉCS 1:1 (1:0) Gúllüvö: Szuromi. Végig a pécsi csapat támadott többet, azonban csatárai képtele nek voltak áttörni a megerősített védőfalat. Szerencsés góllal nyert az Egyetértés. A pécsi csapatból Klsst kiállították. DIÓSGYŐR—SZOMBATHÉI.Y 6:2 (1:2) Góllövők: Egri (2), Hajas, Gür gei, Oláh, Knliáth, ill. Király és Hauzer. A szombathelyi csapat — meg­lepetésre — már a 25. percben 2:0 ra vezetett. A Diósgyőr nem adta fel, s második félidei lendü­letes játékával nagy arányban nyert. A szombathelyi csapatból szünet után Kerekít és Kabakot kiállították. TATABANYA-MTK 2:0 (0:U| Gólliivők: Hegyi és Kőműves. Szünet után szinte egykapura játszott a hazat együttes, de csaik a hajrában sikerült biztosítania a győzelmet. SALGÓTARJÁN—VIDEOTON 1:2 (0:0) Góllövők: Kajdi, ill. Tieber és Karsai. Wolick kiállítása után tíz em­berrel játszott a Videoton. Az NB I. állása: 1. Újpest 3 3 0 0 9:5 6 2. Honvéd 3 2 1 0 5:2 5 3. Békéscsaba 3 2 0 1 8:6 4 4. Ferencváros 3 1 2 0 5:3 4 5. Zalaegerszeg 3 2 0 1 3:2 4 6. Videoton 3 1 2 0 3:2 4 7. Diósgyőr 3 1 1 1 6:3 3 8. Tatabánya 3 1 1 1 3:2 3 9. Pécs 3 1 1 1 2:2 3 10. Egyetértés 3 1 1 1 2:3 3 U. Szombathely 3 1 i 1 4:7 3 12. Csepel 3 1 0 2 5:7 2 13. MTK 3 1 0 2 3:8 2 14. Rába ETO 3 0 1 2 4:6 1 15. Salgótarján 3 0 1 2 3:5 1 16. Vasas 3 0 0 3 3:7 (! 1974. IX. 9. Ô

Next

/
Thumbnails
Contents