Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)
1974-08-04 / 31. szám, Vasárnapi Új Szó
Timor — a „pokol tornáca" Salazar és Mao — egy faion • Portugál gyarmat Mao áldásával • Ki az igazi úr Macaón? • Legális és illegális nagykereskedelem a Gyöngy-fotyó torkolatánál • Arany,, kábítószer és ... maoizmus ______________________ ■ átalakított portugál kormány első ülésén a volt fl/gyarmatok kérdése is felvetődött. Vasco Gon- calues kabinetje arra a következtetésre jutott, hogy a „kollektivitás szellemében“ gyorsabban és határozottabban haladjanak előre a dekolonializáeió felé vezető úton. Sőt, az új kormány módosíttatta is az „anyaország tengerentúlt területeire“, vagyis a gyarmatokra, illetve önrendelkezésükre vonatkozó törvényt, amelynek bizonyos szakasza úgy hangzik, hogy „az önrendelkezés elismerése annak valameny- nyi következményével: a függetlenséggel“. Amikor a portugál kabinet ezt a döntést hozta, az angolai, mozambiki és Guinea Bissau-l nemzeti felszabadító mozgalom vezetőivel folytatott megbeszélések eredményeire támaszkodott. Portugália afrikai gyarmatai sorsának rendezése — ha buktatókkal is — folyamatban van, s nem kétséges, hogy az itteni népek erkölcsi-politikai győzelmével fog végződni, hisz előbb már katonai téren is bebizonyították, hogy szabadságvágyuk törhetetlen. így aztán remélhető, hogy Mario Soares> a kül- ügyek irányításával újból megbízott szocialista párti miniszter belátható időn belül bejelentheti az ENSZ- ben: Portugália önrendelkezést biztosít gyarmatainak. Ám mi lesz ekkor Lisszabon ázsiai gyarmataival, nevezetesen Maeao és Timor szigetekkel? Ugyanis tartja magát az az állítás, bogy e szigetek jövőjéről, illetve elsősorban Macao jövőjéről sehol másutt, mint Pekinqben döntenek. ciása“, valójában az összekötő Mao Ce-tung hatóságai és a portugálok között. Macao sokkal szorosabb kapcsolatokat tart fenn a népi Kínával, mint a portugál „anyaországgal“, ahonnan behozatalának csak négy százaléka származik, tavaly viszont behozatalának 67 százaléka Hongkongból, 26 százaléka pedig Kínából jött. Mncao azért fontos Peking számára, mert nagy szerű közvetítő a világkereskedelemben, emellett csempész- és dugáruk, általában a tiltott és feketekereskedelem biztos útvonala. Macao fő bevételi forrása az aranykereskedelem. 1967-ben 53,4 tonna arany áramlott az országba, azóta évente mintegy 30 millió értékű arany jut be, s jelentős része tovább özönlik Kínába. Hongkong ugyan nagyobb forgalmat tud kimutatni, de Macao kereskedelmi útjai biztonságosabbak. Előnye, hogy nem vonatkoznak rá a más államoknak megkötést jelentő Bretton Woods-i egyezmények. Macao az arany árával is szabadon manipulál. A gyarmat másik nagy jövedelemforrása — szerencsejáték-barlangok fenntartása, amivel is kiérdemelte a „Távol-Kelet Monte Carlója“ címet. A nyugati világ gazdag turistái — amerikaiak, angolok, hollandok — egész vagyonokat hagynak a játékbarlangokban, úszó pagodakaszinókban. A szerencsejáték mellett még egy szennyes jövedelemforrása van Macaónak: a keleti eredetű ópiumszívás és ennek összes elterjedt nyugati változata, amelyet általában kábitószer-elvezet néven ismerünk. Itt szabadon dívik. A lakosság szegény rétegeinek „jövedelemforráTheofilho Duarte portugál író nevezte egyik könyveben Timor szigetét a „pokol tornácának“. A füszerszigeteket kereső portugál utazók 1511- ben fedezték fel Timort, mely Portugália legtávolabbi gyarmata, és 3200 kilométerre van Macaótól. Kegyetlenül irtották az őslakosságot, egyre beljebb szorítva az ellenálló szigetlakókat. 1613-ban a hollandok vetették meg a lábukat Timor szigetén, s emiatt a XVIII. században többször volt háború Hollandia és Portugália között. A háborúk hosszú időszaka züllesztően hatott a sziget gazdasági életére. Később a portugálokat csak egy dolog érdekelte a szigeten: a szantálfa. Gyógyító hatást tulajdonítanak neki Ázsiában, emellett keresett illatszert bocsát ki. Leveleit az őslakók lábukkal pasztaszerű péppé tapossák, s vele kenik bo testüket. A fa anyagából bútort, kegytárgyakat, szobrokat készítenek. Értékesítéséből a portugálok igen nagy jövedelemre tettek szert. A szigetlakoknak azonban nem sok hasznuk volt belőle: a hatvanas években a 15 négyzetkilométernyi sziget félmillió főnyi lakosságára 20 orvos, négy kórház és egy középiskola jutott. Politikai szempontból a sziget korántsem olyaii csendes, mint Macao. A gyarmati kegyetlenkedések korszakában a lakosság valóban a „pokol tornácán“ érezhette magát, viszont mellette állt Indonézia, amely ma is igényt tart a szigetre. 1961-ben Timor szigetén felkelés tört ki, s április 9-én a felkelők létrehozták Timor Egyesült Köztársaságot. 1963 áprilisában Mao Klao elnök vezetésével új kormányt alakítottak. Azóta Timor sem hallatott sokat magáról, de az ottani nemzeti felszabadító mozgalom erősödött. A portugál gyarmati kérdés végleges megoldásakor tehát annak kell itt eldőlnie, függetlenséget kíván e vagy pedig Indonéziához akar-e csatlakozni Timor népe. L. L. sa“ egy „ősi mesterség“: 12 éves lányaik kínálják fel magukat élő áruként szüleik viskója mellett. A prostitúciót itt nem üldözik. A tflzijáték szereket (bengáll tűz stb.) manufakturális módon előállító üzemek pedig előszeretettel foglalkoztatnak tízévesnél kisebb fiúcskákat: olcsó munkaerők, kevesebbet kell nekik fizetniük, mint a felnőtteknek. Ez történik Mao égisze alatt. Aomin lesz-e Macao? Portugáliában már több mint negyedéve megdöntötték a fasiszta rendszert, de ennek jelei Macaón máig sem mutatkoznak. Igaz, Refelo Goncalves és Garcia Leandro őrnagy váltotta fel a nemzet megmentése tanácsának megbízottaiként a sziget volt parancsnokát és helyettesét. Az 500 főnyi portugál helyőrség összeállította ugyan az új rendszer szempontjából megbízhatatlan tisztek névsorát, de radikálisabb intézkedések nem történtek. A nemzet megmentése tanácsának megbízottai közölték a lakossággal, hogy egy év múlva kormányt választhat, s ez majd dönt a sziget további sorsáról. A kormányzó. Jósé Nobre de Carvailho maradt, sőt maradásához maga Ho Jin úr ragaszkodott, mondván: „Ez a kormányzó sok iót tett Macaónak. Nem a hagyományos gyarmatosító típusa.“ Ám, mint mondottuk, Macao sorsa nem magán a szigeten, nem is Lisszabonban, hanem Pekingben dől el. Kína 1955-ben deklarálta igényét e területre, de ENSZ-képviselője révén 1972 májusában kérte a világszervezetet, hogy Hongkongot és Macaót törülje a gyarmatként kezelt területek listájáról. Ha Peking vissza akarná szerezni a Kínát minden téren megillető területet, — Aomint — könnyűszerrel megtehetné, hisz az 500 főnyi portugál helyőrség képtelen lenne védekezni. Goa, Diu és Damao volt portugál gyarmatok indiai felszabadítását követendő példának tekinthetné. Do Peking ezt nem akarja: Macaóból évi 50 millió dollár haszna van a kínai állampénztárnak, további 700 milliót meg Hongkong eredményez, és Hongkongon mint semleges enklá- vén keresztül bonyolítja le exportját olyan országokkal is, amelyek egyébként nem állnak kapcsolatban a pekingi rendszerrel. Sőt, Pekinq Macao közvetítésével kötött megállapodást a dél-afrikai fajgyűlölő rendszerrel, azzal az állammal, amelynek bojkottálására az ENSZ is felszólított. A macaói állapotokat egyébként találóan jellemzi a már említett Carvalho kormányzó megállapítása: „Tevékenységem alapvető biztosítéka a Kínával megvalósuló békés egymás mellett élés... Így vagy amúgy, a csoda már több mint 400 éve tart. A kínaiak megengedik, hogy fennmaradjunk, mert szükségük van ránk. Miért ne látszhatnánk a világnak ebben a részében Andorra vagy Monaco szerepét?" Maeaoi élelkep 1966 végén és 1967 elején azonban mégis hallatott magáról a kis sziget, melynek lakossága döntően kínai, csak egy százaléka európai, elsősorban portugál. „Vörös gárdisták“ vonultak fel a fővárosban, zavargást, rendbontást idéztek elő, aztán összetűztek a karhatalommal. A portugál rendőrség és katonaság beavatkozása folytán nyolc kínai életét vesztelte, többen pedig megsebesültek. A kedélyek lassan csillapodtak le, éspedig úgy, hogy a sziget kormányzója és a kínai lakosság nevében fellépő Ho fin multimilliomos megállapodást kötött, amelynek értelmében felelősségre vonják és hazarendelik az incidensben vétkes katona- és rendőrtiszteket, a „vörösgárdisták“ mozgalmát és a maoista megmozdulásokat pedig Macao belügyének fogják tekinteni, a csangkaisekista szervezeteket pedig betiltják. Mao árnyékában Furcsa ellentét domborodik ki, ha összehasonlítjuk a saiazari—caetanoi portugál szoldateszka afrikai gaztetteit Macao szereplésével. Mintha nem is gyarmatosítók volnának. A macaoi helyzetre jelkép- szorűen jellemző, hogy a hivatalokban, szerkesztőségekben a portugál államelnök képmása mellett ott függ a falon Mao Ce-tung hatalmas portréja. Sőt, alatta gyakran ilyen toborzó plakát: „Lépj be a portugál hadseregbe!“ Az idegennek az itt a benyomása, mintha kettős hatalom volna Macaón. A valóságban valóban ígv van. fosé Nobre de Carvalho tábornok, kormányzó most is Lisszabont képviseli, de a tényleges hatalmat portugál beleegyezéssel Ho Jin, a tekintélyes üzletember gyakorolja. Ki is ez a Ho Jin úr, akinek neve már többször előfordult. Tekintélyes üzletember: négy bankja, öt szállodája, egy kutyaversenypályája van, övé az autótársaság, s egyéb vállalkozásai is vannak. Roppant gazdagsága mellett ő a sziget „szürke eminenGyarmati múlt — zavaros jelen A 16 négyzetkilométer területű és jelenleg mintegy 350 ezer lakosú Macao 410 éve tűnt fel a gyarmatbirodalmak térképén. Bizonyos forge Alvarez nevű portugál hajós és utazó 1517-ben lépett Macao földjére. Megkezdődött az alkudozás az őslakosság képviselőivel, a szigetet lakó kínai törzsek vezetőivel, s mint a gyarmatosítás történetében megszokott jelenség volt: Macao 1557-ben már portugál gyarmatként szerepelt. Mint ilyen, a történelmi események folyamán hatalmi viszálykodások tárgya lett. Amikor a spanyol birodalom terjeszkedni kezdett, és hódítását Portugália bekebelezésére is kiterjesztette, annak minden tartozékával, tehát szigetekkel és gyarmatokkal együtt, Macao volt az egyetlen portugál gyarmat, amely továbbra is a portugál uralkodó fennhatóságát ismerte el. Amikor aztán hatvan év múlva Portugália visszanyerte függetlenséget, a hálás uralkodó kiváltságokkal ruházta fel a szigetet és fővárosát, szintén Macaót, így nevezte el: Ciudad de Santo Nome de Dios de Macau, azaz Macao — Isten Szent Nevének Városa. Századok múltak, és Macao a tőle háromezer kilométerre fekvő Timorral együtt megmaradt „elfelejtett“ portugál gyarmatnak a Gyöngy-folyó torkolatában. Macao neve nagyon ritkán bukkant fel a sajtóban, hisz nem történtek különös események, amelyek a szigetre terelték volna a közvélemény figyelmét. A macaoi kormányzói palota
