Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)

1974-08-01 / 180. szám, csütörtök

TIZENHATAN EGY EMBERKÉNT

A nyár a cukorgyárakban a kampány előtti „pihenés“ Időszaka. A dolgozók, akik Ilyenkor csak egy műszakban dolgoznak, erőt gyűjtenek, a gépek pedig alapos „belgyógyászati“ vizsgálaton mennek keresztül. így van ez a Dunajská Streda-i (dunaszerdahelyi) cukorgyárban, a Juhocukorban is, mely az ország legmagasabb szinten gépesített cukorgyára. Jozef Šutovský mérnök szocialista munkabrígádjának azonban a holt idényben akad legtöbb tennivalója. A 16-tagú kollektíva ugyanis a gyár mérőműszereinek, vezérlőberendezéseinek karbantartását végzi.

A kollektíva története lényegében a gyár létesítésével kezdődött. A 14-tagú alapgárda tudniillik kezdettől fogva —■ azaz 1969 óta, amikor is a gyárban megindult a termelés — együtt dolgozik. A kezdeti nehézségek leküzdésében ková- csolódtak eggyé. 1970-ben már munkafelajánlásokat tettek, 1971. tavaszán bekapcsolódtak a vállalati igazgató vándorzász- lajáért folyó versenybe, s még ugyanebben az évben, elsőként a gyárban jelentkeztek a szocialista munkaversenybe. 1973. óta a szocialista munkabrigád cím bronzfokozalának büszke tulajdonosai. Legközelebbi céljuk az ezüst fokozat elnyerése.

Ezt és még sok minden mást Is, a kollektíva példásan vezetett krónikájából tudtam meg.

— Jelenleg már hét kollektíva kapcsolódik be a gyárban a szocialista munkaversenybe és három még ebben a hónapban megkapja á szocialista munkabrigád címet — egészíti ki a krónikát Pónya Lajos, a brigád egyik tagja.

Tőle tudom meg a továbbiakban azt is, hogy a kollektíva, babár idősebb tagjai is vannak, tulajdonképpen ifjúsági munka- brigád. A tagok átlag életkora ugyanis mindössze 26 év. Többségük tehát a fiatal korosztályhoz tartozik.

Kötelezettségvállalásaik egy része természetesen közvetlen munkájukkal kapcsolatos. Például a szakmai ismeretek bőví- tésa A kollektíva két tagja nemrég fejezte be a szakmai továbbképzést, négyen pedig jelenleg tanulnak tovább. Hogy munkájukat minél tökéletesebben végezzék, a műszerpark egyes részlegeit szocialista védnökség alá helyezték, azaz szétosztották az egyes tagok között. Minden gépen, berendezésen feltüntetik a felelős karbantartó nevét. így a kezelők

szükség esetén rögtön tudják, kihez kell orvoslásért fordulni.

A kollektíva tagjait a gyárban legjobb újítókként tartják számon. Újítási javaslataik, melyeket közösen, kettes-hármas csoportokban, vagy egyénileg dolgoznak ki, mindig a gyár érdekeit szolgálják. Csupán 1973-ban 18 újítási javaslatot nyújtottak be. Többek között az ő javaslatuk alapján hoztak rendbe egy, a gyár számára igen jelentős csomagolóautomatát. Jelenleg egy irányítópult kidolgozásain fáradoznak; a SZNF és hazánk felszabadításának 30. évfordulója tiszteletére pedig két újítási javaslat benyújtását Vállalták, melyek megvalósításáért járó jutalomösszeget a zlatovcei gyermek- város javára utalják át. A CSKP KB ülésének a tudományos-műszaki fejlesztésre vonatkozó határozatait is gyorsan magukévá tették. Tervezetet dolgoznak ki a gyár egyes részlegeinek korszerűsítésére.

A munkaidő leteltével nem ér véget számukra a közös tevékenység. Ezt meggyőzően bizonyítja a krónikába beragasztott , számtalan fénykép is. Mindannyian részt vettek az üzemi víkendház rendbehozásában, négyen segédkeztek az új városi fürdő építésénél, műszaki bebiztosító! voltak a Csallóközi Rallye-nek és így sorolhatnánk tovább a közös akciókat.

Mivel a kollektívának csupán egyetlen tagja nő, jut belőle egy komplett futballcsapatra is. Már hagyományos akciójuk a villanyszerelők elleni „derbi“, de bekapcsolódnak az üzemi focibajnokságba Is. Sakkban és asztaliteniszben sem vallanak szégyent. Egyikük sakkban második, másikuk asztali- teniszben első helyezést ért el.

Aktívan részt vesznek a gyár tömegszervezeteinek munkájában is. Képviselve vannak a SZISZ-vezetőségben, a pártszervezetben, a szakszervezet elnöke Pónya Lajos, a tudományos műszaki társaságban pedig Šutovský mérnök képviseli őket.

Nemcsak egymás szakmai képességeit, hanem családi körülményeit is jól ismerik. Jó alkalmat nyújtanak erre a közös kirdándulások, kulturakcíök. Ha valamelyiküknek segítségre van szüksége, akkor is egy emberként cselekszenek. Nem egyszer volt már példa „kollektív történetük során“, közös ház. építésre, gyümölcsszedésre stb. „Egy jó kollektíva kialakításához erre is szükség van. Minél jobban ismerjük, annál Jobban megértjük egymást, s ez nagyban befolyásolja a munkánkat“ — mondta Šutovský elvtárs, aki méltán büszke kollektívájára.

flúriAnné m. marta

200 kilogrammos megterhelést is elbír a gyermekek részére papírvagy hasított börcsüvekből készült ülőbútor. Csehszlovákiában első ízben a Csehszlovák Képzőművészeti Alap plzeňi kiállítási termében mutatják be ezt az igen könnyű új típusú bútort, amelynek a gyártása aránylag igen olcsó. Az ülőbútor tervezője V. Hrubý mérnök, aki már évek óta foglalkozik ülőbútor tervezésével.

(Felvétel: J. Vlach — CSTKJ

Belpolitikai kommentár

„EGÉSZSÉGES BETEGEK

ÍC

Hazánkban egészen magától értetődő, hogy minden dúl gnzó díjtalan gyógykezelésben részesül és betegség esetén táppénzt folyósítanak a számára. Természetesen mindez igen jelentős költségeket ró a társadalomra. Talán elegendő megemlíteni, hogy a mólt évben — országos méretben — a munkahelyekről naponta 258 473, betegség és baleset miatt munkaképtelen dolgozó hiányzott, és több mint 4,4 milliárd korona táppénzt folyósítottak. Szlovákiában a mun kaképtelen dolgozók 25 348 699 napot mulasztottak. Az idén júniusban Szlovákiában 3,452 százalék volt a munkaképtelenek aránya, a legmagasabb a közép-szlovákiai kerületben, a legalacsonyabb pedig Bratislavában. Ez annyit jelent, hogy egyetlen hónap alatt mintegy 2 millió napot mulasztottak. Ha egy személyre átlagosan 72 korona táppénzt számítunk, akkor ez kb. 140 millió koronát jelent. Természetesen sokkal nagyobb a termeléskiesés által okozott veszteség, mert ha egy dolgozó napi termelékenysége csak 300 korona, akkor is több mint félmilliárd koronás összeget kapunk. Csupán egy hónap alattt

Ez a rövid adatfelsorolás is mutatja, hogy milyen súlyos gazdasági károkat okoz a hiányzás. Emellett távolról sem lehet minden munkaképtelen dolgozót valóban — biológiailag indokoltan — betegnek tartani. Közismert tény, hogy nálunk igen gyakran „emigrálnak a munkaképtelenségbe" különféle munkahelyi vagy személyi problémák miatt, hogy az ellenőrző dolgozók nem egy orvosilag betegnek nyilvánított dolgozót találnak részegen a kocsmában, vagy a csafádi ház, garázs építésén.

Az elmúlt évben Szlovákiában 13 779 esetben állapították meg, hogy a munkaképtelen dolgozó megszegte az orvosi előírásokat. Ebből a legtöbb — 6318 eset — a közép-szlovákiai kerületben fordult el. A gazdaságosság követelménye, valamint az a tény, hogy akadnak, akik visszaélnek szociális vívmányainkkal, egyértelműen azt bizonyítja, hogy az ilyen „egészséges betegek" ellen nagyobb szigort kellene alkalmazni. Azonban a gyakorlat ez ideig mást mutat.

Példaként Košicát említhetjük, ahol az első negyedévben 190 esetben sértették meg az orvosi előírásokat a munka- képteleneknek nyilvánított dolgozók. Az ilyen eseteket jelentik az egyes munkahelyek társadalombiztosítási bizottságának, s ezek kötelesek megfelelő szankciókat alkalmazni — kezdve a figyelmeztetéstől a megintésen át egészen a táppénz csökkentéséig, vagy beszüntetéséig. A ko- šicei esetekben csak 37 esetben csökkentették a táppénz összegét és csupán jelképes összegekkel: esetenként átlag 128 koronával. Tizenöt további szabálysértőt figyelmeztettek, tízet megintettek, 33 esetben elnézték a szabálysértést, 85 szabálysértőt pedig az ellenőrzés után azonnal munkaképesnek nyilvánítottak.

Košicén különösen nagy problémát okoz az építőipari dolgozók munkaképtelenségének az ellenőrzése. Ezek a dolgozók ugyanis többnyire távol laknak munkahelyüktől és így az ellenőrző közegek is csak nehezen tudják őket elérni. De akadnak olyanok is, akik hamis címet adnak meg, hogy ezáltal megakadályozzák az ellenőrzést.

Az üzemekében számos társadalombiztosítási bizottság nagyon elnézően ítéli meg az orvosi előírások durva megsértését. A košiceí Slovšport egyik régóta munkaképteleu dolgozóját az ellenőrző szervek családjának tagjaival együtt részegen találták. A dolgozó táppénzét 10 napig 25 százalékkal csökkentették, ami nem nevezhető éppen szigoró megtorlásnak. Ugyanennek a vállalatnak egy másik dolgozója két felszólítás ellenére sem volt hajlandó megkezdeni a kórházi gyógykezelést, ami szintén a munkaképtelenség indokolatlan meghosszabbításának egy formája.

A valóban beteg emberekről sokoldalúan kell gondoskodni, meg kell adni számukra minden lehetőséget, hogy mielőbb ismét munkaképesek legyenek, de határozottan szembe kell szállni mindazzal, ami az érvényes törvények szerint minden szépítés nélkül táppénzcsalásnak nevezhető.

JÄN KOMEŠ

Nyári eső

Halál a fasizmusra. Ez volt M brigád neve.

Észak felé pillantottam. A hegyek felé. Nem láttam a hegyeket, egy árva dombot se, csak a sík táj fölé boruló nyári eget. Ki gondolta volna, hogy itt akadok rá a brigád nyomaira. Baláže oly messze van. Messze — mégis oly közel.

Pšenák Baltazár azt mondta, Igen, itt élek Komáromban. Páti vagyok, de beköltöztem Komáromba. Tanító Ferenc, Marcínko István és Szalay Balázs hetényiek voltak. Tóth Pál, a helyi nemzeti bizottság elnöke is azt mondta, igen, Itt éltek Hetényben. Tanító Ferenc is, Marcínko István is, Szalay Balázs is.

— Tanító Ferenc után itt- maradt a lánya. Markatz Béni felesége. A 321-es szám alatt lakik. Marcínko Istvőn ugyancsak meghalt. A felesége a 298-as szám alatt lakik — mondta tárgyilagosan az elnök.

— És Szalay Balázs?

—- Élelmibeszerző volt a partizánoknál. özvegye a 15-ös szám alatt él.

Maradt utánuk három házszám, három megszomorodott asszony, és három sírdomb. Egy-két fénykép, néhány igazolóirat.

És az unokák. Az unokák!

És a falu. Ez a falu.

A szövetkezetben dolgoztak. Mindhárman. Marcinko István

ugyan asztalos volt, de az is ott dolgozott.

— Csendes, jóravaló emberek voltak. Én intéztem ügyes- bajos dolgaikat — mondta az elnök.

— És Miskovics János.

— Nem idevaló, lmelyi ember.

Ingujjban, kopottas nadrágban üldögélt a konyhaasztalnál, mintha csak most tért voln

a be a kertből, ahol kapál- gatott, vagy gyomlált éppen. Érdes kezén is meglátszott a kerti munka nyoma.

Jöttémre felegyenesedett. Szikár, magas termetű férfi volt. Válla kissé előrehajolt, meggörnyedt a hét évtized súlya alatt. Üdvözlésre nyújtotta a kezét, aztán zavartan körbe- pillantott.

— A feleségem, a feleségem — nincs otthon.

Mintha a konyha rendetlenségét mentegette volna. Nem láttam sehol azt a rendetlenséget. Egyszerű falusi ház volt. A konyhaszekrény, az asztal, a székek, a vízpad, minden pontosan a helyére Illett. Minden bútordarab arról tanúskodott, hogy idős emberek élnek a ház falai között.

— A Pšenák. Pšenák Baltazár üdvözletét küldi.

A korról árulkodó pirosság egy pillanatra halványabb lett az arcán, majd még pirosabb.

(— Együtt katonáskodtunk.

Együtt mentünk ki Lengyelországba, azután ...

Eltűnődött és hallgatása mintha azt mondta volna, elszakadtunk egymástól.

Ott történt Lengyelországban. Valahol Turka környékén. Preslub, vagy Volcs községében állomásozott a vonatoszlopunk. Egy nap, szeptember eleje volt már, parancsot kapott, hogy kerítsen szénát, meg herét a lovaknak.

— Hajtottam a lovakat, döcögött velem a szekér. Kora reggeltől, órákon át. Sehol se széna, se here. Egyszer csak jön szembe velem egy lovas őrmester, azt mondja, magát elfogják, itt az oroszok!

Megfordította a szekeret. Hajtott visszafelé. Útközben egy tizedes, meg egy szakaszvezető kapaszkodott föl a kocsijára. Valami útkereszteződésen német géppisztolyos állította le őket. Az őrmester hátramutatott. Az út is, a határ is, tele volt menekülő németekkel. Továbbmentek.

— A faluban már nem találtam rá a menetoszlopra.

Irénünkből csak két kocsi maradt ott. így hát hárman három fogattal Indultunk útnak. November közepe táján, Mu- rány alatt értük utói az alakulatot. Tekeregtünk erre-ar- ra. December tizenkettedikén Slovenská Lupčán kaptunk

szállást, majd Podkonice felé vetődtünk.

És Pšenák? Valahol a kocsisor elején hajtatott, 6 meg

leghátul. Balážén már csapatba osztották be.

— És Pšenák? Most Komáromban él?

— Ott találkoztam vele.

Kitekintett a konyha tárt,

nyitott ajtaján. Csak annyit láthatott belőle, amennyi belefért a tárt, nyitott ajtóba. Aztán feltekintett az elborult nyári égre, és ■ abból se láthatott többet, csak azt a darabkát, amit az ajtó kerete kihasított végtelenbe nyúló homorúságából.

Kérdő, faggató pillantást vetettem rá, de ő csak hallgatott, tűnődött, mintha szótlan szemrehányást tett volna nekem, hogy minek beszélni arról, amit már Pšenák úgy is elmondott, s ami oly régen esett, hogy felidézni Is nehéz ... Végül mégis csak megszólalt.

— Ott Murány alatt megsejtettem, készül valami, de Lup- ča és Podkonice között már nyilvánvalóvá vált. Az országúton emberek jöttek szembe velünk, figyelmeztették a parancsnokot, Seregi Sándor hadnagyot, ne menjetek Pod- konicére, sok ott a partizán.

— Csak azért is odame- gyünkl — mondta a hadnagy, és mindenki azt mondta. És mentek. Behavazott hegyi utakon. Épp karácsony böjtje volt, és másnap karácsony lett volna.

Késő éjszaka értek Baláže alá.

Harminc esztendő múlt el azóta. Harminc esztendő.

Ültünk a megkopott, mégis oly meghitt asztalnál, és az a három évtized mintha odatelepedett volna közénk. Az egyik azt mondta, ml vagyunk az ifjúság, a másik, mi vagyunk a férfikor; és a harmadik: mi vagyunk a békesség.

Langy nyári eső permetezte végig az udvart.

Az idős ember az elázott rögöket nézte. Nem látott semmi mást, csak azt a néhány rögöt és egy darabka felhős eget. Mikor megszólalt, a parasztember ag godalmát éreztem ki a hangjá-- ból.

— Esik. Mindig esik.

Pedig aratni kéne már, gondoltam. Aratni.

És ő azt mondta: —■ Mfjdárd napján is esett.

A Medárd napi első negyvenkét napig tartó kis vízözönt jósol. A beigazolódott tapasztalat elkeserítette.

— Két lányom van. Margit és Helén. A férjük, mindkettő a szövetkezetben dolgozik. A fiam Is, a János.

Aztán elsimult az arca, mintha aggodalma is feloldódott volna:

— József — a Jóska a vasútnál van.

Mintha erősen helyeselte volna, hogy József a vasútnál dolgozik.

— Én magam két hektáron gazdálkodtam. Aztán beléptem a szövetkezetbe.

Nézte az asztalt. Nem láthatott rajta semmit, csak a sírna, fehér, kissé megkopott asztal - lapot láthatta. Harminc esztendő múlt el negyvennégy karácsonya óta, és most hetvenkét éves, megfáradt ember volt már.

— Azok az első évek! r- mondta, nem is nekem, hanem a síma asztallapnak. — A háború megviselte a gazdaságot,

új szó

1974. VIII. 1

4