Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)

1974-08-29 / 204. szám, csütörtök

j/r* alog indult el. Prešovból um%i — Ďumbleren és Tran- f goškán át Banská Byst- ricára. Azonnal útrakelt, amint megtudta, hogy kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés. Az okkor 19 éves Andrej Vandlík már négy év óta a prešovi Szlovák Népszínházban „Inas- kodott“. Azt várta, hogy Byst­ricán fegyvert adnak a kezé­be. De amikor találkozott az időközben már elhunyt Andrej Bagarral, az ismert színésszel, úgy döntött, hogy a szavakból kovácsol fegyvert. „Még ma is emlékszem az első előadásra, a harmaneci filmszínházban ...“ Andrej már nincs meg. Medek halála után az értékes dokumentum sokak kezébe került és végül elveszett.“ A frontszínház 1944. október 26-án tartotta utolsó előadását, Donovaly alatt, a Stará Hora-i tábori kórházban. Vandlík ez után összekötő volt Stará Ho­ra és Banská Bystrica között, mindaddig amíg nem került a Gestapo kezébe. A háború to­vábbi részét Bratislavában, a fasiszta rendőrség fogdájában töltötte, onnan szabadult ki 1945. április 4-én. És Vandlík, a harcos, ismét elindult. Ismét gyalog. Preésovba — a színház­hoz. A közelmúltról és a jelenről Beszélgetés Rudo Móriccal, a Mladé letá Könyvkiadó igazgatójáyal Színpad a csatatéren... Vandlík lassan cigarettára gyújt“. Tudja, az egymást kö­vető évek során az ember so­kat felejt, de az a látvány még ma is a szemem előtt van: férfiak jöttek n moziba, de senki nem ellenőrizte a je gyüket. Nem is volt belépője­gyük, illetve volt, de cs.flt szimbolikusan — a puska, vagy a géppisztoly. Ezzel u belépőjeggyel jöttek minden előadásra .. . Emlékszem arra Is, hogy egyszer egy sebesült partizánnak szavaltam. Amikor befejeztem, hálásan nézett rám és megszólalt „mercl Mon sieur... köszönöm, uram“. A hegyeinkben harcoló francia partizánok egyike volt. Andrej Bagar nemzeti mű­vész javaslatára egy héttel az SZNF kitörése után megalakult a frontszínház. A- legkisebb a világon — jellemzi egyik mű­vésze, Andrej Vandlík, aki ma a martini Szlovák Nemzeti Felkelés Színház tagja. „Ha ma kiejtjük azt a szót, hogy színház, olyan együttesre gon­dolunk, amely színdarabokat mutat be, a frontszín házban viszont mindenki azzal járult hozzá a műsorhoz, amivel tu­dott, énekkel, tréfákkal, sza­tírákkal, politikai jelenetek­kel, artistamutatványokkal. Előadás előtt Bagar, a parti­zán „politruk“, beszámolt a politikai helyzetről, ismertette a frontokról érkezett legutol­só jelentéseket és a legújabb bystrica! híreket. Csak ez után jutottak szóhoz a színészek, mert ahogyan Bagar a jegyze­teiben rámutatott „rájöttem, hogy szervező munkám haté­konyabb lesz, ha időszerű sza­tíra és csatadal támogatja ... forradalmi hadseregünket taní­tani, gyönyörködtetni és szó­rakoztatni kell.“ A mai napig hű maradt a színpadhoz. 1953-ban a martini Hadsereg Színházhoz (ma: Szlovák Nemzeti Felkelés Színház] szerződött. „Az au­tóbuszokkal már bejártuk né­hányszor az országot. Olyanok vagyunk, mint az űrhajósok, ha minden kilométert össze­adnánk, kijönne néhány Föld körüli út. Szép emlékeink vannak annak ellenére, hogy a laktanyákba, vagy a kiképző táborokba vezető út hosszadal­mas és fárasztó volt. Azonban a színész számára nagy él­mény, ha például a szabad ég alatt alakíthatja Jánosíkot, egyszerre tízezer katona szá­mára. Hiszen a katonák közül igen sokan éppen a katona ságnál találkoztak életükben először a színházzal és bizo­nyosan szép számmal akadnak olyanok, akik éppen az első élménytől serkentve, később rendszeresen Járnak a színház ba.“ A martini nézők az utóbbi években A. Vandlíkol Gorkij, Csehov, vagy J. Záhorský szín­padi műveiből Ismerik. A mai napig is utazik. Hetenként há rom napig járja a martini együttessel a kerületet, de né­ha még távolabb, a cseh, vagy a morva országrészekben ven­dégszerepelnek. A frontszínház többi tagja? Szétszéledtek Szlovákiában. Bagar és Medek életük végéig színészek maradtak. Vandlík Martinban játszik, František Zvarík a Szlovák Nemzeti Szín­házban, Hanka Cveková a ko šicei Állami Színház ügyelője, mások pedig munkások az üzemekben és a szövetkezetek­ben, vagy pedig már nyugdíja­sok. Utoljára az SZNF 25. év­fordulója alkalmából rendezett ünnepélyen találkoztak. Ter­Rndo Móric a szlovák gyer­mek- és ifjúsági irodalom leg­ismertebb alakja. író, pedagó­gus, kiváló szervező, aki elmé­leti és gyakorlati tevékenységé­vel nagyban hozzájárult a szlo­vák gyermekirodalom arculatá­nak kialakításához. Számos műve magyar nyelven is meg­jelent. A Szlovák Nemzeti Fel­kelés 30. évfordulójának tiszte­letére a közelmúltban jeleni meg, a Madách Könyvkiadó gon­dozásában, egyik legnépszerűbb ifjúsági regénye, A begyek tit­ka. ir Munkahelyén, a Mladé le Iá könyvkiadóban kerestem fel, s megkértem, válaszoljon kér­déseimre. © Tudjuk, Ön részt vett a Szlovák Nemzeti Felkelés har caiban. Hogyan került kapcsa latba a Felkeléssel? Mit jelen­tett az Ön számúra akkor, és mit jelent ma? — Túróéban születtem, olyan vidéken, amely mindig híres volt munkásmegmozdulásairól, a haladásért vívott küzdelmei­ről. A szüleim is hasonló szel­lemben neveltek, főleg az apám, aki egyik résztvevője, szervező­je volt a vrútkyl sztrájknak. így természetes volt számomra, hogy részt vegyek a Felkelés­ben és annak előkészítésében. Ehhez azonban még kellett va­lami: a hit ügyünk igazában. Ma a felkelés olyan forrást jelent, amely utat nyitott a fej­lődésnek az élet minden terüle­tén. Amelyről beszélnem kellett. Amit idáig írtam e témában, nem tekintem lezártnak. # Az ön véleménye szerint, milyen formában, milyen tarta­lommal lehet forradalmár a mai fiatal. Egyáltalán, lehet-e nap­jainkban forradalmiságröl be­szélni? — A forradalom nemcsak „fordulatot jelent. Forradalmi minden olyan emberi tevékeny­ség, küzdelem, amely a hala­dást, a gazdagodást szolgálja. Ilyen értelemben nemcsak le­het, de kell is, hogy forradal­márok legyünk. Valahol itt lá­tom a fiatalok forradalmisá- gának lehetőségeit. Minden nemzedék arra törekszik, hogy nyomot hagyjon maga után a nemzet és a társadalom fejlődé­sének útján. A mi feladatunk az volt, hogy megteremtsük a fejlődés alapfeltételeit. Ezért vettünk részt a Felkelésben is. A mai nemzedéknek maximáli­san ki kellene használni azo­kat a lehetőségeket, amelyeket kaptak. A tudomány, a techni­ka, a mezőgazdaság és más te­rület határtalan területeket biz­tosít számukra. # Az ifjúságra is jellemző a gondolati-szellemi síkon szü­lető forradalmiság. Mi erről a véleménye? — A világban tovább folyik, sőt, erősödik a politikai néze­tek, ideológiák harca. Ebben a harcban aktívan részt kell ven­nünk, és követni azokat, akik fegyverrel a kézben küzdöttek eszméinkérf. Tudnunk kell, hol az igazság, és ezért az igazsá­gért ki kell állnunk- Büszke­séggel töltsön el bennünket mindaz, amit aránylag rövid idő alatt elértünk. Ne elégedjünk meg a megszerzett szakművelt­séggel. A forradalmiság éppen abban rejlik, hogy tudásunkat hogyan használjuk fel a szocia­lista társadalom javára. A fia­talok sok mindent magától értetődőnek tartanak, pedig az embernek mindenért meg kell küzdeni, áldozatokat kell hozni. Csak így érthető meg a Szlovák Nemzeti Felkelés jelen­tősége is. Ha majd ezt vala­mennyi fiatalember így latja, biztos vagyok benne, hogy a gondolat és a munka forradal­máraivá válnak. Forradalmár az, aki többet, jobbat, szebbet akar, aki tűzbe tud jönni vala­minek érdekében. Ilyennek sze­retném látni Ifjúságunkat. # Ön, mint a könyvkiadó igaz­gatója is, állandó kapcsolatban van a■ diákokkal, tanulókkal. Ügy tűnik, néhányuknak a szemében a történelmi esemé­nyek olykor csak dátumot és főcímet jelentenek, s annak tartalmát nem tudatosítják kel­lőképpen. — Sokszor, valóban így igaz. De a hiba nem mindig a fiata­lokban keresendő. Ugyanis, mi felnőttek, idősebbek, nem min­dig tudunk izgalmasan, élmény- szerüen, frázisok nélkül beszél­ni éppen történelmünk legjelen­tősebb eseményeiről. Nagy hi­ba volna, ha így értéktelen!- tenénk el a múltat ifjúságunk szemében. De azért uz ellenkezőjére is, kiadói gyakorlatomból, hadd mondjak egy példát: fiatal, kez­dő íróktól gyakran kapunk ér­tékes kéziratokat. Ezek között sok van, amely a Felkeléssel, a felszabadulással, vagy a Feb­ruári Győzelemmel foglalkozik. # Befejezésül hadd tegyem fel a két utolsó kérdést■ A Mla­dé letá Könyvkiadónak milyen kapcsolatai vannak a Madách­- csal, illetve a budapesti Móra Ferenc Könyvkiadóval? — A Mladé letá magyar nyelvű könyveket is kiad, fő­leg olyanokat, amelyekből Ma­gyarországra is exportálunk. Se­gítünk ezzel a Madáchnak, mellyel jó kapcsolataink, konk­rét megállapodásaink vannak. A Móra Ferenc Könyvkiadóval már hosszú évek óta kitűnő az együttműködés. Sőt olyannyira, hogy javasoltuk művelődésügyi miniszterünknek, hogy az egyik idei Ľudmila Podjavorin- ská érmet adományozzuk a Mó­rának. Ezzel a világ három olyan kiadóját szoktuk kitüntet­ni, amelyek a legtöbbet tesznek a szlovák irodalom idegen nyelvű közvetítésének érdeké­ben. Persze, mi is kiadunk sok, Magyarországon is megjelenő, gyermek- és ifjúsági irodalmi alkotást. Az utóbbi időben egy Petőfi-válogatásunk nagy si­kert aratott, nemcsak a szak­mabeliek, hanem az ifjúság kö­rében is. # Milyen könyvön dolgozik jelenleg? —• A kiadói munkám mellett igyekszem megszakítás nélkül írni. Néha nagyon nehéz, de kell, mert igazgató sok van, író jóval kevesebb. Jelenleg egy novellagyűjte­ményt írok, melynek darabjai a Szlovák Nemzeti Felkelés epi- •zódjait idézik. Igazi területem a gyermekirodalom. Bennem is sok maradt a gyermeki termé­szetből, és írás közben olykor­olykor újra élem fiatal éveimet. BODNÁR gyula 1974 A Jrontszinház néhány tagja — harminc évvel ezelőtt Különféle helyekről érkez­tek a frontszínház tagjai. A hatóságok megtiltották Bagar- nak, hogy együttműködjön a martini Szlovák Kamaraszín­házzal, ami 1944 januárjában alakult meg. A kis martini színházból érkezett Eugen Medek is... a Perháč-testvé- rek rártisták voltuk ... Milyen volt a visszhang? Andrej Vandlík ismét felidézi az emlékeit: „Elképesztő sike­rünk volt. Eugen Medek rész­letes naplót vezetett minden előadásról, jóllehet naponta igen gyakran három-négy elő­adást is tartottunk. Nemegy­szer gyalog mentünk a he­gyekbe a közönség után. Me­dek jegyzeteiben szerepeltek a hazai és a szovjet partizán- parancsnokok észrevételei is és előadásainkról úgy nyilat­koztak, mint a fasizmus elleni tüntetésről. Lelkesített bennün­ket, amikor a hegyekben meg­hallottuk, hogy frontszínhá­zunkat a saját színházuknak tartják. Kár, hogy az a napló mészetesen az idén is találkoz­ni akarnak, emlékezni arra a harminc évvel ezelőtti alkony­ra, amikor Zvarík a teherautó, vagy az autóbusz reflektorai­tól megvilágítva, vagy a tábor­tűz mellett orosz dalokat éne­kelt a partizánoknak. Egy héttel a Felkelés kitö­rése után néhány ember indult Banská Bystricára és ez a né­hány ember megörvendeztette a harcosokat - a csaták előtt. Csupán 7 rövid hétig működött Közép-Szlovákiában a front­színház. De ez a rövid időszak felejthetetlen. Tagjai egész Szlovákiából toborzódtak, kü­lönböző foglalkozásuk volt, de azonos volt a meggyőződésük: segíteni kell, hogy mielőbb megérkezzen a szabadság; és rendelkeztek egy csodálatos képességgel: a legnehezebb pillanatokban is tudtak lelke­síteni. Különleges fegyverük volt: a szó. Egyik sem kapott honoráriumot. A szabadság hír­nökei voltak. JÁN BLAŽEJ SZITASI FERENC: A forrás Szemek, könny; vassisakba vóg a kapó, szikrázik a mindenség: a haza. A homlokok, mint partizánpuskák csövei, parázslottak, az erdő jóllokott meszesgödör volt, fákról a megperzselt madarak menekültek. Már éltem - : a sziklás hegyekre gondoltam és a világra: a kézre, a lábra, a tüdőre, az enyém-tiéd-övé arcra, a szerelemre, mely a szabadság kezét emeli magasra, halálra . .. Búza és fü nő tenyeremben, a földben eleven szívek dobognak -: belőlük nő ki a békesség. FRAŇO KRAL: A jövő elébe Reményemtől csillapul nyitott sebem kínja s a hit sugara szárítja könnyes szempillám. Sorsomnak tölgyfából ácsolt ladikja nem akadhat fenn a bú zátonyán. Tisztító vihar elől fut a fekete felhő. Félre utómból, cifra érzelgősség! Két karom vágyakozva nyújtom feléd, jövendő, új kor, fényedtől vörös már az ég. Mosolygó hajnal ragyogja be célom, a reggel kapuját szélesre nyitja. Oj erővel fogja az evezőt karom - előre, sorsom viharvert ladikja! (1944) Tóth Tibor fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents