Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)
1974-08-29 / 204. szám, csütörtök
PONTOS SZÁMÍTÁSOK Moszkva — Második napja kering a Föld körül a Szojuz- 15 jelzésű Szovjet űrhajó fedélzetén Gennagyij Szarafanov parancsnokkal és Lev Gyomln fedélzeti mérnökkel. Szarafanov alezredes a legutóbbi rádióösszeköttetés során közölte, hogy az űrhajósok jól érzik magukat és folytatják a kijelölt program teljesítését. Mint ismeretes, az űrhajó legénységének legfőbb feladntata Szojuz-14 űrhajó és a Szaljut-3 űrállomás által megkezdett kutatások és kísérletek folytatása. Szerdán reggel a moszkvai lapok első oldalukon tudósítanak a szovjet űrhajózás újabb eseményéről. Közük az űrhajósok fényképét ős ismertetik életrajzukat. Valamennyi újság részletes riportban számol be a Szojuz-15 startjáról Ismertetik a lapok Vlagyimir Sataloo vezérőrnagynak, az űrhajós kiképző központ ve zetöjének nyilatkozatát is. Sa talov egyebek között kijelentette: „Már hél évvel ezelőtt, az első Szojuz-típusú űrhajó jelbocsátásakor megalapozták az olyan univerzális kozmikus berendezés eszméjét, amely alkalmas mind az önálló ember irányította repülésre, mind pedig arra. hogy bonyolult kozmikus berendezésekkel össze szereljék, hogy terhet és embereket szállítson. a tudományos űrállomás fedélzetére. Most, a 15. Szojuz jelbocsátásánál látjuk, hogy egyelőre jelzéseinkben és számításaink bán nem tévedtünk“• h it rcfiarajlj KÜLFÖLDI MEGEMLÉKEZÉSEK A SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS 30. A CIPRUSI MENEKÜLTEK ÜGYÉRŐL TÁRGYAL MA AZ ENSZ BIZTONSÁGI TANÁCSA Makariosz helyesli a szovjet kormány javaslatát New York — Zenno Rosszi- desz, Ciprus ENSZ-nagyküvete kedden este felkérte a Biztonsági Tanács soros elnökét, Jakov Malik szovjet diplomatát, hogy csütörtökre hívja össze a testületet Ciprus kérdésének elsősorbaiu a menekültek problémájának megvitatására. Az ütés általa kért időpontját indokolta, hogy Wald- heim ENSZ-főtitkár, aki kedden fejezte be ciprusi, törökországi és görögországi tárgyalókörút- ját, legkorábban csütörtökön terjesztheti jelentését a BT elé. Waldheirn kedden rövid Ion doni megálló után visszatért New Yorkba. Megérkezésekor a repülőtéren nem volt hajlandó nyilatkozni útjának tapasztalatairól. Csupán londoni kijelentésére utalt, amely szerint további erőfeszítéseket tesz majd a ciprusi béketárgyalások felújítása érdekében. A Biztonsági Tanács soron kővetkező ülésének napirendjén az egyik központi helyet a ciprusi menekültek problémá ja foglalja el. ENSZ-adatok szerint 150 ezer, Kleridesz ciprusi elnök szerint 200 ezer személyről van szó, akik a török csapatok előre nyomulása következtében elvesztették otthonukat. A nico- siai kormány már megkezdte ideiglenes letelepítésüket: Kle ridesz rendeletére építőosztagok Limasszol és Larnaca kör- •zetében táborokat építenek számukra. Ezekben a körzetekben eddig a szabad ég alatt illetve szükségsátrakban ezrek zsúfolódtak össze. A helyzetük kivizsgálására Cipruson tartóz kodott Aga Khan, az ENSZ menekültügyi főbiztosa keddi elutazása előtt kijelentette: hozzájárult, hogy a nemzetközi menekült alapból első lépésként hatszázezer dollárt fordítsanak a ciprust görögök és lö lökök egyenlő arányú megsegítésére. ’ Athén — Makariosz érsek ciprusi elnök az Avgi című na pilapjiak adott nyilatkozatában teljes támogatásáról biztosította a szovjet kormánynak azt a javaslatát, hogy a ciprusi vál sáq megoldására az ENSZ ke rétéin belül nemzetközi konferenciát hívjanak össze. Egy ilyen tanácskozásnak — hangoztatta az érsek — kőnk rét intézkedéseket kell kidolgoznia a kérdés rendezése érdekében. A ciprusi államfő egységre szólította fel a szigetország népét, hangsúlyozva, hogy ebben rejtik a ciprusiak fő ereje. Ki jelentette, hogy azonnal visszatér a szigetre, mihelyt eltávoz nak onnan a július 15-i pucs- csért felelős személyek. Makariosz elégedetten szóit az új görög kormánnyal való együttműködésről és utalt arra, hogy rendszeresen kapcsolatban átl annak képviselőivel. Hasonlóképpen rendszeres véleménycserét folytat Kiéri desz ügyvezető ciprusi elnök kel is. 7.DF.NEK CHEBENT, hazánk moszkvai nagykövetségének követ-tanácsosát a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának határo zata értelmében a Népek Barátsága Érdemrenddel tüntették kt. A magas kitüntetést Kurban Halilov, a legfelsőbb tanács elnökségének alelnöke nyújtotta át. JAN HAVELKA, hazánk moszkvai nagykövete a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója alkalmából kedden ünnepi fogadást tartott a csehszlovák nagykövetségen, melyen részt vett Dmitrij Pol janszkij, az SZKP Politikai Bizottságának tagia, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának első elnökhelyettese, valamint a Csehszlovákia felszabadításáért vívott harcok több résztvevője. TANAKA japán miniszterelnök szeptember 2l-én — tatul amerikai körútját követően — Washingtonban találkozik Ge- rald Ford amerikai elnökkel. A SZOVJETUNIÓ, Mexikó, Guayana, Kína, Egyiptom, Nigéria, India. Zambia és Románia képviselői a Délnyugat-Afrika kérdésével foglalkozó különleges ENSZ-bizottság tagjai a georgetowni parlament épületé ben zárt ajtók mögött megkezdték tanácskozásaikat a Namíbia felszabadítását célzó intézkedésekről. A NASA közlése szerint kő sőbbi időpontra halasztották az első amerikai—holland közös gyártmányú műhold augusztus 27-re tervezett felbocsátását a hordozórakéta gyújtószerkeze tében észlelt műszaki hibák miatt. NORMAN KIRK Új-Zéland i miniszterelnököt orvosai tanácsára hatheti pihenésre kórházba szállították. MOCHTAR E. S1RAIT indonéz kommunista vezetőt halálra ítélte egy észak-szumátrai bíróság. Az volt a vád ellene, hogy részt vett az 1965. évi államcsínykísérletben és a törvényen kívül helyezett kommunista párt újjáélesztését célzó erőfeszítésekben. Indokínai hazafiak sikerei Hanoi — A Dél vietnami Köztársaság külügyminisztériuma szóvivőjének tájékoztatása szerint a Tliieu kormányzat fegyveres erői augusztus 21-től 25-ig vagyis mindössze öt nap alatt 2670 alkalommal szegték meg a tűzszünetet. A saigoni rezsim alakulatai a Vietnamról szóló párizsi megállapodás hatálybalépése óta összesen 430 835 tűzszünetet sértő cse leleményt követtek el. Saigon — A dél-vietnami népi felszabadító fegyveres erők utászai a saigoni haderők terii- letrabló hadműveleteinek megtorlására kedden éjjel robbanószerkezeteket helyezlek el a Központi-fennsíkon lévő Pletku városának repülőterén és a le vegöbe röpítettek egy fegyver- raktára L és két ellenőrzőtornyot. Tüzérségük a tűzszünet sértő cselekményekben ugró deszkaként használt Bien Hoa-i légitámaszpontot és közvetlen környékét lőtte. Hanoi — A kambodzsai népi felszabadító erők augusztus 5-e és 25-e között harcképtelenné tettek 110 Phnom Penh-i kato nát, megsemmisítettek hat el lenséges repülőgépet és öt páncélost, elpusztítottak hat további katonai jármüvet és nagymennyiségű ti adf elszerelést zsákmányoltak — jelentette a khmer hazafiak -hírügynöksége. Moszkva — A szovjet napilapok Ismert csehszlovák közéleti személyiségek cikkeit jelen-, tették meg tegnapi számukban a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója alkalmából. Gustáv llusák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára a moszkvai Pravdában közölt cikkében emlékezik meg a Szlovák Nemzeti Felkelésről mint a haladó és demokratikus erők fasisztaellenes nemzetközi harcának elválaszthatatlan ösz- szetevöjéröl. A Tritd című napilap Péter Colotkának, a CSKP Központi Bizottsága Elnöksége tagjának, az SZSZK miniszterelnökének, a Komszomolszkaja Pravda ifjúsági napilap fozef kanárinak, a CSKP Központi Bizottsága Elnöksége tagjának, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárának és a Krasznaja Zvezda Martin Dzúr liadseregtáborn oknak, hazánk nemzetvédelmi miniszterének cikkét közölte. Berlin — Berlinben, a Csehszlovák Kultúra Házában doku- mentumkióllítás nyílt meg a Szlovák Nemzeti Felkelésről. Az NDK fővárosának közönsége három héten üt ismerkedhet népünk antifasiszta szabadságharcának dicső történelmével. A kiállítás megnyitásán részt vett a Szlovák SZK Művelődésügyi Minisztériumának küldöttsége, az NDK politikai és társadalmi szervezeteinek képviselői, és a csehszlovák képviseleti szervek vezetőt. A kiállítás szerves része „A képzőművészet a Szlovák Nemzeti Felkelésben" elnevezésű grafikai kiállítás. SZOLIDARITÁS CHILÉVEL LATIN AMERIKÁBAN Havanna — Allende törvényes kormánya megbuktatásának közelgő évfordulója alkalmából a iatin-ameriki kontinensen növekszik a tiltakozás és a felháborodás a chilei junta kegyetlenkedései miatt. A kolumbiai kikötői munkások például a szeptember közepén kezdődő szolidaritási héten megtagadják minden olyan hajó tje illetve kirakását, amely Chilébe indul, illetve on nan érkezik. Az egyik argentin bíróság visszautasította a chilei fasiszta juntának azt a kérését, hogy adjon ki két hazafit, aki a múlt év októberében az argentin nagykövetségre menekült, majd Buenos Airesben kapott menedékjogot. Az argentin hatóságok azzal indokolták a kiadatás megtagadását, hogy „semmiféle törvényes bíróság nem ítélkezett felettük, a junta hadbírósága ugyanis nem egy törvényes kormány igazsúgszotgálta tási szerve. A kubai lapok legfrissebb értesülése szerint az elmúlt egy hét alatt további ezerötszáz hazafit tartóztattak le Chilében. Az újabb terrorhullám hivatalos indoklás szerint „a bűnözők, elleni harc“ jegyében folyik. Ugyanakkor a Buenos Aires-1 Noticias azt írja, hogy a chilei. Bellovitas textilgyár ötszáz munkását azért vették őrizetbe, mert sztrájkoltak az alacsony bérek miatt. PERONISTA VÁLASZ A NÉP ELLENSÉGÉNEK — A fegyveres peronista bar ci alakulatok nevű szervezet állítólag magára vállalta a felelősséget Rieardo Luis Goyának a cordobai IKA Renault gyár személyzeti igazgatójának meggyilkolásáért. Goyát kedden reggel ölték meg revorverlövésekkel, amikor a gyár egyik üzemébe tartót tA Telam Argentína hírügynökség szerint a fegyveres pe ronlsta harci alakulatok nyilatkozatát egy cordobai bár mosdójában találták meg. A helyt sajtónak szánt nyilatkozatban a szervezet — a hírügynökség szerint — azzal indokolja a gyilkosságot, hogy „nincs más válasz a nép ellensége számára.“ A merényletre azt követően került sor, hogy a gyár vezetősége két héttel ezelőtt elbocsátott háromezer munkást. ARABKÜZI TÁRGYALÁSOK A GENFI ÉRTEKEZLET ELŐKÉSZÍTÉSÉRŐL Kairó — Folytatódnak az arabközi egyeztető tárgyalások a genfi békekonferencia következő szakaszának előkészítéséről. A jövő héten — mint az Al Ahrum jelenti — Egyiptom kezdeményezóséro hármas találkozót tart az egyiptomi és a szíriai külügyminiszter, valamint a palesztínai felszabadítást szervezet képviselője. A hármas találkozót később négyes eszmecsere követi Jordánia bevonásával. Katonai ellenőrzés alatt a TÁP légitársaság A mozambiki felszabadítási szervezetek mielőbbi rendezést követelnek • Bissau Guinea célban Lisszabon — A portugál minisztertanács kedd esti ülésén úgy döntött, hogy a földi személyzet sztrájkja miatt katonai ellenőrzés alá helyezi a TÁP portugál légitársaságot és katonai rendtartást vezet be a forgalom biztosítására, jelentei te be szerdán hajnalban a lisz- szaboni televízióban Sanches Osorio őrnagy, a tájékoztatásügyi miniszter. A miniszter hangsúlyozta, hogy a munkabeszüntetés igen súlyos helyzetet teremt az or szág életében, hatalmas jövedelemkiesést okoz az államnak és veszélyeztetheti a Bissau Guineában állomásozó portugál katonák hazaszállítására létesített légihíd működéséi is. San- cImís Osorio leszögezte, hogy fosé Costa Martins százados, a munkaügyi miniszter kedden találkozott a TÁP dolgozóival és megállapította, hogy a személyzet többsége nem támogatja a munkabeszüntetést. A légitársaság körülbelül- 2000 karbantartó mérnöke és műszerésze lépett sztrájkba kedden 9000, illetve 16 000 es cudos minimális bért követelve. Mint ismeretes, az első ideiglenes kormány országos szinte 3300 escudoban állapította meg a minimális bért. A miniszter tv nyilatkozata előtt körülbelül fél órával egy szakszervezeti szóvivő bejelentette: a dolgozók elhatározták, hogy folytatják a tárgyalásokat a légitársaság vezetőivel és azonnal felveszik a munkát. fíeira — \orge Rebela, a FRELIMO szóvivője a Hadid Clubé nevű mozambiki adónak kedden adott nyilatkozatában leszögezte, hogy a felszabadító szervezet mindaddig folytatja a harcot, amíg a portugál kormány nem teljesíti a mozambiki nép jogos követeléseit. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a FRELIMO és a portugál kormány még nem kötött hivatalos tűzszünetet, és óva intett attól, hogy a portugálok máris a béke hangulatában ringassák magukat. forge Rebelo reakciósnak bélyegezte az augusztus 25-éu Beirában megalakult Mozambiki Nemzeti Koalíciós pártot, és hangsúlyozta, hogy ennek létre jötte a mozambiki, valamint a portugál reakció mesterkedéseinek eredménye. Luurenca Marques — mozam biki gazdasági szervezet képviseletében kedden este 15-tagú küldöttség utazott Lisszabonba, hogy tájékoztassa a portugál kormányt a főképpen deviza hiánnyal küszködő mozambiki gazdaság helyzetéről és felhív ja a lisszaboni vezetők figyelmét a kelet-afrikai területet fe nyegető gazdasági zűrzavar ve szélyére. A delegáció — amely vezető je szerint nem képvisel politikai irányzatot — sürgetni kívánja Lisszabonban egy erős és cselekvőképes mozambiki kor mány mielőbbi felállítását, mert úgy véli, hogy a kormányzó- tanács kinevezésének halogatása rendkívül kedvezőtlen hatással van a terület politikai és gazdasági helyzetére. Algír — A portugál kormány és a PAIGC képviselői között létrejött megállapodás a BissauGuinea népe nemzeti felszabadító harcának logikus és természetes eredménye — állapította meg kedden az algériai hírügynökségnek adott nyilatkozatában Pedro Pires őrnagy, Bissau-Guinea hadügyminiszter- helyettese, a PAIGC tárgyaló- küldöttségének vezetője. Az őrnagy kijeleutette, hogy Bissau-Guinea portugál részről történő hivatalos elismerése után is el nem kötelezeti kül politikát folytat majd és tiszteletlen tartja az Afrikai Egységszervezet és az ENSZ alapelvét. A Zöldfoki szigetek jövőjéről szólva Pedro Pires elmondotta, hogy a szigetek lakói megfelelő időién megválasztják a nemzetgyűlésüket, a parlament elfogadja majd az alkotmányt és kidolgozza álláspontját a Bissau-Guineával való egység kérdésében. Bissau-Guinea és a Zöldf oki-szigetek nemzetgyűlései később megalakíthatják a közös parlamentet, amely létrehozza az egységes szerveket, közölte Bissau-Guinea hadügyminiszterhelyettese, aki ugyanakkor leszögezte, hogy a szigetek lakosainak maguknak kell dönteniük jövőjükről, a portugál hatóságok vagy más idegen hatalom beavatkozása nélkül. Ez a kétlépcsős egyeztetési terv rávilágít u genfi előkészületek legkényesebb problémájára: a palesztínai képviselet sajnálatos megoldatlanságára. Az elengedhetetlenül szükséges arab összhang kialakításának lő akadálya jelenleg a?, hogy Jordánia — mint a júliusi Sza- dat—Husszein találkozóról kiadott közös közlemény megfogalmazta — nem az egész palesztínai nép, hanem csupán az ország határain kívül élő pa- lesztínaiak képviselőjeként ismeri el Arafat felszabadítási szervezetét. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy maga a Palesztínai Felszabadítási Szervezet sem jutott még elhatározásra a sem a genfi részvétel, sem a kiürítendő területeken — Cisz- jordánia, Gazai-övezet — alakítandó palesztínai állam kérdésében. Izrael tudatosan a közel-keleti rendezés aláaknázására használja ki az arab tábori megosztó nézeteltéréseket. Amíg a válság megoldásában közvetlenül érdekelt felek nem jutnak közös nevezőre, addig sem az arab külügyminiszterek vasárnap kezdődő kairói értekezlete, sem az október második felére összehívott Raba ti csúcsértekezlet nem mutathat fel kézzelfogható eredményt. Egyes, az Arab Ligához közel álló körök viszont éppen ezektől a fórumoktól remélik a nézeteltérések tisztázását, a genfi békeértekezleten követendő arab stratégia lefektetését. A kairói sajtó Fahmi külügyminiszternek a közelmúltban Washingtonban tett látogatása óta naponta ismétlődő jelenté sekben harangozza be Kissinger amerikai külügyminiszter október elejére várható újabb kö zel-keleti körútját, amelynek programjában Egyiptom, Szíria, Jordánia és Izrael is szerepel. 1974.