Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)

1974-08-25 / 34. szám, Vasárnapi Új Szó

A fiatalok tudományos-műszaki for radalomba és a komplex szocialista racionalizációba való bevonásának egyik hatásos formája az- országos ZENIT mozgalom Mi is tulajdonkép­pen a ZENIT? Az ügyesség, lendület, igényesség, kezdeményező- és alkotó­készség ;i fiatalokhoz közel álló tulajdonságok. A mozgalom elnevezé­se is e tulajdonságok kezdőbetűiből született f zručnosť, elán, náročnosť, iniciatíva, tvorivosť). A SZISZ-tevékenység része Az akciót három évvel ezelőll hir­dették meg. Az eddigi tapasztalatok­ból lemérhető, hogy egyre nagyobb visszhangra talál u fiatalok körében. A mozgalom visszhangja, folyamata és eredményei bizonyítják, hogy az a SZISZ-munka szerves részévé vált, s ifjúságunk minden szociális és kü­lönböző korú rétege magúévá tette. Az első és második évben az igye­kezet az akció gyakorlati megvalósí­tásához szükséges feltételek kialakítá­sára irányult: tehát az üzemekben, vállalatokban az „Ifjú szakemberek bizottsága“ hálózatának kiépítésére, szervezeti tapasztalatok gyűjtésére. A harmadik évben az összegyűjtött tapasztalatok alapján szervezési és tartalmi téren egyaránt gazdagíthat­tuk a mozgalmat. Az „Ifjú szakemberek bizottságai" a kerületek, járások, üzemek, vállala­tok feltételeinek megfelelően feldol­gozzák a ZENIT alaptételeit. A moz­galom egyes alapformái: ügyességi versenyek, ötletbörze, újítási, műszaki- szervezési és racionalizálási javasla­tok versenye sth Növelni o szakképesítési és a szakismereteket Legnépszerűbbek a „Szakma mes­tere“, „A holnap mesterei“ elnevezé­sű ügyesség) versenyek és a szak­munkásképzők szakismereti vetélke­dői Ezek a versenyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a fiúk és lányok behatób ban foglalkoznak az általuk választott szakmákkal, ezáltal mélyítik szakmai ismereteiket, esetleg növelik képesí­tésüket. I5zek n versenyek többnyire olyan szakmákat érintenek, amelyek döntően befolyásolják népgazdasá­gunk fejlődését. így például: fiatal esztergályosok, lakatosok, kőművesek, olvasztárok, traktorosok, mezőgazda- sági gépjavítók stb. mérik össze tu­dásukat, ügyességüket. A mozgalom harmadik szervezési évében 912 ügyességi versenyt bonyolítottak le 20 ezer SZISZ-tag és szervezeten kí­vüli fiatal részvételével Az egyes üzemekben és vállalatok­ban az ügyességi versenynek magas a szakmai színvonala. A jövőben az ügyességi versenyeknél figyelmet kell fordítani az egyéni újítási ötletekre is. Azt akarjuk, hogy a versenyzők a legmodernebb gépeken, haladó tech­nológiai eljárással versenyezzenek. El Közösen könnyebben és jobban megy minden. (A CSTK felvétele] kel) érni, hogy a versenyek ne csak alkalmi összehasonlítások legyenek, hanem a fiatalok egész éven át rendszeresen készüljenek rá, tökéle­tesítsék elméleti és gyakorlati szakin dásukat. Jó ötletek Az ötletbörze azoknak a fiatalok­nak nyújt alkalmat, akik észreveszik munkahelyükön a hibákat is, melyek­re gyorsan kel! reagálni, s még gyor­sabban kell kiküszöbölni azokat. Egyes apró javítások gyakran újítási javaslatok nélkül is rögtön megvaló­síthatók. S éppen ebben rejlik a lehe­tőség a fiatal szakmunkások számára - ez az alkotó gondolkodáshoz, s az újítók számára elengedhetetlen szo­kásuk kialakításához vezeti őket. Újítási mozgalom A ZENIT ma már elképzelhetetlen az újítási és a feltaláló mozgalom né) kül. Ide tartoznak az újítási javasla­tok, találmányok, műszaki-szervezési intézkedések, a tematikai feladatok megoldása. Figyelemre méltó, hogy a fiatal szakmunkásokat és műszaki intelli­genciát rövid idő alatt sikerült bekap­csolni az újítási mozgalomba, mely azokban a kisebb üzemekben is elter­jedt, ahol eddig nem voltak hagyomá­nyai. 1973-ban például az észak csehor­szági fiatalok 313 újítási javaslatot nyújtottak be, melyek értéke 102 mil­lió koronát képvisel. A Považská Bystrica-i gépgyár fiataljai az elmúlt időszakban a ZENIT keretén belül 63 újítási és 62 műszaki-szervezési kér­dést érintő javaslattal több mint 7 millió koronát takarítottak meg. Ter­mészetes, hogy ez az igyekezet a fia­talok újítási mozgalmának nagyobb társadalmi értékelését is maga után vonja. A brnói golyóscsapágygyár gaz­dasági vezetősége és a szakszervezet üzemi bizottsága a tíz legjobb fiatal újítót évente (5000 korona jutalomban részesíti. Segítség a munkásújítóknak A jövőben az újítási mozgalomba még nagyobb mértékben be kell vonni a fiatal szakmunkásokat, s biztosíta­ni kell számukra a fiatal technikusok és mérnökök segítségét. Még nem si­került teljes mértékben megismertet­ni a fiatal újítókkal a javaslatokról és találmányokról szóló törvényt. Nem ismerik eléggé az alkotói jogokat és a javaslatokat megvalósító szervező lek kötelességeit. Ezeket a hiányossá­gokat az „Ifjú szakemberek bizottsá­gainak“ iskoláztatásával igyekszünk megoldani, melyeken tapasztalt újítók és vezető műszaki-gazdasági dolgozók adnak tanácsokat a fiataloknak. Egyes üzemek SZISZ-szervezetei nehézsé­gekkel küzdenek, nemcsak az újítási javaslatok elfogadásánál, hanem azok gyakorlati megvalósításánál is. Hl fontos szerepet játszhatnak és néhány helyen már játszanak Is az if júsági fényszóró őr járatai: ezt tanú sítják a Zaluzí u Mostu i CSSZBSZ Ve­gyi Üzemben, s a brnói golyóscsap- ágygyárban szerzett tapasztalatok. Az utóbbi üzemben az Ifjúsági fényszóró például rendszeresen figyelemmel kí­séri az újítási javaslatok és raciona­lizálási intézkedések gyakorlati meg­valósítását. Lehetőleg mindenütt létre kell hozni a „Fiatal újítók és feltalá­lók tanácsát“, mellyel rendszeresen és tervszerűen együtt kell dolgozni. Ügyelnünk kell a sikeres fiatal újítók és feltalálók társadalmi helyzetének javítására, szakmai és politikai isme­reteik állandó mélyítésére, a munká­jukhoz szükséges feltételek kialakítá­sára, képzettségüknek megfelelő mun­ka beoszt ásuk biztosítására. Ifjúsági kollektívák A munkakezdeményezés fejlesztésé­ben jelntős feladat hárul a szocialista munkabrigádokra, ifjúsági kollektí­vákra, komplex-racionalizációs brigá­dokra. A komplex-racionalizációs bri­gádok munkáját jelenleg a fiatalok tudományos-műszaki fejlesztésben és szocialista munkaversenyben való részvétele minőségileg legmagasabb szintű formájának tekintjük. Ezekben a brigádokban szorosan együttműköd­nek a fiatal szakmunkások és techni­kusok, s fokozatosan kiküszöbölik a fizikai és szellemi munka közötti kü­lönbséget. Ma már 16 ilyen brigádunk van, melyeket a bányákban, a kohá­szatban, a nehéziparban, de a közleke­désben és a fogyasztói iparban dolgo­zó fiatalok is alkotnak. E téren azonban még jelentős tar­talékokkal rendelkezünk, s a SZISZ komplex-racionalizációs brigádjainak tevékenységét továbbra is sokoldalúan támogatni fogjuk Jó tapasztalatok Az eddigi ismeretek és tapasztala­tok alapján elmondhatjuk, hogy a ZENIT mozgalom megfelelő teret biz­tosít a fiatalok tevékenységének és megnyeri őket a tudományos műszaki fejlesztés feladatai számára. Azt akar­juk, hogy ez a mozgalom az egyes munkahelyek konkrét feltételeiből és szükségleteiből Induljon ki. Igyek­szünk, hogy a fiatalok e mozgalom keretében az idősebb, tapasztalt dol­gozók ismereteivel gazdagodjanak. Igényes feladatokat tűztünk célul. Hogy ezeket teljes mértékben teljesít­hessük, még nagyobb mértékben együtt fogunk működni a szakszerve­zettel, a Csehszlovák Tudományos-mű­szaki Társasággal és más szervezetek­kel. Igyekszünk, Mogy fiatal nemzedé­künk aktív munkájával még nagyobb mértékben hozzájáruljon társadal­munk fejlesztéséhez, hogy tetteivel segítse a XIV. pártkongresszus és a CSKP májusi plénuma határozatainak teljesítését. IOZEF PITÉK, a SZISZ KB titkára 1974 Vili. 25. érdemelnek a humennéi járási fiataljai is. Idén 525 ezer bri­gádórát dolgoztak le* s a 3 millió 800 ezer korona értékű felajánlásukból eddig már 3 millió 200 ezer korona értékel teljesítettek. Az év eleje óta a járás területén 27 forradalmi hagyományokat őrző emlékszo­bát és 40 emléksarkot rendez­tek be, 132 újítási javaslatot nyújtottak be, 475 fiú és lány jelentkezett önkéntes véradó­nak. A SZISZ-tagok száma a járásban január óta ezer új taggal gyarapodott. A michalovcel (nagymihályi) járásban 5865 egyén, 204 SZISZ- szervezet, 32 pionírcsapat és 37 kollektíva vesz részt a köte­lezettségvállalások teljesítésé­ben, Az első fél évben 175 ezer brigádórát dolgoztak le. A fia­talok jelentős részt vállaltak az életkörnyezet szépítésében és az NF választási programjai­nak teljesítéséből. Ebben az év­ben már 23 ezer erdei facse­metét ültettek ki, s a Z-akciő- ban 205 ezer korona értékű munkát végeztek. A nitrai járás SZISZ-tagJai az SZNF és felszabadításunk 30. évfordulója tiszteletére tett egész évi kötelezettségvállalá­saikat már az első fél év vé­gére teljesítették. Társadalmi munkájuk értéke 10 millió ko róna értéket képvisel. Az ifjú­sági fényszóró őrjáratai 2 mil­lió 960 ezer korona értékű ter­melési tartalékot tártak fel. A felajánlások teljesítésébe 221 kollektíva és 4000 egyén kap csolódik be. A szocialista mun kabrigád címért versenyző 67 kollektíva közül 18 már e büsz­ke cím tulajdonosa. A dunaszerdahelyi járás csak nem száz SZISZ-szervezetének, 50 Ifjúsági kollektívájának és 3225 egyéni kötele7Pttségválla- lása főleg az W' választási programjának t.M |esítéséhez nyújtott segítségre irányul. Ed­dig 1 278 342 korona értékű munka, 27,8 tonna összegyűj­tött hulladék van a számláju­kon. Az ifjúsági fényszóró őr­járatainak munkája 12 ezor ko­ronát Jelent népgazdaságunk­nak. Ehhez hozzászámíthatjuk még a 29 megvalósított újítási Javaslat értékét is. Legaktívab­bak a SZISZ nagymagyarl szer­vezetének fiataljai voltak, akik határidő előtt teljesítették fel­ajánlásaikat. — KÖSZÖNTIK AZ ÜNNEPET Annak a szóles körű kötelezettségvállalási mozgalomnak, melif a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója tiszteletére a múlt év vvgén és ez év elején bontakozott ki, most „ér­nek a gyümölcsei". Ezt a jelentős évforduló/ a fiatalok is eredményekben gazdag munkával köszöntik. Minden felaján­lott kötelezettségvállalást lehetetlen lenne felsorolnunk, néhá­nyat azonban ifjúságunk aktivitásának szép példájaként meg­említünk. V A SZISZ Kosicei városi szer­vezetének tagjai mellett, akik az SZNF 30. évfordulója tiszte­letére tett egész évi kötelezett­ségvállalásaiknak több mint a felét már az első fél évben tel­jesítették, példás és következe­tes helytállásukért dicséretet .g a m u n Ka a nagymagyari fiatalok keze alatt. {Svinger István felvétele) 15

Next

/
Thumbnails
Contents