Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)
1974-08-21 / 197. szám, szerda
Augusztus 19-én a bratislavai Kultúra és Pihenés Parkban kezdte meg kéthetes szlovákiai turnéját a Szovjetunió M. Pjat- nyickij Állami Akadémiai Együttese. A művészek kiváló telje sítményét, a sokféle táncol, esasztuskát és dalt, a Urai és tréfás számokat' a közönség elismerő tapssal jutalmazta. Az előadáson részt vettek a CSKP KH Elnökségének tagjai — jozej Lenárt, az SZLKP KB első titkára és Peter Cololku, a szlu vak kormány elnöke, Miloslav llruskoviö, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, továbbá az SZÍ,KP KB Elnökségének tagjai <— Ondrej Klokoč, az SZNT elnöke, Cejzu Slapka, az SZLKP városi bizottságának vezető titkára és Miroslav Válek, az SZSZK művelődésügyi minisztere, valamint július Ifanus, az SZSZK kormányának alelnöke, l'ábry István és jozej (Jajdosík, az SZNT alelnökei, Bohu's Truvnicek, az SZLKP KB titkárságának tagja. Jelen volt Viliam Šulyovic, az SZLKP KERB elnöke. Az előadáson megjelentek a Bratislavában akkreditált főkonzulok M. M. Gyefevoel, g Szovjetunió bratislavai főkonzul jával az élen. (M. Borodáéová — ČSTK felvétele) Az aratás és a gabonafelvásárlás helyzete augusztus 19-ig Az aratási munkálatok állása a CSSZK efsz-eiben és állami gazdaságaiban augusztus 19-én (a szemes kukorica nélkül): Kerület: Prága közép-csehországi dél-csehországi nyugat-csehországi észak-csehországi kelet-csehországi dcl-morvaurszági észak inorvanrszági Az egész CSSZK bán Százalék: 62,9 46,3 21,1 11,1 50.0 42.1 75,0 61,6 47.2 A gabonafelvásárlás tervét a CSSZSZK bán augusztus 19 ig következő arányban teljesítették: Kerület: közép-csehországi (augusztus 21) ig dél-csehországi nyugat-csehországi észak-csehországi kelet-cseliországi dél-inorvaurszági észak-uiorvaországi nyugat-szlovákiai közép-szlovákiai kelet-szluvákaí CSSZSZK CSSZK SZSZK Százalék 1011,1 66,6 17,9 HM 1110.3 101.5 107,8 112,2 110.4 106.0 96,1 Htl.ü 110.6 Befejezéshez közeledik az aratás (Folytatás a 1. oldalról I pégo nincs veszélyeztetve — állapította meg az elmúlt héten az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésiig vi Minisztériumának ellenőrző bizottsága A tegnap elfogadott határozat értelmében az ideiglenes helyeken tárolt valamennyi gabonának szeptember végére végleges raktárakba kell kerülnie. Az aratás befejező szakaszával párhuzamosan az őszi munkák is előtérbe kerültek. Az aratási bizottság tegnapi ülésén már az őszi teendőkkel is foglalkozott, és megjelölte azokat az igényes feladatokat, amelyek a mezőgazdasági dolgozókra az elkövetkező betekben várnak. Folytatni kell az évelő takarmányok begyűjtését, és fel kell készülni az őszi betakarításra. Hogy ez utóbbi minél gazdagabb legyen, fokozott gondot kell fordítani az öntözésre. Ahol lehet, az egész Emlékérmek átadása (ČSTK) — Vladimír Pirosík, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerületi Bizottságának vezető titkára az SZNF 30. évfordulója alkalmából tegnap Banská Byst- ricán a szovjet hadsereg öt pilótájának emlékérmet adott át. Az emlékérmeket a CSKP Központi Bizottsága és az SZSZK Nemzeti Frontjának Központi Bizottsága adományozta népünk szabadságáért vívott harca 30. évfordulójának alkalmából. Az Ünnepélyes átadáson a közép-szlovákiai kerület több más vezető közéleti személyisége te jelen volt. nyugat szlovákiai került'!hun és a közép-szlovákiai kerület dé li részén öntözni kell a növényzetet. Az évelő takarnia nyokon kívül a cukorrépa é& főleg a kukorica igényli az öntözést. Mint a bizottság is hangsúlyozta, az öntözés megköny- iiyítésének érdekében 50 méterenként ki kel) vágni két-xót kukoricasort. Ez csak 3 száza lékkai csökkenti a hozamot, de öntözéssel 15—25 százalékkal is fokozható. A jövőben egyébként erre már a vetéskor kellene gondolni, és az öntözhető kukoricatáblákon már eleve ki kell hagyni az említett sorokat.-ejÜdvözlő távirat f ČSTK )- —: Ľubomír Stroir <gal, a CSSZSZK kormányának elnöke a köztársasági elnök képviseletében táviratban gra tuiált Fakbruddin Ali Almiadnak az Indiai Köztársaság elnökévé való megválasztása alkalmából. Harcos sajtó Tegnap a prágai Lenin Múzeumban „Harcos sajtó“ címmel kiállítás nyílt a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának alkalmából. A kiállítást a Lenin Múzeum az SZLKP KB bratislavai Marxista—leninista Intézetével együttműködve rendezte. A kiállított sajtótermékek, röpcédulák, plakátok és egyéb dokumentumok betekintést nyújtanak abba a küzdelembe, amelyet a Szovjetunió segítségével a kommunisták, a cseh és a szlovák hazafiak vívtak a fasiszta megszállók és hazai bérenceik el len, egészen Csehszlovákia teljes felszabadulásáig. A kiállításon Karéi Hradecký, a CSKP KB osztályvezető-helyettese mondott megnyitó beszédet. A vendégek közt volt U. Sz. Gyedov, a .Szovjetunió prágai nagykövetségének első titkára, Pavel Hron, a Lenin Múzeum igazgatója, Viliam Plevza, az SZLKP KB Marxista—leninista Intézetének igazgatója, Emil Greif, a bratislavai Lenin Múzeum igazgatója valamint a közélet számos képviselője. Ism) Röviden ★ Evzr.n Erban, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke František Ex nemek, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája nlelnökének jelenlétében tegnap fogadta Tho- mas Wílliamsot. az Interparlamentáris Unió brit csoportjának elnökét. ★ A Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója alkalmából tegnap Banská Bystricán iinne ni plenáris ülést tartott az S7.I.KP járási bizottsága Az ülésen részt vett Vladimír Pirosík. az SZÍ,KP közép szlovákiai kerületi bizottságának ve zető titkára A plenáris ülésen átadták a párt érdemes tagfai nak és az 'ellenállás részivé vőinek az SZNF 30. évforduló la emlékérmet ★ Ondrej Klakói:, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke tegnap a bratislavai SZNF térj kultárházban megtekintette a ,Sz'o vák Nemzeti Felkelés a képzőművészetben“ című kiállítást★ A Szovjet—Csehszlovák Ifjúság Barátság-vonalán tegnap 340 moszkvai Komszomol-tug és szolgáltató ipari vállalati dolgozó érkezeti Prágába. ★ Tegnap Bratislavában megkezdődött a KGST tagállamok bidrometeorológiai intézetei igazgatóinak 13 értekezlete, amelynek napirendjén a szó c i a I ista országok hülrometeoTo lógiai szolgáltatásának tovább fejlesztése 'szerepel. Az értekezleten megfigyelőként lugo- szlávia küldöttsége is részt vesz. Az értekezlet résztvevői az életkörnyezet. mindenekelőtt a légkör tisztaságának problé máit vitatlak meg. Az érlekez let augusztus 31-ig tart. Felszámollak a viharkárokat A prágai és a Prága környéki állami gazdaságok és efsz- ek dolgozói a szombati vihar és jégeső okozta károk felszámolásán fáradoznak. A váratlan égihúhorú teljesen megváltoztatta az aratási munkálatok alakulását. Például a Zbrnslavi Állami Gazdaságban eddig csupán 1725 hektárnyi gabonát arattak le a 3300 hektárból. Annak ellenére, hogy a hétfőre virradó reggel Is esőre ébredtek, a gazdaság dolgozói tegnap délután ismét a gabonaföldeken voltak, hogy mentsék, ami még menthető. A Dolní Poőernice-i Állami Gazdaság gabonaföld jelre hétfőn reggel ismét sok eső hullott, ami ugyancsak késleltette a munkát. A gazdaság dolgozói jelenleg az épületeken keletkezett károk helyrehozásán dolgoznak. A főváros párt és állami szervei ugyancsak nagy erőfeszítéseket tesznek a vihar okozta károk mielőbbi felszá molására. A legtöbb munkát a villany energia ellátás helyreál lítása adja, ugyanis több helyen nemcsak a villamosvezetékeket, de a trafóállomásokat is megrongálta a vihar. Sikeresen folyik a háztetők és az ablakok javítása, illetve üvegezése. A 7. kerületben 320 háztetőt rongált meg a vihar, s ötven pincét öntött el a víz. A szombati vihar Prágában emberáldo zatot is követelt. A proseki la kótelepen a vihar leszakította a villanyvezetéket, amelybe va sárnap egy ötvenegy éves asz- szony belebotlott. Mivel a veze lékben áram volt, a szerencsét len asszony a helyszínen meg halt. A harmadik kerületben a nemzeti bizottság, a népi milí cla és a SZISZ-szervezetek kezdeményezésére önkéntes polgári kísegítőbrigádok számolják fel a károkat. fsm) Szovjet vezetők üdvözlő távirata Moszkva =— Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Poügornij és Alekszej Koszigin üdvözlő táviratot intéztek Krisna MeriOrt- hoz, az indiai szovjet kulturális társaság elnökéhez, a béké ről, a barátságról és az együttműködésről megkötött szovjet —Indiai szerződés aláírásának 3. évfordulója alkatmából. A szovjet—Indiai megállapodás élő bizonyítéka a telje: egyenlőség és szuverenitás elvén alapuló államközi kapcsolatoknak — hangsúlyozta a szovjet vezetők távirata. Krisna Menőn választávirata, bán a szerződést a két ország sokéves, folytonosan elmélyülő baráti kapcsolatai és együttmű ködöse eredményének nevezte. Rockefeller az Egyesült Államok uj alelnöke Washington — Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke tegnap Nelson Rockefellert, Neto York állam volt kormány zóját nevezte ki az USA új alel nőkévé. Rockefeller jelölését még a kongresszusnak is jóvá kell hagynia. Nelson Aldrieh Rockefeller világszerte ismert niuftimillio- mos családból származik. 1908. július 8-án\ a Maliié állambeli Bar Harborban születelt. Főiskolai tanulmányait a darmouthi egyetemen végezte. Tanulmányai befejeztével több éven át n Rockefeller család vagyonának kezeléséljen különböző jogi funkciók betöltésével vett részt. Első gyakorlati politikai tapasztalatait a második világháború idején szerezte, amikor Roosewelt elnök kormánya mellett tevékenykedett, mint az Amerika-közi ügyek kofmány- meebízottja. Későljl) az 1944 — 45 ös években a külügyminisztérium titkárává léptették elő. A háború után több évig volt a Rockefeller központ közigazgatási tanácsának elnöke, va lamirit a KÖCkeľe 1 fér-testvérek alapjának elnöke. Ezzel egyidejűleg felelős funkciókat töltött be különböző gazdasági jellegi kormány intézményekben. 1959—73 között New York ál lám kormányzója volt." Három szór — 1960-ban, 1964-be) ét- 1968-ban — a republikánus párt jelöltjeként Indult az amerika1 elnökválasztáson. Mindhárom alkalommal azonban elnöki ambícióit az amerikai monopolista csoportok meghiúsították. A választási kampány során ugyan is az amerikai részvénytársaságok „a gazdaságilag gyengébb elnökjelölteket támogatták. Rockefellert mérsékelt repül) likámtsnok tartják, aki olykor liberális befolyások alá kerül.. ÚJ BALOLDALI PÁRT GÖRÖGORSZÁGBAN Athén — Mikisz Theodoru kisz görög zeneszerző tegnap bejelentette, hogy újabb politikai párt alakult Görögországban „áj görög halóidul“ néven. Th endo ra kisz n y i la t koza t á ba n lelles támogatásáról biztosítót - ta Karamanlisz miniszterelnök kormányát. Nagyra értékelte a politikai foglyok szabadon bocsátásáról hozott határozatát, valamint kiemelte azt a döntését. melynek értelmében Görögország kivonult a NATO kuto nai szervezetéből. Ugyancsak elismerően nyilatkozott, hogy a Karamanlisz-kormány lehetővé teite a görög emigránsok visz- szatérését hazájukba. A ciprusi válsággal kapcsolatban Tbeodorukisz hangsúlyozta. hogy a ciprusi kérdés igazságos megoldásának egyedüli változata, hogy Makariosz elnök visszatérhessen az elnöki funkcióba és ismerjék el Ciprus függetlenségét és területi egységét. Venezuela váljon természeti kincseinek urává Caracas — Szükséges, hogy Venezuela haladó erői egyesít sék erő feszi lésüket annak érdekében. hogv Venezuela a va lósáiilum is saját természeti kincseinek urává válton és a kormány kezébe vegye a kőolaj kiaknázását és értékesítéséi — állunftotta meg a Venezuelai Kommunista Párt Központi hi A Csehszlovák Bákebizottság elnökének levele Kurt Walíiheimhez | ČSTK) — Dr. josef Lukáš professzor, a Csehszlovák Békebizottság elnöke levelet intézett Kurt Waidheimhez, az ENSZ főtitkárához. A levélben ez áll: „Hazám üzemeiből, tudományos, kulturális és egyéb munkahelyeiről naponta ezer és ezer tiltakozó nyilatkozat érkezik a Csehszlovák Békeblzott- ság címére. Ez feljogosít arra, hogv kéréssel forduljak önhöz, miszerint személyesen és az Egyesült Nemzetek Szervezetének tekintélyével is támogatva haladéktalanul közben járion a chilei jogtalan bírósági eljárások beszüntetése, valamint Luis Corvalán, Clodomir Almey- da és a többi politikai fogoly szabadon bocsátása és életének m eg mentése érdek éhe 11. Az Egyesült Nemzetek Szervezete nem nézheti tétlenül a fasiszta bestialitást. a legalapvetőbb alkotmányos szabadság- és emberi iogok lábbal tiprását, amint ennek manapság tanúi vagyunk. Ezt nemcsak az ENSZ alapokmánya, de századunk lel- kiismerete Is előírta számára.“ Az ENSZ csehszlovák küldöttsége hétfőn nyújtótól át Kiirt Waldheimnek a Csehszlovák Bákebizottság elnökének levelét. zoltsáqa plénumának zárónyi- lalkozala. A párt központi bizottsága rendkívüli plenáris ülésen tárgyaim meg a kőolajiparral kap? esolatos törvényjavaslatot, melyet a közelmúltban különleges kor m á n v bízol t ság tér jeszt el t elő. A közeljövőben a törvényjavaslatot Cárt os András Pérez venezuelai elnök elé terjesztik. Amennyiben Pérez egyetért a törvényjavaslattal. további lépésként a nemzeti kongresz- Š7.US elé kerül végleges ióvália- r yás céljából. Közel-keleti hírek Kairó — Egyiptom és az Egyesült Arab Emirátusok megelégedésüket fejezik ki a két állam közötti kapcsolatok fejlődése felett és kifejezésre adtatják azt az elszántságukat, hogy együttműködésüket minden téren fejlesszék és szilárdítsák. Ezt a kijelentést tartalmazza Rin Nahaffan sejknek, az Egyesült Arab Emirátusok államfőjének egyiptomi hivatalos látogatásáról kiadott közlemény. A közlemény továbbá hangsúlyozza, hogv Anvar Szadat elnök és a’ sejk az egyiptomi és a szíriai fronton történt csapatszétválasztást csak az első lépésnek tekintik, amelyet további intézkedéseknek kell követniük az igazságos és tartós közel-keleti béke elérése érdekében. Továbbá megerősítették, hogy feltétlenül segítséget kell nyújtani a palesztin ellenállási mozgalomnak a palesztinná arab nép törvényes jogai helyreállításáért vívott harcában. BECSBEN nemzetközi urbanisztikai kongresszus kezdődött mintegy 900 külföldi képviselő részvételével, melyen megvitatják a várostervezéssel- és építéssel összefüggő problémákat. um 1974. VIII. 21.