Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)

1974-08-12 / 189. szám, hétfő

1974. VIII. 12. Egy hét a belpolitikában A legszebb köszöntő A múlt hét közepén Szlová- számba vették az idei gabo- kia mezőgazdasági dolgozói- na termesztési eredményeiket, nak képviselőt örvendetes amelyek minden várakozást hírt jelentettek a párt és az felülmúltak, és ennek alap­állam legfelsőbb szerveinek: ján elhatározták, hogy az ed­a Szlovák Szocialista Köztár- dig ígért tízszázalékos túl- saságban augusztus hetedikén teljesítést további tíz száza- 108,1 százalékra teljesítették iákkal megtoldják, vagyis a az állami gabonafelvásárlási tervezettnél húsz százalék­tervet. Eddig az időpontig a kai több gabonát adnak a tervezett b8ü 000 tonna he- közellátásnak. Konkrétan ez lyett 735 000 tonna gabonát annyit jelent, hogy a trnavai szállítottak az állami alapok- járás mezőgazdasági üzeinei- ba a szlovákiai mezőgazdasá- bői terven felül 1151 vagon gi üzemek. gabonát szállítanak közös Mezőgazdaságunk szociali- éléstárunkba, zálásának negyedszázados ju A CSKP Központi Bizottsá­bileumi évében az aratás és ga és a köztársaság korniá- az állami gabonaeladási terv- nya az SZLKP Központi Bi- feladatok teljesítése fényes zottságának és az SZSZK bizonyítékot adott szocialista kormányának küldött levél- mezőgazdaságunk fejlődésé- ben nagyra értékelik a szlo- ről, a szövetkezeti tagok és vákiai mezőgazdasági dol- az állami gazdasági dolgozók gozók szép munkasikerét, politikai öntudatosságáról. A Rámutattak, hogy a jelentős földmíívesszövetkezetek és az eredmény, amelyet Szlová- állami gazdaságok rekordter- kia mezőgazdasága az idei mést, olyan nagy átlagos hek- rekordterméssel és az átla- tárhozamokat takarítottak be gos hektárhozamok * növelé- a gabonaföldekről, amilyenek- sével elért, a CSKP céltuda- ről nem is olyan régen még tos politikájának, valamint nem is álmodhattunk. Szlová- a mezőgazdasági dolgozók kia több járásában túlhalad- *»fV erőfeszítésének köszön- cn , . , heto. Pártunk vezetősége és ták az 50 mázsás átlagos hek- a köztársasáf, kor,mánya kö­tórhozamot, és nagy területek- SZönetét és elismerését feje­rői ennél Is jóval nagyobb ho- Zl kj mindazoknak, akik a zamokat takarítottak be. ! siker eléréséhez hozzájárul­A mezőgazdasági dolgozók lak. tehát a legszebb ajándékkal: Szlovákia déli fekvésű já­a gabonafelvásárlási tervfel- rásaiban, ahol az aratást már adatok magas túlszárnyalásé- korábban befejezték, az el- val köszöntik a Szlovák Nem- múlt napokban főképp a zeti Felkelés és mezőgazdasá- szalma betakarítását és a gunk szocializálásának jubi- tarló felszántását végezték Jeumát. Az elmúlt hetekben az egyéb mezőgazdasági már beszámoltunk arról a di- munkákon kívül. Az északibb cséretes munkakezdeménye- fekvésű járásokban és a cseh- zésről. amelynek eredménye- országi kerületek nagy részé­képpen sok járásban tíz, sőt ben most csúcsosodik ki a ennél több százalékkal szár- gabona betakarításának és nyalták túl az idei gabonáéi- felvásárlásának munkája. A adási tervet. A Pravda múlt számítások szerint a CSSZK- keddi számában újabb példa- bán vasárnap haladták túl a mutató kötelezettségvállalás- gabona idei tervezett meny­ről tudósít. A trnavai járás nyisége felvásárlásának öt- inezőgazdasági dolgozói ven százalékát. Hazánk dolgozói a chilei fasiszta terror ellen A chilei katonai junta róm-^ együttérzéssel kísérik figye- uralma elleni nagyarányú" lemmel a chilei nép megrázó nemzetközi tiltakozáshoz ha- tragédiáját, elítélik a kato- zánk dolgozói is csatlakoz- nal junta önkényuralmát és tak. A múlt héten több társa- testvéri szolidaritásukról, va­dalmi szervezet, közte több lamínt aktív támogatásukról millió szakszervezeti tagunk biztosítják a chilei népi erő- nevében a Szakszervezetek két a puccsisták elleni igaz- Központi Tanácsa fejezte ki ságos harcukban, éles tiltakozását a fasiszta A CKD vállalat félvezető­terror. a hazafiak kegyetlen két gyártó prágai üzemének üldözése ellen. A nyilatko- dolgozói a múlt héten nagy- zat a többi között rámutat, gyűlésen tárgyalták meg a hogy a chilei katonai junta chilei helyzetet. A gyűlésen az utóbbi időben ismét nagy- részt vett Ján Marko, a Sző- arányú tömeges letartóztatá- vetségi Gyűlés első alelnöke, sokat hajt végre és brutális a Chilei Nép Jogainak Védel- terrort indított a munkások, mére Alakult Csehszlovák az újságírók, a diákok és Bizottság elnöke is. Beszédé- valamennyi demokratikusan ben rámutatott, hogy napról- gondolkodó hazafi ellen, napra megrázóbb és tragiku- akiket fizikai megsemmisítés sabb hírek érkeznek a chi- fenyeget. A nemzetközi reak- lei hazafiak letartóztatásá- ció támogatásával, koholt ról, kínzásáról és meggyilko- vádak alapján készülődnek lásáról. Csupán az utóbbi né- bírósági eljárás megindításé- hány hónap alatt mintegy ra Luis Corvalán, Clodomír 14 000 embert börtönöztek Almeyda és a Népi Egység be. Marko elvtárs hangsú- többi képviselője ellen. Az lyozta, hogy a chilei népnek SZKT nyilatkozatában hang- a katonai junta elleni harca súlyozza, hogy a szocialista az egész haladó emberiség Csehszlovákia dolgozói mély ügye. A Szlovák Nemzeti Felkelés jubileuma előtt Közeleg a Szlovák Nenize- rendezésében a „Mély gyö- ti Felkelés 30. évfordulója- kerek“ című kiállítást. Ez a nak napja, országszerte ki- rendezvény Csehszlovákia csúcsosodnak a jubileumi népének a nemzeti és szo- ünnepségek előkészületei. A ciális szabadságáért vívott múlt héten is számos ren- hősi harcának történetét, dezvényt nyitottak meg e je- forradalmi útját, valamint lentős évforduló jegyében, az úf, a szocialista Csehszlo- Bratislavában Jozef Lenárt vákia népének életét doku- elvtársnak, a CSKP Központi mentái ja. Az SZNF 30. évfor- Bizottsága Elnöksége tagjá- dulójának jegyében zajlott le nak, az SZLKP KB első titká- az ifjúság hagyományos nyá­rénak meg más magas rangú rí nemzetközi találkozója — politikai és közéleti személyi- a magas-tátrai Rysy-csúcs ségek jelenlétében nyitották megmászása, melyet annak meg a „Szlovák Nemzeti Fel- emlékére rendeznek meg, kelés a képzőművészetben“ hogy Lenin 1913-ban a len­című kiállítást. A tárlat gyei Poronínból kiindulva anyaga kifejezően szemlélte- megmászta ,ezt a hegycsú- ti, hogy a szlovák nemzet csőt. A sorrendben immár 18. hősi antifasiszta és nemzeti találkozón 2900 csehszlová- felszabadító harcának kicsú- kiai, bulgáriai, magyarorszá- csosodása milyen nagy ihlető gi, NDK-beli, lengyelországi és erőt jelent a szlovákiai kép- szovjet fiatal vett részt. A zőmüvészek számára. Ugyan- párt Központi Bizottsága kül- csak a szlovák fővárosban döttségének vezetője, Franti- nyitották meg az SZSZK Bel- šek Ondfich, a CSKP KB tit- ügyminisztériumának, Okta- kára beszédében nagyra ér- tásügyi Minisztériumának és tékelte e jelentős akció in- a CSSZBSZ Szlovákiai Köz- ternacionalista gondolatát, ponti Bizottságának közös (gál) BECSÜLETTEL HELYTÁLLTAK A Szlovák Nemzeti Felkelésben igen sok nő is részt vett. Egyesek ápolónőként, mások fegyverrel a kezükben segítet­tek pusztítani az ellenséget. A legtöbben talán azok vannak, akik főztek, mostak a partizánokra, élelemről gondoskodtak, sokszor az életük kockáztatásával. A Szovjetunióban megala­kult csehszlovák katonai egység kötelékében sí voltak nők. Mind itt, mind pedig az SZNF-ben férfiniódra. becsülettel helytálltak. Ezt tanúsítja három nő bemutatása is. Munkájához hü maradt Amikor a német fasiszták elől átköltöztették az egykori vrútkyi hadfelszerelési raktárt, hogy a szervezés alatt álló felkelés részére megmentsék, akkor a 20 éves Marta Kutlí- ková is a segítők között volt. A Szlovák Nemzeti Felkelés ki­robbanása után kötszereket „csempészett“ a vrútkyi Slo­venka üzemből, a tábori kony­hán főzött, vagy vöröskeresz­tes nővérként dolgozott, a se­besült felkelőket ápolta. A hadsereghez mindmáig hű maradt. Már csaknem 30 éve dolgozik katonai raktárban. Szorgalmas munkája révén az egykori munkásnőből raktárve­zető lett. Munkatársai és fel­jebbvalói jól tudják, hogy Kut- líkovábau valóban megbízhat­nak. A kommunista pártnak 1948 februárja óta tagja. Meg­győződését mindennapos mun­kájával juttatja kifejezésre. „A szocialista munkabrigád tagja, s már évek óta az üze­mi szakszervezeti bizottság tisztségviselője, aki példásan teljesíti valamennyi feladatát. Az SZNF 30. évfordulója alkal­mából értékes felajánlásokat tett“ — írják róla az üzemi szakszervezeti bizottság értéke­lésében. Amikor aláírta felajánlását, valóban tartalmas sorokat írt alá. Vállalta, hogy a pártba va­ló felvételre előkészíti egyik munkatársát, továbbra is gon­doskodni fog a sajtószemlék megtartásáról, részt vesz a pártoktatás előkészítésében, és különféle rendezvényeken elő­adásokat fog tartani alakulatá­nak a Szlovák Nemzeti Felke­lés alatti életéről. Két szabad szombat ledolgozását vállalta a halaszthatatlan és kivételes munkák elvégzése érdekében, s egyúttal továbbra is aktív módon részt vesz a Nemzeti Front különböző akcióiban — alakulata állomáshelye környé­kének és lakóhelyének szépíté­sében. Nem lehet „Igaz., hogy ezekben a he­gyekben születtem, mégis elő­ször vagyok Kalištén“, ismeri be Ľudmila Mociková, miután a felégetett partizánközség területére léptünk. Mociková a csehszlovák néphadsereg példás dolgozói számára meg­rendezett, az „SZNF nyomá­ban“ kiránduláson vett részt. Megilletődve áll meg azokon a helyeken, amelyeket sohasem tud elfelejteni, és visszatérnek 30 évvel ezelőtti emlékei. A 19 éves Ľudmila akkor találkozott először a halállal. A fasiszták Staré Horyban, Tureckán állo­másoztak. A férfiak, apák, test­vérek, Križán és Jelenská Ská­lán telepedtek le ... Tésztát gyúrt, kenyeret sütött, és a köt­szerekkel, a gyógyszerekkel együtt hordta ki a hegyek­be... így segített apjának és anyjának — apjának a hegyek­ben, anyjának pedig a kenyér­sütésben és a kihordásban. Már nyolcadik éve keresik fel őt munkatársai a hartna- neci Katonai Kartográfiai In­tézet nyomdagépe mellett. Olyan közösség tagja, amely a szocialista munkabrigád címért versenyez. Arcáról jóság és szeretet sugárzik. Kész meg­tenni mindent, amire szükség van. Férjével három lányt és két fiút nevelt becsületes embe­rekké. Harmadik fiú a család­ban? „Amikor szülei tragikus halála ijlán egyedül maradt“ — mondta Mociková elvtársnő —- „nem hagyhattam őt magára. Ha már felneveltem, öt saját gyermekemet, hát családunk­ban ő lett a hatodik. Egészségügyi nővér Sepetovka, Belaja Cerkov, Dukla, Liptovský Hrádok, Lip­tovský Mikuláš ... Prága. Ez az első csehszlovák hadtest di­cső útjának néhány állomáshe­lye. Ezt az utat Helena Mur- čeková egészségügyi nővér is megtette. Novohoperszkban csatlakozott egy csehszlovák katonai egységhez, majd Kijev- ben végzett féléves egészség ügyi tanfolyamot. Ezek az asszonyok sok hős­tettet vittek véghez. És harc­téri jelenlétükkel bebizonyítot­ták, hogy az egészségügyi szol­gálat nem a katonai szolgálat afféle hadtáp-alkotóeleme, mint azt a békés feltételek kö­zött sokan gondolják ... Elbe­szélésüket hallgatva az ember tudatosítja, és megérti, hogy miért becsülik oly nagyra volt férfi harcostársaik az egész­ségügyi nővéreket. Hiszen so­kuknak az életét mentették meg. Murceková elvtársnőnek két háborús kitüntetése és több emlékérme van. A duklai had­műveletekben való részvéte­léért Is kapott kitüntetést* Mint tartalékos hadnagy ott­hon négy férfinak „parancsol“. A legidősebb közülük — a fér­je, a többinek az apja — a harcokból barátként, segítő­társként ismeri az asszonyt. így ismerik ma munkatársai és a ružomberoki katonai kór­ház betegei ezt az asszonyt. SVATOMtR AMBROZ alezredes (JOZEF JANOVEC íelvőtoiell elfelejteni TAKARÉKOSKODNAK i AZ ÜZEMANYAGOKKAL Az üzem- és a kenőanyagok­kal való takarékoskodás az utóbbi időben néphadseregünk­ben is előtérbe került. Nincs olyan egység, amelyben a prob­lémát fel ne vetették volna, vagy valamilyen módon figyel met ne szentelnének neki. Ar­ról, hogy e feladatot hogyan teljesítik néphadseregünk egyik alakulatában, J. Bene dikt tiszt így nyilatkozott: „Az üzemanyagokkal, az olaj- jal és a kenőanyaggal való ta­karékoskodást először az ala­kulat törzskara, a párt- és a SZISZ-a laptervezetek vitatták meg. A Szövetségi Nemzetvét- delmi Minisztérium parancsa alapján és az alakulat adott körülményeire való tekintettel hozott intézkedések megvalósK tása már folyamatban van. En­nek keretében iparkodunk min­den egyes járatot gazdaságos-* sá tenni. A bevett gyakorlat korábban az volt, hogy a szak­funkcionáriusok a raktárba az anyagért előre kijelölt napo­kon jártak. Emiatt a kocsinak az utat havonta háromszor kellett oda-vissza megtennie. Ma ezeket az utakat szigorúan ellenőrzik. Rendeletiink értel­mében a raktárak az anyagot egy napra több funkcionárius számára is előkészítik.“ A gépjárművek vezetőivel is elbeszélgettek. Ezután az SZNF 30. évfordulójának tiszteletére széles körű munkaversenyt hirdettek, melynek célja az üzemanyagokkal, az olajjal és a kenőanyagokkal való taka­rékoskodás. Az akció első ered­ményeivel nemcsak ők elége­dettek, hanem felettes szerveik is. Gondot fordítanak a gépjár­művek és a műszaki berendezés karbantartására is. Olyan jár­művet, amelyen valamilyen hi­bát észleltek, a műszaki szer­vek nem engedik útjára. Egy jelentéktelennek tűnő hiba ugyanis 5—15 százalékos üzem­anyagfogy asztás-többletet j* okozhat. A napokban szakem­berek átfogó műszaki ellenőr­zést végeztek. A hibák helyre­hozásával még több üzem­anyag, olaj és kenőanyagot takaríthatnak meg. Ez az alakulói, már a múlt­ban is jó eredményeket ért el az üzemanyagokkal való taka­rékoskodás terén. Most, ami­kor a kérdés még időszerűbbé vált, amikor minden liter ben­zin, nafta és kőolajtermék megtakarítása nagy jelentősé­gű, ehhez hasonló lépéseket nemcsak ez az alakulat tesz, hanem néphadseregünk többi alakulata is, hogy a kormány és a Nemzetvédelmi Miniszté­rium által kitűzött feladatokat minél jobban teljesítse. GOTTLIEBER FERENC őrnagy ígérték, teljesítik Közelednek a Szlovák Nem­zeti Felkelés 30. évfordulójá­nak ünnepségei. Néphadsere­günk szocialista inunkaver- seny bizottságai ebben az idő­ben értékelik az elért ered­ményeket és pontosítják az utolsó feladatokat, amelyeket az évforduló napjáig még tel­jesíteni kell. Ez abban az alakulatban is így van, ahol Z. Zigo alhad­nagy teljesít szolgálatot. Az alalujlat katonái a kötelezett­ségvállalás legnagyobb részét már teljesítették, sok esetben túl is szárnyalták. Negyven al­tiszt és katona pl. már meg­szerezte a „Példás katona“ jelvényt, négy egység pedig a „Példás egység“ címet. Az ala­kulat sofőrjei már hosszabb idő óta a közlekedési szabá­lyok megsértése nélkül közle­kednek, és az üzemanyagokkal is takarékoskodnak. Az alaku­lat 38 katonája szerezte meg az „osztályspecialista“ jel­vényt, és a kaszárnyajavítási, valamint a városnak nyújtott munkálatokban 424 érát dol­gozott le. Eddig 38 katona ado­mányozott önkéntesen és in­gyen vért.

Next

/
Thumbnails
Contents