Új Szó, 1974. augusztus (27. évfolyam, 180-205. szám)

1974-08-11 / 32. szám, Vasárnapi Új Szó

* ■nBBk IMI J óleső érzés értékelni a bratislavai zenés színhá­zak művészi munkáját, hiszen a nemrég befejeződött évad­ban az eredmények, a sikeres bemutatók jóval fölülmúlták a vitatható értékű, bizonyos hi­bákat sem nélkülöző előadá­sokat. Kétségtelen, hogy az elő­adások színvonala alapján a pálmát a Szlovák Nemzeti Szín­ház operaegyüttesének és mű­vészeti vezetőségének ítélhet­jük oda, ugyanis az ő előadá­saik csaknem kivétel nélkül va­lóban figyelemre méltóak vol tak. Nem kis eredmény az sem, hogy az operaelőadásokra állandóan telt ház előtt kerül sor. A nagy érdeklődés miatt egyro nehezebb jegyet szerezni az operába, s ez a tény önma­gáért beszél. Az elmúlt színházi évadban 0 bemutatót láttunk, melyek kö­zül — túlzás nélkül állíthat­juk, hogy európai mércével mérve — két kitűnő előadás­nak tapsolhattunk: Cikker Já­ték a szerelemről és a halál­ról című operája országos be­mutatójának, valamint Bartók ©gyfelvonásosának, A kéksza­kállú herceg várának. Mind a két előadás rendezője Branislav Kriska, a díszlettervezője pedig Ladislav Vychodil volt. A zenei betanítás Zdenek Košler érde­me. Az ő, újat kereső, s művészi szempontból is szinte maximá­lisan igényes munkájuknak kö­szönhető, hogy vezető szlovák színházunk operaegyüttese ma már a modern operákat is ké­pes sikerrel előadni. Méltán so­rolhatjuk a kitűnő előadások sorába Gershwin Porgy és Bess című egyéni hangvételű operá­ját is, amelyet a bratislavai színpadon Günter Lolise lipcsei vendégrendező vitt sikerre. Biztosra vesszük, hogy ez az opera a következő évadokban is mágnesként vonzza majd a közönség legszélesebb rétegeit. aki Bartók egyfelvonásosában (Kékszakáll szerepében), a Tru­badúrban (Ferrando) és Gersh­win operájában (Porgy) nyúj­tott elsőrangú teljesítményt. Juraj Martvoií Cikker legújabb művében (Jerom de Courvoi- sier) és Gershwip operájában (Crown) váltotta ki a szak­emberek és a közönség elis­merését. Ľuba Baricová Bartók egyfelvonásosában Judit szere­pében, Jaroslava Sedlárová a Trubadúrban (Azucena), Hajós- sy Magda pedig Cikker alko­tásában (Sophia) tűnt ki. Az évad kellemes meglepetését je­lentette Sidónia Haljáková tel­jesítménye Donizetti operájában (Nóra), valamint a Pimpinone- ban (Vespetta). A többi szólis­társulat jórészt modern hang­vételű műveket mutatott be. Idei évadbeli első premierjükön négy, huszadik században szü­letett balettet mutattak be: Sztravinszkij Tűzmadarát, Pro- kofjev Klasszikus szimfóniáját, Ravel Boleroját és (anáček Bi­zalmas levelek című alkotását. A balettest során két teljesen különböző stílust ismerhettünk meg a két koreográfus és rende­ző, Frunze M. Jelenjan és a prá­gai P. Šmoka munkájának ered­ményeképpen. A különbözően értelmezett megoldások, lépés­variációk és más kifejezési esz­közök ugyan érdekesek voltak, de bizonyos törést vontak ma­guk után, s ez kissé lerontot­ta jó véleményünket a balett­Rangelső: AZ OPERA A bratislavai zenés színházak eredményei és problémái Dramaturgiai szempontból is felfedezésnek számított Tele­mann vígoperájának, a Pinipi- nnnc-nak a sikeres bemutatója, amelyben először mutatkozott be a Szlovák Nemzeti Színház kamarazenekara, Viktor Málek vezetésével. Ez az együttes el­sősorban már elfelejtett operá­kat szeretne bemutatni. Első próbálkozásuk sikerrel járt és M. Fiselier rendezővel, vala­mint Sidónia Haljáková és Jo- »ef Špaček szólistákkal együtt­működve pergő ritmusú, mulat­ságos előadást kreáltak, ame­lyen a közönség kiválóan szó­rakozott. A további, ugyancsak színvonalas bemutatónak akadt egy-egy szépséghibája. Donizet­ti Don Pasqualejának rendező­je, Július Gyermek talán túlsá­gosan is tisztelte a szövegköny­vet, s így annak több hibája érződött az előadáson is. A Trubadúrban pedig néhány éne­kes gyengébb teljesítménye za­vart bennünket. A szólisták közül vélemé­nyem szerint Juraj Hrubantot illeti a legmagasabb elismerés, ta közül Maria Nitranová, Jo­zef Špafiek, Ondrej Malaclinv- ský és Pavol Gábor érdemel el­sősorban elismerést. Az évad egyik üde színfoltja volt a te­hetséges fiatalok (Czaková, Ha- ióssy, Haljáková, Nitranová, Štúrova, Dvorský, Hudec, Kúr- iíava és Szűcs) ígéretes sze­replése. Az operaegyüttes az elmúlt hónapokban sikerrel szerepelt a görögországi Semctria elne­vezésű fesztiválon, valamint az idei Prágai Tavaszon, ahol Cik­ker már említett operájával, valamint a Makropulosz-ügy című janáöek-operával lépett fel. Az együttes sokrétű mű­vészi munkáját bizonyítja, hogy a mostani évadban is számos nevelő hangversenyen és más kultúrpolitikai rendezvényen vett részt Szlovákia-szerte. Miután az elmúlt esztendő­ben a Szlovák Nemzeti Szín­ház balettegyüttese színre vit­te Csajkovszkij Hattyúk tava, valamint Aszafjev A balicsi- szeráji szökőkút című alkotá­sát, ebben az esztendőben a estről. Ennek ellenére elisme­rés illeti a társulat vezetősé­gét, hogy négy modern balet­tel gazdagította a bratislavai együttes repertoárját. A másik bemutatón Frunze M. Jelenjan tette föl a koronát a három­esztendős bratislavai vendég- szereplésére. A saját librettó­ja és koreográfiája alapján ta­nította be a Gajanét, s ezzel az új változattal nagysikerű, érzelmekben és gondolatokban gazdag előadást hozott létre. Az együttes szólistái közül idén főleg Gabriela Demoviiío- vá és Ján Hal'ama nyújtott ki­válót. Velük együtt jó teljesít­ményükért dicséret illeti Z. Innemanovát, D. Pilzovát, H. Ilazuchovát, J. Dolinskýt, D. Ne- bylát, Nagy Zoltánt, P. Dábra- vikot és másokat. Számos érdekes kísérlet és csaknem annyi vitatható elő­adás jellemezte az Oj Színpad zenei társulatának munkáját. Ebijen az évadban mutatták be a világon először A. Espaj, va­lamint V. Konstantyinov és B. Racer szovjet szerzők Lakodal­mak című zenés játékát, amely több sikerült részletet tartalr mázott, egészében véve azon-; ban a rendezőnek és a színé­szeknek nem sikerült teljes mértékben és hatásosan kife­jezni a zenés játék komoly alapgondolatát. Paradoxnak tűnik, pedig tény, hogy az idei évad legsikerül­tebb zenés játéka a Koldus és királyfi című musical volt, melynek szerzői Mark Twain meséje nyomán (Kárpátby Gyu­la, Daróci Bárdos Tamás és Kormos István) igényes mun-> kát végeztek. A bratislavai előadás közre* működői látványos és tartalmas előadást kreáltak a gyermekek és nemcsak azok nagy ürömé­re. Sok problémát és kérdőjelet vetett fel a Kaland az aratóüu- nepélyen című Palárik-vígjáték korszerű köntösbe öltöztetett zenés változata. Sajnos Palárik színműve, amely a maga ne­mében jó vígjáték, nem alkal* más mai igényes gondolatok ki­fejezésére, s ezért Bedrich Kramosil és Július Satinský igyekezete már eleve sikerte* lenségre volt ítélve. Az elő* adás két merőben más stílusú részből állt. Igor Bázlik zenéje pedig még csak fokozta ezt a bántó sokféleséget. Dicséretes, hogy az Új Szín» pad vezetősége új utakon igyek* szik Járni, s eredeti musicalo* kát akar színpadra állítani. Természetes tehát az is, ha ez a bátorság, dramaturgiai kísér­letező kedv ballépésekkel, si­kertelenségekkel is jár. A tár* sulat tehetséges emberekből áll, s ezért bízunk benne, hogy rövidesen beérik munkájuk gyümölcse és jó hazai musical- nak tapsolhatunk majd. Dióhéjban ennyi az idei évad­ban látott zenés darabok mérlege. Biztosra vesszük, hogy a színház valamennyi illetékese a rövid nyári szünet folyamán is levonja a szükséges tanul­ságokat,- s felkészül a követke­ző, a mostaninál még igénye­sebb évadra. ALFRED GARAUER ÉVAD UTÁN- ÉVAD ELŐTT A színházakban, s vidéki művelődési házakban, melyek elé az év többi évszakában időről időre begör­dül a Magyar Területi Színház autóbusza, jelenleg csend honol. A bejáratnál a tarka kiáltozó betűkkel teli plakátok helyett egy felirat gubbaszt: Nyári szü­net. A kritikus ilyenkor szokott leülni írógépe mellé, s a jéghideg sör, avagy cola mellett (Idén az időjárás „jóvoltából“ nem is kell hűteni) visszaidézi az elmúlt évad színházi estéit, összefoglalót, értékelő cikket dukálna írni. Előtte kivágott újságrecenziók, kritikák (bennük találhatók a bemutatók utáni észrevételei, dicsérő és elmarasztaló sorai). Látszólag tehát min’ den egyszerű. Fogd össze a különböző szálakat, ke­resd ki azokat, melyek a leggyakrabban fordulnak elő, kösd őket tetszetős csokorba és liipp-hopp: kész az értékelés. Pötyögtetné is sorjában a betűket, de egyszerre csak villámcsapásként hasít bele a felismerés: hiszen tavaly, meg azelőtt is csaknem ugyanezeket írta ... Például, immár két évtizede írjuk, mondjuk: kellene egy megfelelő épület, hogy egyetlen hivatásos hazai magyar színházunk ne játsszon egyik székhelyén al­bérletben. A színház körül sok minden változott, ja­vult, de az új épület még ma sem konkrét terv, csu­pán talán valamikor megvalósítható elképzelés, úgy­hogy még néhányszor leírhatjuk: nem lehet, hogy egyetlen hazai magyar hivatásos .. Persze, azt is leírta már a kritikus, hogy rossz elő­adásokra ez az albérlet egyáltalán nem lehet ment­ség. Mert például Hevesi Sándor sem a Nemzetiben csillogtatta először kivételes képességeit, s E. F. Bu- rian olyan helyiségben művelt valódi színházi csodá­kat, amelyre úgynevezett jobb ízlésű polgárok azt mondták, hogy patkánylyuk... Erre is gondolni kel­lene azoknak, akik nyilatkozataikat, beszélgetései­ket — ma már ugyan egyre ritkábban — azzal kez­dik, hogy hát ugyebár az objektív körülmények... Most mintha vidámabban kopogna az írógép: hiszen azt még csak egyszer írtuk le a mostanin kívül, hogy nem hibátlan ugyan, de kétségtelenül javuló tenden­ciát mutat a MATESZ dramaturgiai munkája, műsor­politikája. Ebben az évadban több forró légkörű szín. házi est tanúi voltunk. Több kiváló színészi teljesít­ménynek tapsoltunk. Éreztük a pattanásig feszült légkört az égetően időszerű gondolatokat tartalmazó Ferde ház előadásain; a rendezőt és a színészeket is dicséret illeti a jó művészi munkáért. Együtt tapsol­tunk és mosolyogtunk az eredeti hangvételű, „kor­szerűsített“ Kakuk Marcin. A rendező sokféle modern eszközzel kreálta színpadra Tersánszky J. Jenő mókás- szomorú történetét. Felső fokon beszéltünk és beszé­lünk a Tóték előadásáról. Itt a hibátlan rendezés mellett elsősorban azt jegyeztük meg, hogy két olyan színész remekelt (mert kapott megfelelő lehetőséget és művészi, emberi segítséget), akikről sokan — saj_ nos még a színházban is — a közelmúltban bizony nem mindig elismerő jelzőket emlegettek. S végre összeverhették pici tenyerüket a legkiseb­bek is: rájuk is gondoltak hosszú-hosszú szünet után a színháziak, és egy mai hangvételű zenés játékkal kedveskedtek nekik. Tegyük hozzá, de szép is lenne, ha jövőre megint gondolnának rájuk, s a színház jövőjére is, hiszen tíz, húsz év múlva ezek a pöttöm­nyi emberkék töltik majd meg (persze, ha megked- veltetik velük) a színházat. Kívánhat-e bármilyen magyar színház szebb évad­kezdetet, mint az idén volt a Magyar Területi Szín­háznak? Ezt igazán örömmel írjuk le újra: megértük, s a színház fejlődésében elérkezett odáig, hogy elő­adta a Tragédiát. Magyar színház nagykorúságát többnyire Madách alkotásának bemutatásával kap­csolják össze. A tevékenységének harmadik évtize­débe lépett, Magyar Területi Színház sikerrel helytállt ezen az igényes érettségi vizsgán. Habár... (vajon hányadszor ismételjük?) minden évadban akadnak olyan előadások, melyek azon túl, hogy sikertelenek, rövid időre még kétségessé is te­hetik a vezetőség, a dramaturgia jó munkáját. Idén például egy mai Ádám és Éva naiv, két-három mon­datba foglalható esetén unatkoztunk és bosszankod­tunk. Nem értettük, miért kell német darabot cseliből ferdíteni (nem sajtóhiba!), s mire jó egy rossz darab­bal a közönség előtt lejáratni egy színvonalas szín­házi élettel rendelkező baráti ország drámairodal­mát? S ha már vitatkozó kedvünkben vagyunk, megkér­dőjelezzük a Leánynéző felújítását is. Csehov, Gorkij, Shakespeare (világszerte a reneszánszukat élik) va-- lamelyik még nem játszott darabja nem lett volna megfelelőbb a néző és a színész szempontjából egy­aránt? Két, úgynevezett szépséghiba a jóval több erény és eredmény mellett, de mégis bántó, mert ön­zetlen és igényes munkával könnyen elejét vehették volna az ilyen nem ritkán előforduló hibának. Az idei évad mérlegének egyik legjelentősebb po­zitívuma, hogy a MATESZ Thália Színpada kiválóan szerepelt a szlovákiai színházak hagyományos nitrai szemléjén, ahol szakmai sikert is aratott Lovicsek Béla Tűzvirág című drámájával. Az illetékesek már akkor mondogatták, hogy a csehszlovákiai színházak besztercebányai fesztiválján szeptemberben az öt tár­sulat között ott lesznek a tháliások is. S ez a hír ön­magáért beszél. Sokat lehetne még írni.. Például arról, hogy jövőre talán Ismét találkozhatunk majd komolyabb szerepek­ben olyan színészekkel, akiket az elmúlt évadokban szinte alig láttunk, s remélhetőleg a fiatalok is meg­mutatják azokat a bizonyos oroszlánkörmeiket. Sok­szor le akartam, le akartuk írni: bízom, bízunk benne, hogy a kosicei, a bratislavai, a prágai, a budapesti színházakhoz és a világ többi társulatához hasonlóan egyszer Komáromban is megadatik, hogy a kritikusnak itt is rezerválnak belépőjegyet. Nem kell táviratozni, telefonálni, topogni, várakozni, izgulni, hogy hátha valaki lekéste a buszt és akkor nem kell pótszékeu ülni... Évad végén, évad előtt csak eggyel lehet befejez­ni: most is remélem, hogy egy év múlva csak a jó megállapításokat kell megismételni (s ezt mindenki örömmel teszi). Ezzel együtt pedig még sok újat és szépet írhatok majd szívügyünk, a Magyar Területi Színház soron követő évadjáról. SZILVÄSSY JŰZSEF Időszerű gondolatokat, problémákat vet fel Geren­csér Miklós Ferde ház című drámája, amelyet a MATESZ komáromi művészegyüttese mutatott be. Ké­pünkön Kucman Eta, Ropog József és Bugár Gáspár. 1974. VIII. 11.

Next

/
Thumbnails
Contents