Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1974-07-07 / 27. szám, Vasárnapi Új Szó

KELL VELE Ai elműlt hetekben kétségtelenül a labdarigás aratta a világot, és a pettye* labda «sérelmesei­nek milliói követték nagy érdeklődéssel a Nyugat-Német országban folyó világbajnokság, izgal­makban bővelkedő eseményeit De a többi sport ágban sem tétlenkedtek. Európában a sportok királynőié nem panaszkodhat, bissen egymást követik a nagy nemsetkösl versenyek, es országok kösti erömérések. melyek a nyolc hét máivá Rómában megrendelésre kerülő Európa bajnokxág jegyében zajlanak. Kontinensünk atlétáinak nagy része már csúcs- formában szerepel, amiről elsősorban a kitűnő eredmények, országos rekordok, világcsúcsok ta­núskodnak a legékesebben. Közülük is kiemelke­dik. ős az Idény legnagyobb meglepetésének szá­mít Irena Klrszenstein-Szewlnska két ragyogó csúcsa. Először június 18-án 200 méteren kerek 22,0 másodpercre Javította a világrekordot, majd egy héttel később ő volt az első atlétanö a vi­lágon, aki a 400 métert a bűvös 50 másodpercen belül (49,9) futotta. A lengyelek fürgelábú atléta kiválósága nem­régen a Pravda—Televízió—Slovnaft nemzetközi viadalon, majd két nappal később Ostraván az „Arany futócipő“ versenyen 100 és 200 méteren egyaránt fölényesen utasította maga mögé nagy­nevű ellenfeleit, és mozgösán látszott: az idén ismét kitűnő formába lendült. A két esemény kö­zött jutott Idő Jócskán arra. hogy elbeszélges­sünk Szewinskával. aki arra a kérdésre, vajon megpróbálkozik-e a 400 méterrel. határozott igennel válaszolt. Akkor még nem volt biztos benne, vajon az EB-n rajthoz üll-e ezen a távon. Most persze, miután idei első 400-as versenyén a bemutatkozás az elképzelhető legjobban sike­rült. csaknem biztosra vehetjük: ott lesz Rómá­ban a 400 méteres döntő résztvevői közt. Irenát sokan „könnyűlábúnak“ becézik, nem ok nélkül, mert futása valóban könnyed, minden erőlködés­től mentes. Ehhez hasonló volt pályafutása is. Irena 1946-ban született Leningrádban. és a nyurgára nőtt kislányt már fiatalon az atlétika vonzotta. 14 éves korában azonban Roland Matt- heshez. az NDK csodaúszójához hasonlóan, edzője tehetségtelennek minősítette. ős hazaküldte. 1980-ban, amikor végignézte az olimpiáról készült filmet, annyira megragadta Wilma Rudolph, a „fekete gazella“ futása, olimpiai győzelme, hogy ismét kedvet kapott és újból edzésbe kezdett. Tokióban már az aranyérmet nyert lengyel vál­tó tagja volt, valamint 200 méteren és távolug­rásban ezüstérmet szerzett magára vonva a sportvilág figyelmét, és mindezt lő esztendős ko­rában. A kezdet tehát kitünően sikerült, s a folytatás még Jobb volt. 1965-ben 100 és 200 méteren javított világrekordot. 11,1 mp-cel. illet­ve 22,7 másodperccel. 1968-ban a mexikói olim­pián úgy tűnt, hogy 200 méteren elért győzelmé­vel pontot tett ragyogó pályafutására. München­ben mindkét vágtaszámban az NDK-boll Renáta Stecher nyerte az aranyérmet, és a világcsúcstól is megfosztotta Szewlnskát. Akkor Stecher nem hitte volna, hogy négyévi veretlenség után ép­pen Irenától kap ki. Lehet, akadtak olyanok, akik ezt a véletlennek tulajdonították. A hót nappal későbbi 400 méteren elért világcsúcsából azon­ban arra kell következtetni, hogy Szewinskával a jövőben még találkozunk. A közelmúltban megrendezett versenyeken Szewinskán kívül mások Is elértek figyelemre­méltó eredményeket. Hosszú lenne valamennyit felsorolni, na meg fölösleges is, hiszen azokról a maguk Idején beszámoltunk. Talán csak any- nyit. hogy a csehszlovák válogatott tagjai, de főleg azok, akik számításba jöhetnek majd az EB-kiküldetésnél, ugyancsak javuló teljesítmé­nyekkel igyekeznek biztosítani helyüket a ró­mai küldöttségben. Jk) Szewinska boldogan mosolyog a világcsúcsjavítás után Függetlenül a labdarúgó-világbajnokságtól, hatalmas érdeklődés kíséri az autó- és motorkerékpárversenye­ket, ami bizony nem tűnhet furcsának a mai motorizált világban. Tíz nappal ezelőtt Zaridvortban Hollandia Nagydíján csaptak össze a Forma—1 géposztály leg­jobbjai. Ezzel a 8. versennyel a világbajnokságért fo­lyó vetélkedés első „félideje“ véget ért. A brazil Fittipaldi vezet 31 ponttal, az osztrák Lauda (30) és a sválci Regazzoni (281 előtt. Kérdés, meddig bírja a brazilok kétségtelenül ki­váló képességű autóversenyzője, mert Lauda már a következő versenyen megelőzheti. Ha az osztrák ver­senyzőnek Monacóban géphiba miatt nem kell vezető pozícióban kiállnia, akkor most fölényesen vezetne az összetett pontversenyben. Az Idei versenyfutás a világbalnoki címért rendkívül kiegyensúlyozott. Évek óta nem volt tapasztalható ilyen fej-fej mel­letti küzdelem. Ez elsősorban annak tulajdonítható, hogy Niki Lauda befutott. Regazzoni és Fittipaldi méltó ellenfele lett az osztrákok legnagyobb örö­mére. Még jól emlékszünk jochen Rlndtre. Ö Is a nagy eredményekért, nagy pénzért folyó ádáz küzde­lem áldozata lett. Utána évekig kellett az osztrákok­nak várniuk, míg hozzá hasonló versenyzővel dicse­kedhetnek. A 25 esztendős Lauda lassan, de biztosan haladt előre, s ma már a világbajnoki cím legnagyobb esé­lyese. Vasldegzetü, megfontolt, keveset kockáztató, de annál biztosabb kezű autóversenyző, aki szinte gépi pontossággal rója a köröket. Az Idei versenyen röviddel a rajt után fordulatszám-mérője felmondta a szolgálatot, s így Lauda kénytelen volt számtalan­szor „hallásból“ sebességet váltani anélkül, hogy ennek a motor vallotta volna kárát. Ez a hatodik érzék jelenti nála a nagy pluszt, és fiatal kora ellenére ennek köszönheti idei eredményeit. Lauda 1971-ben Ausztria Nagydíján rajtolt először a Forma—1 géposztályban March márkájú gépével. 1973-ban átnyergelt a BRM-re, majd tavaly a Ferrari céghez szegődött, és az idén is Ferrari géppel arat­ja sikereit. Győzött Spanyolország Nagydíján, utána azonban két versenyen géphiba miatt feladni kény­szerült. pedig vezetett. Legutóbb Hollandia Nagydí­ját végig vezetve, előnyét fokozatosan növelve bizto­san nyerte. Ellenfelei Regazzoni, Fittipaldi, Stuck, Pe- tersson már tudomásul vették, hogy minden verse­nyen számolniuk kell vele. A java természetesen csak most, a még hátralevő hét versenyen követke­zik. Egyáltalán nem csodálkoznánk azonban, ha az idei világbajnoki címét Niki Lauda szerezné meg. Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkeszti bizottság. Főszerkesztő: lőrinci Gyula. Szerkesztőség 893 38 Bratislava, Gorki} Utca 10 Telefon: 169. 312-52. 323-01, főszerkeszt A: 532-20. titkárság: 550 18 soort rovat: 505-29. gazdasági ügyek: 506-39. Táviró: 092308 Pravda Kiadóvállalat. Bratislava. Volgogradská 8. Nyomja O Pravda Nyomdavállalat bratislavai üzeme Bratislava, Štúrova 4. Hirdetôirodo Vajanského nábrežie 131A II. emelet, tel*» Ion: 551-83, S44-51. Előfizetési díj havonta 14,70 korona, a Vasárnapi Oj Szá negyedévre 13,— korona. Terjeszti a Posta Hfrlaptcolgálat. Előfizetéseket elfogad ■itnden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — OsUednó expedlolo tlače, Bratislava, Gottwaldovo námestie 4S/VN. De Coster, a tavalyi világbajnok verseny közben Sikerül FALTÁNAK az élre törni? Egy-egy sportág fejlődését, az eredményeket, a rendezvények látogatottságát erősen befolyá­solja a versenyzők teljesítménye. A motorsportra Is vonatkozik ez. Ki gondolta volna néhány esz­tendővel ezelőtt, hogy motocross-versenyen ná­lunk a nézők száma meghaladja majd a 30 ezret, mint ezt a píerovi világbajnoki futam alkalmá­val tapasztalhattuk. A pferovi pálya — amelyen már évek óta Csehszlovákia Nagydíjáért küzdenek a világ min­den tájáról ldesereglett terep-motorkerékpározők — nagyon igényes, de egyúttal biztonságos is. Természetesen, ennek ellenére előfordulnak bu­kások, sőt kisebb-nagyobb sérülések. A legutóbbi nagydíjon, mely az 500 cm3-esek világbajnoki ver­senysorozatába tartozott, a tavalyi világbajnok De Coster szerezte meg a győzelmet, de csak az­ért, mert a finn Mikkola. aki az Idei sorozatban 129 ponttal vezet, a 83 pontos He Coster előtt, miután az első futamban magabiztosan győzött, a második futambarr az első helyen haladva előz­ni akarta egyik lemaradt ellenfelét, közben az esőtől felázott pályán bukott, megsérült és né­hány körrel később feladta. Ez volt az Idei világbajnoki sorozat 5. verse­nye, ezért Mikkola még nem lehet biztos a dol­gában. Nemcsak De Coster, hanem a 77 ponttal rendelkező nyugatnémet Weil Is veszélyeztetheti elsőségét. Érdekes, hogy a csehszlovákok ebben a kategóriában Toman révén csupán a 9. helyet mondhatják magukénak. Nem így a 250 cm3-esek géposztályában. Az NSZK-ban megrendezett hetedik versenyen a szovjet Mojszejev és a csehszlovák Falta pár­harca döntetlenül végződött. Az egyik az első. a másik a második futamban végzett a 2. helyen. Mojszejev az összetett versenyben 114 ponttal vezet Falta (94) előtt. Azonban Itt sem tekinthe­tő a verseny lefutottnak, s hogy Falta beleszól még az elsőség kérdésébe a hátralevő versenye­ken, arra az egy héttel ezelőtt. Los Angelesben lebonyolított nemzetközi motocross verseny ered­ményei engednek következtetni. Erre több mint 65 ezren voltak kíváncsiak. Mojszejev ugyan nem volt a résztvevők között, de rajtolt a belga De Coster, és második helye ékesen Igazolta kivételes képességeit, hiszen két kategóriában tartozik az élmezőnyhöz. Kellemes meglepetésre az összetett versenyt Falta nyerte. Az 1. és il. futamban ő. a Ill.-ban De Coster volt első. Falta Igazolta azokat, akik őt tartják a világbajnoki cím első számú esélye­sének. Az amerikai 6s kanadai terepmotorkerék­pár rendezvények mindig kitűnő felkészülést je­lentenek, most is jó erőpróbának bizonyultak a még sorra kerülő és a világbajnoksághoz tartozó három nagydíj (Svédország. Finnország. Svájci előtt. 0VE LESZ A V1LAGBAJN0KI CÍM? Niki Lauda, az idei autóversenyek meglepetése

Next

/
Thumbnails
Contents