Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1974-07-07 / 27. szám, Vasárnapi Új Szó
sszahúzódní az álva fedezték , vagy már ta- kkal hurcolva, ílőző táborunk többiek pedig Zubová alatti ahol halottai- gy másik csőinek körül tenyúzni kezd- eheneket, s a arunkból elvitt t kocsikra ledobáltak fel, lefejezve, elvo- - ába. felől géppisz- tai hallatszot- amely önként _ adatot, a leg- [•evétlenül átfúrok túlsó olda- övényzeten át- egészen a Hor- re, visszatérte a hitleristák a leszedtek vagy 3 néhány sebe- íbbá, hogy őszeit szarvasmar- iajtották Hiadla ból gépfegyversorozatok kő- sikolyokat halösszes „szerze- égre elhagyták ik megtekinteni lapítottuk, hogy bolva, és továb- 'lásra már nem íseniények után volna ésszerű >n a hitleristák visszajöhettek, en sűrű felhők idtét. Nehéz nap nhenésre kellett ig táborhelyünk >tt, az új helyet llett választani. Ssőre járt, úgy ílább egy éjsza- íelyen, a Horká ütnünk, ahol a kelés utáni éj- táboroztunk. tözelében öt em- hogy a vlssza- ijékoztassák, és intézkedések .sülét átvereked- orká gerincére. §jjeli őrséget, a ;sre készülődtek, szabad leszerel- esetén, dolgainkat felkopva, azonnal útrakészek legyünk. Andrejev kapitánnyal még ellenőriztük az őrséget, aztán én is lefeküdtem, emlékezetemben tartva tanítását, amit éppen ezen a helyen kaptam tőle, hogy az éjszaka alvásra való, nem pedig gondolkodásra. Megállapodtunk, hogy további terveinkről csak akkor beszélünk, ha ismerni fogjuk a felderítés eredményeit, amelyről a még vissza nem tért két őrjáratunknak kell beszámolnia. Jő éjszakát kívánva váltam el Andrejev kapitányról. Megígértem neki, hogy valóban lefekszem, és megpróbálok aludni. Lefeküdtem a letördelt galy- lyakra, kisfiúnk mellé, akit feleségemmel közrevettünk. Sátorlappal betakartam őket, hogy a szemerkélő eső ne áztassa át a ruhájukat. Erősen lehűlt az idő, s mindnyájan fázni kezdtünk. Éjjel fél tizenegy lehetett, amikor valami zörej riasztott fel. Azonnal felkeltem, s velem együtt a fiúk is, de szerencsére nem történt semmi különös, csupán a felderítésre kiküldött egyik őrsünk érkezett meg a Zubová- nál hagyott embereinkkel, akik idevezették őket. Kovalik őrse este nem tért vissza a Zubovára. A hideg esős éjszaka végtelenül hosszú volt, gyakran felriadtunk, alig szundítottunk valamit, örültünk, amikor virradni kezdett, s hajnal tájban az eső is elállt. Amikor végre kivilágosodott, első dolgunk volt, hogy 'vás- ra és mosdásra elegendő vizet hozzunk. Nagyobb csoport indult el Pod- javorie felé, az ismert hegyi patakhoz, ahonnét már néhány napja hordtuk a vizet. Közben felkelt a felderítésből vlsz- szatért őrs parancsnoka is. Meglepődött, hogy utánuk néhány emberrel Vitek főhadnagy is felderítésre ment, s még nem tért vissza. Az őrs tagjai is azon véleményen voltak, hogy Vitek főhadnagy a környék átkutatására indult, lehetőséget keresve az eredeti csapattestekhez, az ejtőernyős brigádhoz való csatlakozásra. A részletes elbeszélés alapján úgy véltük, a délnek húzódó hegygerincet a hitleristák nem szállták meg összefüggő vonalban. A felderítők a Garam közelében néhány helybeli lakossal is találkoztak, akiktől fontos értesüléseket nyertek. Ezektől az öntudatos polgároktól tudta meg őrsünk, hogy a Garam menti falvak, például Slovenská Lupča, Lučatin, Medzibrod, Ondrej és mások, tele vannak német alakulatokkal. A ľubietovái vasúti megállónál levő garami közúti híd ugyan megrongálódott, gyalogosan azonban át lehet rajta menni, de őrzik a németek. Az értesülések értékesek és megnyugtatóak voltak. Megállapodtunk, hogy további lépéseket illetően csak a Kovalik-őis visszaérte után döntünk, amikor csoportunk teljesebb lesz, s még többet tudunk majd. Ekkor érkeztek meg a meredek kapaszkodón kifulladt társaink Pod jávorié felől a vízzel, miköben arckifejezésük izgalomról árulkodott. A ivóvizet átadták az asszonyoknak, minket pedig félre hívtak, hogy ne keltsenek felesleges zavart és riadalmat. Izgatottan mondták el, hogy lent, Podja- vorie térségében, a hegyi patak közelében tizenegy bajtársunk rútul megcsonkított holttestére találtak. Azoké- ra, akik az előző napon Vitek főhadnaggyal önkéntesen mentek terepszemlére. Andrejev kapitánnyal együtt elmentünk a megjelölt helyre, hogy meggyőződjünk bajtársaink állításáról. Ügy találtuk őket, ahogyan elmondták. Közvetlenül a patak mellett feküdtek mindnyájan, majdnem egy rakáson, legtöbbjük feje és felsőteste a víz fölött lógott, s az eltorzított, megcsonkított testekből a pata- kocska kis öblébe i'sorgott a vérük. A vizet vérvörösre festette. Testük olyannyira el volt csúfítva, hogy az arcukat nézve, csak némelyiküket lehetett felismerni. Csak az öltözetük, vagy személyi tárgyaik alapján tudtuk megkülönböztetni őket. Többségük arcát teljesen szétzúzták a gépfegy- verlövedékek. Hasukat felhasították, kitépett belső részeik mellettük voltak a földön, lógtak a lábukon, mellükön. Elképzelhetetlenül rémes kép állt előttünk. Egyik társunk, aki talán legkorábban eszmélt fel e megrázó kép szemléléséből, kongó, szinte élettelen hangon szólalt meg, mintha csak önmagának mondaná: „Nincs annyi pénzem, és sohasem lesz, mint ameny- nyit adnék, ha megtudhatnám, mi lett volna a testamentumuk, ha elmondhatták volna, mielőtt a patakhoz állították őket." Erre az érdekes megjegyzésre borús arccal szólalt meg egy másik társunk: „Én szószerint meg tudnám neked mondani. Utolsó vagy utolsó előtti gondolataik, irántunk való aggodalmukban, felénk szálltak a Zubovára, biztosan azt kívánták, hogy legalább a mi sorsunk jobban alakuljon, és legbélül arra kértek mindnyájunkat, akik túléljük ezt az embertelen öldöklést, hogy a háború után gyökerestől pusztítsuk ki a fasizmust, hogy ez a szörnyűség soha, semmilyen formában meg ne ismétlődjön.“ SÁNDOR KAROLY fordítása Lőrincz Gyula: A Szlovák Nemzet? Felkelés ciklusból szóltam közbe. Akkora potentát? érte végig Ismét pártfogoltját a ara pénzeszsák ez, hallja, hogy » sem férne a Ludas Matyiba, vannak ennek. Ezerszám dolgo- is... Csak a vadászat csinál beta nagy demokratát. Direktor tűzbe jött, s a vadőr ésnek vélve, most már németül atní, hogy bizony az, demokrata ekkora demokrata! Munkatársai n alkalmazottak, de holnap, hol- tulajdonostársai lesznek, i? — kérdezte a vadőr, abban a Ernő: gy őt érintik, vele vannak vala- üggésben a direktor lelkes tlráImagyaráztam neki, hogy mit, er- varra gyújtott, hatalmas, celofán- dorongszivarra, s jóízű pöffentéDndta: me, persze hogy a tulajdonostár- e mikor? Majd ha ott is fordul a i komát Is megállamosítják isten ámadt, s izzadhattam, míg végre ogy a Herr Direktor dehogyis gon- tsra. Azzal operál, úgy elégíti ki , hogy bizonyos számú részvényt ndőben átenged nekik. No, nem ;yl Ilyet épeszű ember hogyan Is f Megvételre. így lesznek a mun- nostársai. c én — zárta le a vitát a vadőr, i őszemnek való az ilyen kapita- lekem csak az a gondom, az lett gy a pénzéért itt, a mi világunkban is jól érezze magát a koma ... Nincs panasz? — fordult a direktorhoz. — Mert azt nem szeretném, ha valami csekélység miatt a rossz hírünket költené. — Panasz? Ugyan már! — nevetett a direktor, s miután valóságos dicshimnuszt zengett bikájáról s a bika kapitális agancsairól, amelyet háza díszhelyén, a hallban szegeztet majd fel, megnyugtatott, hogy dacára a merőben más társadalmi rendek, egyéb tekintetben Is a kedélyes, lovagias és vendégszerető magyar nemzet barátja gyanánt távozik, noha gyanakodva, előítéletekkel érkezett, és nem is akármilyen előítéletekkel. — Például? — kérdeztem a jó mulatság reményében, s alkalmi tolmácsból most már társalgó partnerré lépve elő. A Herr Direktor egyenes válasz helyett rám kacsintott, és tüskehaját borzolva, kérdéssel felelt: — Bocsánat, ön nős, szerkesztő uram? — Hogyne. — Sajnos, vagy hálaistennek? — Már miért? — Mert nincsen gyűrűje. Nevetett egyet. — Nem is volt — mondtam. — És különben sem a gyűrűn múlik, hogy ki hogyan bírja a házasságot. — Az igaz — mondta a direktor. — Sokkal inkább a koszton. — És előadta, hogy ő a lehető legmodernebb társaslény ugyan, még a ruhája és a hajviselete is mindig az utolsó divat szerint való, de koszt dolgában máig is a felesége őnagysága számára kísérleti alany. Ogy és annyiban, hogy becses neje egyszer egy pályázaton vett részt, amely a német hölgytársadalomtól a következő kérdésre óhajtott frappáns és mélyreható feleletet: a férfit nem elég meghódítani, meg is kell tartani, de hogyan? A díjnyertes válasz egyetlen mondat volt: — Etesd a bestiát! Nos, azóta őt a felesége e szerint az elv szerint igyekszik megtartani, és amint az ábra mutatja — sikerrel. Csakhogy... az embernek, egy igaz férfinak a munkája és a családja mellett szenvedélyei is vannak. Azért Is férfi, nemde? ö, a Herr Direktor, például Ifjú korában bélyeget és gáláns kis kalandokat gyűjtött, később, éretebb fejjel bikákat, jelenleg pedig vadászik. Értik és méltányolják az Ilyen szenvedélyeket a nők? Sohal Illetve legyünk tárgyilagosak: alig. Az ő becses neje Is majdnem kétség- beesett, s a nagyobb érzelmi hatás kedvéért még Ideggörcsöket Is produkált, amikor tudomására hozta, hogy szenvedélyének és egészségének céljából magyarországi szarvasvadászatra fizetett elő. Nem, azt nem lehet mondani, cseppet sem zsugori, nem a megreszkírozott márkát sajnálta a hölgy. Attól félt — bárminő nevetségesen hangzik is —, hogy a Herr Direktor le talál gyengülni, vagy valami súlyos, gyógyíthatatlan nyavalyát szerez a közismert veszélyes és siralmas magyarországi „vörös“ koszton. A Herr Direktor itt felemelte az ujját, jelezve, hogy most figyeljenek, most jön a java. — Vörös koszton! — mondta. — Tehát: paprikás kommunista koszton! Érthető? — A paprikás, igen — mondtam. — De mi az, hogy kommunista koszt? — Hülyeség. Hülye propaganda. Bizonyos kretén flrkászok szerint... kevés, silány és méregdrága az Itteni koszt. Nevethet, kérem, de én egész gyűjteményt láttam Illusztris képeslapjainkban... Kell több egy aggódó hitvesnek? Mit mondjak: csakis úgy jöhettem el, akkor nyugodott meg kissé, amikor konzervek, rizs, cukor, kávé és egvébek tekintetében úgy ellátott, mintha legalábbis Tanganylkába Indultam volna... De én, én realista vagyok, szer. kesztő uram. Én rögtön az első este, már a Gellért-szállóban átláttam, és azóta már a feleségemet Is meggyőztem róla, hogy koszt és helyzet egészen príma Itt... Tudja, mit írtam neki? Egy nevet, egyetlen ételnevet. Gerösteter Hahnenkamm. Hogy azt ettem, kitűnő volt, felséges volt. és mindössze tíz forintba került. Bagatell Világos, amit mondok? — Általában igen — feleltem. — Csak a varázsszót, azt a bizonyos ételnevet nem értettem. Erre a Herr Direktor nagy hirtelen szakmát cserélt, azaz színész lett, s egész Jó színész. Kukorékolt, a tenyerét blllegtette, de nem ám akárhol — a feje tetején, majd a felszeletelést utánozva elmagyarázta, hogy éppen azt ette, amit billegtet, tehát ami a kakasnak — mert hiszen arról beszél — éppen a legjellegzetesebb tartozéka és ékessége. — Á. most már értem — csaptam a homlokomra. — Kakastaréjt evett a Direktor Űr! Ka- kastaréj-pörköltet! No és? — Mit no és? — méltatlankodott a Herr Direktor. — Tudja azt ön, szerkesztő uram. micsoda ínyencfalat, s micsoda borsos áron megy nálunk? És maguk ingyen, Igen: merem állítani, hogy teljes Ingyen vesztegetik. És hol? Elit helyen, ahol maga a rezsi Is ab ovo Igen jelentékeny tétele a kalkulációnak. Ráhagytam, legyen Igaza, de magamban kuncogtam, hogy ej, direktor uram, de furcsán ítél, amikor éppen a kakastaréj-pörköltet tekinti bizonyítéknak. — Lehetek őszinte? — szakította ekkor félbe közgazdasági természetű meditációmat a Herr Direktor. — De nem haragszik meg? — aggodalmaskodott. — Ugyanis ... egy valami azért mégsem tetszik maguknál. — Micsoda? — A saját, mondjuk így: belső propagandájuk. — Amennyiben? — A kirakataikról beszélek. Minden kirakatuk vörös. Még itt, az erdők között, a falusi kirakataik is vörösek. Miért? Nem értettem a kérdést. Annyira nem. hogy még a magában dudorásző vadőr bácsit Is meginterjúvoltam. Erre a vadőr is nézett egy nagyot, maid akkora hahotára fakadt, hogy a könnyei Is potyogni kezdtek. — Hát persze! Hát hogyne! — klábálta. — Sz’ november vége van. Mikulás előtt vagyunkl Persze hogy vörösek még a falusi kirakatok is! A Herr Direktor azonban nem nevetett, amikor a választ kissé -csipkelődő formában tudomására hoztam. Noteszt vett elő, belefirkált valamit, és fejcsóválva mondta: — Sajátságos... Egészen sajátságos. Eszerint egyl/ázi ünnepet köszöntének a kirakatok? No, ezt aztán becsületszóra se fogják elhinni nekem. Hát vitatkozhattam vele?
