Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1974-07-07 / 27. szám, Vasárnapi Új Szó
K. Varlamov, a történelemtudományok doktora: Ä GAZDÁLKODÁS ELVE - A DEMOKRATIKUS CENTRALIZMUS 3_ Ä szocializmus egyik legnagyobb előnye u termelés 'és. mindennemű társadalmi ügy tudományos alapokon történő irányításának lehetősége és szükségszerűsége. A szervezés és irányítás alapelve a Szovjetunióban és a testvéri szocialista országokban a demokratikus centralizmus elve. Biztosítja a harmonikus egységet a dolgozó tömegek energiája és kezdeményezőkészsége, valamint a vállalati vezetők és az ál Unni terve zés között, a szigorú munkafegyelem kereteiben, alá rendelve az egyéni érdekekot a társadalmiaknak. A kommunista párt mindig nagy gondot fordított arra, hogy a társadalmi fejlődés konkrét történelmi feladataival összhangban valósítsa meg a demokratikus centralizmust. II. I A demokratikus centralizmus sokoldalú elméleti alapját még Lenin határozta meg. A szocialista tár sadalmat úgy Jellemezte, mint egységes állami szin* dikátust, össznépi szocialista szövetkezetei, melyben a szabad és egyenjogú termelőerők munkája egyesül. A demokratikus centralizmus elve lehetővé teszi 8 viszonylag önálló népgazdasági ágak (ágazatok, közgazdasági körzetek, vállalatok, kolhozok stb.} egységes rendszerbe foglalását, biztosítja a társadalmi, a kollektív és as egyéni érdekek összhangját, egységes cél felé irányítja a különböző szervezetek és intézmények tevékenységét. A demokratikus centralizmus lényege a centralizmus és a demokrácia szerves egysége. Megköveteli az egyén, a kollektíva és az egész társadalom magas fokú szervezettségét és felelősségérzetét. A Szovjetunióban a demokratikus centralizmus le nini elve a kommunista pártnak a bürokratikus-centralista és aaarcho-szindikalista vezetési tendenciák ellen folytatott szüntelen harcában edződött. Nap jóinkban a polgári ideológusok támadják a demokratikus centralizmus elvét, szembeállítva a centralizmus demokráciájával, figyelmen kívül hagyva a társadalmi kapcsolatok kölcsönhatásainak összességét, valamint a közgazdaság és a politika dialektikus »gységét a szocializmusban. Az ilyen egyoldalú megközelítés elsikkasztja a demokratikus centralizmus tartalmából a leglényegesebbet, éspedig annak osztály- és szocialista lényegét, mely azt az objektív szükségszerűséget tükrözi, miszerint a korszerű magas koncentráltságú gazdaságot a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség érdekeivel összhangban kell irányítania. A szocialista demokrácia uem valósítható meg centralizmus nélkül. Mi több, a legteljesebben fejezi ki a lényeget — a dolgozók érdekeinek és akaratának tükröződését —, a társadalom egységes terv alapján történő irányítását. A szocialista építés során a demokrácia a centralizmus szerves elemévé, a centralizmus pedig a demokrácia belső tulajdonságává válik. A centralizmus és a demokrácia szoros kapcsolata a vezetésben, a munkafegyelemben és a kezdeményezőkészségben, a kollegialitásban és az egyszemélyi vezetésben, az irányító és a végrehajtó tevékenység egységében jut kifejezésre. Ugyancsak tükröződik ez a kapcsolat a vezetés adminisztratív és gazdasági módszereinek állami és társadalmi formáiban, a felsőszintű és közvetlen vezetők tevékenységének viszonylatában. A népgazdaság Irányítása sokoldalú továbbfejlesztésének programját — amelyet az SZKP XXIV. kongresszusán hagytak jóvá — a demokratikus centralizmus lenini elveivel összhangban dolgozták ki. Ennek egyik központi eszméje a termelés további szakosítása és koncentrációja, a tudományos-technikai forradalom követelményeinek figyelembevételével. Itt elsősorban olyan össznépi munkaegyüttműködésről van szó, mely biztosítaná a társadalmi termelés hatékonyságának állandó növekedését és a munkatermelékenység általános emelkedését. Ez a feladat nem csupán ágazati és területi probléma, hanem több ágazat és az egész népgazdaság átfogó feladata. Országos viszonylatban a szocialista tulajdon, a Szovjetunió minden dolgozója, népe és nemzetisége közös gazdasági céljai és érdekei alapjára épült egységes, országos szintű termelési-gazdasági szervezet további tökéletesítéséről van szó. Sok problémával kell szembenézni ezen a téren. Ide tartozik a termelőerők elosztásának, a szövetségi és autonóm köztársaságok, az ország különböző területei gazdasági kooperációjának és szakosításának tökéletesítése, az állami és a helyi, az össznépi, a kollektív és az egyéni érdekek összehangolása, a gazdaságirányítás központi szervei hatáskörének, jogainak és kötelezettségeinek pontosabb meghatározása, az ágazatok közötti problémák megoldása, a minisztériumok és központi hivatalok tevékenységének összehangolása, a népgazdaság központosított, tervszerű irányításának megszilárdítása és továbbfejlesztése iránti figyelem fokozása. Az SZKP KB 1973 decemberi plénuma erőteljesen hangsúlyozta annak szükségszerűségét, hogy létrehoz zák a tudományos-technikai haladást ösztönző, mind számbelileg, mind minőségileg jelentős eredményeket biztosító tervmutatók szilárd rendszerét. A kommunista párt különös figyelmet fordít a termelés koncentrációja legésszerűbb szervezési formáinak kidolgozására. Szó van a vállalati méretek növeléséről, nagy termelőegységek (kombinátok), tudományos-termelő, országos és köztársasági egyesülések létrehozásáról. Az ilyen egyesülések képviselik a leghatékonyabb szervezési formát, mely lehetővé teszi a tudományostechnikai forradalom eredményeinek egyesítését a szocializmus előnyeivel, biztosítja a termelés ésszerű szakosítását és kooperációját, a munkások és szakemberek szakképzettsége növekedésének kihasználását, a szociális és kulturális-nevelői problémák eredményes megoldását. Az egyesülések lehetővé teszik a« irányító apparátus leegyszerűsítését, mert kiküszöbölik a vezetés felesleges láncszemeit, közelebb hoz- sák a gazdasági vezetés szerveit a termeléshez, fokozzák az irányító apparátus munkájának hajlékonyságát és operativitását. Az SZKP KB és a Szovjetunió Minisztertanácsa által az „Ipar irányításának további tökéletesítését célzó intézkedésekről“ hozott határosat (1973) hangsúlyozza, hogy az adminisztrációs határok és a hivatali alárendeltség nem akadályozhatják az irányítás hatékonyabb formáinak bevezetését, a kombinátok és egyesülések létrehozását, az irányító apparátus méreteinek csökkentését. A termelő és a tudományos-termelő egyesülések és kombinátok a társadalmi termelés jövedelmezőségi rendszerének alapvető láncszemei. Nagy lehetőségük van a korszerű technika alkalmazására, a magas fo* kú munkaszervezés és termelési kultúra kialakítására, a dolgozók műszaki-műveltségi színvonalának emelésére, a szocialista munkaverseny kiterjesztésére. A termelés koncentrációjának gazdasági és társa* dalmi haszna jól látható a szénkitermelés irányításának átszervezésén. Négy évvel ezelőtt a minisztérium felszámolta a trösztöket, az irányítási „létra“ egyik fokát a négy közül. A kombinát lett a fő termelő egyesülés. Ez az intézkedés hamarosan látható eredményeket hozott. Ugyancsak a széniparban, a bányák és vágatok méreteinek növelésével igyekeznek koncentrálni a termelést. A méretek növelésének eredményeképpen csökken a kis bányák, fejtések száma, és sok szén- padon megnövekedik a termelés, nagy gépesített és automatizált vállalatok jönnek létre, melyek példáját követhetik a többi bányászkollektívák. Az irányítás tökéletesítése nagy lehetőségeket tár fel a dolgozó kollektívák, a párt-, a szak- és a kom- szomolszervezetek előtt, lehetővé teszi számukra a termelés irányításában való részvételt. Maga az élet igazolja azt a lenini gondolatot, miszerint a társadalom irányításának központosítása és demokratizálása teljes egészében, illetve ipari vonatkozásban nemcsak óhaj, hanem szilárd elv. íme egy példa: az orenburgl gázkomplexum építkezésein, a kilencedik ötéves terv egyik kiemelkedő építkezésén a dolgozók, mérnökök és technikusok húszezres kollektívája dolgozik. A dolgozók különböző szervezetekhez — „Orenburgi Gázipar“, „Orenburg! Gázgyárak“, „Gázkitermelési Igazgatóság“, „Gázvezetékek Igazgatósága“, „Orenburgi Gázépítők“ stb. tartoznak. Az építkezésbe bevontak kilenc minisztériumot, 30 nagy építő-szerelő vállalatot, uz ország több más olyan iparvállalatát, melyek berendezéseket, csöveket és más termékeket szállítanak az építkezésre. A hazai vállalatokon kívül francia cégek is szállítanak műszaki berendezéseket a gázlelőhelyekre és feldolgozó üzemekbe, mert ezek a külföldi cégek megfelelő tapasztalattal rendelkeznek az ilyen lelőhelyek kiaknázása terén. Az építés és termelés technológiai problémáival kapcsolatos feladatok megoldásába számos tudományos-kutató szerkesztő- és tervezőkoitektívát vontak be. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezen szervezetek hatékony működése, a közös cél eredményes elérése lehetetlen az egységes központból történő pontos irányítás nélkül. Ugyancsak nyilvánvaló, hogy az építkezés sorsa minden strukturális láncszem kiváló, öntudatos és magas szakmai szinten elvégzett munkájától, minden egyes vezető, építő, fúrómunkás, szerelő, üzemeltető munkájától és attól függ, menynyire képesek a párt-, a szak- és a komszomolszer- vezetek összefogni a kollektívát, kiterjeszteni a szocialista munkaversenyt, megteremteni a lehetőséget a dolgozók kezdeményezéseinek valóra váltására, a munka- és a társadalmi aktivitás fejlesztésére. A dolgozók közreműködése a gazdasági irányításban már nem korlátozódik az egyes vállalatok keretein belüli gazdasági problémák megoldására. Az össznépi mun- kaegyüttmüködés fejlődésével létrejönnek azok a körülmények, melyek lehetővé teszik, hogy minden egyes öntudatos dolgozó ne csak saját gyárában érezze gazdának magát, hanem elsősorban az egész nép képviselőjének. Ezt a gondolatot Igazolja a kilencedik ötéves terv határidő előtti teljesítéséért kibontakoztatott szocialista munkaverseny, melynek során számos jelentős kezdeményezés született. Nehéz lenne túlértékelni például a dolgozók kezdeményeizéseinek és a terme* lés irányításában való részvételének olyan fejlett formáját, mint amilyen az ellentervek szerint valósul meg. Ismeretes, hogy az ellentervek a dolgozó kollektívák kezdeményezésére születtek, kiterjednek egészen a termelő egyesülések, városok, területek és köztársaságok méreteire, és alapvető tényezői az ötéves terv teljesítésének. Ezekben figyelembe veszik az állami tervfeladatokat, valamint a helyi tartalékok feltárását és kiaknázását célzó, lentről jövő kezdeményezéseket. Az ellentervek célja, hogy a dolgozók szerepének növelése alapján tökéletesítsék a termelés szervezését és irányítását, erősítsék a munkások és mérnöki-műszaki alkalmazottak kapcsolatát, összhangba hozzák a gazdasági és mérnöki terveket a munkások tömeges alkotó kedvével, a tisztelet és megbecsülés légkörét alakítsák ki az élen járó termelők és újítók Iránt. Az ellentervek realitása nemcsak a kezdeményezőkészség és a felelősségérzet megnyilvánulásában, hanem a pontos számításokban, a kollektívák vállalásainak és a szállítóvállalatok reális lehetőségeinek, a fogyasztók igényeinek összhangjában és a tudományos megalapozottságban rejlik. A termelés további szakosítása és kooperációja, az ágazatok közötti együttműködés elmélyítése az ország mezőgazdasági fejlődésének és építésének alap- feltétele — mondotta L. I. Brezsnyev Alma-Atábau, a szűzföldek meghódításának 20. évfordulóján elhangzott beszédében. Ez a beszéd meghatározta a termelés irányítási formáinak tökéletesítését, a me* zőgazdaság irányítási rendszerének javítását. Ennek a rendszernek figyelemmel kell lennie a központi tervirányítás és a kolhozok, szovhozok önállóságának és kezdeményezéseinek szerves egységére, a termékek előállítása és eladása terén felmerülő pvob» lémák azonnali megoldása érdekében. III. A népgazdaság szocialista irányításának egyre fontosabb tényezőjévé válik a tudomány. A demokratikus centralizmus elvén történő irányítás eredményessé* géhez szükség van a népgazdaság szervezési formáinak következetes tudományos kidolgozására — min* den szinten, a központban és közvetlen termelésben egyaránt —, továbbá azokuak a formáknak a kidolgozására, amelyek megfelelnek a termelési eszközök és folyamatok jelenlegi színvonalának (az irányító feladatok és módszerek rendszerében a fentiekhez való alkalmazkodásnak), a hibák, a visszahúzó erők határozott kiküszöbölésére, a szervezői munka korszerű álláspontról történő értékelésére. További tudományos megalapozást igényel pl. az egyesítésre váró részlegek egységes műszaki politikájának kidolgozása, a káderek megválasztása és elhelyezése, az irányítás és a finanszírozás struktúrájának javítása, az egyesülés különböző összetevőinek alárendelése és mellérendelése, a centralizáció és az eszközök újrafelosztásának mechanizmusa az egyesülés keretei között, a termelőgazdasági határkörök és pénzügyek megosztása az állammal. Napjainkban nagy jelentőségű a demokratikus centralizmus elvének alkalmazása a tudományos-technikai haladás Irányításában. A maximális hatékonyságot csak a tervszerű, központosított irányítás, az erőfeszítéseknek és eszközöknek a korszerű tudomány és technika legfontosabb irányzataira történő koncentrálása alapján érhetjük el. A Szovjetunió termelőerőinek eloszlását tükröző, most kidolgozásra kerülő vázlat, valamint az 1990-ig terjedő időszak hosszú lejáratú távlati terve konkrét megnyilvánulása a társadalmi folyamat a kommunista párt által történő, tudományos irányításának tükröződése a hosszú távra tervezett politikának. Az említett vázlat és a távlati terv elvi alapjai figyelembe veszik a tudományos előrejelzések kidolgozását a gazdaság, a tudomány és a technika fontosabb területein, továbbá a jelenleginél sokkal jelentősebb, teljesen újszerű ipari apparátus létrehozását — a népgazdaság valamennyi ágának gyökeres tudományos-technikai átszervezése mellett a nagy népgazdasági komplexumok létrehozását. A tudományos-technikai forradalom egyre inkább megköveteli a termelés centralizálását, a tervszerű, központosított irányítást, ugyanakkor új, korszerű eszközökkel segíti az irányítás tökéletesítését minden szinten. Mind sűrűbben alkalmazzák a gyakorlatban az ágazati automatizált irányító rendszereket (ÁAIR), valamint a vállalatok és egyesülések automatizált irányító rendszereit (VAIR és EAIR), s folyik a kutatómunka az automatizált országos gazdasági tájékoztató rendszer (AOGTR) kidolgozására, melyre nagy szüksége van a népgazdaság-irányításnak. A párt az irányítási rendszer fejlesztésének legfőbb lehetőségét a demokratikus centralizmus elve alapján, a centralizált, tervszerű vezetés és az irányítás demokratikus alapjainak kiterjesztésében, a dolgozó tömegeknek az irányításába való bevonásában, a tájékoztatás, a nyilvántartás és ellenőrzés javításában, a tudományos munkaszervezés kidolgozásában és bevezetésében, a tudományos-technikai forradalom vívmányainak alkalmazásában látja.
