Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1974-07-28 / 30. szám, Vasárnapi Új Szó

1974. VII. 28. ESŐVÁRÁS SVÉDORSZÁGBAN Esőt várnak, remélnek a svéd parasztok, és ha teljesül a vá­gyuk, akkor valamivel jobb ho­zamokat remélhetnek. Ugyanis az idei tavaszi szárazsághoz hasonlóra évtizedek óta nem volt példa az országban. Az utóbbi három hónapban a nor­mális csapadékmennyiségnek csupán egytizedét kapta a föld, de egyes tájakon, például Gö­teborgban 40 nap óta egyetlen csepp eső sem esett. A száraz­ság természetesen nemcsak a mezőgazdaságnak okoz súlyos károkat. A tűzoltók már úgy­szólván tehetetlenek az erdő­tüzekkel szemben, és eddig már több százezer négyzetméternyi területen pusztították el a lán­gok az értékes faállományt. Máius végén némileg javult <i helvzet, szemerkélni kezdett az eső. de ez csak szórványos jelenség volt, és a csapadék­mennyiség mégsem közelítette az óhajtott és nélkülözhetetlen mennyiséget. A mezőgazdaság­nak további károkat okoztak az éjszakai fagyok és a szélviha­rok is. A legutóbbi becslések szerint például a néhány héttel ■ezelőtt Gotland felett tomboló vihar 730 0D0 svéd korona ér­tékű vetést pusztított el. Míg az elmúlt években Svéd­országban rekordhozamokat ér­tek e*. és gabonát exportálhat­tak. ebben az esztendőben az előrejelzések semmi jóval nem biztatnak. Az „Arbetet“ című lap véleménye szerint „most már akármennyi eső esik a föl­dekre, a hozamok legalább 40 százalékkal alacsonyabbak lesz­nek, mint az előző évben“. Katasztrofális méreteket el­lőtt a takarmányhiány is. A múlt évi készletek kimerültek, de az állatokat a jó Idő elle­nére sem hajthatják ki a lege­lőkre, mert a szárazság követ­keztében a fű rendkívül ala­csony. A tavalyi termésből szár­mazó lóhere é» széna hiány­cikk, és a déli országrészben a spekulánsok száz százalékkal emelték az árát. Számos kerü­letben kényszervágásokkal rit­kították az állatállományt, és már bizonyos, hogy a jövő év­ben sem lesz annyi téli takar­mány, hogy kibírják az új ter­mésig. Különösen nehéz a kis- és középparasztok helyzete. A svéd parlament ugyan jóvá­hagyta egy 200 millió koronás „katasztrófaalap“ létesítését, de ha a várt esők nem érkeznek meg, a betakarítási veszteségek összege legalább 1 milliárd ko­rona lesz. Viszont az állattenyésztést ért veszteségekért semmiféle kártérítést nem kapnak, holott ezek a veszteségek igen jelen­tősek, mert egyrészt enormisan emelkedtek — és jövőre is emelkednek — a takarmány­árak, másrészt a kényszervágá­sok egyben súlyveszteséget is jelentenek. A beteg állapota válságos Aki pontos kórlapot vezet az ,,olasz csizma" gazdasági életé­nek betegségéről, az beírhatja: megkezdődött az agónia. A koalíciós kormánypartnerek — elsősorban a Kereszténydemok­rata Párt — balkezes gazda- ságpolitikájukkái a csőd szélére juttatták az országot. Kétmillió munkanélküli lézeng reményte­lenül és éhesen, még több azoknak a száma, akik csak rö­vidített munkaidővel dolgoz­nak, tehát kevesebbet keresnek, a 15,2 százalékos inflációs ráta feltartóztathatatlanul kúszik a 20 százalék felé, mintegy 200 milliárd csehszlovák koronával egyenlő az állami költségvetés hiánya, és több mint 100 mil­liárd korona hiány mutatkozik a külkereskedelmi mérlegben, nem is beszélve más, igen je­lentős államadósságról és a tő­ke pánikszerű „emigrációjáról“. Infláció és gazdasági válság természetesen nem elszigetelt jelenség, nem olasz különleges­ség a „szabad világban“. De az Olasz Köztársaságban különö­sen erősen, riasztóan jelentke­zik. Ennek első oka az, hogy a két évtizede újra meg újra megígért gazdasági és szociális reformokat a mai napig sem realizálták. A Kereszténydemok­rata Párt politikáját meghatá­rozó nagyiparosok még a kato­likus szakszervežetek és a kis üzletemberek kívánságairól sem voltak hajlandók tárgyalni. Es hu néha, nagyon ritkán, egy- egy kisebb jelentőségű reform már konkrét formát öltött, a realizálásra előirányzott pénz sötét csatornákon át az ügyes­kedő korrupciót gazdagította, azokat, akik gátlástalanul ha­rácsoltak és harácsolnak. A közélet talaja laza szerke­zetű, mindent átereszt. Amikor a szakszervezetek és a balol­dali munkáspártok követelésére néhány milliárd lírát irányoz­tak elő a déli országrész fej­lesztésére, a pénz nyomtalanul elszivárgóit. Hasonló a helyzet a mezőgazdaságban is. A törpe­gazdaságok támogatására kiu­talt szubvenciók a nagybirtoko­sok folyószámláira „tévednek“. A lelkiismeretlen korrupció döbbenetes példája a kórházak helyzete. 1500 állami kórház a tönk szélére került, és ha csak valami csoda nem történik (csoda pedig még soha nem történt, holott az „égi hata­lom“ földi helytartója hosszú évszázadok óta Rómában szé­keli), kénytelen lesz bezárni a kapukat. A kórházak adóssága mintegy 40 milliárd csehszlo­vák korona, ebből csupán köt­szerekért kb. 1 6 milliárd ko­ronával tartoznak. Ennek kö­vetkeztében a szállítók leállí­tották a szállításokat. Gianni Agnelli, a Fiat-cég fő­nöke, az ipari vállalkozók csúcsszervének (Conflndustria) elnöke így határozta meg a gyógymódot: „Nemcsak a fo­gyasztást kell korlátoznunk, hanem újra elemeznünk kell országunk iparosítási folyama­tát!“ Guido Carli, a Központi Bank elnöke is felcsanott gaz­dasági csodadoktornak: „Ha ezen a nyáron nem vezetünk be lényeges korlátozásokat, ak­kor gazdaságunk a szakadékba zuhan!“ Közérthetően: emelni kell a jövedelmi adót, a fogyasztási adót, elsősorban az élelmisze­rek és a fogyasztási cikkek vi­szonylatában, és be kell fa­gyasztani a béreket! Nem remélhető az agonizáló beteg gyógyulása, ha sarlatá­nok, kuruzslók gyógykezelik. s o miatt zárva •> )únius 26-án a kölni Her- statt-Bank központjában és 31 fiókintézetében eloltották a lámpákat, jó tisztviselőkhöz méltó rendszeretettel kulcsra zárták az íróasztalok fiókjait, és miközben a pénzintézet dol­gozói a kijárat felé mentek, nyilván többen is elolvasták a bank híres jelszavát a pénztár közelében falra erősített díszes domborművön: „Az ügyfelek betétje nem szerencsejáték!“ Éppen az volt a baj, hogy a bank vezérkara megfeledkezett erről a jelszóról, és devizaspe­kulációkba kezdett. Ötszáz mil­lió márka veszteséget „ügyes­kedett“ össze, és fizetésképte­lenséget jelentett. A tragikus hír a kisemberek, a dolgozók ezreit döbbentette meg Kölnben, Bonnban és más városokban is. Másnap reggel nem a munkahelyükre siettek, hanem a Herstatt-Bankba, hogy kivegyék nehezen megtakarí­tott pénzüket, de zárt ajtókra találtak. A központ előtt, a kölni dómtól néhány méternyi­re, mintegy ezer kölni polgár gyűlt össze, és a negyed harso­gott a jelzőktől: csirkefogók, gazemberek, csalók! Csak az erős rendőrkordon akadályozta meg az egybegyűlteket abban, hogy megostromolják az épü­letet. A károsultak több órás tüntetése után megjelent a bank teljhatalmú megbízottja, Bern- hard Graf von der Goltz, és megígérte, hogy a betéteket 20 ezer márkáig három-négy héten belül kifizetik. A nagyobb be­tétek tulajdonosainak várniuk kell, amíg a csődeljárás és az ügyészségi vizsgálat is befeje­ződik. Ügyészségi vizsgálat? Igen — csalásért és okmány ha­misításért. Friderichs bonni gazdaság­ügyi miniszter azonnal lépése­ket tett annak érdekében, hogy az NSZK szervesen összefüggő bankrendszerében a csőd lánc­reakcióját megakadályozandó, az állami pénzintézetek közösen viseljék a csőd következmé­nyeit. Azonban a miniszteri jóindu­lat hatástalan maradt. A szak­emberek ekkor már tudták, hogy a Herstatt-ház bűnös, csa­ló módon kockáztatta a 30 mil­liárd márkás betétállományt. Kiderültek az okirat- és a könyvhamisítások is. Hosszas vita után a Banká­rok Tanácsa mégis vállalta, hogy a veszteséget legalább részben fedezi, és ez lehetővé teszi, hogy a 15 ezer kisbetét- tulajdonos követelését kielégít­sék. A „nagyok közül“ a kölni Gerling Biztosítási Konszern volt a legszerencsésebb: egy héttel(!) a csőd előtt kivonta tőkéjét a bankból. (Persze sen­ki nem tudja, hogy milyen gyengéd figyelmeztetés hatásá­ra! Sőt — egyes vélemények szerint a Gerling konszern tu­dott a közeledő katasztrófáról, tudott a spekulációkról is!) Ez­zel szemben a kölni vendéglá­tóipari konszern 24 óra múlva csődbe jutott, mert egész alap­tőkéjét elnyelte a Herstatt- Bank. 198 millió márkával lett szegényebb Köln városi tanácsa is, a pénzintézetek eddig 800 millió márka összegű követe­lést jelentettek be, és számos kis üzletember, kisiparos tölti álmatlanul az éjszakákat, mert betétjét zárolták, a számlákat nem tudja kifizetni, tehát köny- nyen zuhanhat — önhibáján kí­vül — a spekuláció okozta sza­kadékba. Kánkán a lejtőn Szinte epileptikus vo- naglással táncolnak a francia vállalatok a gazda­sági bajok évek óta egyre meredekebb lejtőjén. A francia statisztikai intézet, az INSEE körkérdést inté­zett a francia vállalatok­hoz azok anyagi helyzetét illetően. A vállalatok ve­zetőinek válaszai ugyan­olyan hangulatról tanús­kodnak, mint 1971-ben, amikor az eredményesség szinte alig nőtt. A terhek növekedése és a restriká- ciós hitelpolitika továbbra is aggasztja az ipar veze­tőit. Különösen szembetű­nő a fogyasztási cikkeket előállító és a beruhe ási javakat gyártó iparágak anyagi leromlása, amely a nagyvállalatokat sem kí­méli. Emelkednek az üzemi költségek, a vevők kése­delmesen és nehézkesen fizetnek, drágul a készlet­finanszírozás, drágulnak a forgóeszközök, ez pedig fékezi a termelésbővítést. Az iparvállalatok vezetői a következő hat hónapLan sem remélik anyagi hely­zetük javulását, és a leg­rosszabb helyzetbe a nagy- vállalatok, különösen a be­ruházási javakat gyártó cégek kerülnek. A vezetők — bajaik eny­hítésére azt tervezik, hogy lassítják beruházási meg­rendeléseiket, töbu rövid lejáratú hitelt vesznek fel, mérséklik a vásárlásokat, vagv akár a termelése is, elhalasztják a megrendelt anyag elszállítását és csökkentik a rezsiköltsé­geket. Ismerve a tőkés gazdál­kodás természetét, a re­zsiköltségek csökkentése ebben az esetben is a mur’:abérek csökkentését jelenti! ■ ■ Hirdessen On is az ÚJ SZÓ-ban! (SMERKEQÉS ■ Független, 47 éves mun­kásember vagyok, jó lakásom van. Hozzám illő hölgyet kere­sek élettársnak. Jelige: Szere­tet — megértés. 0 840 Ä chilei junta tanítómestere A nürnbergi Nemzetközi Ka­tonai Törvényszék Szabályzata {Charter) három nemzetközi bűncselekményt állapít meg: a) béke elleni bűncselekmé­nyek. Agresszív, vagy a nem­zetközi egyezmények megsérté­sével kezdeményezett háború szervezése, előkészítése, kirob­bantása és viselése; b) háborús bűncselekmények. Á háború törvényeinek és szo­kásainak megsértése. Ide tar­tozik a megszállt területek pol­gári lakosságának legyilkolása, kínzása, elhurcolása, hadifog­lyok meggyilkolása, vagy kín­zása, túszok megölése, a társa­dalmi, vagy magántulajdon el­rablása; c) az emberiesség elleni bűn­cselekmények. Nevezetesen a háború kitörése előtt vagy a háború ideje alatt gyilkosságok elkövetése a polgári lakosság körében, a polgári lakosság ki­irtása, rabságba vitele, szám­űzetése vagy egyéb kegyetlen­kedés a pölgári lakossággal. A lakosság üldözése, politikai, fa­ji vagy vallási okokból, a Sza­bályzatban említett bűncselek­ményekkel kapcsolatban, füg­getlenül attól, hogy áz állam belső jogrendszere engedélyez-e ilyen üldözést, vagy sem. A nürnbergi Nemzetközi Ka­tonai Törvényszék az 1945. ok­tóber 18-tól 1946. október 1-ig tartó per ítéletében egyebek között bűnösnek nyilvánította a német náci párt vezetőinek testületét, a politikai rendőr­séget (Gestapo), a pártvédő osztagok (SS) biztonsági szol­gálatát és tagjainak egyéb cso­portjait. A Törvényszék megál­lapította, hogy a náci komman­dók (Einsatzgruppe) többek között elgázosításra szolgáló különleges teherautókkal is rendelkeztek, és ezeket a teher­autókat és módszereket a Tör­vényszék „modern barbariz­musnak“ minősítette. A különleges teherautót Wal­ther R a u f f SS őrnagynak, a II D műszaki osztály parancs­nokának a tevőleges közremű­ködésével fejlesztették ki, és ezekben az úgynevezett „S-gép- kocsikban“, ugyancsak Walther Rauff parancsára és közremű­ködésével, 97 000 lengyel, szov­jet és jugoszláv állampolgárt öltek meg. Walther Rauff, hivatásos ten­gerésztiszt, 1906. június 19-én született Köthen-Anhaltban. Az NSDAP tagja volt. Tagsági iga­zolványának száma: 5216415. Az SS tagja volt. Igazolványának száma 290947. A biztonsági szolgálathoz barátja — Heyd- rich — ajánlására került. 1942- ben a tunéziai Hara Khebira gettóból 20 millió francia fran­kot és 49 kg aranyat rabolt el. A zsákmánynak csupán egy részét szolgáltatta be az SS kasszájába, a többit megtartot­ta magának. 1943 végén — már SS-ezredesi rangban, Milánó térségében a fasiszta terrorala­kulatok parancsnoka volt, és személyesen vezette a „szigo­rított“ kihallgatásokat. 1945. április 30-án amerikai fogság­ba került, azonban 1946 végén az „Odessa“ nevű illegális SS- szervezet és a Vatikán segítsé­gével megszökött a fogolytá­borból, és Ecuadorban telepe­dett le, ahol 1947-től 1958-ig a nyugatnémet Bayer-Leverku- sen cég képviselője volt, mert a nyugatnémet nagytőke nem hagyta gondokkal küzdeni egy­kori szövetségesét. 1958-ban át­települt Chilébe, ahol egy kon­zervgyár vezetője lett, de ré­szesült a chilei rézbányák nye­reségéből is. Ugyanis az SS még a második világháború előtt az amerikai tőkével k ö - zösen invesztált a chilei bá­nyákba, tehát az SS-gyilkos jogosan kért részt a nyereség­ből. 1962-ben az óhazában, a Német Szövetségi Köztársaság­ban utazgatott. Semmi bántódá- sa nem történt! A hatóságok megvárták, amíg elhagyta az országot, visszaérkezett Chilé­be, és csak akkor kérték a kiadatását. Ezt a kérést azon­ban a chilei 2. sz. büntető ta­nács elutasította, holott a dön­tés ellen a Legfelsőbb Bíróság elnöke személyesen fellebbe­zett. 1970-től 1973-ig Rauff tö­meggyilkos Brazíliában tartóz­kodott, és csak a fasiszta jun­ta hatalomátvétele után tért vissza Chilébe. Már akkor tudta, hogy szükség van rá, mert egy országban, ahol az ártatlan em­berek, a hazafiak, a haladó gondolkodású állampolgárok le­gyilkolása, kínzása a jogrend alapja, ott szükség van SS- gyilkosokra, náci rablókra, hit- lerisla tolvajokra, a barna ink­vizíció európai gyakorlattal ren­delkező hóhérlegényeire! És Rauff gyilkos nem csaló­dott. A chilei junta örömmel fogadta. Reaktiválták: ma már újra gyilkos! A Dl NA nevű biz­tonsági terroralakulat „tanács­adója“. A szervezet Santiagó- tól 120 kilométerre, a „Tejas Verdes“ (Zöld tetők) laktanyá­ban rendezkedett be. Ott „fej­lesztik“ a legborzalmasabb val- látási módszereket, ott dolgoz­zák ki az emberkínzás legálla­tibb változatait, ott vann a „sza- dizmus módszertani központja“, és e módszereket alkalmazzák az egész országban. Rauff gyilkos a chilei junta tanítómestere! ■ Gyermektelen nő vagyok, magányos, értelmiségi férfi gondviselését vállalnám 68 éves korig. Jelige: Kertkedvelő. 0-828 ■ Nyugdíjas, egyedülálló, öz­vegy férfi garzonlakást vagy bútorozatlan albérleti szoJiát keres 1 évre. Jelige: Megegye­zés. 0-835 IHBBSBSflSstfl ■ Eladó Dubrovecen kis csa­ládi ház, nagy kerttel. Cím: Keka László, 049 11 Plešivec. Letná 303. szám. 0-823 ■ Eladó jó állapotban levő Trabant, 23 ezer kilométerrel. Ár megegyezés szerint. Cím: Te šedíkovo 98.. galántai járás. 0-827 ■ Eladó S 1202 STW. Cím a hirdetőirodában. 0-831» ■ Családi ház eladó. Azon­nal beköltözhető. Dezider Var­ga, Michal na Ostrove 99. sz. Dunajská Streda-i járás. 0 837 ■ Űj ház kerttel eladó. Ar megegyezés szerint. Cím: Lu* kács Ilona, Hrnovec 162 es sz. levicei járás. 0 842

Next

/
Thumbnails
Contents