Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1974-07-25 / 174. szám, csütörtök

A ciprusi események

szemtanúja voltam

n.

Larnakában, ebben a Nicosiától mintegy 40 kilométerre íekvő kisvárosban a korszerű hatemeletes Sunhall-szállót jelölték ki a 94 csehszlovák turista ideiglenes otthonául. Kényelmesen berendezett társalgóhelyiségeiben, tágas éttermeiben és a legkényesebb igényeknek is megfelelő, tengerpartra nyíló erkélyes szobáiban mindenki otthonosan érezte magát. Reggelenként kitűnő szórakozásnak bizonyult a tengerből méltóságteljesen kiemelkedő Nap és a sekély parttól valamivel távolabb horgonyzó áruszállító hajókon sürgő élet megfigyelése. Tagadhatatlanul a csend és a nyugalom jellemezte ezt a sok új benyomást nyújtó pompás környezetet, melyben az idő előtti hazatérés gondolata a legnagyobb pesszimistákban sem merülhetett fel. Ellenkezőleg, fokozatosan ismerkedtünk meg a várossal, békeszerető lakosságával, az elegáns üzletek nagy választékát csodáltuk, és a gyümölcspiacban gyönyörködtünk. ahol a délen szokásos élénk és hangos kínálgatások közepette a legkülönfélébb csemegéket árusítják olcsó pénzért. Nem egynek még a nevét sem ismertük. Itt azonban többnyire ízletes, üdítő, alkoholmentes italokat készítenek belőlük, melyeknek az állandó kánikula miatt nagy a keletjük.

De azért a jó bort sem veti meg a sziget lakossága, sőt a külföldiek sem. Erről a Lámákétól mintegy 70 kilométerre eső Limasszolban volt alkalmunk meggyőződni. Híres borpincéiben csöveken keresztül szállítják a keresett italt a kikötőbe, ahonnan az a „borvezeték“ segítségével az erre a célra berendezett különlegesen berendezett tankhajókra juttatja. A különféle fajta borokat a színük szerint nevezték el Fehér Hölgynek, Rózsaszínű Hölgynek vagy Sötét Hölgynek ...

Mindössze ennyit sikerült megtudnom limasszoli tartózkodásom idején, melybe váratlanul beleszólt a sors. A KEO italgyár gyártási műveletei és termékei helyett a Nemzeti Gárda államcsínyjéről szereztünk tudomást a gyár előtt izgatottan vitázó dolgozóktól, •akik biztonsági okokból azt tanácsolták, haladéktalanul forduljunk vissza Larnakába. A történtek felől hazafelé menet az autóbuszban a pattogó katonai indulókkal sűrűn váltakozó — néha a valóságnak megfelelő, de amint később kiderült, nemegyszer kitalált, hazug rád ió jelentésekből igyekeztünk tájékozódni.

Útközben számos gépkocsizó katonai alakulattal találkoztunk. Többen közülük feltartóztattak, kérdésekkel ostromoltak, melyekre tolmácsunk

nélkül válaszolni sem tudtunk volna. Puskáikat ránk irányítva többnyire kiszállásra szólítottak fel a katonák, majd „fel a kezeket“ és „hátra arcot“ vezényelve az ülések alatt fegyverek után kutattak Mondanom sem kell, eredménytelenül.

Ezek után érthető, hogy visszaérkezve szállodánkba, megkönnyebbül ion lélegeztünk, fel. Akkor még nem tudhattuk, mi vár ránk néhány perc múlva. Szobáinkba érve ugyanis egyre erősebben hallatszott fel az ulcai lövö-ldözés, puskaropogás, ágyúdörgés. Kézigránátok, golyószórók és gépfegyverek zaja adta tudtunkra a harcok kezdetét. Elképzelhető, mit érez ilyenkor a békés, pihenésre vágyó turista, vagy akár a dolgos békeszerető lakosság, mely családjának és munkájának él? Mert ezek az emberek igazi hazafiak, akik

— s ez beszélgetéseinkből is nemegyszer kitűnt — aligha találtak kivetni valót Makari- osz politikájában, s ezért a rendszer megváltoztatását sem kívánhatták.

A puccsisták természetesen a szállodák megszállásától sem riadlak vissza. Dimitrosznak, a szálloda igazgatóhelyettesének irányításával — aki időközben eltűnt, majd vadonatúj egyenruhájában gőgösen intézkedett

— vonultak fel a hatodik emeletre, majd a háztetőre, ahonnan biztonságosabban tüzelhettek az ugyancsak fegyvert ragadott, védekező hazafiakra. Amint később megtudtam, különösen Dimitrosz, ez a bárány- bőrbe bújtatott farkas tett ki magáért. A véres események előtt szívesen elbeszélgettem ezzel a világot járt, nyelveket beszélő, intelligens fiatalemberrel, aki nyilván szégyenében — többé nem ismert meg.

Sohasem felejtem el a borzalmas látványt, melyben időnként kikandikálva az ablakból, részem volt. A vértócsában heverő szerencsétlenek között néhányan talán még éltek és ha azonnal első segélyben részesülteik volna, ma is élhetnének. Ez volt az első érzésem. Ha tehettem volna, a segítségükre sietek, mert a félelem érzése a nagy szerencsétlenség láttán teljesen eltörpült bennem.

A gyilkosokban azonban tombolt a vérengzés és a bosszúvágy. Ezzel magyarázható, hogy az áldozatok száma már az első két napon több százra ugrott és rohamosan növekedett. A fegyverek mindent túl- harsogó lármája csak az éjszakai órákban szünetelt. így is sok kárt okoztak az esztelen belövések az épületeken és szállodákban is, melyek erkélyei és ablakai sem maradtak sértetlenek.

KARDOS MARTA

A marxizmus és a vallás

A nemzeti gárda harckocsijai Nicosia perem.ciii-tíi-n.

(Telefoto: CSTK—UP)

A 60-as évek elején egyes egyházak kísérletet tettek, hogy reálisabb politikát folytassanak a mai világgal szemben. Az ilyen törekvés kifeje>- zése volt pl. a II. vatikáni zsinat összehívása.

Az egyházak korszerűsítésére kifejtett törekvést ideológiai téren a katolikus egyházon belül különböző „korszerű.“ gondolati áramlatok keletkezése kísérte. Ezek az irányzatok a mai burzsoá filozófiából, elsősorban a fenomenológiából, egzisztencializmusból, perszo- nalizmusbói és pozitivizmusból merítettek, sőt Marx egyes gondolatait is kihasználták.

Egyes keresztény teológusok és filozófusok „nagy párbeszédet“ akartak kezdeni azzal a céllal, hogy nagyobb befolyásra tegyenek szert a mai világban, elsősorban a szocialista táborban. Egyúttal meg akarták akadályozni egyes országok kommunista pártjainak az egységes imperialistaellenes front kialakítására kifejtett erőfeszítéseit. Egyes kommunista és keresztény értelmiségiek között párbeszéd alakult ki. Eleinte ezt a párbeszédet úgy értelmezték, mint a kommunisták aktív hozzáállását a keresztény gondolkozással való konfrontáláshoz, de egyes filozófusok fokozatosan együttműködni kezdtek a keresztény filozófusokkal.

így volt ez pl. R. Garaudy esetében, akinek elképzelései nálunk Is termékeny talajra találtak. Az átoktól a párbeszédig c. könyvében, amely nálunk csehül 1967-ben jelent meg, megkísérelte megindokolni a marxista filozófusok elméleti együttműködését a „haladó" keresztény gondolkodókkal.

Kiindulópont — Marx tanításának elferdítése

Kiindulópontul Marxot használta fel. A hegeli jogfilozófia bírálatában Marx bírálja Hégel Idealizmusát és vázolja a lét és a gondolkozás közti viszony materialista értelmezésének alapjait. Azt írja, hogy nem a vallás teremti az embert, hanem az ember teremti meg, a vallást.

Ha az ember teremti meg a vallást — vélekedett Garaudy — belevetlti reményeit, vágyait, elképzeléseit és eszméit, amelyeket elemezni kell s el kell sajátítani racionális tartalmukat. A vallás tehát — írja Garaudy — emberi terv, misztifikált emberi terv. Olyan értelemben emberi terv, hogy válaszol azokra a kérdésekre, amelyeket az ember tesz fel és a követelményeknek megfelelően irányítja a gyakorlatot. Garaudy szerint elsősorban a tiltakozás momentumát magában foglaló gondolkodási irányzatok érdemlik meg a közelebbi konfrontálást, amely feltárná a marxisták és a keresztények törekvéseinek bizonyos azonosságát. Az ilyen egységhez az előzetes feltételek és korlátozások nélküli párbeszéd vezet. Garaudy tanulmányaiban a keresztény vallás történelmét, valamint a mai kereszténységet illetően is túlbecsüli a tiltakozás momentumát, amely ma az imperializmus és a keresztény egyházak általános válságát tükrözi, de szerinte ez a tiltakozás a marxizmus „gazdagításának vagy legalábbis az ideológiai együttműködés“ forrása.

Az így értelmezett párbeszédben háttérbe szorult a vallás osztályszemponlú megközelítése és ezért Garaudy kiemelte az absztrakt humánus értékeiket, amelyeket a koreszlénység foglalt állítólag magába. A „tiltakozó“ kereszténységet a kultúra pozitív értékeként értelmezte, amely szerinte közel áll a kommunista mozgalom törekvéseihez. Szerinte a „kereszténység pozitív és haladó szerepet játszőtt és játszhat az igazságosabb emberi kapcsolatok kialakításában, hozzájárult és hozzájárul a kultúrához, így tehát a dialógus egyedüli elméleti alapja az lehet, ha lehetővé tesszük a két partner kölcsönös gazdagítását. Mind a két partner sokat tanulhat egymástól“. Az alapérték, melyet Garaudy szerint a kereszténység hozott magával a szubjektum és transzcendencia keresztény értelmezése. Garaudy „értelmiségi szklerózlssal“,

szcientizmussal és pozitivizmussal vádolja az utóbbi negyed évszázadban a marxizmus—leninizmust.

Amikor Marx felületes vagy

ellenséges értelmezői nem tulajdonítottak kellő „jelentőséget ezeknek a tényezőknek — ennek az volt az oka, hogy a szubjektumnak és a szabadságnak teret biztosító feltételekkel foglalkozó Marxnál nem

látták, hogy elsősorban a fel- szabadulás érdekében tudatosított szükségszerűségeket kellett tanulmányoznia.

Ugrás a sötétségbe

Garaudy, aki meg akarta tisztítani a marxizmust a sztálini szcientizmustól és pozitivizmustól, a marxizmust a tettek filozófiájaként értelmezte, amely ugyan kiemeli a gyakorlatot, de többé kevésbé csak szubjektivista módon értelmezi. Éppen ezért a marxizmust a forradalmi munkásmozgalom tudományos elméletéből fokozatosan „a történelmi kezdeményezés módszertanává“ változtatja, amely közel áll a szubjektív osztályszempontot mellőző magyarázatától.

Garaudy olcsó analógiákat keres a kereszténység és a marxizmus—-leninizmus között, amelyek 'alapján ideológiai együttműködést szorgalmaz.

A kereszténység, valamint a marxizmus előtt olyan társadalmi problémák állnak, mint például a hit problémája (az egyik esetben vallásos hitről, a másikban a kommunizmus győzelmébe vetett hitről van szó), a szabadság és a felelősség, az elidegenedés problémája stb.

Garaudy kezdettől arra törekszik, hogy megfossza a marxizmust ,.dogmatikus jellegétől“ és megnyerje a haladó értelmiségieket: a Sartreval és a keresztény teológusokkal folytatott vitában azt bizonygatta, hogy a marxizmus alko- tóan fejlődik és képes választ adni a tudományos-műszaki forradalom fejlődése és a társadalmi változások által felvetett kérdésekre. Ő azonban ahelyett, hogy fejlesztette volna a marxizmust, csupán az új ismereteket módosította. így történt, hogy nála és sok más teoretikusnál a marxizmus, valamint a múlt és a mai társadalmi-kulturális fejlődés

konfrontálása nem vezetett álláspontjuk közelebbi megvilágításához, sőt ellenkezőleg, elkendőzte azt. R. Garaudy és vele együtt más értelmiségiek úgy vélekedtek, hogy a burzsoá értelmiségieket úgy nyerik meg a marxizmus támogatására, ha azt az absztrakt, humánus céloknak vetik alá. Ez azonban megbosszulta magát, mivel ideológiai ellenfeleik platformjára kerültek és az árulók táborába jutottak.

Erről tanúskodik R. Garaudy esete, aki oda jutott, hogy lemondott a marxista—leninista filozófia egységéről, a látszat szerint azért, hogy ne legyen dogmatikus, a valóságban azonban azért, mert szembehelyezkedett u marxizmus—leniniz- mussal. A szocializmus nagy fordulata című könyvében ezt írta: „Amennyiben a párt a szocializmus építésére törekvő franciaországi erők mozgató ereje akar lenni, nem lehet „hivatalos filozófiája“, elvben nem szabad sem idealista, sem materialista, sem vallásos, sem ateista platformon állnia.“ R. Garaudy kicsinyesen azzal érvel, hogy a filozófia és a politika elválasztása nem jelenti a materializmusról való lemondást. Ezzel indokolja annak lehetőségét, hogy a keresztények belépjenek a pártba.

A plurális társadalom szerinte a filozófia és a politika kettéválasztásán alapszik. Garaudy világnézeti semlegességet követel a kommunista párttól és engedélyezi az idealizmus és a vallásos nézetek terjesztését. Ez azonban a munkás- osztály osztályöntudatának elnyomásához, s végül pedig érdekeinek elárulásához vezeú

Garaudy annak érdekében, hogy elméletileg megindokolja a keresztények és a kommunisták ideológiai együttműködését különbséget tesz a kereszténység konstanti hagyománya, az uralkodó osztályok védelmének hagyománya és a lázadás apokaliptusan tiltakozó hagyománya között, amely szerinte ma újból él a progresszív kereszténység irányzataiban.

Üjkori istenkeresök

Tulajdonképpen a kereszténység megmentésére irányuló kísérletről van szó azáltal, tóogy túlbecsülik állítólagos értékeit, vagy pedig kísérletet tesznek az olyan ateizmus kialakítására, amely nem jelentené a kereszténység egyszerű tagadását, hanem dialektikus leküzdése volna, vagyis a keresztény értékek „dialektikus átvételét“ jelentené. Ezzel az eljárással akarják elkendőzni a kereszténység és vallás lényegét és azt akarják bebizonyítani, hogy a „tökéletesített vallás“ összeegyeztethető a szocializmussal. Garaudyra érvényes az, amit Lenin valamikor az úgynevezett isten keresőkről mondott, Gorkijnak írt levelében, aki egy bizonyos ideig a hatásuk alatt állt:

„A keresztény-szocialistákhoz (a legrosszabb fajta „szocializmushoz“ és a szocializmus legrosszabbfajta elferdítéséhez j hasonlóan ön " olyan módszerrel él amely (az ön legjobb szándékai ellenére) a papi hókuszpókusz megismétlése: az isten-eszméböl kidobják azt, ami történeti és köznapi élettel összefüggő van benne jbabonák, előítéletek, egyrészt a tudatlanság és az elesettség, másrészt a jobbágy rendszer és a monarchia szentesítése) mégpedig úgy, hogy az išten- eszmébe a történeti és a köznapi élettel kapcsolatos realitás helyére, émelyítő nyárspolgári frázist csempésztek, (isten = a szociális érzéseket felébresztő és szervező eszmék).“ (Lenin művei 35. kötet. 104, oldal).

Garaudy és az ateizmus több volt propagátora úgy akarták „fejleszteni“ a marxizmust, hogy átvették különböző vallásos fogalmakat. A valóságban védelembe vették az isten eszméjét, vagyis tulajdonképpen a reakciót. Ezzel kapcsolatban újból emlékeztetni akarunk Lenin szavaira: „Manapság Európában is, Oroszországban is az isten-eszme mindennemű, még a legkifinomultabb, legjószán- dékúbb védelme vagy igazolása is a reakció igazolása“ (Lenin művei 35. kötet, 105. oldal) Garaudynak a kereszténység értékeinek elsajátítására kifejtett törekvése végül a marxizmus elferdítéséhez vezetett és objektíve az antikommunizmust szolgálja.

Garaudy nézetei, amelyeket nálunk csaknem mint a Francia Kommunista Párt hivatalos nézeteit terjesztették, széles körű visszhangot keltettek a társadalomtudományi dolgozók között. E nézetek hatására fogalmazták meg a vallás elleni „harcot“ és az „új“ ateizmust.

A marxizmusnak a kereszténység filozófiájával való kiegészítésére tett kísérletek egyes marxisták elméleti és politikai kudarcáról is tanúskodnak. Megkísérelték összeegyeztetni az olyan ellentétes tényeket, mint a marxizmus—leninizmus, a vallás és a materializmus.

Sokan úgy vélekedtek, hogy a vallásos értékek elvesztése megfosztja az embert létének egyik alaptényezőjétől. Elfeledkeztek azonban arról, hogy az ember gazdagsága nem függ a különböző hamis csillogásoktól, hanem csakis a valóság elsajátításától és átalakításától. Bárhogyan is indokolják a vallás és a vallásos értékek szükségességét, a vallásos hit, tehát az isten nélküli vallásos hit is, objektíve megnehezíti az ember felszabadításáért folytatott küzdelmet és idegen a kommunizmusért folytatott harcunk számára.

Ezért a CSKP Központi Bizottságának 1972. októberi ülése újból kiemelte a vallás elleni harc szükségét, mivel a vallás a vak hiten és félelmen alapszik, leköti az ember erejét, korlátozza a mindenoldalú fejlődésének lehetőségeit, és szellemileg olyan erkölcsi elvekkel terheli, amelyeknek nincsen semmi közük az igazi emberi boldogsághoz.

LADISLAV HRZAL

\