Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1974-07-25 / 174. szám, csütörtök
„Fegyvernyugvás" tűzszünetsértéssel A Szovjetunió hatékony intézkedéseket javasol New York — New Yorkban sürgős ülést tartott szerda hajnalban a Biztonsági Tanács, hogy Görögország kérésére megvitassa a legújabb ciprusi fejleményeket. A görög ENSZ- képviselő a tanács összehívását kérő levelében azzal vádolta a Cipruson partra szállt török fegyveres erőket, hogy a tűzszünet hétfőn délután történi akiknek Ciprus beliigyeibe történt durva beavatkozása a tragikus fejleményekhez vezetett. Vaszillj Szafroncsuk támogatásáról biztosította a Biztonsági Tanácsnak a ciprusi tűzszünet biztosítását célzó erőfeszítéseit. Makariosz érsek, ciprusi elnök New Yorkl)an sajtóértekezleten bejelentette, hogy beleFelvétel a Biztonsági Tanács üléséről. (Telefoto — ČSTK — UPI — AP] életbelépését követően újabb fegyveres akciókat hajtottak végre és többek között Görögország nicosiai nagykövetségé nek épületét is lőtték. A Biztonsági Tanács mintegy másfél órás tanácskozás után egyhangúlag oly határozatot hozott, amely a szombaton elfogadott 353. számú határozat második paragrafusára hivatkozva erélyesen felszólítja a szemben álló feleket, hogy haladéktalanul vessenek véget a fegyveres összetűzéseknek és minden országot arra int, hogy tartózkodjék az olyan akcióktól, amelyek tovább súlyosbíthatnák a helyzetet. A Biztonsági Tanács ülésén Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár tájékoztatót adott a ciprusi tűzszünet életbelépése óta történtekről. Elmondotta, hogy az ENSZ ciprusi békefenntartó erői a tűzszünet kezdetét követően 29 tűzszünetsértő akciót jelentettek. A török fegyveres erők aknákkal lőtték az ENSZ- békefenntartó erők egy kanadai csoportjának állomáshelyét. A Biztonsági Tanács ülésén elhangzott tájékoztatójában Waldheim főtitkár arról is beszámolt, hogy u ciprusi ENSZ- békefenn tartó erők növelésére vonatkozó kérése nyomán Nagy-Britanniu, Dánia, Finnország és Svédország már jelezte, hogy kész újabb kontingenseket irányítani a szigetországba. Cipruson állomásozó ENSZ-erő- ket utasították, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést a tűzszünet betartására, valamint a ciprusi görög és török lakosság közötti összetűzések megakadályozására. Waldheim elmondotta, hogy kérésére a török miniszterelnök összekötő tisztet nevezeti ki a ciprusi török fegyveres erők és az ENSZ-bé- kefenntartó erők közötti kapcsolat biztosítására. A BT ülésén Görögország és Törökország képviselője kölcsönösen tűzszünetsértő akciókkal vádolta egymást. Ciprus ENSZ- képviselője a háborúskodások okozta károkról beszélt. Elmondotta, hogy azok nagysága meghaladja a 300 milliárd dollárt, és hogy a műemlékeket ért rombolások „gyakorlatilag elpusztították Ciprus történelmét“. A Biztonsági Tanács ülését mintegy másfél órás vita után meghatározatlan időre elnapolták. A Biztonsági Tanács szerda hajnali ülésén Vaszilij Szafroncsuk, a Szovjetunió képviselője felszólalásában határozottan elítélte a Makariosz elnök vezette törvényes ciprusi kormány elleni puccs szervezőit, a görög szoldateszkát és támogatóit, az athéni katonai rezsimet. Emlékeztetett rá: a Szovjetunió azt javasolta, hogy hozzanak sürgős és hatékony intézkedéseket a ciprusi válság leküzdésére. Most ineg kell állapítanunk — mondotta a szovjet képviselő —, hogy Görögországból mindeddig nem érkezeit semmiféle közlés arra vonatkozólag, hogy visszahívták volna azokat a tiszteket, egyezéséi adta Kleridesznek, a ciprusi parlament elnökének a köztársaság ideiglenes elnökévé történt kinevezéséhez. Makariosz hangoztatta, hogy Kleridesz ezt a tisztel az ö visszatéréséig fogja betölteni. Az érsek-elnök hangsúlyozta, hogy Sampszonnak a hatalomból történt eltávolítása és az új ideiglenes elnök kinevezése összhangban áll a ciprusi alkotmány megfelelő cikkelyeivel. Megállapította, hogy az teljes mértékben elfogadhatatlan. A genfi tárgyalásokon hozandó döntések egyike sem emelkedhet törvényerőre az én jóváhagyásom nélkül — fűzte hozzá. Athén — A nicosiai' rádió Athéniben lehallgatott adásában Glafkosz Kleridesz, Ciprus ügyvezető elnöke a szigetország lakosságához intézett felhívásában egységre szólította fel a ciprusiakat. A maga részéről megígérte, hogy a ciprusi probléma „igazságos“ megoldásán fog munkálkodni egy „független és szuverén állam keretein belül. Üzenetében Kleridesz hangsúlyozta, hogy „tiszteletben tartja az alapvető demokratikus elveket és biztosítani fogja az emberi jogokat, függetlenül a faji vagy vallási hokormány lemondását követően Gizikisz görög államelnök szerda délelőtt fogadta Konsz- tanlin Karamanliszt, a megalakulóban lévő nemzeti egységkormány elnökét, majd Karu- manlisz társaságában külön- külön tárgyalt Georgiosz Mav- rosszal, u Centrum Unió vezetőjével, Kanellopulosz volt miniszterelnökkel és külügyminiszterrel, Averojf volt külügyminiszterrel és Cacosz egykori igazságügy-miniszterrel. Karamanlisz volt görög miniszterelnök szerdára virradó éjszaka, 11 évi önkéntes száműzetés ulán Franciaországból érkezett haza Athénba. A 67 éves politikust, akit Fedőn pl- zikisz görög államfő kedden kért fel egy polgári kabinet megalakítására, az éjszakai órák ellenére több ezres ünneplő tömeg fogadta. Karamanlisz megérkezésekor ki jelentet le: minden tőle telhetőt megtesz a demokrácia helyreállítása érdekében. A főváros utcái egyébként egész éjszaka a lelkes tömeg „demokráciát, demokráciát“ kiáltásaitól visszhangzottak. Karamanlisz nyomban a parlament épületébe hajtatott, bekapcsolódott a már javában folyó kormányalakítási tárgyalásokba és alig két órával megérkezése után felesküdött mint görög nemzeti egységkormány elnöke. Karamanlisz Konstantin király uralkodása idején nyolc éven át betöltötte a miniszterelnöki tisztet. 1964-ben Franciaországba emigrált és felha gyott a politikai tevékenységgel. A görög kommunisták nyilatkozata Párizs — A Görög Kommunista Párt Központi Bizottsága .az „Igazság Hangja“ rádióállomáson keresztül közvetített nyilatkozatában határozottan sikraszállt a Ciprus beliigyeibe való külföldi, ezen bellii a görög beavatkozás ellen. A dokumentum hangsúlyozta, hogy a NATO nem képes eltűrni a semleges és demokratikus Ciprus létezését, szeretné stratégiai érdekeit szolgáló támaszponttá tenni a szigetországot, ezért akadályozza a ciprusi törökök és gorögök közötti megegyezés létrejöttét. Görögország és Ciprus nemzeti érdekeit nem lehet kalanAthénben sokezres tömeg „Le a fasizmussal!“, „Le a juntával és a bábkormánnyal!“ — jelszavakkal éltelte a szabadságot és a demokráciát, a görög katonai kormány bukását. (Telefoto — ČSTK — UPI — AP) va tartozástól. „Végezetül arról biztosította a ciprusi lörök közösséget, hogy „szorosan együtt fog működni velük az általános felvirágzás feltételeinek biztosítására“. Elnapolták a genfi tanácskozást London — Az angol külügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy elhalasztották a Genfben szerdára tervezett brit—görög -török tanácskozás megkezdését. A görög kormány a belpolitikai fejlemények következtében egyelőre nem tartotta lehetségesnek, hogy képviselőjét szerdán Genfbe küldje — mondotta a szóvivő. Athéni kormányalakítási tárgyalások Athén — Az Andrucopulosz miniszterelnök vezette görög dor-huborúval biztosítani, hanem csakis a görög népnek a katonai diktatúrától való megszabadítása, új demokrácia megteremtése útján. A párt követeli, hogy minden diktatúraellenes párt és szervezet részvételével alakítsanak új görög kormányt, amelynek békés úton, a békeszerető erőkre támaszkodva kell rendeznie az ellentéteket. Ennek a kormánynak ezen kívül el kell érnie, hogy Ciprusról kivonjanak minden külföldi haderőt, biztosítsák a szigetország függetlenségét és integritását, visz- szuállítsák Makariosz elnök törvényes kormányának uralmát. A nyilatkozat rámutatott, az új görög kormánynak biztosítania kell a görög nép szabadságát, minden párt és szervezet szabad működését, s önálló külpolitikát kell folytatnia. A Corvcilán-per előkészületei Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára védel; mének támogatására Santiagóija érkezett joaqin Ruiz Gtme- nez spanyol ügyvéd — jelentette be a Prensa Latina hírügynökség. A chilei katonai junta már tíz hónapja tartja őrizetben Corvalánt, és most terrorbíróság elé akarja állítani. A lap Gimenezre hivatkozva azt is közölte, hogy még nincs kész a vádirat a Chilei Kommunista Párt főtitkára ellen, de hamarosan számítani lehet az úgynevezett vádemelésre. Az elmúlt héten Chilében csaknem 1900 embert tartóztattak le, akiket most a junta bőr* töneiben tartanak fogva. Temuco — Chilei katonai fór* rások közlése szerint a Santia- gótól 727 kilométerre délre fekvő Temuco városban másodszor is katonai bíróság elé állítanak 22 baloldűlisággal vádolt személyt. Márciusban egy katonai bíróság az állambiztonsági törvény megsértésének vádjával 60 naptól 15 évig terjedő börtönre ítélte őket, Gonzales tábornok, a tartományi főparancsnok azonban ismeretlen okokból érvénytelenítette az ítéleteket. A 22 baloldali személy perének második tárgyalása a jövő hét keddjén kezdődik. ■ A BÉKE KULCSA A PALESZTIN KÉRDÉS Jeruzsálem — Mose Dajan volt, Izraeli hadügyminiszter a Kneszetben (parlament) kijelentette: a közel-keleti béke kulcsa a palesztin kérdés, és ez képezi Izrael legkomolyabb problémáját is. Dajan rámutatott, bármi legyen is az izraeli kormánynak a kérdéssel kapcsolatos álláspontja, figyelembe kell vennie, hogy az arab országok egységesek két alapvető követelésükben, vagyis abban, hogy Izraelnek vissza kell vonulnia az 1967-es háború előtti vonalakra és abban, hogy tiszteletben kell tartani a palesztinok törvényes jogait. A volt miniszter szerint azonban Tel Avivnak mindenképpen azt kell követelnie, hogy az izraeliek Ciszjordániu egész területén letelepedhessenek, és hogy Izrael fenntarthassa oltani katonai jelenlétét. Bejrut — A palesztin ellenállás támogatására alakult összarab front végrehajtó irodája nyilatkozatban ítélte el Husszein jordániai uralkodó kairói látogatásáról kiadott egyiptomi—jordániai közleményt. A nyilatkozat kibocsátása előtt a testület rendkívüli ülést tartott, amelyen részt vett Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke is. A szervezet teljes támogatásáról biztosította Arafatnak, a csúcsértekezlet sürgős összehívására irányuló akcióját. Döntésképtelenség Brüsszelben Brüsszel — Üres kézzel mennek a Közös Piac meghízottjai a hét második felében famai- cában megrendezendő miniszteri konferenciára, ahol 44 afrikai, ázsiai és Karib-tengeri ország képviselőivel tanácskoznak a társulás kérdéseiről. A kilencek miniszteri tanácsának kétnapos brüsszeli ülésén elmaradt a végleges tárgyalási álláspont kidolgozása, főként azért, mert a tagállamok nem tudtak megegyezésre jutni arról, milyen módon és milyen formában ajánlják fel a gazdasági társulást, milyen eredményeket adjanak a fejlődő országoknak. A tárgyalások már egy éve folynak és a Közös Piac nem akarja elfogadni a 44 fejlődő ország egységes elképzeléseit. A tárgyalásra vonatkozóan, nem jutott megegyezésre a miniszteri értekezlet a Közös Piac egységes energetikai politikáját illetően sem. Az energetika egységes szabályozása lényegében a múlt év őszén, az úgynevezett olajválság óta vitakérdés. LETARTÓZTATJÁK A VOLT MINISZTERELNÖKÖT? Addisz Abeba — Az eliópini rádió bejelentette, hogy Endel- kacsev Makonnen volt miniszterelnöknek ugyanazok alól a vádpontok alól kell majd magát tisztáznia, mint a február végén megbuktatott kabinet tagjainak. Megfigyelők szerint ez a bejelentés arra enged következtetni, hogy a volt miniszterelnököt esetleg letartóztatják és bebörtönzik. Az egyelőre megoldatlan kormányválsággal kapcsolatban az etiópiai rádió közleménye rámutatott, hogy a hadsereg mindig egy becsületes, polgári kormány felállításán munkálkodott és sohasem próbálta a maga számára kisajátítani a hatalmat. Michael Imrut, Etiópia ' új miniszterelnöke — aki Svájcban tartózkodott, az ENSZ-ben képviselte Etiópiát, és azt megelőzően hazája moszkvai nagykövete volt — tegnap visszaérkezett Addisz Abebába. ÚJ EMBER A BÁRSONYSZÉKBEN Alig néhány hete Etiópiában sajátos kettős hatalom bontakozott ki:. párhuzamosan létezett egymás mellett — és megváltozott arányok szerint, de valószínűleg létezik ma is — a reformokat kezdeményező katonák csoportja és a régi adminisztráció gárdája. Az arányok kérdése azonban etióp körülmények között döntő jelentőségű. Már az utóbbi napok meggyorsult eseménykrónikája arra utalt, hogy a hatalomban , való részvétel arányai egyre határozottabban tolódnak el a reformerek javára. A legutóbbi fejlemény mintegy megkoronázta ezt a folyamatot. A hírügynökségek jelentései szerint megvált a kormányfői bársonyszéktől Endel- kacseo Makonnen és az éppen nyolcvankettedik születésnapját ünneplő Hailé Szelasszié császár a negyvennégy éves, eddig egyébként Európában tartózkodott Michael Imrw személyében új miniszterelnököt nevezett ki. A legfontosabb kormányzati poszton történt változás egyértelműen arra utal, hogy ebben a nagymúltú, de a fejlődésben alaposan megrekedt afrikai országban új szakaszhoz érkeztek az idén tavasszal megkezdődött fejlemények. Makonnen mindössze öt hónapig volt miniszterelnök. A régi gárdához képest viszonylag tiszta lappal indult — legalábbis nem tartozott azok közé, akik látványosan kompromittálták magukat a korrupcióval, és más vissszásságokkal vádolt feudális hatalmasságok mellett. Azóta azonban az események túlhaladtak ezen az inkább ígérgetésekre, mint komoly reformokra vállalkozó politikuson. A hatalom mind nagyobb részét kezében tartó, de „arcnélküli“, vagyis magát megnevezni nem hajlandó katonai csoport egyre ingerültebben figyelte Makonnennek azt az igyekezetét, hogy meglassítsa a változás menetét és mentse a régi gárda tagjait. Távozása elkerülhetetlen volt. Az új kormányfő — mint Etiópiában szinte minden nevesebb politikus — földbirtokos. Ö azonban a saját példáján is igyekezett bebizonyítani, hogy komolyan gondolja a változásokat: birtoka, zömét felosztotta. A megfigyelők arra is emlékeztetnek, hogy az utód nagy nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező diplomata is: előbb Moszkvában, majd a New York-i ENSZ-palolában képviselte hazáját. Azok a tisztek, akik hatalomra juttatták, nyilván azt várják tőle, hogy kész követni a reformerek elképzeléseit. (ks) Kommentárunk