Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)

1974-07-19 / 169. szám, péntek

Péntek, 1974. m 19. A NAP kel — Nyugat-Szlovákia: 4.08, nyugszik. 19.47 — Közép-Szlovákia: 3.56, nyug­szik: 19.35 — Kelet-Szlovákia: 3.51, nyug­szik: 19.30 órakor A HOLD kel: 4.06, nyugszik: 19.41 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük EMÍLIA — DUŠANA nevű kedves olvasóinkat 0 1819 ben született GOTTFRIEO KELLKR svájci-német realista író, költő (+1890 ) 0 1879-ben szüle­tett MÓRA FERENC író, újságíró, költő, muzeológus, a 20. sz.-t ma­gyar próza kiemelkedő művelőié (+1934 ) 0 1909-ben született VÉ- CSEY JENŐ zeneszerző, zenetudós, Kodály Zoltán tanítványa ( + 1966). IDŐJÁRÁS Továbbra is felbős idő, sokfelé futó eső, keleten zivatarok. Várr liató legmagasabb hőmérséklet 19 —23 fok. Időnként megélénkülő gyenge északnyugati szél. A Duna vízállása J Köszönetnyilvánítás őszinte köszönetünket fejezzük ki a Szlovák Szocialista Köztársa­ság kormánya képviselőinek, a csehszlovák néphadseregnek, a dunaszerdahelyi járási és városi, a komárnói járási, valamint a ta- nyi párt- és állami szerveknek és mindazoknak az elvtársaknak, ba­rátoknak és ismerősöknek, akik gyászunkban velünk osztoztak, részvétüket nyilvánították, és drá­ga halottunkat, idős Csémi Ká­rolyt július 12-én a tanyt temető­be utolsó útjára elkísérték. Ö: v. Csémi Kárólyné és a gyászoló család BOMBAMERÉNYLET A TOWERBEN Tudósítóink írják 1974. július 19-én: Bratislava: 510, árad, Komárno: 345, változatlan, Štúrovo: 325, apad. RENDŐRSÉGI HlREK — A gyalogosok tegnap Bratis­lavában három közlekedési bal­esetet okoztak. A Steiner-, a Ma- linovszkij és a Vajnoryi utca sarkán Helena S. 38 éves helybeli lakos vigyázatlanul haladt át az útkereszteződésen és egy személy­autó elütötte. Mária M. 77 éves asszony a Rázus téren vigyázatla­nul haladt át az úttesten és Fran­tišek K. 22 éves fiatalember mo­torkerékpárjával elütötte. Mind­ketten sérüléseket szenvedtek. A Vodáreňská utcában szabálytala­pul halad át az úttesten Ľudovít 0. 77 éves bratislavai lakos és egy személyautó elütötte. Az idős férfi súlyos sérülést szenvedett. — Mieravo (Béke) község ha­tárában lángok martaléka lett egy kazal búzaszalma. A Hubicei (Gombai) Állami Gazdaság 6400 koronás kárt szenvedett. A tűz pkának kiderítésére vizsgálatot indítottak. — Előzetes letartóztatásba he­lyezték Veronika M. 39 éves vý- papyl—opatovicel lakost, aki feb­ruár közepe óta különböző nitrai Üzletekben , és boltokban lopások és zsebtolvajlások útján 16 384 ko­ronával károsította meg a vásár­lókat. — Elülső tengelytörés következ­tében Pavol Š. 22 éves hostei la­kos elve-sztette uralmát személy­autója felett, s a Kálna nad Hro- nom-i és Vei. Jur közti útszaka­szon nekiütközött egy útszéli cse­resznyefának. Maga és négy úti­társa sérüléseket szenvedett. Az autón keletkezett kár 40 000 koro­na. — Leégett az árpa mintegy 5 hektárnyi területen, aminek kö­vetkeztében a Jatovi (látói) Efsz-t 47 300 koronás kár érte. A tüzet egy mozdonyból kipattant szikra okozta. — Kerékpáron haladt Gábriel D. 7 éves récal (rétéi) kisfiú a község határában a mezei úton és nekiütközött egy traktor után­futójának. Koponyaalapi törést szenvedett és a helyszínen bele­halt sérülésébe. — Sekule és Kúty között a sá­ros útszakaszon Igor P. 40 éves bratislavai lakos személyautójával megcsúszott, elvesztette uralmát járműve felett és a bal oldali útmenti árokba futott, ahol a ko­csi felborult. Az autón keletke­zett kár 5000 korona. — Trstená na Ostroveban (Ná- dasdon) egy személyautó elé fu­tott Eva Z. 7 éves helybeli kis­leány. Agyrázkódással és kéztö­réssel szállították kórházba. — Ismeretlen tettesek a május 9 re virradó éjjel a michalovcei autóbuszmegálló közelében meg­támadták Ján K. 54' éves férfit, akit megvertek és pénzét elra­bolták. A Közbiztonsági Testület dolgozói kinyomozták és őrizetbe vették a tetteseket Michal D. 45 éves, Emil D. 25 éves ós Karol R. 22 éves michalovcei lakos sze­mélyében. Mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezték. ARATNAK Felső-Csal ló közben mindenhol aratnak. Zlaté Klasy (Nagyma- gyar) községben, az efsz ud varán, ahol szárítják és tisztít­ják a gabonát, közvetlen a bri- gúdszállás elölt, nagy tábla hir­deti: Aratásra vár 409 ha bú­za, 337 ha árpa, 9 ha zab; ed­dig learattak 89 ha árpát, ki­csépeltek 4097 métermázsát, az elért hektárhozam 46 q. A ka­pott tájékoztatás szerint a ha­zai és vendégkombájnok kedve­ző időjárás esetén, hosszabbí­tott műszakokban 10—12 nap alatt befejezik az aratást. Leh- nicén (Légen) úgy tervezték, hogy 10 kombájnnal 10 nap alatt betakarítják 690 hektár­ról a gabonaféléket. Eddig 50 ha árpát vágtak le. A hektár- hozam 45 q körüli. A gabonát a helyi átvevőhelyre szállítják, ahol nem elég folyamatos az átvétel, ezért az efsz fedett tá- rolólielyeit is felhasználják a gabona átmeneti raktározására. Méri István REKORDTF.KMEST takarítottak be a mliecnói (tejfalusi] Kék- Duna Efsz egyik 50 hektáros táblájáról 8 kombájn segítségé­vel. A táblán átlagosan 61,16 métermázsa árpa termett hek­táronként. A szövetkezetben ha­sonló hektárhozamot még nem értek el: .. _ Tóth József JÓ ÜTEMBEN folyik a gabona betakarítása a G’alovói (Nagy­megyeri) Állami Gazdaság ha­tárában, ahol 900 hektárról kell begyűjteni a termést. Ehhez a munkához 8 kombájn áll ren­delkezésükre. Raktározási gond­jaik nincsenek, mert közvetle­nül a gépektől Gergely Fe­renc, Zsoldos István, Kosár Ká­roly, Levánszky László és mun­katársaik 12 járművel a fel­vásárló üzem raktárába szállít­ják a gabonát, ahol éjjel-nap­pal folyik az átvétel. A gabo­natisztítást végző munkások, Hodosi Sándor, Kelemen János, Domonkos László napi 12 órát dolgoznak felváltva. Nagy Sán­dor gazdaságvezető véleménye szerint búzából 55—60 méter­mázsás, árpából 45 métermá­zsás hektárhozamra számíta­Keienien Gabriella • Moszkva seremetyevói nem­zetközi repülőterét korszerűsítik: a tervek szerint a munkálatok né­hány évig tartanak. A leszállópá­lyát kibővítik és ennek eredmé­nyeképpen a repülőtér alkalmas­sá válik bármilyen típusú repü lőgép fogadására. Tervbe vették ezenkívül a dizspécserközponl át­építését. Az építők most kezdték el az érkezési csarnok építési munkálatait. A csarnok 1200 utast fogadhat óránként. A repülőtér trunzitszállóját a városközponttól nem messze kívánják felépíteni. A seremetyevói repülőtérről 65 országba indulnak a szovjet gé­pek, s a légikikötőt sok külföldi légitársaság is használja 0 Súlyos anyagi gondokkal küzd a washingtoni opera. Tár­sulatát főképp a Ford-alapítvány finanszírozta, de anyagi segítsé­gét ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az Opera gazdasági mérle­ge pozitív legyen. Az Idén annak ellenére, hogy a társulat — csök­kentve az előadások és ezzel a foglalkoztatott művészek számát — jelentősen mérsékelte kiadá­sait, költségvetésének deficitje mégis 125 000 dollár. A pénzügyi katasztrófa miatt most veszély fe- nyegti a washingtoni Opera létét. Bomba rob­bant a londoni Towerben 13.00 órakor, amikor több száz turis­ta tartózkodott a történelmi nevezetességű épületben. 33 személy meg­sebesült. Ké­pünkön: A Scot­land Yard tag­jai a fegyver­teremben nyo­moznak. (Felvétel' ČSTK — AP) Az Állami Sorsjáték nyerőszámai Az Állami Sorsjáték 1974. július 17 én tartott 154. sorsolásakor a következő szánni sorsjegyek nyer­tek: 100 000 korona rendkívüli pré­mium: A 068 366. 50 000 korona prémium: A 028 401, B 084 751, ü 043 065, H 056 693, K 032 873, L 059 465, M 017 9B0, N 030 225, O 049 249, P 004 019, S 059 652, T 002 165, U 010 892, V 035 694, Z 002 907. 20 000 koronás főnyeremények: A 083 394, B 000 371, D 070 löt): H 092 520, K 015 295, L 059 332, M 018 002, N 090 859, O 059 858, P 079 056, S 051 693, T 023 602, U 010 095, V 036 881, Z 035 261. 10 000 koronás főnyeremények: A 020 249, B 001 340, D (165 454, H 060 525, K 082 719, L 046 967, M 090 550, N 047 504, O 095 482, P 016 593, S 019 856, T 037 242, U 089 520, V 031 277, Z 085 449. 5000 koronás főnyeremények: A 008 103, A 098 813, B 017 356, B 096 195, D 006 181, D 033 185, 11 003 709, H 075 655, K 007 196, K 032 341. L 015 366, L 018 406, M 007 623, M 059 723, N 037 452, N 080 336, O 027 378, O 075 400, P 086 909, P 092 476, S 002 846, S 044 189, T 039 598, T 098 382, U 029 955, U 040 557, V 030 946, V 035 651, Z 056 106, Z 083 537. A következő számuk mind a 15 sorozatban nyertek: 1000 knrnnát nyertek: 002 407, 012 978, 017 319, 021 615, 029 486, 033 451, 036 629, 037 134, 040 124, 043 577, 051 431, 051 724, 057 749, 068 114, 072 442. 078 712, 080 467, 084 231, 084 712, 091 937. 500 koronát azok a sorsjegyek nyertek, amelyeknek utolsó három számjegye: 812. 100 koronát a következő három számra végződő sorsjegyek nyer­tek: 059, 252, 612, 960. 50 koronát a következő három számra végződő sorsjegyek nyer­tek: 021, 032, 109, 147, 262, 287, 383, 389. 439, 470, 549, 573, 691, 698, 701, 793, 843, 889, 906, 949. 10 korúnál az 5 ös és a 7-es számra végződő sorsjegyek nyer­tek. (A számok helyességéért a szer­kesztőség nem vállal felelőssé­get- t ■ Üjabb — ismét csak ellen­őrizhetetlen — hír érkezett a Hiraalája-hegység rejtelmes la­kójáról, jetiiről — a „havasi emberről“. Egy kelet-nepáli serpa-lány mesélte el szörnyű élményét: jakokat őrzött egy hegyi legelőn, amikor meglát­ta a havasi embert. A jetti hoz­zárohant és leütötte. A 19 éves lány elájult, és amikor magá­hoz tért, látta, hogy a jetti szarvuknál fogva sorra tekeri ki az állatok nyakát. Évtizedek óta érkeznek hírek arról, hogy a bennszülött serpák és a Hi- malája-kutatók látták a „ha­vasi embert“ vagy legalábbis óriási lábnyomait. # Az ,,óriások nemzetközi klub­ja“ tart ülést San^ Franciscóban. Bámészkodók valóságos tömege gyűlik össze minden reggel a klubtagok szállodája előtt. Kíván­csi tekintetekkel kísérik a vonuló küldötteket, akik közül a legki­sebb is legalább két méter ma­gas. A klubot 28 évvel ezelőtt alapították, most háromezer tag­ja van az Egyesült Államokban, Kanadában és néhány nyugat-eu­rópai országban. „Eleinte kizáró­lag azért jöttünk össze, hogy meg­vigasztaljuk egymást“ ‘— mesélte a klub egyik veteránja, de ma már a tagok szervezett kampányt folytatnak annak érdekében, hogy kényszerítsék a vállalkozókat nagyméretű ágyak, ruhaneműek és cipők gyártására. HÉTVÉGE A RÁDIÓBAN ____ A Csehszlovák Rádió magyar adásának szombaton 6 óra 25 perckor kezdődő mezőgazdasá­gi félórája a közép-szlovákiai já­rásban folyó aratási munkákról tudósít. A lü óra 15 perckor kezdődő szimfonikus hangverseny első szá­ma: Haydn: G-dúr, az „Este“ szimfónia. A moszkvai kamaraze­nekart Rudolf Barsaj vezényli. Utána a Bratislavai Rádió Szimfo­nikus Zenekara Ondrej I.enárd ve­zényletével Proknfjev: Rómeó és fólia című első zenekari szvitjét adja elő. A galántai Kodály Zoltán ének­kart mutatja be 11 órakor a Fáklya c. kulturális műsor. Az új apa és az új anya szerepével foglalkozik 11 óra 40 perckor a Szülőknek nevelésről c. műsor. 12 óra 10 perckor az operabará­tok műsorában részletek hangza­nak el Verdi: Álarcosbál c. upc rajából. Közreműködik: fussi Bjür- ling, Anna Ka jabová-Peöasková és František Livora. A hét legfontosabb hazai és külföldi eseményeit kommentálja 13 órakor a Tiikür c. politikai rá- dinmagazin. A 14 órakur jelentkező Kuniak tus riportere ellátogatott a SZISZ Ruzüavai Járási Bizottságára, ahol elmondták, milyen kötelezettsége­ket vállaltak, milyen akciókat szerveztek az SZNF 30. évforduló­jára. A „járőr“ Chrasticén járt, liogy beszámoljon az ifjúsági alap- szervezet gazdag tevékenységéről. A műsor keretében elhangzik a „Mit tudsz a felkelésről?“ című vetélkedő második fordulója. 15 órakor: Buktái Ferenc: Az ágból hulltak c. regényéből hang­zik el egy részlet, mely a Szlo­vák Nemzeti Felkelés magyar har­cosaira emlékezik. 15 óra 10 perc­kor a zenei szerkesztő bemutatja a rádió lemeztárának tánczenei újdonságait. 16 órakor: zenés ö&z- szeállítás hangzik el Otakar Je­remiás cselt zeneszerző munkás; ságáról. Vítézslav Novák: A Tátrában c. szimfonikus költeményét ismerte­ti vasárnap 8 órakur a Ba­rangolás Zeneországban. 9 órakur: Rádióegyetem, 9 óra 15 perckor részletek hangzanak el Kálmán Imre és jacques Offen- bach operettjeiből. A 10 órakor kezdődő Egy hazá­ban c. irodalmi összeállítás be­mutatja Lovicsek Béla: Dacos sze­relem c. új elbeszélését. 10 óra 20 perckor |an Sibelius: d-nioll hegedűversenyét Christian Ferras és a berlini filharmoniku­sok adják elő Herbert von Kara­ján vezényletével. Miiiyen segítséget nyújtott az ifjúság 25 évvel ezelőtt, a nagy­üzemi mezőgazdasági termelés megszervezésében? — ez a témája a 11 órakor elhangzó publiciszti­kai tfzpercnek. A 13 órakor sugárzott Irodalmi klubok — irodalmi élet c. műsor bemutatja a Veľké Kapušany-i iro­dalmi klub életét és foglalkozik az irodalmi színpadi mozgalom fejlődésével, eredményeivel. A termelésben élenjárókat jutal­mazza egy-egy dallal, zeneszóm­mal 14 órakor a Zenés köszöntő. —e 1 in ú— Mi Hol 9 Mikor ■ Film Bratislava # SLOVAN: Ismeretlen lövésg .vadászzsákmánya (szlovák) 15.30, 18, 2U.30 0 PRAHA: Éj a Karlstei- nen (cseh) 11, 13.30, 16, 18.30, 21- # POHRANIČNÍK: Don Juan Tallinnban (szovjet) 15.45, 18.15, 20.45 ® MiIER: A briliánskirálynő sakkja | szovjet) 17.3Q, 20 © HVIEZDA: A mostoha (szovjet) 15.30, 18, 20.30 ® DUKLA: A re* püíőtér (am.) 15, 18, 21 # KERT* MOZI: Sötét folyó (lengyel) 20 # NIVY: Illumináció (lengyel) 17.30, 20 0 \OBZOR: Szabad lélegzet (magyar) 18, 20.30 # ISKRA; Ruszlán és Ludmilla (szovjet) 17.15, 19.45 ® METROPOL: Foly- tassa, doktori (am.) 15.30, 18, 20.30. Fii m Košice • SLOVAN: Miortadella (olasz) ® DRUŽBA: A kis lovag (lengyel) # ŰSMEV: Szenzációs vakáció (fr.) (I® TATRA: A szicíliaiak klan* ja (fr.) # PARTIZÁN: Szemverés (szlovák) ® MLADÁ GARDA; Harc árnyak ellen (román). Rádió Bratislava Magyar adás (a 197,4, 233,3 és a 295,3 méteres bullámon): 6.00; Hírek, időjárás, műsorismertetés, 6.10: Napjaink margójára. 6.15; Reggeli zene. 6.30: Újdonságok a tudomány világából (ism.). 8.40; Folytatjuk reggeli zenénket. 8.55; Hírek. 12.00: Hírek. 12.10: Mező* gazdasági félóra. 12.40: Rövid ze­nés műsor. 12.55: Hírek. 17.00: Fű- vószenekarok műsorából. 17.30; Hírek. 17.40: Napi krónika. Televízió Bratislava 14.üli: NSZK—Csehszlovákia Davis Kupa mérkőzés. 17.10: Hírek. 17.15: Interjú a számítógéppel. Publicisztikai műsor. 17.45: TV Híradó. 18.H0; Interparádé. 18.45: Esti mese. 19.00: TV Híradó. 19.30: Kisftlmek. 20.30: Férfi, aki rossz útra tért, Zenés vígjáték. 21.15: TV Híradó. 21.40: A rózsaszínű párduc, amerU kai filmvígjáték. 23.30: A holnapi sajtóból. II. műsor 18.15: Hírek. 18.25: Háború és béke az állatolf világában. 19.00: TV Híradó. 19.35: Fiatalok alkotása a Smená, bán. 20.05: Lelkiismeret, tv-játék. 21.05: X. stúdió. 21.45: Hírek. Televízió Budapest 16.25: Hírek* 16.30: SZOT nemzetközi ifjúsági labdarúgó torna döntője. 16.10: Szovjet dallamok, zenés rö­vidfilm. 18.30: öt perc meteorológia. 18.35: Műsorainkat ajánljuk. 19.00: Ravel: Bolero. Balettfilm (ism.). 19.15: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 20.00: Nagy csaták. Magyarul be­szélő francia dokumentum- film-sorozat. V. rósz: Az at­lanti-óceáni csata. 21.05: Falusi arcképek II. Nagy Pál traktoros. 2J.20: Vívó VB. Kard egyéni dön­tő. Kb. 22.00: TV Híradó, 3. kiadás. ■ A szocialista országok fő­iskolai énekkarainak nemzetkö­zi versenyén, melyet a napok­ban rendeztek meg Nitrán, az első díjat a szófiai G. Dimitrov akadémiai együttes, a másodi­kat a bratislavai Tedhnik, a harmadik pedig a szovjet­unióbeli petrozavodszki Állami Egyetem együttese nyerte el. K.ad|o Szlovákia Kommunista Pártja Központi 8izott«ágo. Szerkeszti a szerkesztő oizottság Főszerkesztő: Lőrinci Vyula Szerkesztőség: 893 38 Bratlslavo Gorkit utca 10. feleton: 169. 312 52 323-01. főszerkesztő: 532-20. titkárság: 550-18. sportrovat: 505-29, gazdoságl ügyek 506 39 Távíró: 092308 Provdo Kiodóvállolot Brotlsiovo. Volgogradská 8. Nyom|o a Provdo NyomdováHoiot bratlslavo! Őzömé, Bratlslavo. Štúrovo 4. Hlrdetőlroda: Vojonského nábrežie 13/A II emelet telefon 551 83 544-51 Előfizetési dí| hovonto 14 70 korona, o Vosárnopl 0) Szó negyedévre 13.— korona. Terjeszti o Posto Hírlapszoigálat. Előfizetéseket ellogad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ostredná expedfeia tlače, Brotislava. Gottwaldovo námestie 48/VIL

Next

/
Thumbnails
Contents