Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1974-07-18 / 168. szám, csütörtök
vík* ■ W., J >x -i >• ~»:; y<, j- > f*^wL/>T*<+ w}:«yy ^*.-ycpi ■ BTrlppii t i ka i'lrommentál VÉDJÜK, AMI MEGTERMETT A nyár az aratás, az évelő takarmányok betakarításának az ideje. A szorgos munka mellett ügyelni kell arra, liogy minél kisebb legyen a veszteség. Ez nemcsak a kumbájnusokra, hanem a betakarítás minden résztvevőjére vonatkozik. Nemcsak arra kell ügyelni, hogy minél kevesebb szem peregjen ki, hanem arra is, hogy megelőzzük a tűzveszélyt. A statisztika szerint a mezőgazdaságban a tűzvészek jelentős része a betakarítási munkák idején pusztít. Tavaly például az említett idő alatt 169 tűzeset történt, amelyek 8 millió 487 ezer korona kárt okoztak. A lángok martalékává lett 3384 mázsa gabona, 69 360 mázsa szalma. Ez pedig jelentus veszteség. Az illetékes szervek új irányelvet dolgoztak ki a tér más védelmére, amely Július 1-én lépett életbe. Ez három pontban liatnrozza meg a teendőket. Elsősorban is a vasát menti védosávok létesítésének szükségességét hangsúlyozza. Nem újdonság ez a földművesek számára, csupán néhány műszaki változást tartalmaz. Megtartására azonban igen nagy gondot kell fordítani annak ellenére, hogy ma már kevés gozmozdonyt üzemeltet a vasút. Az aratási őrjáratokra is szükség van. Erre a célra be lehet vonni a szünidejüket töltő diákokat is. Tavaly több kombájn, magtisztító, szárítógép is elégett. Az okok különbözők, csupán egy a közös: a hanyagság. A helytelen karbantartás, a gondtalanul eldobott gyufa, vagy cigarettavég, nagy károkat okozhat különösen akkor, ha az említett gépeket, munkahelyeket nem látják el lűzoltóbernndezéssel, s nem tartják meg a tűzvédelmi előírásokat. Az idén különösen szigorúnak kell lenni, mivel a gazdag termés következtében a gabona egy része ideiglenes raktárakba kerül. Tavaly 4 millió 487 ezer korona értékű takarmány égett el, annak következtében, hogy a szárítóberendezéseket helytelenül kezelték, nem tartották meg a műszaki normákat. július 19-én például Plavecké Pudhradieban a takarmány helytelen raktározása tüzet idézett elő, aminek következtében ezer mázsa lucernaliszt égett el. Az anyagi kár 4ő(l 00(1 korona. Gyakori az öngyulladás által előidézett tűz is. Tavaly például ennek következtében 75 tűzeset fordult elő, amely 4 millió 478 ezer 200 korona kárt okozott. Az óvatosság tehát sohasem árt. Ezt tudatosítani kell már az aratás kezdetén. A fegyelmet meg kell szMárdí- tani, a tűzveszélyes munkahelyeken a dohányzást, a tűzrakást el kell kerülni. A tűzoltófelszerelést sem árt még egyszer ellenőrizni, hogy üzemképes legyen, ha netán szükség lenne rá. Egyszóval szét kell nézni a mezőn, a településeken, a gazdasági udvarban, s megtenni a szükséges intézkedéseket addig, amíg nem késő. Nem szabad megfeledkezni a gyermekekről. Szünidő van, a szülök munkába járnak. A gyerekek legtöbbször felügveiet nélkül játszanak. A gyufával játszó gyerekek könnyen idézhetnek elő tüzet. Tavaly például csupán a mezuga/.daságnak 85 tüzet,, s ezzel 1 millió 398 ezer 160 korona kárt okoztak. A szülők nem eléggé tudatosítják, hogy kiskorú gyermekeik tetteiért a törvény előtt ők a felelősek, s kötelesek a kárt megtéríteni. A termés betakarítása, az aratás össztársadalmi ügy. Ennek tudatában kell cselekednünk. Oda kell hatni, hogy minél kisebb legyen a szem veszt őség, s hogy az idei jó termésből ne szedhessen vámot a vörös kakas. Németh janos Zöldborsó-, uborka- és paradicsomfeldulgozó berendezést helyeztek üzembe a múlt héten a Nuvé Zámky-i (érsekújvári) új konzervgyárban. A gyár jövőre készül el teljesen, % hazánk legkorszerűbb és legnagyobb konzervgyára lesz. Felvételünkön Csók Zsuzsanna ellenőrzi a megtöltött dobozokat. (Felvétel: J. Lofaj — CSTK) T ulajdonképpen sokatmondó statisztikai adatok felsorolásával is kezdhetnénk. Olyan érvek és tények felvillantásával, amelyek egyértelműen bizonyítják: közép- és főiskolai ifjúságunk a nyári szünidő napjait sem tölti tétlen semmittevéssel, hanem a kellemeset összekötve a hasznossal segít a népgazdaság különböző ágazataiban. Nos, bár a számok, a kimutatások jóllehet átfogó képet nyújtanak, mennyiségi, sőt minőségi ismérveket is tükröznek, a kérdés számunkra leglényegesebb oldalát csak kevésbé érintik. A nyári ifjúsági .brigádok hagyományára gondolunk, amely oly szorosan forrott össze a szocialista országépítés sürgető feladataival, amely oly fontos helyet foglal el Ifjúságunk munkára való nevelésében. Fiataljaink számára a nyári ifjúsági brigádok végeredményben az első szárnypróbálgatásokat jelentik. A tanulmányait folytató fiatal ember itt kerül első ízben közvetlen érintkezésbe az élettel, Itt szerzi első konkrét tapasztalatait, amelyek jelentősége meghatározó jellegű lehet további fejlődésére. Logikus tehát, ha az illetékes szervek, tehát az iskolák és elsősorban a Szocialista Ifjúsági Szövetség egyre fokozottabb figyelmet szentelnek a nyári ifjúsági brigádok megszervezésének. Hiszen rendkívül fontos momentum, hogy a termelő munkával ismerkedő fiatal ne csupán zsebpénze gyarapítására használja fel a nyári brigádon eltöltött időt, hanem gyakorlati tapasztalatokkal támassza alá az iskola padjaiban tanultakat. Kétségtelen, hogy a nyári ifjúsági brigádok szervezői minden esetben nem lehetnek tekintettel a vakációjukat töltő diákok szakmai érdeklődésére. Szárnypróbálgatás Viszont rendkívül fontos, hogy a felnőttek kollektívájába, következésképp ügyelete alá kerülő fiatal ember a munkához való viszony jó példáit lássa maga előtt. S ebben a vonatkozásban komoly felelősség hárul az adott munkahelyek vezetőire. Mindenekelőtt helytelen, ha a brigádmunkára jelentkező fiatalt nem bízzák meg komoly feladatok végzésével, mint ahogyan a túlterhelő, a fiatal ember erejét meghaladó megbízatásokkal sem érthetünk egyet. Munkára jelentkező fiataljaink jellemének formálására felettébb károsnak bizonyulnak az olyan „jó tanácsok“ amelyekkel a kocsma asztalánál látja el őket néhány „tapasztalt öreg szaki“. A pedagógusok, a Szocialista Ifjúsági Szövetség alapszervezetei rendszeres politikai nevelő munkát fejtenek ki, amelynek homlokterében éppen a munkára való nevelés, a munkához való helyes viszony kialakítása áll. Ennek a tevékenységnek az eredményességét a nyári ifjúsági brigádokon mérhetjük le a legjobban. Rajtunk mindannyiunkon is múlik tehát, hogy a felügyeletünk, irányításunk alá kerülő fiatal embert felelősségtudatra neveljük, figyelmeztessük mások munkájának a megbecsülésére, kellően tájékoztassuk végzett munkája értelméről, beavassuk az adott munkahely titkaiba. S tán mindennél fontosabb a kollektíva nevelő hatása, szocialista embert formáló ereje! P ersze, az éremnek két oldala van!... S ez a „másik“ oldal sem lehet számunkra közömbös. Kétségtelen ugyanis, hogy a különböző munkahelyekre érkező fiatal bri- gádosokT új szellemet, lendületet hoznak magukkal. Ne intézzük el kézlegyintéssel „mindent újítani-javítani akaró“ hevületüket! Sőt, a lehetőségekhez mérten támogassuk azt, hiszen ezek a fiatalok veszik át tőlünk a stafétabotot, tán ők állanak majd helyettünk a gépek, munkapadok mellé. És aztán... tanulni nem szégyen, és főleg sohasem késő! De nem elhanyagolandó momentum, hogy éppen a nyári ifjúsági brigádok nyújtanak lehetőséget számunkra leendő munkatársaink szemléletének közelebbi megismerésére. S ezek a tapasztalatok a jövőre vonatkozóan mindenképpen kamatoztathatnak. (plk) MILOŠ GOSIOROVSKÝ: A Szlovák Nemzeti Felkelés — a csehek és a szlovákok új kapcsolatainak kezdete ti. (A cikk első részét tegnapi számunkban közöltük.) A Szlovák Nemzeti Felkelés volt az, amely a Košicei Kormányprogramról szóló tárgyalások során (1945. március 22— 26-án Moszkvában) elősegítette a csehszlovákiai nemzeti és demokratikus forradalom e programja VI. fejezetének elfogadását. A tanácskozással kapcsolatos minden dokumentum szerint világos, hogy éppen a Košicei Kormányprogram VI. fejezete váltotta ki a beneši cseh burzsoázia képviselőinek dühödt ellenállását s ez volt a ■ „tanácskozások bökkenője“. (Bohuslav Laštovička: V Lon- dýné za války, Prága 1961, II. kiadás, 517—552 és 532—545 o., cseh nyelven.) A beneši burzsoázia képviselői elutasították a szlovák nemzet szuverenitásának elismerését. Ennek a magatartásnak „logikus“ következménye volt az is, hogy elutasították a Szlovák Nemzeti Tanács elismerését mint a szlovákiai törvényhozó, kormányzó és végrehajtó hatalom hordozóját és a csehországi, illetve a morvaországt tartományi nemzeti bizottságok színvonalára akarták degradálni. A Szlovák Nemzeti Felkelés élén álló Szlovák Nemzeti Tanácsot „szükséges forradalmi provizóriumnak“ tekintették és minősítették. Különféle demagóg huzavonájukban oly messzire mentek, hogy hivatkoztak arra, tekintettel kell lenni a cseh nemzetre, amely még nincs felszabadítva, s amely szerintük semmiképp sem kötelezheti magát ilyen egyezményekre! Be- nešéknek (főleg Jaroslav Strán- skýnak) erre a demagóg csehszlovákista gőgös álláspontjára nagyon találó választ adott Ladislav Novomeský elvtárs: „Mi programunkba tekintet nélkül arra, hogy mit gondolnak a csehek, első mondatként beírtuk a Csehszlovák Köztársaságot. Mi történne akkor, ha azt mondanánk, hogy belépésünket a köztársaságba függővé tesz- szük attól, amit majd a csehek mondanak? És Londonban állampolitikai dokumentumot adtak ki anélkül, hogy bármiképp is tekintetbe vették volna, hogy mit gondol erről a’ szlovák nemzet." (Cesta ke kvétnu, Prága 1965, I. k., 430. o., cseh nyelven.) Novomeský elvtárs a londoni emigráns kormány 1943. június 30-i nyilatkozatára célzott, amely a fiktív „csehszlovák nemzet“ csehszlovákista gondolatáról beszélt s amely, mivel közölte a londoni rádió, nagyon megnehezítette a helyzetet a csehek és a szlovákok közös állama megújításáért vívott harcban. Világos, hogy a burzsoázia képviselői, akik az 1944. évi tapasztalatok ellenére, éppen ezzel a VI. fejezettel kapcsolatban majdnem csődbe juttatták a Košicei Kormány- programról szóló tárgyalásokat, a Szlovák Nemzeti Felkelés nélkül Csehszlovákia Kommunista Pártjának nagyon megnehezítették volna a csehek és a szlovákok közti új viszony törvénybeiktatását s ez minden bizonnyal komoly konfliktusokat idézett volna elő a nemzeti felszabadító harc egyes alkotóelemeiben. A cseh kommunisták ugyanakkor világosan érezték, hogy a csehek és a szlovákok közti viszony új elrendezéséért nemcsak a cseh burzsoázia képviselői ellen kell harcolniuk, hanem ezt a gondolatot érvényre kell juttatniuk a cseh nemzet tömegeiben is. Hiszen a korábbi években (1918—1938) az egész polgári nevelés (iskola, sajtó, propaganda stb.) szüntelenül azt oltotta be a nép széles tömegeibe — s ezt rögzítette a Csehszlovák Köztársaság alaptörvénye, 1920. évi alkotmánya is —, hogy egységes csehszlovák nemzet létezik. Ez az egyszerű cseh ember tudatában elkei'ülhelettenül olyan nézethez vezetett, hogy a csehek és a szlovákok valóban egy nemzet. Ezért Klement Gottwald is szemére vetette a burzsoázia képviselőinek, hogy „elutasítják az elfogadható kompromisszumot“, hiszen „az, amit ők (vagyis a Szlovák Nemzeti Tanács“ M. G. megj.) akarnak, nagyon szerény dolog“. (Cesta ke kvétnu, Prága 1965. I. kM 434. és 436. o., cseh nyelven.) Klement Gottwaldnak ez a derekas és becsületes magatartása egyrészt tanúbizonysága az elvi kérdésekben elfoglalt meg nem alkuvó álláspontnak (elismeri a szuverén szlovák nemzet létét) és — ezzel egyidejűleg — másrészt tanúbizonysága az ilyen elvszerűség helyes érvényesítésének a csehszlovák nemzeti és demokratikus forradalom konkrét feltételei között, hogy biztosítsa sikeres átmenetét a szocialista forradalomba („elfogadható kompromisz- szum“). Tulajdonképpen milyen „elfogadható kompromisszumról“ volt szó? A demokratikus Csehszlovákia megújításáért vívott harc a szlovák nép és a testvéri cseh nemzet küzdelmének szimbiózisa volt. Főleg ennek a küzdelemnek záró szakasza követelte meg a cseh és a szlovák nemzet kommunistáinak és más nem kommunista, demokratikus erők vállvetett eljárását. E közös harc sikere érdekében ki kellett dolgozni a nemzeti és demokratikus forradalom olyan programját, amely később (bár belátható idón belül, de mégis csak később), anélkül, hogy kifejezetten beszéltek volna erről, szavatolta volna sikeres átnövését a szocialista forradalomba. Ezért a moszkvai cseh elvtársak (Klement Gottwald vezetésével) már 1945 januárjában és februárjában- kérést intéztek szlovák elvtársaikhoz (Husákhoz és Novomeský- hez), vegyék fontolóra, vajon az előkészítés alatt álló próg- ramban, a két testvérnemzet új viszonyának rendezését illetően, célszerű lesz-e mindjárt az elején nyíltan rögzíteni az „egyenlő az egyenlővel“ követelményét úgy, ahogy azt a Szlovák Nemzeti Felkelés szellemében a szlovák kommunisták (s velük együtt az egész Szlovák Nemzeti Tanács} támasztották, s ahogy arról 1944 decemberében Klement Gottwald és Ladislav Novomeský előtt Georgi Dimitrov, a nemzetközi kommunista mozgalom képviselője is nyilatkozott, vagyis, hogy ezt a viszonyt a megújított Csehszlovákia föderációra orientálódó építése alapján rendezzék. Világos volt, hogy a hitleri fasizmus elleni harcban a csehszlovákizmust hirdető jelentős szövetségesek, akiknek akkoriban nagy tekintélyük volt a cseh nemzet nem kommunista részében, ezzel a követelménnyel sohasem értettek volna egyet. Ez minden bizonnyal körülményessé tette volna az egész ország fejlődését a szocializmus felé irányuló úton; a CSKP moszkvai vezetősége ezért javasolta a nemzeti és demokratikus ^forrada- lom kezdetén, amely szimbiózisa volt a két nemzeti forradalomnak, az ésszerű kompromisszumot. A szlovák kommunisták, amikor arról volt szó, hogy a Košicei Kormányprogram valóban szimbiózisává váljon a cseh és a szlovák (vagyis a csehszlovák) nemzeti és
