Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1974-07-14 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó
1974. VII. 14. követelnek minden angol kormány cd* dig követett észak-írországi politikájával. Az ulsteri válság új eleme az, hogy különböző pártállású brit politikusok azt a véleményt hangoztatják, miszerint a koalícós rendszer széthullása után csak egy járható út létezik London számára: haderőinek kivonása a másfél milliós országrészből. Ulster „függetlensége“ azonban leplezetlen protestáns diktatúrát jelentene a félmillió katolikus felett. Érdemi haladás nélkül ért véget a brit parlament kétnapos vitája is az észak-írországi válságos helyzetről. A rendkívüli parlamenti ülés, amelyet Wilson miniszterelnök sürgősségi alapon hívott össze azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megossza az ulsteri protestáns ultrák előtti részleges meghátrálásért reá háruló felelősséget az ellenzékkel csupán a kormány teljes tehetetlenségéről állított ki bizonyítványt. Londoni politikai körökben riadalommal vették tudomásul, hogy sem a Munkáspártnak, sem a konzervatív „árnyékkormánynak“ nincs kialakult terve a polgárháborús feszültség csökkentésére. Melvyn Rees miniszter és kollégái lényegéljen csak azt ígérték meg, hogy felülvizsgálják az északírországi helyzetet, s újabb kísérletet tesznek a katolikus—protestáns kormányzati együttműködés feltámasztására. Ugyanakkor Wilson megerősítette, hogy Anglia nem vonja ki katonai erőit Eszak-lrországból, és nem változtatja meg a protestáns és a katolikus polgári pártok szövetségének kimunkálásán alapuló felfogását. Elismerte azonban, hogy az észak-írországiaknak maguknak kell kikovácsolniuk a terület politikai jövőjére vonatkozó terveket oly módon, hogy ebbe sem London, sem Dublin nem szól majd bele. Továbbá tárgyalásokat helyezett kilátásba az északír koalíciós pártok képviselőivel a kibontakozás lehetőségeiről. A megoldás útja Á kibontakozásnak egyelőre még a jelei sem láthatók. A jobboldal a „teljes integrációt“ szorgalmazza, s ha ez nem sikerülne, akkor „önállóságot“4 követel, ami pedig, mint már mondottuk, a leplezetlen protestáns diktatúrával lenne egyenlő. „A megoldás egy demokratikus, nem vallási jellegű, ímperialistaellenes úf irányvonalban keresendő, amely lehetővé teszi az önrendelkezési jog gyakorlását“, hangoztatja Nagy-Britannia Kommunista Pártjának a helyzettel foglalkozó legutóbbi nyilatkozata. Az angol és az ír kommunisták képviselői közösen megvitatták a kialakult helyzetet, és azt javasolták az angol kormánynak, hogy kezdjen átfogó tárgyalásokat valamennyi észak-írországi politikai párttal, szakszervezettel és a a közösségek képviselőivel a terület gazdasági, politikai és társadalmi problémáinak megoldásáról. A tárgyalások után és azok alapján, az arányos képviselet elve szerint általános választásokat kell tartani, s az ebből kikerülő testületnek kell a tárgyalásokon kidolgozott politikát megvalósítania. A két párt képviselői egyetértettek' abban, hogy a demokratikus körülmények létrehozásának feltételei a következők: a kivételes állapot megszüntetése, az összes internált szabadon bocsátása, az angol csapatok visszarendelése a kaszárnyákba. „Angliának teljesítenie kell kötelességét, és meg kell teremtenie a ténylegesen demokratikus körülményeket Észak-Irország minden lakosa számára“ — állapítja meg a két kommunista párt közös nyilatkozata, amely egyúttal elengedhetetlennek, a demokratikus légkör megteremtéséhez kiindulópontnak tekinti az embert szabadságjogok törvényes szabályozását és biztosítását Ulster lakosai számára. Az angol és az ír kommunisták akcióegységre szólítják fel Északírország munkásosztályát e célok megvalósítása érdekében, s nyomatékosan kijelentik: „Véget kell vetni az erőszaknak, a gyilkosságoknak, a bomba- merényleteknek!" Eközben Észak-írországban változatlanul tart a terror, és a jelek szerint még sokáig tart, amíg a zsákutcából megtalálják a kiutat. PROTICS JOLÄN Kudarcot vallott kísérletek Az egymást váltó londoni kormányok mindmáig tehetetlennek bizonyultak, s az ulsteri válság megoldását szolgáló kísérleteik egymás után kudarcot vallottak. Edward Heath konzervatív kormánya a katonai erőszak fokozásában kereste a megoldást, s végül már a brit hadsereg egész hadosztályait vezényelte Észak-írországba. Az erőszak azonban csak újabb erőszakot szült, s a válság megmaradt. Amikor a katonai beavatkozás nem hozta meg a várt eredményt, egy esztendőre felfüggesztették a Stormont (az északír parlament] hatalmát, és bevezették Észak-lrországban a közvetlen londoni kormányzást. Húsz hónapon át közvetlenül Londonból irányították az ulsteri ügyeket, a tory-kor- mánynak azonban végül is be kellett ismernie, hogy kudarcot vallott mind a katonai erőszak, mind a közvetlen beavatkozás politikája. Ilyen előzmények után 1973 novemberében koalíciós testületet, úgynevezett végrehajtó tanácsot hoztak létre a Katolikus Szociáldemokrata Munkáspárt (SDLPj és a protestáns únlonisták képviselőiből. Azonban ez a kísérlet, amely a Londonból irányítható önkormányzat visz- szaállítására Irányult, ugyancsak nem bizonyult eredményesnek, mert egyaránt bojkottálták a protestánsok és a katolikusok fő erői is. A sunningdale-i egyezmény Ilyen körülmények között a feszültség tovább növekedett, s az egyre tarthatatlanabbá váló állapotok 1973 decemberében tárgyalásra kényszerítették a brit kormány, az ír Köztársaság és az észak-írországi koalíciós pártok képviselőit. A London melletti Sun- ningdale-ben megtartott négynapos konferencia húszpontos nyilatkozattal ért véget. A tárgyaló felek ebben az okmányban újra rögzítették, hogy fenntartják korábbi álláspontjukat, vagyis Dublin az egyesítést tartja az egyetlen lehetséges megoldásnak, de elismeri, hogy erről csak népszavazás dönthet. Az ulsteri protestánsok ragaszkodtak ahhoz, hogy Észak-Irország a jövőben is Nagy-Britanniához tartozzék. A londoni kormány viszont kijelentette, hogy fenntartja addigi politikáját, de ha a lakosság többsége az ír Köztársasághoz való csatlakozást választja, akkor ezt hajlandó tudomásul venni. London ezzel nem tett könnyelmű ígéretet, hiszen Ulster lakosságának megoszlása — 970 ezer protestáns, 500 ezer katolikus — eleve biztossá teszi egy ilyen „népszavazás" kimenetelét. A sunningdale-i egyezmény kimondta egy Üsszírországi Tanács megalakítását is, azzal a feladattal, hogy kidolgozza és megvalósítsa az Írország két része közötti gyakorlati együttműködés programját. Az egyezmény ratifikálás után lépett volna éleibe. A ratifikálásra azonban mindmáig nem kerülhetett sor. Ennek oka elsősorban az, hogy az Észak-írországban egymással szemben álló erők első perctől fogva ellenezték ezt a megállapodást. Önkormányzat A sunningdale-i egyezmény legfőbb előzménye az volt, hogy olyan önkormányzati testület jött létre, amelyben részt vettek a protestánsok és a katolikus pártiak, valamint a középpártok képviselői is. A több mint félévszázadon át tartó egyoldalú protestáns uralom után ily módon először nyílt lehetőség arra, hogy a katolikus kisebbség képviselethez jusson. Az 1973 jú- niusétou tegy ember — egy szavazat“ ©Ív alapján Észak-írországban megválasztották a tartományi gyűlés tagjait, majd megalakult a protestáns és a katolikus lakosság mérsékelt képviselőiből a végrehajtó tanács, pontosabban: a helyt ügyekkel foglalkozó koalíciós kormány. Ez az úgynevezett „hatalom-megosz- tó44 koalíciós tartományi kormány azonban csak tiszavirág-életű volt. A protestánsok szélsőjobboldali szeryeze- te kezdettől fogva mindent elkövetett, hogy megakadályozza a pártok együttműködését. A protestáns szélsőségesek — az unionista párt szétesése után létrehozott, s magukat „lojalistáknaknevező csoportosulás gyűlölködő uszításhoz, majd pedig hamarosan fegyveres terrorhoz folyamodott. A terrorakciók, majd az egész Észak-Irország életét megbénító sztrájkmozgalom következtében végül is lehetetlenné vált a hárompárti belfasti tartományi kormány működése. A brit kormány miután sikertelenül bevetette a hadsereget, s ellenőrzése alá vette az üzemanyag-elosztást és a fontos ipari településeket, négy hónapra felfüggesztette a belfasti kormány működését. Kettős hatalom Á protestáns jobboldal újabb és újabb terrorakciói tehát végül is az önkormányzat bukásához vezettek Észak- írországban. London átmenetileg vezető állami tisztviselőkre bízta Ulster kormányzását. A Wilson-kormány azután jutott arra az elhatározásra, hogy felfüggeszti a tartományi törvényhozó testületet, miután meghallgatta Melvyn Reesnek, az északír ügyek miniszterének beszámolóját, a belfasti kormány felbomlásának körülményeiről. Mint ismeretes, az országrész protestáns és katolikus lakossága képviselőinek a hatalomban való részarányos osztozá.- sára épült koalíciós kormányzat azután omlott össze, hogy a jobbszárnyat képviselő Vaulkner kormányfő és unionista párt hívei behódoltak a fehérterror brutális nyomásának és benyújtották lemondásukat. ANGOL REGGELI ÍR MÚDRA Hubert Bačík karikatúrája Belfastban, a magát ulsteri munkástanácsnak nevező szervezet még nyolc órával a londoni kormány határozata előtt felmondta az „általános44 sztrájkot, amelyet terrorista eszközökkel kényszerítettek az észak-írországi lakosság nagy részére. Ezt a „sztrájkot“ egyébként az után állították le a szervezői, miután a munkások maguktól megkezdték a tömeges visszatérést munkahelyeikre. A kettős hatalom elemei tehát változatlanul megtalálhatók Észak-lrországban, és bizonytalan a tartomány jövője. A munkáspárti miniszterek Londonban arra az álláspontra helyezkedtek, hogy csakis a két népközösség képviselőinek együttműködésén alapuló koalíciós ír kormány kaphatja vissza a kormányzás jogát Belfastban. A bizonytalan parlamenti erőviszonyok közepette kormányzó munkáspárti kabinet tulajdonképpen két kő között őrlődik. Egyrészt az olyan erők között, amelyek bírálják a tartomány válságában tanúsított határozatlan magatartását, másrészt amelyek szakítást Észak-lrországban, vagy más nevén UIslerben, az immár több mint négy és fél esztendeje dühöngő, vallási köJitösbe bújtatott, a valóságban azonban gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségen alapuló katolikus—protestáns ellenségeskedés halálos áldozatainak száma szinte napról napra emelkedik. Az utóbbi hetekben az erőszak új hulláma söpört végig az országon, s ezzel megtört az a viszonylagos nyugalom, amely a sunningdale-i egyezmény megkötése után néhány hónapig az ulsteri helyzetet jellemezte. Ismét bombák robbannak. géppisztoly-sorozatok hallatszanak Belfast és más észak-írországi városok utcáin, s a terrorhullám átcsapott Angliára is, számos középület és nyilvános hely vált terrortámadások célpontjává. A terrorcselekmények számának megnövekedése ellenintézkedésre késztette a Scotland Yardot, Harold Wilson brit miniszterelnök pedig rendkívüli ülésre hívta össze a tavaszi szünetet tartó parlamentet az ulsteri válság megtárgyalására. Mi előzte meg az észak-írországi helyzet újabb rendkívüli súlyosbodását? Eszak-lrország Ulsteri parasztok felvonaíása a sztrájk idején. A brit hadsereg beavatkozik...