Új Szó, 1974. július (27. évfolyam, 153-179. szám)
1974-07-14 / 28. szám, Vasárnapi Új Szó
— Csak kétszer vagy háromszor jártak nálunk a partizánok. Élelmet adtunk ne- kik. Ettek, megköszönték, és elmentek... A németek és a gárdisták úgy látszik sokkal többet tudtak a csábrádvarbóki orvosról. Ezt egyébként tanúsítja Rozi néni visszaemlékezése is: — Háromszor jártak nálunk a gárdisták. Háromszor tartottak házkutatást. Valami rádiót kerestek ... Nem találták. Nem is találhatták, mert azt Ólja, a csoport rádiósa kezelte. — Akkor is rádiót kerestek ... Így mondja, s pontosan így kell értelmezni: amikor 1944. december 2-án elhurcolták a Lengyel családot — az orvost, a feleségét és nyolcéves kislányát. Rozi néni egyedül maradt. Az utolsó pillanatban, amikor feltuszkolták a családot a teherautóra, még megpróbálta a lehetetlent: — Gyere ide, Juditka! Apuka és anyuka holnap visszajönnek ...! — A kislányt azonban magához ölelte az édesanyja. De különben sem engedték volna hozzá a németek. Sőt! Néhány nap múlva, 1944. december 9-én visszajöttek, s őt is magukkal vitték. Egy hétig a krupinai börtönben fogva tartották. Máig sem érti, hogy miért, a hont- németi öreg molnárral, Turcsán bácsival zárták össze. Néhányszor kihallgatták őket. Mit mondtak? Semmit. Jó ember a doktor ... Mindenkin segít... Szeretik, becsülik az emberek ... Nem mondhattak mást. A partizánok felől persze hallgattak. Egy hét múlva hazaengedték. Mert mit is kezdtek volna egy öreg emberrel és egy törékeny, rokkant szolgálólánnyal? Hazaengedték... A házat persze közben kirabolták. Felszaggatták a padlókat, felásták a szobák, a konyha talaját: a rádió után kutattak. Hazaengedlek... És ő akkor hallotta a hírt, hogy a Lengyel családot, még a kis Juditkát is, kivégezték. Egy megsárgult fényképet őriz. A kislány fényképét. A többit elvitték tőle a felszabadulás után azok a partizánok, akik újból felkeresték, meglátogatták. — A múzeumban vannak ... Igen, Banská Bystricán, a Szlovák Nem zeti Felkelés Múzeumában ott látható mind- hármójuk fényképe. Rozi néni sírva fakad: — Inkább élnének .. .1 Amikor megnyugszik, néhány keresetlen szóval elmondja, hogy havonként 550 korona nyugdíjat kap, jó dolga van testvér- nénjénél, már megtakarított néhány ezer koronát, s ha rokkant is, igyekszik segíte-- ni. ■ — Minden jó — mondja —, csak ők hiányoznak... Amíg élek. emlékezni fogok rájuk... Kiigazítanám, megmagyaráznám neki: a szeretetre vágyakozás mardosása örökös. Nem akarok azonban bölcselkedni, okoskodni, ezért inkább így köszönök el tőle: — Emlékezni fogunk rájuk mi isi H. A. Ünnep készül a csatatéren A hősi harcok emlékműve P illantása felméri az érkezőt, fürkészi, mi járatban van. A szeme fiatalos, minhta nem is látott vojna 62 esztendőt. Emlékezete is fiatalos, bár az események már megfakították a múltat. Azokra azonban pontosan emlékszik. Ö ugyanis jóban-rosszban velük volt. Azok meghaltak, de ő él. És amíg él, emlékszik rájuk... Mihalouics Rozi néni most Pláštovcén (Paláston), idősebb leány testvérénél él. Akkor, vagyis 1942-től, egészen a Lengyel család elhurcolásáig, közöttük élt. Rozi néni már fiatalabb korában rokkant volt, de mível édesapja a szebellédl majorban szolgált, ő sem tehetett egyebet: napszámba Járt. Tehát örömmel elfogadta az új körzeti orvos, dr. Lengyel fenő ajánlatát: szegődjék hozzájuk, a rendelőt takarítani, segíteni a háztartásban. Jó dolga volt ott. Az orvos felesége maga főzött, maga takarított. Ö inkább csak játszótársa, gondozója volt a kislánynak, Juditkának, akit szintén elhurcoltak, akit szüleivel együtt megöltek. Mindennek már harminc esztendeje. Irdatlan nagy idő harminc év. Megfakultak az emlékképek azóta, de ő emlékszik rájuk ... Annak idején dr. Lengyel a Mironov-cso- port egyik hírszerzője volt. Rozi néni erre így emlékszik: t 'Dukla ... Itt érkezett hazánkba a szabadság. Évről évre egyre több csehszlo- yákiai és külföldi hajt fejet az elesett hősöik emléke előtt, egyre többen akarják látni a helyet, ahol a bátrak vérrel írták be nevüket országunk és népünk történelmének új lapjaira. ■ Ősszel emlékezünk meg a duklai harcok harmincadik évfordulójáról. A hazai föld első rögein életüket áldozott hősök emlékét szürke oszlop hirdeti. A hantok alatt pihennek az ismert és Ismeretlen harcosok, akiket a környező falvakból hoztak az elmúlt években a közös nyugvóhelyre, hiszen a céljuk is közös volt. A csaták vérrel öntözött színhelyén létesítették a Kárpát-Duklai Hadműveletek Múzeumát, amelynek egyik része fedett, másik része pe- dik szabadtéri múzeum. Az emlékművön és a sírokon soha nem hervad el a virág, mert a látogatók legalább egy kis csokorral róják le a kegyeletet azok iránt, akik meghaltak a ml életünkért. A Svidníkből irányított múzeum évről évre bővül, tankok, ágyúk, egyenruhák emlékeztetnek élőkre és holtakra. Most a közeledő évforduló fokozza a lendületet. 1944. október 6-án, harminc évvel ezelőtt, reggel nyolc órakor léptek a hazai földre a második zászlóalj felderítől. Nebel jak szakaszvezető és Tirek tizedes a legmagasabb dombon kitűzték az állami zászlót. Gyalog és gépkocsin követték őket a harcosok, és űzték az ellenséget egyre tovább. Dukla szépül. A sírokat őrző gránitoszlop közelében építik az ú] kilátótornyot. A 49 méter magas torony építési költsége 21 millió korona, és a munkával a brnói Katonai Építővállalatot bízták meg. 31 méter magasban lesz az első kilátó-terasz, három méterrel magasabban a második, ahol távcsövek állnak majd a látogatók rendelkezésére. A harmadik — fedett — kilátó 39 méter magasban éjiül, és innen rossz időben is látható lesz a környék. Ezen a teraszon térképek és fényképek mutatják be a csatatér egész területét. A torony földszinti csarnokában rövid történelmi filmeket vetítenek Duk- lóról, Svidníkről, a múlt harcairól és az építő jelenről. Ezzel egyidejűleg Ján Kulich állami díjas szobrászművész alkotja a feledhetetlen győzelem kivívását ielentős mértékben elősegítő egészségügyi és összekötő alakulatok hősiességét megörökítő emlékművet. Kijavítják a lövészárkokat, a parancsnoki állásokat, mindazt, ami a második világháborúban vívott harcokra emlékeztet. Gyarapítják Svidníkben a Duklai Múzeum kiállítási anyagát is. Mindenekelőtt a modern műszaki vívmányokat alkalmazzák, így a plasztikus térhatású megvilágított képeket és az audiovizuális tájékoztató eszközöket. A terv az, hogy ezek alkalmazásával megalkotják a kárpát-duklai hadműveletek drámai harcainak hatalmas, művészi képét. A dioráma létrehozásában a hazai szakembereken kívül részt vesznek a szovjet művészek is. Bizonyos, hogy kiérdemli a látogatók érdeklődését és elismerését. Rendezik a múzeum környékét, ahol egyre több a második világháborúból származó haditechnika. A közelmúltban került ide a LI—2 lelzésű repülőgép, és a szakemberek most visszaadják eredeti külsejét. Fedélzetén kiállítást rendeznek azokról a harcokról, amelyeket a második légideszant-hadlestünk vívott az SZNF területén. A kiállítás bemutatja az ejtőernyő- söJc felszerelését is. Egy hasonló szovjet repülőgépet állítanak fel Vyšný Komárnlk község mellett, közvetlenül az emlékműnél húzódó úton. Most vésik bronztáblába az I. Csehszlovák Hadtest elesett tagjainak a nevét, emlékezetül a jövő nemzedék számára. Páratlan szorgalommal kellett meg- á’lapítani mindazok nevét, akik 1944 őszén a duklai hadszíntér lengyel és csehszlovák szakaszán hősi halált haltak. A Duklai Múzeum gondozásában ielenik meg a „DUKLA 30“ című kiadvány. A könyv hatnyelvű lesz, és az előszót Ludvík Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök írja. A svldníki múzeum gondoskodik a kalinoví — ez volt az első felszabadított község Csehszlovákiában — és a tokajíkí emlékműről Is. Kalinovban ebben az évben emlékeznek meg a felszabadulás harmincadik évfordulójáról, és ebből az alkalomból állandó kiállítás nyílik a községben. A kiállítás bemutatja Kalinov történetét, az ellenállási harcot, a felszabadítás eseményeit és a mai szépülő valóságot. Tokajikban, amely községet a fasiszták 1944. november 19-én égettek fel állati kegyetlenséggel, az Ondava! dombvidék partizánmozgalmát ismertető kiállítást rendeznek. Közeledik a duklai harcok harmincadik évfordulója. Történelmi jelentőségű évforduló ez, ami arra kötelezi az élőket, hogy megemlékezzenek az elesett hősökről. Az egykori harcok színhelyén már serényen dolgoznak, hogy a környezet is kifejezze a kegyeletet és a tiszteletet. A nyári hónapokban a diákok és az ellenállási mozgalom egykori tagjai is részt vesznek a munkában, bizonyítva, hogy népünk soha nem feledkezik meg a szovjet és a csehszlovák harcosok hősies önfeláldozásáról. Mert dukla nemcsak a szabadság, hanem a hősiesség jelképe isi JOZEF HRUBOVCÄK 1974 VII. 14. 7 A duklai új kilátótorony A szabadság és hősiesség JELKÉPE ROZI NÉNI
