Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-09 / 23. szám, Vasárnapi Új Szó
ÜJ TARTALOM — ÜJ FORMA A kultúra, tehát a filmművészet terén is meglehetősen kockázatos vállalkozás centiméterrel mérni az elért sikereket. Annyi azonban biztos: a szlovák filmművészet, akár a játékvagy dokumentum-filmgyártást, akár a forgalmazást vagy az anyagi-műszaki bázist tekintjük, a felszabadulás után hallatlan ütemben fejlődött — nemcsak a felszabadulás előtti szlovák filmművészethez, hanem a fejlettebb cseh és a többi szocialista ország filmművészetéhez viszonyítva Is. 1945 után a szlovák filmművészetről szólva mindig valami elsőről beszéltünk; az első játékfilmről, az első szélesvásznú, az első színes filmről, az első vígjátékról, az első krimiről, az első rajzfilmről, később az első térhatású moziról — és így sorolhatnánk tovább. Némi fenntartással ugyan, de elmondhatjuk, hogy az eltelt csaknem harminc év alatt talán a játékfilmgyártás érte el a legnagyobb sikereket, főleg ha figyelembe vesszük az erejét meghaladó problémákat is, azokat a nehézségeket és akadályokat, amelyekkel az alkotóknak az indulásnál meg kellett birkózniuk. 1947-ben a Vigyázz! című filmmel tulajdonképpen a semmiből kezdtek. A félbeszakadt hagyományokat az új politikai-társadalmi viszonyok közt a cseh filmgyártással való szoros együttműködés pótolta; a következő években a számos nehézség, hiba, fogyatékosság és sikertelenség ellenére a szlovák filmművészek cseh kollégáikkal együtt lelkesen láttak hozzá az új tartalomnak megfelelő új forma kereséséhez. A szocialista rend öntudatos építőinek formálására irányuló törekvésüket nemcsak hazai és külföldi kitüntetések koronázzák, hanem az a meg győződés is, amellyel alkotásaikban párbeszédet folytatnak a nézőkkel. A szlovák filmművészet legsikeresebb alkotásai évről évre a cseh és a szlovák filmek fesztiválján versengenek. Tavaly Plzeftben, az idén pedig Nitrán előkelő helyezést értek el. Azonban a rövidfilmgyártás se kullog a játékfilmgyártás mögött — se a hazai, se a külföldi fesztiválokon vagy szemléken. Egyszóval, filmművészetünk eszmei és művészi kicsengésével valóban elégedettek lehetünk, ámbár ezekkel a sikerekkel nem ringathatjuk el magunkat. TÖRETLENÜL A MEGKEZDETT ÚTON A fentiekben a szlovák filmművészet sikeres útjáról szólva ugyan említést tettünk a problémákról és a nehézségekről, de csak olyan mértékben, hogy ne másítsuk meg a filmművészet helyzetét és az elért eredményeket; azonban említést kell tennünk azokról a kisebb-nagyobb, régi és új keletű akadályokról is, melye két a szlovák filmgyártás útjából el kell távolítani. Persze a sikerek nem hullottak maguktól az ölünkbe. Kezdetben voltak olyan nehézségek, amelyek ko moly gondot okoztak számunkra. Ma már nem is tudunk róluk. Vannak azonban régebbi, időről időre visszatérő problémák. Elsősorban az irodalmi forgatókönyvekre gondolok, ezek mennyiségére, pontosabban a jó és kidolgozott, tematikailag és műfajilag változatos forgatókönyvekre, olyan mai tárgyú alapanyagokra, melyekből lehet választani, sőt lehet köztük válogatni is. A Szlovák Film vezetőinek ez a merész álma mindig is ellentétben volt a szomorú valósággal. Ezek az aggályok azonban még ma sincsenek egészen mögöttünk. A megfelelő forgatókönyv hiánya okozta veszély Damoklész kardjaként függött a szlovák filmművészet dolgozóinak feje felett. Persze, ennek a veszélynek ma más árnyalatai vannak. Jóllehet, évente már nyolc film készül, van elegendő forA SZŰZ JEGYEBEN a címe Martin Hollý készülő filmjének, mely témáját a falu kollektivizálásának idejéből meríti. A drámai történet forgatókönyvét Ján fonás írta. A képen: Emília Vášáryová és Gustáv Valach. TÖBB MINT EMLEKEZES írta: Dr. Ján Podhradský kandidátus, a Szlovák Film központi igazgatója gatókönyvünk is. Nekünk azonban a jó forgatókönyvek közül a legjobbak- ra van szükségünk, egyrészt mai tár- gyúakra, másrészt olyanokra, melyekből összeállíthatnánk egész évi és távlati dramaturgiai tervünket, mely műfajilag változatos lenne, és megfelelne a szocialista társadalom kul- turális-politikai koncepciójának. A válságos éveket követően bármennyire is elérhetetlennek látszott az elkötelezett filmművészet eszménye, az, hogy vonzó formában, művészi szinten ábrázoljuk az új szocialista társadalom formálását, ma már egy-egy alkotásban mégiscsak láthatók a vitaihatatlan pozitívumok. S ez arra serkent bennünket, hogy töretlenül folytassuk a megkezdett utat — rendszeres találkozókat rendezzünk az alkotókkal, és elemezzük, megvitassuk a gyártás, az alkotás problémáit és előadásokat tartsunk politikai-társadalmi és ideológiai kérdésekről. Bár meggyőződésünk, hogy az Iskolázások, a viták, az előadások önmaA Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója tiszteletére készül A NAP, MELY NEM ER VEGET című szlovák film. Az alkotást lvan Bukovčan forgatókönyve alapján Martin Ťapák rendezi. A képen: Stefan Kvietik a film egyik jelenetében. Az 1831 es parhszt lázadást jeleníti meg Andre/ Lettrich a FEGYVERBE, KURUCOK című filmjében. A forgatókönyvet Jozef Tallo írta. A képen: a film egyik kockája. (E. Hríbiková ér V. Polák felv.) gukban nem üdvözítők, de segítenek az alkotóknak tájékozódni a mai osztályszempontból kettéosztott világban, hogy megértsék az alapvető ideológiai, politikai és nemzetközi kérdéseket, a világpolitikai eseményeket. Rendkívül izgat bennünket* a mai téma, mely sokszínű képet adna korunkról és problémáinkról, kortársainkról és az emberek közti kapcsolatokról. Ezért szüntelenül arra törekszünk, hogy a szlovák filmművészet méltóképpen képviselje a szocialista kultúrát. A problémákról beszélve nem hagyhatok szó nélkül egy meglehetősen prózai, ám annál sürgetőbb kérdést, mely már évek óta megkeseríti életűnket: a kolibai filmműtermek építésére gondolok. Az ügynek mindenki szurkol, talán azok is, ^kiknek a stúdiót építeniük kellene. TERVEK, FELADATOK A párt XIV. kongresszusának határozata világosan körvonalazta a művészet irányvonalát; ennek értelmében csakis az elkötelezett alkotások képesek arra, hogv meggyőző művészi eszközökkel segítsék a fejlett szocialista társadalom öntudatos építőinek a nevelését. Ez a meghatározás a filmműfajokra is vonatkozik, a riportfilmtől kezdve a dokumentumfilmen keresztül egészen a játékfilmig, sőt a filmforgalmazásig. A feladat napjainkban még felelősségteljesebb, mert az ismert lenini mondás arról, hogy valamennyi művészet közül számunkra legfontosabb a film, televízió és más tömegtájékoztatási eszközök korában sem vesztett időszerűségéből. Jóllehet a film és a mozi a szocialista kultúra hatásrendszerében már nem abszolút uralkodó, a „papucskultúra“ okozta nézőszámcsökkenés után mégiscsak megvédte és stabilizálta a nézőkre, kiváltképp a fiatalokra gyakorolt hatását. Ezek után a látogatottság elsősorban a műsortól és a kínálat módjától függ, hogy a mai színvonalnak megfelelő esztétikus környezetben nézhessünk meg egy- egy előadást Arról van szó, hogy vissza kell térnünk a nézőhöz, a szocialista társadalom öntudatos építőjéhez. Viszont, ha hatni akarunk rá, vissza kell őt vezetnünk a moziba, persze ízléses filmszínházba, melyről az épület tulajdonosának, a nemzeti bizottságnak kell gondoskodnia. Ml a nézőket nem azáltal akarjuk visszacsalogatni, hogy csökkentjük az igényeket, s kielégítjük sekélyes ízlésüket. Nem az Angelika- féle sorozatokkal akarjuk a nézőt visszahódítani; az ilyen filmek ugyan férhetnek magas látogatottságot és kasszasikert, ám a nézőkben óhatatlan kispolgári életszemléletet és ízlést alakítanak ki Persze, a moziban szórakoztatni Is akarunk, de magasabb szinten, jó színészekkel, komikusokkal, ötletes és szellemes párbeszédekkel. De a nézőknek Információkat is kívánunk nyújtani a világról, szocialista, forradalmi és haladó alapállásból, erkölcsileg és esztétikailag is gazdagítani akarjuk őket, hogy támogassuk és fejlesz- szük bennük a szocialista öntudatot, ha a szocialista haza valóban öntudatos építőit akarjuk belőlük nevelni. Ezeknek az embereknek azonban mindenekelőtt el kell jönniük a moziba, mert az üres nézőtér előtt játszott legmegindítóbb film sem neveli át azokat, akiket egyébként esetleg a szomszédos büfé vagy kocsma nevel. Az utóbbi években egynémely hazai filmalkotásunk már megtalálta a maga közönségét, így például a Remek fickók az OCo- vái pasztorálé, a Nálepka kapitányról szóló Holnap késő lesz vagy a Napforduló. És ismét visszakerültünk szocialista filmgyártásunk feladatához: kortársunk formálásának a kérdéséhez, akit öntudatossá, derűlátóvá, a mai társadalom érvényes tag- ává akarunk nevelni, olyan egyénné, aki ebben a társadalomban akar ilni, és nemcsak belőle élni. Igen, -irról a bizonyos pozitív hősről van izó, akiben a hétköznapok emberének magát kellene látnia és felismernie, mint például a Napforduló című film hősében. A pozitív hős és a szocialista realizmus fogalmát a közelmúltban egyesek kissé megvetették és lejáratták. Alkotóinknak arra kellene törekedniük, hogy műveikben újra fogalmazzák eme fogalmak korszerű szocialista meghatározását. Hisszük, hogy kedvező alkotó légkörben a Szlovák Film dolgozói olyan filmeket készítenek, melyek méltóképpen reprezentálják nemcsak a szlovák filmművészetet, hanem a mai szocialista művészetet is. (A cikk első részét a Vasárnapi Űj Szó múlt heti számában közöltük.) 1974 VI. 9. 10
