Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)

1974-06-29 / 152. szám, szombat

Bizonyítvány helyett Egy diákotthon eredményei Délután öt óra lehetett, ami­kéi a komáméi (komáromi) Gépipari Középiskola diákottho­nába indultam. A nyár eleji nap még javában ontotta sugarait, az út menti fák üdezöld szín­ben pompáztak, s a járdákon gondtalanul sétáltak az embe­rek. Kint tehát pezsgett az élet, de bent az internátusbán csend honolt mindenütt. A diákok a tanulóteremben voltak, akkor Kondé Imre igazgató még lekötötte őket az év végi hajrá, a tanítási órákra való felkészülés. Az igazgatói irodában három pedagógus: Kondé Imre igaz­gató, valamint Kopják Istvánná és Szarka Rudolfné nevelőnő tartózkodott. — Az internátusbán, melyet 1965-ben adtak át rendeltetésé­nek, ebben az iskolai éviién 320 tanuló — köztük 20—25 lány — lakott, s a nevelésükről, az ellátásukról 35 tagú személyzet gondoskodott — mondta az igazgató. Aztán a munkáról be­szélt, a nevelésről és a növen­dékeikről. — A technikai pálya igényes, éppen ezért igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy mostani ottho­nunkból az életre jól felkészült emberek kerüljenek ki. Ebben az iskolai évben a legnagyobb gondot a múlt év júliusában megtartott pártplénumok hatá­rozatainak a teljesítésére, min­denekelőtt a nevelők politikai ős szakmai ismereteinek a gya­rapítására, a munkás- ós pa rasztszármazású tanulók meg segítésére, a diákok ideológiai nevelésére és általában a ne velés színvonalának az emelé­sére fordítottuk. — Hogyan, milyen eszközök kel és milyen formában valósí­tották meg a célkitűzéseiket':’ Az igazgató, aki egyébként már több mint 25 éves pedagó­giai gyakorlattal rendelkezik és az idén kerületi kitüntetés- bein részesült, tömören, de ugyanakkor sokatmondóan vá­laszolt: — A nevelök továbbképző tanfolyamon vettek részt, il­letve u Marxizmus—leninizmus Esti Egyetemét látogatták. A diákok egységes nevelését az iskola igazgatóságával, a taná­rokkal, a pártalapszervezet tel, a szakszervezettel, ós a szülői munka k özössóggel eg y ü t tmű ködve biztosítottuk. Politikai is­mereteik gyarapítása céljából Lenin-köröket alapítottunk, me­lyekben világnézetüket formál­tuk, illetve tájékoztattuk őket az aktuális bel- és külpolitikai eseményekről. A tanulókat 30 tagú csoportokba osztottuk. A gyengébbek előmenetelének a megjavítása érdekében tanuló­csoportokat, illetve tanulópáro­kat szerveztünk, s a problémák megoldásában igyekeztünk ki­használni a kollektíva nevelő hatását. Az internátusbán egyébként SZISZ-szervezet mű­ködik, melynek diákotthoni ta­nácsa az előző évekhez hason­lóan az idén is nagy segítséget nyújtott a párlalapszervezetnek a tagjelöltek kiválasztásában. — jutott-e elegendő idejük a diákoknak a tanulásra és a szó­rakozásra is? — Mint már említettem, a technikai irányzatú középisko­la a tanulás szempontjából igé­nyes, de az erre szánt időnek és a szabad időnek is elegendő­nek kel lelt lennie. Az utóbbi ésszerű kihasználása érdekében kultúrpolitikai vagy más akció­kat rendeztünk, s a tanulókat igyekeztünk a szakköri tevé­kenységre ösztönözni. Do erről hadd beszéljenek a nevelők, hi­szen ill elsősorban övék az ér­déin. Kopják Istvánná és Szarka Rudolfné mosolyogva nézett egymásra. Szemükből a jogos büszkeség sugárzott, de ugyan­akkor egy pillanatnyi tétovázás is afelett, hogy ki beszéljen előbb. Végül is az idén járási kitüntetésben részesült Kopják Rudolfné szólalt meg elsőként. — Az iskolai év folyamán a diákotthonban a Szocialista Akadémia járási titkárságának a segítségével számos előadást rendeztünk, s a Szlovák Nem­zeti Felkelés 30. évfordulójának a tiszteletére vetélkedőt hirdet­tünk. A győztes csapat részt vett a körzeti vetélkedőn, amely a mi internátusunkban zajlott le. * — A magyar szavalok és pró zamondók versenyének kerületi Kopják Istvánná nevelőim döntőjében, melyet szintén ná­lunk rendeztek meg, a vers­mondásban második, a próza- mondásban első, a szlovák nyelvű verseny kerületi döntő­jében pedig második helyezést értünk el — toldotta meg Szar­ka Rudolfné. Ö egyébként éveken keresz­tül tevékenykedett a GSEMA- DOK helyi szervezetének szín­játszó csoportjában és a Pető­fi Ifjúsági Klub irodalmi szín­padán. öt évig a járási pionír- házban dolgozott, s most már szintén öt éve nevelőnő. Az elő­ző munkahelyén ás itt is iro­dalmi színpadot alapított. — A diákotthon irodalmi színpada 1970-től tevékenyke­dik — mondotta. A harmadik járási fesztiválon a zsűri kiilön- díját, a negyediken a fesztivál nagydíját és a legjobb rendezés díját, a VIII. Jókai-napokon szintén a legjobb rendezés dí­ját nyertük el. Részt vettünk a Nové Zámky-i (érsekújvári) diáknapokon és többször szere­peltünk a jelentős politikai év­fordulók ünnepségein. — Technikai irányzaton ta­nuló diákokról van szó, éppen ezért az irodalmi színpad mű­ködését nagyra értékelem — jegyezte meg az igazgató, s hogy szavait igazolja is, össze­hívatta a szereplőket. Az internátus klubhelyiségé­Szarka Rudolfné nevelőno ben mintegy 20 diák sereg lett össze. — Ki szerepelt már az alap­iskolában is? — kérdeztem tő­lük, mire valamennyi kéz a ma­gasba lendült. —* A különböző akciókon kí­vül gyakran rendezünk műsor­ral egybekötött teadélutánokat — mondotta Pirsel Gábor, a SZISZ diákotthoni tanácsának az elnöke. Nagy Imre a szabad idő hasz­nos eltöltéséről, Morovics Ist ván, valamint Pintér Emerencia és Baka Kálmán főleg a fókai- napokra való felkészülésről és az ottani szereplésről beszélt lelkesen. Rácz Zoltánt a verse­ken kívül elsősorban a zene ér­dekli. Zolczer Imre odahaza a SZISZ keretében irodalmi kört alapított, és sorolhatnánk még tovább azokat a diákokat, akik kulturális téren tevékenyked­nek. A kis közösségtől elbúcsúzva az igazgatótól még megtudtuk, hogy a diákok jó eredményeket értek el a sport terén is. A Vö­rös Flotta szigeten sportpályá­juk van, melyet teljes mérték­ben kihasználnak. A nevelők közül az említett Kopják Ist- vánnén és Szarka Rudolfnén kí­vül Nagy Árpád, Nagy Tibor, Luka Béla és Zsideg Imréné foglalkozik sokat a diákokkal, de a többiek is eredményesen t ev ék en y k ed nek. TOZSER LAJOS ■ Nyugat-Német országba ii nagy a lanítóhiány. 1975-bea már 3ÜÜ 000 tanító fog hiányoz­ni az NSZK-beli iskolákon — jelenti az Oktatás- és Népiaűve- lésügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Ennek következté­ben erősen csökken Nyugat-Né- metországban a tanítás színvo­nala. 1884. június 30-án született Szép Ernő költő, író és újságíró. Az alábbi verset születésének 90. év­fordulója alkalmából közöljük. ÉN ÍGY SZERETTEM VOLNA ÉLNI En ágy szerettem volna élni Minden halandóval beszélni Mindenkinek nevét kérdezni Mindenkinek szívét érezni A járdán osztani virágot Tegezni az egész világot Megsimogatni ami állat Érinteni minden fűszálat Imádni végtelen sereggel A Napot ha fellángol reggel Es énekszóval összejönni' Az esti csillagnak köszönni S testvéri csókkal hazatérni En így szerettem volna élni JÓLESETT A BIZALOM A PART TAGJELÖLTJE Hudec Márta munkahelye a Kamenné Kosihy-i Efsz irodája. Itt beszélgetek vele munkájá­ról, elképzeléseiről. Régebben csoportvezetőként dolgozott a szövetkezet szőlészetében. Mun­káját akkor is szerette. „Ak­kor az tetszett, hogy sokat le­hetek a természetben, most pe­dig az, hogy télen fűtött helyi­ségben végzem a munkámat“ — mondja. Munkahelyére a szom­szédos Selany (Szelény) köz­ségből jár be. Ott tagja az ifjú­sági szervezetnek, a falusi párt- szervezetnek pedig tag jelöl t jo. — Nemrég még elnöke vol­tam a SZISZ-nek — jegyzi meg —, de ma már csak a vezető­ség tagja vagyok. Elnöki tiszt­ségemről azért mondtam le, mert más funkcióim is vannak. Például a SZISZ járási elnöksé­gének és plénumának a tagja vagyok. A CSSZBSZ helyi szer­vezetének az elnöke, a Vörös- kereszt helyi szervezetének pe­dig a vezetőségi tagja vagyok —, jegyzi meg, majd hozzáteszi: — Mindenhova beosztanak. Részt vettem például a CSSZBSZ járási konferenciáján is. Mindez azt bizonyítja, hogy a párttag­nak vállalnia kell a többlet­munkát. Elmondja, hogy tagjelölt- ségét ez év januárjában hagy­ta jóvá a húsztagú alapszerve­zet. Egyelőre ő az egyetlen fia­tal tagjelölt. A tagok közt is csak egy a fiatal. Nő nincs a tagjelöltek közt. Reméli, a jö­vőben akadnak követői. Az if­júsági szervezet évzáró taggyű­lésén javasolta felvételre a SZISZ-elnök, aki szintén párt­tag. A másik két ajánlója a hnb elnöke és az iskola igazgatója. Vagyis olyan emberek, akik Mártát jól ismerik. A pártszer­vezet taggyűlése egyhangúlag jóváhagyta a jelölését, s ez ne­ki nagyon jólesett. Mindent megtesz azért, hogy ne okoz­zon csalódást. Elhatározásához családi nevelése is hozzájárult: a apja is kommunista, a falusi szervezet elnöke. Mártát a párt politikája már régebben érdek­li. Korábban csak az újságok­— Végre lesz ifjúsági klubunk — mondja Hudec Márta. (A szerző felvétele) hói tájékozódott róla, újabban azonban a gyűléseken is. Ma is éppen taggyűlést tart a falusi pártszervezet. A 28 tagú SÍISZ-szervezet elég aktív a faluban. Például tavaly jól szerepelt a járási aratási versenyen. Kötelezett­ségvállalásait is teljesítette. Azt megelőzően társasutazáson is részt vettek a fiúk és a lá­nyok. Rövidesen ifjúsági klubot rendeznek be az alig 490 lako­sú községben. A helyiséget a hnb adja, a berendezés anyagi költségének fedezésére pedig a járástól kaptak ígéretet. Mag­nót már kaptak is a SZISZ já- járási bizottságától. Eddig a szomszéd faluba jártak láncol­ni a szelényi fiatalok. A táncot és a tánczenét Márta is kedve­li. Szereti a népzenét és a népi táncokat is. Nemrég még tagja volt a Veľký Krtíš i (Nagykür­tös) népi együttes tánccsoport­jának. FÜLÖP IMRE APRÓHIRDETÉS A diákotthon 0 Eladom Bratislava melletti csendes helyen épült házamat, ha kapok Levicén (Léván) kis pót lakást. Farkas, Jur pri Bratislave. Malokarpatská 11. Ú—755 0 Eladó garázsolt škoda 11(10 MB. Telefon - Bratislava: 478 434. Ű—75b 0 Eladó Skoda STW 1202 gene ráljavítás után, jó állapotban, csi- bekeltetőgép 1200 tojásra, áram­fejlesztő 380 V = 2,7 kW és 220 V áramfejlesztő — víkendház megvilágítására is alkalmas. Lo sonszky Tibor, Veiké ŰTany, Pusz­ta utca, 147 szám, galántai járás. 0—761 0 Eladók erős méhcsaládok. Görcs Juraj, Zelená utca, Dunaj­ská Streda. Ü—762 0 Eladó áthelyezhető nyaraló, méretei 3X6X80 — 15 00(1 koro náént, vagy pedig kicserélem Oc- táviáért. Van üres telek Hrušov- ban és Hamuliakovón. Molnár Dá­niel, Budovateľská 17. szám, Sa- morín. 0—764 0 Felolvasónőt keresek — há­romszor hetenként. Jelige: Rima­szombat. Ű—757 0 Elcserélem Nové Zámky 1 3 szobás állami lakásomat hasonló­ért Komárnóhan. Cím a hirdető- irodában. 0—760 0 Egy idősebb, magányos férfi gondozását vállalom. Jelige: Csil­lag. Ú—763 0 43/170 falusi, magányos le gényember megismerkedne karcsú leánnyal vagy gyermektelen öz­vegyasszonnyal 35—40 éves ko­rig. Jelige: Mátyusfüld. 0—758 KÖSZÖNTŐ 0 Horváth Péternek és kisfiának, Gúta, névnapotok al­kalmából jó egészséget és hosszú, életet kíván a Horváth és a Fü- löp család. Ű—712 0 Kovács Erzsébetnek, T o n k o v c e, a drága anyuká­nak és nagymamának 60. szüle­tésnapja alkalmából erőt, egész séget és a legjobbakat kívánnak fiai: Zolo, Tibor, menyei és unó kái. 0 —759 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 0 Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét rokonaink­nak, ismerőseinknek, akik elkí­sérték édesanyánkat, nagymamán­kat, özv. Árpa Bélánét 1974. június 24 én utolsó útjára a (szúnyogdi) pozsonypüspöki te metőbe és virágadományaikkal enyhítették mély fájdalmunkat. A gyászoló család. 0-765 ■ Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem és édesapánk Cséfalvay Béla, nyugalmazott tanító 1974. jún. 27-én elhunyt. Teme­tése július 1-én 18 órakor a so mórjai temetőben lesz. A gyászoló család.

Next

/
Thumbnails
Contents