Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-29 / 152. szám, szombat
EDDIG NYOLC NEVEZÉS A szlovákiai kerékpáros körversenyt ez idén immár 18- cadszor rendezik meg, és a nemzetközi szövetség ezúttal a Világ Kupa „A“ csoportjába sorolta. De nemcsak ezért lesz az Idei körverseny rendkívüli esemény, hanem azért, mert a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának ünnepségeihez tartozik. Ennek tulajdonítható, hogy a szlovákiai körverseny fölött nem más, mint prof. dr. Peter Colotka Csc, a Szlovák Szocialista Köztársaság kormányának elnöke vállalt védnökséget. Természetesen az érdeklődés is az eseményhez mérten rendkívüli. Bár még csaknem két hónai) választ el bennünket a szlovákiai körverseny rajtjától, eddig Lengyelország, az NDK, Magyarország, Bulgária, Dánia, Belgium, Norvégia és Ausztria Jelezte részvételét. Érdeklődést mutatnak a verseny iránt a szovjet és olasz kerékpározók Is, nevezésük ugyan eddig még nem futott be, de csaknem biztosra vehető, hogy ők is ott lesznek a rajtnál. Ez annyit jelentene, hogy 10 külföldi csapat küzdene a hazai együttesek ellen Szlovákia legszebb vidékén, a Magas-Tátra és Alacsony-Tálra kijelölt útszaka-. szain. A műszaki bizottság tagjai e héten megtekintették az 1571 kilométer hosszú pályát és arra a megállapításra jutottak, hogy az utak mindenütt jóini- nőségüek, csupán egy-két helyen kell két-három kilométeres szakaszon javítást eszközölni. Ami az előkészületeket illeti, a tervezett mederben haladnak. A rendező bizottság tagjai gondoskodtak a megfelelő szállásokról, ellátásról, a díjakról és minden egyébről, ami egy ilyen nagyszabású nemzetközi verseny velejárója. Minden jel arra mutat, hogy a résztvevők az idén is elégedetten távoznak majd a szlovákiai körversenyről. A mezőgazdasági dolgozok sportseregszemléje Hazánk legjobb mezőgazda- sági dolgozóinak legjobb sportolói Olomoueban adtak egymásnak találkát. Az úgynevezett mezőgazdasági olimpia első része az általános rátermettség versenye volt. Jelentős volt a résztvevők száma és a színvonal is. Az asztaliteniszezők 12 asztalon küzdöttek, a háromtagú férfi és kéttagú női csapatok csapatversenye keretében. Az észak-csehországi kerület 5:4 arányban győzött az észak-mor- vaországi kerület ellen, a nyugat-szlovákiai pedig a nyugatcsehországi ,,B“-csapatot 5:0 arányban győzte le. A nőknél: Közép-cseh „A" — Közép szlovák „B“ 3:1, Dél-morva „B“—Nyugat-cseh „A“ 0:3, Észak-morva „B“-— közép-szlovák „A“ 0:3. A röplabdázók csoportküzdelmei 13 pályán kerülnek sorra. A férfiaknál a közép-szlovákiai kerület 2:1 arányban győzött a kelet-csehországi kerületi ellen. A nőknél: Észak-morvaor- szági kerület—Dél-morvaországi kerület 2:0. A küzdelmek röplabdában, asztaliteniszben, lovaglásban folytatódnak, az atléták versenyeit bonyolítják le és a fedett uszodában Is megkezdődnek a versenyek. Vízilabdázók a Duna Kupáért A téglamezei medencében tegnap megkezdődtek a Duna Kupáért sorra kerülő nemzetközi vízilabda-torna küzdelmei. Ezen Csehszlovákia „A“ és „B“ együttesén kívül Bulgária, Lengyelország és Ausztria válogatottja vesz részt. Az első napon nyújtott teljesítményekből Világosan kitűnik, hogy a torna első számú ésélyese a csehszlovák .„Átválogatott, melynek éz a torna az augusztusi bécsi ATLÉTIKA A helsinki atlétikai verseny második napján több meglepetés született. Az új-zélandi Walker 1500 méteren csupán 1,2 mp-cel maradt el a világcsúcstól, és legyőzte annak tulajdonosát, a tanzániai Bayt. A diszkoszvetés világrekorderé, hek, Bruchnak meg kellett elégednie a harmadik hellyel. A győztesek: férfiak: 1500 m: Walker 3:33,4, lOOüü m: Geno 28:05,6, 110 m gát: Wodzinsky (lengyel) 13,8, 400 ni: Honzet (nyugatnémet) 45,7, hármasugrás: Szegal (szovjet) 16,37, gerely: Wolfermann (nyugatnémet) 86,92, diszkosz: Kahma ffinn) 65,02, Nők — 200 m: Szewinska (lengyel) 22,7. * * * A níköpingi verseny legjobb feredményei — gerely: Siitonen ffinn) 88,56, — az év legjobb eredménye, diszkosz: Kahma 05,74, Bruch (svéd) 64,94. Kilenc csapatnál új edző Véget ért az NB I-es labdarúgócsapatok nyári szünete, megkezdődött a felkészülés az őszfezei kezdődő bajnokságra. A 16 csapat közül 9 új edzővel készül. A Bp. Honvédnél dr. Lakat Károly, a Tatabányánál Gelei József, a Vasasnál a válogatottból újra visszatért Illovszky Rudolf, a Salgótarjánnál Dávid Róbert, az MTK-nál Kovács Imre, Csepelen Tho- mann Antal, Szombathelyen Sá- rosi László, az Egyetértésnél Keszthelyi Mihály vezeti az edzéseket. Diósgyőrben Preiner Kálmán lemondott, s az egyesület Szabó Gézát és Csányi Józsefet bízta meg a felkészítés irányításával. Európa-bajnokságra történő felkészülés egyik állomása. Stoffan Rudolf edző vezetésével a következő játékosok alkotják a csehszlovák válogatottat: Kládek, Salát, Badara, Botlík (mind ČH Košice), Máček, Boháč, Neuhaus, (Žilina) Berlans ký, Pontes, (Piešťany), Karásek, Pechlovský (Ústi n. L.) A tegnap délelőtti mérkőzéseken a csehszlovák „Átválogatott nagyon jó benyomást keltve fölényesen győzte le első ellenfelét, a csehszlovák junior válogatottat. Különösen Badfura volt elemében, ő vette ki leginkább részét a góllövésből és hatszor talált az ellenfél kapujába. A bolgárok biztosan fektették kélvállra Ausztriát, a Csehszlovákia „B“ — Lengyelország mérkőzés viszont végig nagyon kiegyensúlyozott volt. Eredmények: Csehszlovákia „A“—Csehszlovák jun. 1:1 (1:0, 3:0, 4:1, 3:0), Bulgária—Ausztria 8:5 (2:1, 0:1, 3:0, 3:3), Csehszlovákia .^“—Lengyelország 6:7 (1:1 1:2, 2:2, 2:2). (k) A CSSZTSZ nymbiirki edzőtáborában készül a csehszlovák női kosárlabda-válogatott a VB-re. Képünkön a csapatkapitány Duleža Invá a labdákat hozza az edzésre ... Nagyüzem o pionírsportolók olimpiáján A pionírsportolók olimpiáján, amelyet Prešovon bonyolítanak le, a sakkozók után az atléták, az asztaliteniszezők, az ószók és a kerékpározók is elkezdték küzdelmeiket. A legnagyobb sikert a csehszlovák és a szovjet pionírok érték el. Az úszásban a nézők két új csúcsot láttak, az egyiket csehszlovák versenyző állította föl, mégpedig Jaroslava Pav- ličková a 100 méteres gyursúszásban a másikat a szovjet Alek- szander Szeleznyov a 100 méteres mellúszásban. Az atlétikai versenyek legértékesebb teljesítményét a csehszlovák Záhorovská és a szov jet Zujeva érték el a távolugrásban, mindkettőnek 579 centimétert mértek. Az eddigi csúcsot a szovjet versenyző 9 cm- rel gyengébb eredménnyel tartotta. A sakkozók kiegyenlített küzdelmet folytattak. 2:2 arányú döntetlent hozott a favorizált szovjet együttes és az NDK találkozója. Az úszóverseny néhány eredménye (fiúk): 1Ü0 m mell: Seleznyov 1:11,6, 2. Kupacsík (magyar) 1:19,0. 100 m gyors: Salnyikuv (szovjet) 57,3, 2. Študent (csehszlovák) 58,8. Lányok — 100 m mell: Živná (csehszlovák) 1:25,0, 2. Ro/sto- vils (magyar) 1:25,1 100 m gyors: Pavličková (csehszlovák) 1:01.4, 2. Szabó (magyar) 1:08,0. Atlétika (lányok) — magas: 1. Poláčková (csehszlovák) 158. 2. Simoniková (csehszlovák) 155, távol: Záhorovská (csehszlovák és Zujeva (szovjet) 579, súly: 1. Beketova (szovjet) 13,20, 2. Varga (magyar) 10,42. Fiúk — magas: 1. Doinocskin (szovjet) 187, 2. Soós (csehszlovák) 181, távol: Sesztopjorov (szovjet) 692, 2. Szalai (magyar) 640, súly: 1. Uhov (szovjet) 14,84, Vojtek (csehszlovák) 14.55. MAR HOLLANDIA AZ ELSŐ SZÁMÚ ESÉLYES Az angol fogadóirodákban már Hollandia az első szánui esélyes a világbajnoki címre. A szerdai mérkőzések után a még versenyben levő csapatok esélyszámai: Hollandia 13:8 (a szerdai mérkőzés előtt 7:2 volt), NSZK 10:4, Brazília 5:1, Lengyelország 7:1, Jugoszlávia 50:1, NDK 80:1 Argentína és Svédország 100:1. ★ A sportszerűségi versenyben az NSZK csapata áll az élen 18 ponttal, annak ellenére, hogy a Jugoszlávia elleni találkozón Overath és Vogts sárga lapott kapott. A 2.—3. helyen Lengyel- országot és Svédországot találjuk 16 — 16 ponttal. 4.—5. Hollandia és Brazília egyformán 14 ponttal, 6. Argentína 13, 7.—8. Jugoszlávia és NDK 11 — 11 ponttal. A hírszolgálati irodák jelen- 'gy képzelik el a VB legjobb csapatát. Tomaszewski (lengyel) — Beckenbauer (nyugatnémet), Vogts (nyugatnémet), Hadzsiabdics (jugoszláv), F. Marinho (brazil) — Van Hanegem, Neeskens (hollandok), Deyna (lengyel) — Sandberg (svéd), Cruyff (holland), Lalo (lengyel J. Érdekes kijelentést tett Georg Buschner a VB előtt, amelyről csak mos értesültünk. — Csapatunk képes arra, hogy a világbajnokságon a leggyorsabb iramban és a legnagyobb erőbedobással játsszon. Ebhez pénteki sajtóértekezletén még hozzátette: — Újoncok vagyunk és meglepetéseket készítünk elő. Az NSZK labdarúgóit sikerült meglepnünk, a brazil labdazsonglőrök körültekintőbben játszottak és szerencsésebbek voltak. — A Lengyelország— Jugoszlávia mérkőzésen Palotai lesz az egyik pártjelző. SAKKOLIMPIA A 13. forduló mérkőzéseivel folytatódtak Nizzában a sakkolimpia küzdelmei. Csehszlovákia Argentína ellen mérkőzött, az állás 1:1, mivel a két játszma függőben maradt. Néhány további ei-edmény: Szovjetunió —Spanyolország 4:0, NSZK— Magyarország 1:5:1,5 (1), Finnország—Bulgária 1:5:1,5 (1),. A sakkolimpia állása a 13. forduló után: 1. Szovjetunió 40 p, 2. Jugoszlávia 33,5 (2), 3. Hollandia 31,5 p, 4. Bulgária 31 (1), 5. USA 32 p, 8. Magyar- ország 29,5 (1), ...9. Csehszlovákia 24 (2) pont. A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) kongresszusa ismét a holland ex-világbajnok dr. Max Euwet választotta a nemzetközi szövetség elnökévé. A kongresszuson sokat vitatkoztak a küldöttek arról, bogvan bonyolítsák le a sakkvi- lrtgbajnoki címért folyó küzdelmet. Mint ismeretes, a sakkvilágbajnoki koronáért 1975-ben kell játszani Fischernek, a jelenlegi világbajnoknak és a Karpov—Korcsnoj döntő győztesének. Az új szabály értelmében a találkozót „semleges pályán“ rendezik 1975. július 1- től, mégpedig az a sakkozó lesz a világbajnok, amelyik előbb el éri a 10 győzelmet a 36 játszmából. Ha 36 játszma után nem születne döntés, az a sakkozó nyeri el a világbajnoki címet, aki vezet, döntetlen esetén természetesen a világbajnoki cím védője lesz a győztes. Újoncok a szovjet kosárlabdaválogatottban A Szovjetunió férfi kosárlabda-válogatottjában, amely tegnap elutazott a július 3-án Puerto Ricóban kezdődő világ- bajnokságra, több újonc is helyet kapott. Vlagyimir Kondra- sin és Szergej Baskin edzők a következő 12 kosárlabdázót nevezték a VB-re: Bolsakov (28 éves, 179 cm magas), Miloszer- duv (23, 187) Harcsenkov (21, (201) Pavlov (22, 201), Szalnyi- kov (25, 197), Zsiligij (22, 206), Szergej Bjelov (30, 190), Jedes- ko (29, 195), Tonison (28, 186), Paulskas (29, 192), Alekszander Bjelov (23, 200), és Alekszander Bolosov (27, 205). Amint a felsorolásból kitűnik, a szovjet válogatott edzői ezúttal lemondtak a magas, de kevésbé mozgékony játékosokról és lehetőséget adtak az új tehetségeknek. — Az utóbbi esztendők sikertelenségei után Puerto Ricában mindent megteszünk a jó szereplés érdekében — mondotta Szergej Baskin edző. — Csapatunk sokkal erősebb, mint amilyen volt a januári brazíliai portyán, illetve a nemrégen le- bonyolított amerikaiak elleni találkozókon. RANGOSZTÓ MÉRKŐZÉSEK A labdarúgó VB középdöntőiben vasárnap két-két mérkőzéssel folytatják a küzdelmeket. Az „A“ csoportban egyaránt 16 órakor kezdik az NDK—Hollandia találkozót, amelynek színhelye Gelsenkirchen, valamint a Brazília—Argentína dél-amerikai rangadót Hannover színhellyel. A „B“ csoportban szintén 16 órakor kezdődik a Jugoszlávia— Lengyelország erőpróba, (Stuttgart), 19,3ü órakor ped g Düsseldorf lesz az NSZK—Svédország viaskodás színhelye. Közismert, hogy a középdöntők első fordulójában Hollandia, Brazília, illetve az NSZK és Lengyelország győzött, — Argentína, az NDK, Jugoszlávia és Svédország pedig vereséget szenvedett. Mivel azonban ezen a VB-n újdonságként vezették be, hogy a legjobb nyolc között nem kiütéses rendszerben folytatják a küzdelmeket, hanem továbbra is a csoportokon belül minden együttesnek minden ellenfelével meg kell mérkőznie, itt a javítás lehetősége az első fordulóban sikertelenül szerepelt együttesek számára is. Még nem dőlt el, melyik csoportból melyik csapat jut elsőként a döntőbe, s melyik szerez csoportja másodikjaként jogot arra, hogy a harmadik helyért viaskodhasson. Az „A" csoport helyzete A holland válogatott azon, túl, hogy két pontot szerzett Argentína ellen, jelentős gélarányra tett szert, s az eddigi tapasztalat szerint ez a végső elszámolásnál szinte pontelőnyt jelenthet. Persze most nem olyan védelemmel lesz dolga a Cruyff vezette együttesnek, mint az argetin volt. Az NDK csapata a csoportmérkőzések során legyőzte a VB nagy esélyesét, az NSZK együttesét, s a szilárd NDK védelem, meg a jó középpályás sor megálljt parancsolhat a hollandoknak is. Ha a támadásvezetésben merészebb lesz az NDK együttese, valóban próbára teheti Hollandia legénységét. Ki tudja, hátha Buschnerék esetében is evés közben jön az étvágy. Azt hisz- sziik, hogy a néha fergetegesen támadó holland 11 ilyen ellenállásra még nem talált, mint amilyent el tudunk képzelni az NDK csapata részéről. Brazília és Argentína csapata, két szomszédvárként nagyon Ismeri egymást. Egymás elleni találkozóikon az argentinok sok borsot törtek már a kávé hazája legénységének orra alá. Küzdelmük könyörtelen lesz, mert a továbbjutás a tét. Lehet, hogy éppen a kiegészülő argentin csapat lövi az első gólt a világbajnoki címet védő együttes hálójába ... így látjuk a „B" csoportban Az NSZK együttese megköny- nyebbült érzéssel vehette tudomásul, hogy sikeresen jutott túl a rettegett jugoszláv akadályon. Az újabb ellenfél az a svéd válogatott, amely a nyugatnémetek hagyományosan szívós ellenfele szokott lenni. Az a tény, hogy az NSZK felkészülésének utolsó barátságos nemzetközi mérkőzésén 2:0-ra győzött Edströmék ellen, akár a szabályt erősítő kivétel is lehet. Sokat jelent, hogy a svédeknek lényegében nincs vesztenivalójuk. Ugyancsak a felkészülés során a VB előtt került sorra egy barátságos jellegű lengyel — jugoszláv mérkőzés, amely az előbb említett csapat otthonában döntetlent hozott. Érzésünk szerint az eddig fölöttébb sikeres lengyel nemzeti tizenegy eddig nem ütközött olyan ellenállásba, mint amilyen most a jugoszlávok részéről várható. A délszláv együttes igazi énjét a Brazília és a Skócia elleni mérkőzésen mutatta meg, (s itt nem fontos megemlíteni a Zaire elleni gólzáport), az NSZK elleni mérkőzésen sokkal maradt adósa azoknak, akik többre tartják képesnek. A nagyobb lendület, a gyorsabb csatárjáték a lengyelek előnye* taktikai téren a jugoszlávok jobbak. Talán a végén döntetlent hoz ez a szláv rangadó* mint ahogyan a két ország himnuszának dallama is ugyanaz, csak a szöveg más éš más... ZALA JÖZSEÉ