Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-27 / 150. szám, csütörtök
MINDIG AZ ELSŐ SORBAN Varnak emberek, akiknek életrajza, néhány tőmondatba belefér. Já Lenghardt, az FSZM Galánlai Járási Tanácsának elnöke azonban azok közé tartozik, akiknek élete eseménydús. Ifjú korától részt vesz a párt harcában, küzdött, nélkülözött és harcolt a máért, a holnapért. — Apám cseléd volt a Fuksa- uradalomban — kezdi az emlékezést. A második világháborúból 60 százalékos rokkantként tért vissza. Idehaza 6 gyerek várt kenyérre. Ám ekkor már csökkent a munkabírása. Nyáron lóhere gyökeret szárítottunk, s télen ezzel tüzeltünk. Jól emlékszem, annyi segélyt kaptunk, mint amennyit a kutya után kellett adóként fizetni... Ezt a „segítséget“ sem élveztük sokáig. A családfő elköltözött az élők sorából. Vörös zászló alatt temették el... Az uraknak ez nem tetszett. Azonnyomban intézkedtek, cselekedtek. Megvonták az özvegytől a segélyt. Hogy mi lesz a hat gyermek sorsa, azzal mit sem törődtek. Talán arra gondoltak, hogy azok megalázkodnak, s a rendszer hű kiszolgálóivá válnak! Tévedtek ... — Igen sokat nélkülöztünk — mondja. — Jártam iskolába, de könyvre, füzetre nem igen jutott. Ha a tanítónál, vagy másutt sikerült alkalmi favágásra szert tennem, a 10—20 filléres bérért füzetet vásároltam. Dolgoztam, mint mezőgazdasági munkás, segédmunkásként a kőműveseknél és a cukorgyárban. Amikor kamasszá fejlődött, eljárt a proletár testnevelési egyesületbe. Futballozott, esténként pedig színdarabokat tanult. Szerette a természetet, s csakhamar a turisztika egyik szervezője lett. Az egyesületben ismerkedik meg a kommunistákkal. Olyan elvtársak lesznek a tanítói, mint František Kubač, Konštantín Černý és Dominik Äč. Gyakran volt összekötő a sztrájkolók és a sztrájkbizottság között. Később már tagja volt a sztrájkbizottságnak is. — A testnevelési egyesületek Hlohovecon készítettek elő tömeges sportbemutatót — emlékszik vissza. — Major elvtárs kiszabadításáért akartunk tüntetni, de a csendőrök szétvertek. Feloszlatták az egyesületünket, s mire katonaságtól hazajöttem, eladták vagy elárverezték a munkásotthont is. A kommunisták — ekkor már Ján Lenghardt is közéjük tartozott — nem adták fel a harcot. Színjátszókört alakítottak, hogy ennek leple alatt találkozhassanak. Lenghardt elvtárs a rendezői tisztséget látta el. Nem is akárhogyan! A Kosúty- sortűz évfordulóján több mint 30 fiatal kerékpáros élén indult el, hogy a munkásmártírok sírjára vörös rózsákat tegyenek. A falu határában csendőrkordon állja útjukat... A vörös rózsákat a porba tapossák ... A fiúk szomorúan térnek visz- sza, s bosszút esküdnek. — A kosúty vérfürdő egyik „főrendezőjével“, Jánošík csendőrtiszttel közelebbről is megismerkedtem — mondja. — Az útépítő munkások sztrájkoltak, amikor megszólaltak a fegyverek. Ezúttal halottak nem voltak, csak néhány sebesült... Jánošík szeme vérben forgott, kardjáról visszaverődött a nap sugara . .. Egy percre úgy tűnt, mintha a kardot tartó kezéről vér csepegne a porba... Amikor 1938-ban betiltották a pártot, mintegy 30 fiatalt idéztek be Galántára, mivel megzavarták azt a gyűlést, amelyen Markovié szociáldemokrata belügyminiszter beszélt. Lenghardt eivtársat 10 napi börtönre ítélték. Hazafelé menet forradalmi dalokat énekeltek. Ä sors úgy hozta, hogy ismét csendőrökbe ütköztek. Ez még jobban megnehezítette működésüket, hiszen a csendőrök ez után szemmel tartották őket. — Nem ez volt az első eset, hogy börtönre ítéltek — mondja. — Amikor Spanyolországban dúlt a polgárháború, Prágában csuktak le, mivel részt vettem a csehszlovák állampolgárok toborzásában. Amikor hazato- loncoltak, ismét vonatra ültem. Később a párt úgy határozott, hogy térjek vissza Szlovákiába. Illegális pártszervezetet hoztak létre. Pénzt gyűjtött a bebörtönzött párttagok családja részére. S mivel az országhatár közel volt Seredhez, a magyar elvlársakkal megszervezték a fasizmus elől menekülők szökését a Szovjetunióba. A hónapok lassan, de lázas munkával teltek. Röpcédulákat sokszorosítottak, agitáltak. Nem egyszer volt házkutatás Lang- hardtéknál is. Augusztus 27-én este Sereden is kihirdették, hogy a szlovák nép fegyvert fogott elnyomói ellen. František Kubač Banská Bystricára siet. Lenghardt elvtárs azt a feladatot kapta, hogy védje a hidat. A fasiszták néhány nap múlva megszállták a várost. A szervezők más községekbe menekültek. Csak később tértek haza. Figyelték a német katonaság mozgását. Fegyverzetükről, létszámukról értesítették a felderítőket. A felszabadulás után a városi nemzeti bizottság elnöke, majd a Belügyminisztérium dolgozója. A februári események után ismét a városházán találjuk. Egy évvel később a Seredi Járási Nemzeti Bizottság elnöke. Az SZNT képviselőjévé választották. Mai munkahelyére 196ü-ban került. Harcos, küzdelmes életútja során számos kitüntetést kapott. Ezek közé tartozik a „Munkaérdemrend“, a „Kiváló munkáért“, az „Építésben szerzett érdemekért“ kitüntetés. Bár túl van már a nyugdíj- korhatáron, ma is aktívan tevékenykedik. Munkahelyén a VIII. szakszervezeti kongresszus határozatainak megvalósításán fáradozik. Tagja a járási párt- bizottságnak, az Antifasiszta Harcosok Szövetsége járási bizottságának elnöke, s tagja az AFHSZ Szlovákiai Központi Bizottságának. NÉMETH JÁNOS A levieei (lévai 1 járás mező- gazdasági dolgozóinak a szemveszteség csökkentését célzó felhívására a nyugat-szlovákiai kerületben először a komárnói (komáromi) járás szövetkezeteinek tagjai és állami gazdaságainak dolgozói válaszoltak. Válaszukban többek között megállapítják: az idei betakarítási feladatok gyors és jó minőségű teljesítését célzó felhíA pihenés egy napja Nem könnyű pihenni. Pontosabban, nem könnyű jól, pihenve pihenni. Az ember, tegyük fel, elhatározta: ma pihenek. Elhatározta és tenyerébe hajtja a fejét... rendben, de... Hol, hogyan, kivel, mivel pihenjek? Tehát mindjárt a kezdet kezdetén gondok felhői gyülekez nek a pihenésre szánt nap előbb még derűsnek ígérkező, kristálytisztának vélt egén. Nos, ezeket a gondokat kíséreli meg (és sikerrel) eloszlatni az „Ostrava 7/' országos kiállítás, amely a szocialista életkörnyezet kialakításának viszonylag sokrétű és szintű problemati kájából idén a szabad idő észszerű felhasználásának módját hivatott bemutatni. Kezdjük talán az elején. Bármennyire furcsa, de a „pihenés egy napja" sorban állással kéz dődik. Igen, sorban állással. Az ostravai „fekete rét“ kiállítási csarnokai ugyan kilenckor nyitnak, a főkapu előtt azonban már nyolc óra körül kisebb- nagyobb csoportok várakoznak És kilenckor! Okosabb a köze 11 presszóban meginni egy fe ketét, amíg az első árhullám el-, illetve bevonul. Eredjünk hát a nyomába. Igen ám, de... merre? Mert mindjárt itt, a főkapu mögött egy szokatlan feliratú útjelző tábla: „Csend“, „Nyugalom“, „Tiszta levegő“ — igazítana álba, ha ugyan egyhamar el tud nám dönteni, vajon merre induljak? De szívjunk talán egy kis „tiszta levegőt“! Cigaretta súlyba, rekeszizom be, mellkas ki, i... in... indulj! Két nemzedék szórakozik. Az Erdő- és Vízgazdasági Minisztérium pavilonján a következő felirat ékeskedik: „Ember a természetben". És alig teszünk néhány lépést, máris elérkeztünk egy ... egy valóságos szemétdombhoz. Különböző papírhulladék, konzervdobozok bő választéka, üszkös fadarabok, válogatott szemétfajták ... mind-mind „eredeti“. Szó se róla, meghökkentő „ex- ponátum“. A mellékelt szöveg sem éppen hízelgő. Valóban ilyenek vagyunk? Ilyen emberek Is akadnak közöttünk? Akadnak. Rajtunk múlik meddig! Az „erdő“ mélyén, a komorló fenyvesek mögött rejtőző tisztásokon — ezernyi orgonasíp — felharsan a madárdal, szarvasbőgés remegteti meg a természet áhítatos csendjét. Pihenjünk! Kuporodjunk le a fűbe, sétáljunk — léptünk neszére is vigyázva — mert ez a végtelen csend, az ózondús levegő birodalma. S ha az erdők, a hegyi ösvények vándora szomját akarja oltani, éhét szeretné elverni, lenn a völgyben, avagy tízpercnyi járásra a dombháton ott az erdei házikó. Itt szedje elő tarisznyájából a hazait, a kandalló tüzénél itt szárogassa zápor verte ruháját! Az előcsarnokban ismét tumultus. Itt nyílván osztanak valamit. Nem tévedtem, csakhogy ... Valamit, valamiért! Másodikos, harmadikos nebulók, pironkodó tizenévesek, kopaszodó homlokú apukák versenyeznek. A „valamiért“ madarakat kell felismerni. Az érdeklődés nagy. S tán nem csupán a pár korona értékű díj vonz ide időset, fiatalt. Ügy kolok egy kicsit. Igaz ugyan, hogy megegyezik az ízlésünk. A beszélgetésbe bekapcsolódik az alárusító is. — Remélem nem rontja a boltot? — Sőt, attól tartok, hogy magam is rászánom valamire a tartalék pénzemet. Egyébként kelendő az áru? — Várakozáson felül adunk Az „első árhullám“ elözönli a kiállítás csarnokait. érzem, inkább a természet sze- retete. a pihenés óráinak játékos pajkos jókedve. (Dél felé jár az idő. Az emberek szétszélednek a kiállítás különböző csarnokaiban. Nehéz nyomon követni őket. Ki-ki hangulatának, érdeklődésének vágyainak megfelelően tölti a pihenés napját.) Bútorok. Bárki is azt gondolná, elsősorban a gyengébb nemet érdeklő portéka. Pedig nem így van. Legalábbis az ostravai kiállításon nem. Megtalálhatjuk itt a foloamatőr, a modellező, barkácsoló ember szobáját, a zenekedvelő fiatal lakberendezését. Praktikus, könnyen elhelyezhető bútorok. A konyhák (töb is van belőlük) — korszerű berendezése másfélszer lerövidíti a gazdasz- szony, a családanya munkáját, hogy több ideje jusson pihenésre. Mert ezen a kiállításon minden egyes kiállított tárgy pihenésünket, kényelmünket szolgálja. S nem csupán a bútor, hanem a lakások, családi házak, nyaralók különböző típusai is. A pihenő ember számára nem lehet közömbös, mit ölt magára. Textiliparunk számos újdonságot kínál a kiállítás látogatóinak. S ha már kiállítás... ha már a szemünk előtt hever a szebbnél szebb holmi, hatalmába kerít bennünket a vásárlási láz. S itt, az ostravai kiállítás csarnokaiban könnyű el. De nem csak ml, a konkuť- rencia is ... Tehát a konkurrencia is! Ez pedig az ostravai kiállítás sikerét jelenti. Ogy mondhatnám: ebédel a kiállítás. Felsorolhatnám mit ebédel. Hosszú sor lenne. Any- nyi viszont kikívánkozik belőlem, hogy Ostravában a vendéglátóipar is kitett magáért, ízléses éttermei, falatozói, boltjai szervesen épülnek be a kiállítás koncepciójába. Mintahogyan a kiállítás műsorát is igényes ízlésű emberek számára állították össze. Hangversenyek, népművészeti bemutatók, sport- vetélkedők, szórakoztató műsorok teszik változatossá a pihenés óráit. Ogy is mondhatnók: pihenés a pihenésben. Mert szent igaz, hogy amíg a látogató végigjárja a számtalan kiállítási csarnokot, tüzetesen megszemléli a kiállított tárgyakat, bizony elfárad. S ha elfárad? Nos, a kiállítás területén a késő esti órákban is talál szórakozást. A kertmoziban estéről estére megtekintheti a dolgozók filmfesztiváljának filmjeit. Estéről estére.,. Mt aki csak teheti, többször Is ellátogat a „fekete rétre“, amely ugyan már egy cseppet sem fekete mint valaha. Találkoztam egy fiatal házaspárral. Negyedszer tekintettek végig a kiállítást. — Pár hónapja házasodtunk össze — magyarázza pironkodva az asszonyka —, szeretnénk korszerűen, kényelmesen berendezkedni. Tanulni járunk ide ..« Hová, merre? ...ez itt a kérdés!... (J. Musial, Z. Cermák, J. Kuča felvételei) „vásárt csinálni“, hiszen készpénz sem kell hozzá. Küldik az árut utánvéttel. Szép számban kel el bútor is. Megkérdem az egyik vevőt: — Nem hamarkodta el a vásárlást? — Úgy gondolom nem. Mindig ilyen lakószobát szerettünk volna. — S az asszony ... vajon mit szól majd! — Hát nem mondom, drukIgen. Ide valóban tanulni járhatnak az emberek. S tulajdonképpen ez a kiállítás célj*. Hiszen a szocialista életkörnyezel kialakítása nem születik meg máról-holnapra. Nem egyszerű feladat jól megszervezni a pihenés, a szabad idő, a szabad idő óráinak hasznos eltöltését. Annyira nem egyszerű, hogy az ember bizony kissé elfárad, amíg megtanulja, BALOGH P. IMRI? Ľudmila Karasová, a Dolné Ves- tenice-i Gumigyár kiváló fiatal dolgozója munka közben. (Felvétel: Igor Grossmann) ELFOGADTÁK A FELHÍVÁST vást elfogadjuk, s ezzel egyidejűleg elfogadjuk az SZLKP nyugat-szlovákiai kerületi bizottsága, a kerületi nemzeti bizottság, a kerületi mezőgazdasági igazgatóság és a Nemzeti Front kerületi bizottsága felhívását is, amiben a munkakezdeményezés kibontakoztatását kérte a kerület dolgozóitól.
