Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)

1974-06-27 / 150. szám, csütörtök

k paMümiii KOMMUNISTÁK A FELKELÉSBEN A SZORGALOM EREDMÉNYE A ma Komáromban élő 54 éves Sámuel Bachar ezredes egyike volt a Szlovák Nemzeti Felkelés legfiatalabb parancs­nokainak, aki bátorságával, nagyszerű szervezőkészségével, a felkelés kiemelkedő alakjai közé tartozott. A partizánok körében népszerű „Samo” pa­rancsnok Bánovce n/B. és kör­nyékén a fasiszták réme volt. Sok fasiszta szerette volna hal­lani a fiatal partizánparancs­nok halálhírét, amit az a tény is bizonyít, hogy a bratislavai rádió kürtölte és a plakátok százai hirdették, ígérték a 100 ezer korona pénzjutalmat an­nak, aki a fiatal parancsnokot élve vagy halva a fasiszták ke­zére juttatja. Sámuel Bachar harca a dol­gozó nép érdekeiért tényleges katonaidejének letöltése után kezdődött el. Kapcsolatba lé­pett a bánovcei és az uhroveci kommunistákkal. Néhány bátor tettével (fegyverek beszerzése, röpiratok terjesztése) elnyerte a kommunisták bizalmát. Tevé­kenységét az uhroveci illegális körzeti pártbizottság irányítot­ta. Feladatul kapta, hogy a portja támadást indított a vá­ros ellen. A harc során a par­tizánok kiszabadították a poli­tikai foglyokat, lefegyverezték a város csendőrségét, és a vá­ros lakosságához a helyi hang­szórón beszédet intéztek a Szlovák Nemzeti Felkelésről, valamint az új típusú Csehszlo­vákiáról, amelyben majd nem lesz kizsákmányolás. Tisót ugyan nem fogták el, de a zsákmány nagyon jelentős volt. öt nappal később Bachar elv­társ csoportja egy 7 tagú né­met járőrrel velte fel a harcot. A harc során eleselt 2 fasiszta és 2 megsebesült. 1944. október Sámuel Bachar, a partizánpa­rancsnok podlužanyi kommunistákkal dolgozzék. A felsőbb pártszer­vek határozata és utasítása ér­teimében a podlužanyi kommu­nisták 1943 végén megalakítot­ták a „Jánošík” partizáncsopor­tot azzal a céllal, hogy felké­szüljenek a fasisztaellenes fegyveres felkelésre. Bachar elvtársat parancsnokhelyettes­nek választották meg. A felke­lés kitöréséig a partizáncsoport tagjai számos akciót hajtottak végre. Elnyerték a lakosság szimpátiáját, soraik sok öntu­datos munkással, földművessel és különböző nemzetiségű kato­nával erősödtek. A felkelés kitörésére és első napjaira így emlékezik vissza az egykori parancsnok: — 1944. augusztus 29-én fel­sőbb utasításra jól megszerve­zett partizánharcban elfoglaltuk Bánovce n/B. nagy részét, je­lentősebb pontjait. Megalakítot­tuk a forradalmi járási nemzeti bizottságot. Ezen a napon kezd­te meg működését a podlužanyi pártsejt is. Partizáncsoportun­kat partizánosztaggá szerveztük át, amely 68 harcosból állt. A II. Podlužanyi Partizánosztag elnevezést kapta. Én lettem az osztag politikai komisszár­ja. A parancs értelmében cso­portommal másnap elfoglaltuk a városnak azt a részét, ahol Trenčín felé vezetett az út. Szeptember elsején az egész osztaggal én vezettem a táma­dást egyik oldalról a fasiszták Trenčianske Teplice-i hadállásai ellen. A másik oldalról egy má­sik partizánosztag támadott, amelyet Szergej Panfilov szov­jet partizánparancsnok vezetett. A következő napon elértük cé­lunkat: egyesültünk és felosz­lattuk a város területén műkö­dő 2-es számú Szlovák Nemzet­védelmi Minisztériumot. Szerez­tünk 4 személy- és 2“ teherau lót, 22 puskát, 12 pisztolyt, 1 -golyószórót, sok lőszert. So­raink pedig további 27 szlovák katonával erősödtek. Az osztagot 1944. szeptember 15-én felsőbb utasításra a Ján Zižka partizánbrigád zászlaja alá vezényelték. A partizánosz­tagnak akkor már 72 harcosa volt, és két csoportban hajtot­ták végre a tervezett akciókat. Az egyik csoportot mindig Ba­char elvtárs vezette. Egyik al­kalommal például kémeik hí­rül hozták, hogy Tiso Bánovcén tartózkodik. Bachar elvtárs cső­tatott bátorságával, jó helyzet- felismerésével érdemelte ki. Ezután még odaadóbban küz­dött. Bachar elvtárs osztaga 1944. december 9-re virradóan eljutott Trenčín elővárosáig — a repülőtérig. A sűrű ködben ártalmatlanná tette az egyik őrt, világító lövedékkel meg­rongált két repülőgépet és fel­robbantott egy benzinnel telt hatalmas tartályt. Nehéz napokat élt át a cso­port. Szinle naponta meg kel lelt küzdenie a fasisztákkal, 1945. február 22-én a trenčíni állomáson erős őrizet alatt ke let-szlovákiai foglyokat tartot­tak fogva a szerelvényben. Ezeket szerették volna kiszaba­dítani a II. podlužanyi parti­zánosztag harcosai. Útközben a TPebichava község mellett tűz­harcban Bachar elvtárs megse besült. Néhány napig Dubnič- kán ápolták, majd harcra je­lentkezett. Február 26-án ismét átszervezte az osztagot, felerő­sítette a környékbeli partizá­nokkal. Osztagában 106 külön­böző nemzetiségű harcos volt. A II. podlužanyi partizánosz- tag 1945. április 4-én és 5-én 2-án Tiso ismét megmenekült, pedig Bachar etvtársék két páncélkocsit is levegőbe repí­tettek. A paríizáuosztag egyik leg­sikeresebb akcióját is Bachar elvtárs vezette 1.944. október 4-én. Erről így nyilatkozott: — A Svinná melletti erdő­ben tanyáztunk. Felderítőinktől megtudtuk, hogy egy egész au- tókaravfin közeledik segítségül azoknak a német csapatoknak, amelyek partizánbrigádunk ala­kulatai ellen már reggel óta harcoltak. Azonnal 'csatasorba álltunk. Nem sok idő múlva megjelentek a motoros előőrs tagjai, majd utánuk a katonák­kal teli páncélautók. Megvár tűk, amíg néhány autó elhaladt előttünk, csak ezután nyitot­ták meg a tüzelést géppus­káink, aknavetőink, és a nehéz géppuskások, valamint a pán- célöklösök. Két páncélkocsi azonnal kigyulladt. A németek kiugrálva a gépkocsiból először pánikszerűen, megzavarodva fe­lénk futottak. Golyószórókkal, géppisztolyokkal, puskákkal lőttük őket mintegy 150 méter­nyi távolságból. Rrigádunk e napon mintegy 20 km-es front­szakaszon harcolt, s ha nem akadályozzuk meg e sikeres ak­cióval a páncélautósokat, bi­zony csapatainkat bekerítették volna. A németeket nagyon fűtötte a bosszúvágy a szlovák nép fel­keléséért. Nagyon sok katonát, korszerű fegyverekkel ellátott harcost összpontosítottak a fel­kelés leverésére. A partizánok gyakran találták magukat szemben óriási túlerővel. Az egyik ilyen csatáról a parancs­nok ezeket mondta: — A németek összpontosított erővel 3 oldalról vezettek tá­madást Slatina n/B. és Čierna Lehota községek ellen. A bri­gádparancsnokság utasítására osztagunkkal Cierna Lehota vé­delmében a Stano Slovák par­tizánosztagot segítettük. Tud­tuk, hogy a németek tízszeres túlerőben vannak. A községbe vezető utakat el torlaszoltuk és felaknáztuk. Óriási tűzharcot vívtunk az ellenség túlereje ei- len. Ennek ellenére a németek­nek 2 órai harc után sikerült behatolniuk a községbe. Az első két férfit, akikre rátaláltak, le­lőtték. Egy fiatal lányt meg- becstelenítés után lőttek le. Ezt talán elrettentő példának szán­ták, mert a további 22 férfit elhurcolták a községből. Miután a túlerővel nem bírtunk, kény­telenek voltunk visszahúzódni az erdőbe —• s elvonulni. Visz- szavonulös közben azonban újabb ellenség állta utunkat. Nagyon kemény csatái vívtunk a fasisztákkal egészen sötéte­désig. A harcban 30 fasiszta vesztette életét, felrobantottunk 4 ellenséges gépkocsit, ezenkí­vül zsákmányoltunk 37 puskát és rengeteg lőszert. Mindez 1944. október 23-án történt. A sorozatos harcok megritkí­tották a partizánok sorait s 1944. október 25-én úrja átszer­vezték a csoportot. A II. podlu­žanyi osztag vezetésével Sá­muel Bachar elvtársat bízták meg. A 25 éves partizán e bi­zalmat az előző harcokban mu­Megalakulásának 25. évfor­dulóját ünnepelte a Vinicai (Ipolynyéki) Efsz. Az évfordu­ló okot és lehetőséget ad a megtett út és az elért ered­mények felmérésére. Huszonöt évvel ezelőtt a kör­nyéken úttörőként jött létre ez a közös gazdaság a volt ura­dalmi birtokon és a tagok ke­véske földjén. Beszéltek is ró­la szerte a vidéken, még a filmesek is eljöttek, hogy az mezésügyi minisztere, valamint a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi Bizott­sága adományozott öt szövet­kezeti dolgozónak a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi ter­melés építésében végzett ered­ményes munkáért. Három dol­gozó, Dobos László, az efsz elnöke, Kázmér Sándorné és Tóth Ferenc „A mezőgazdaság és az élelmezésügy kiváló dol­gozója“ kitüntetést kapta. Raj­Szalai József, Greüo György, Molnár Imre, Dobos László és Kulifaj Sándor. Sámuel Bachar ma vívta utolsó csatáját, mégpedig Bánovce nad Bebravou felsza­badításáért. Április ötödikén ta­lálkozott a két szárny, Bachar elvtárs osztaga és a Vörös Had­sereg. Az utolsó csatában az osztag partizánjai 35 fasisztát ejtettek foglyul. A parancs­nok alapító tagja volt az új, most már legális CSKP szer­vezetének Pódlužanyban, 1945. április 8-án. Két nappal később Bánovce n/B. főterén megtar­tott népgyűlésen a II. podluža­nyi partizánosztag volt pa­rancsnoka, Sámuel Bachar tar­totta az ünnepi beszédet. A felszabadulást követő évek­ben Sámuel Bachar elvtárs a hadseregben teljesített szolgá­latot. iKOLOZSI ERNŐ H Az amatőr filmesek idei bratislavai versenyén, melyet a városi művelődési otthon a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója alkalmából rende­zett, az egyes kategóriákban K. Belas Szárnyak, P. Polonoc és K. Belas Reservó, valamint K. Juhász és M. Hojala A fia­talok a fiataloknak című film­je nyert első díjat. ipolynyékiek kezdeményezésé­ről a filmhíradóban beszámol­janak. Az „alapítólevél“ 111 tagot és 671 ha földet regisztrált. A szövetkezet első elnöke Do­bos László lett, aki Molnár Er­nő, Kusický Béla, és további lelkes tagok segítségével irá­nyította a közös első lépéseit. Nem volt könnyű a kezdet, néhány pár igásállattal, meg­kopott mezőgazdasági szerszá­mokkal művelték a földét, öregből újjá varázsolt istálló­ban helyezték el az állatokat. Jakab János elvtárs büszkén emlékszik vissza arra, hogy az első traktort a tagok által ösz- szeadott pénzből vásárolták meg. Azok pénzéből, akik már akkor is töretlenül hittek a közös gazdálkodás jövőjében. Ma már nemcsak időben van távol a kezdet, de a jelenlegi gazdálkodási viszonyok, ered­mények is összehasonlíthatat­lanok az akkoriakkal. Ma az egész község 1388 ha földterü­leten gazdálkodik, 38 kerekes és 3 lánctalpas traktor segít­ségével, s az alapeszközök ér­téke megközelíti a 41 millió koronát. A szövetkezet telepe és három farmja a legkorsze­rűbbek közé tartozik. Ezt az aszfaltozott utak, a betonjár­dák, a közel 200 vagonos ga­bonatároló, és a korszerű ba­romfitelep bizonyítja, ahonnan évente 18 millió tojást szállí­tanak a közellátásnak. És vi­rágpadok szerte a telepen, amelyekben egész éven át nyíl­nak a rózsák. A szorgalom eredményeként a tagság életszínvonala is emelkedett, amit a községben felépített családi házak, s a tagság tulajdonában levő sze­mélygépkocsik bizonyítanak a legjobban. A jó termelési ered­ményeket értékelik azok az oklevelek is, amelyeket az SZSZK mezőgazdasági és élei­KÉNYELMESEN — GYORSAN tűk kívül 53 alapító tag mun­káját jutalmazták díszoklevél- lel. A szövetkezet hatalmas utat tett meg, kiváló eredményeket ért el az elmúlt negyedszá­zad alatt, s termelési színvo­nala állandóan emelkedik. A korszerű mezőgazdasági üze­met képzett szakemberek irá­nyítják, élükön Molnár Imre elnökkel, a CSKP KB póttagjá­val. A szorgalmas tagság oda­adó munkája nyomán tovább fejlődik a közös gazdaság, ami legfőbb biztosítéka a további gazdasági és kulturális előre­haladásnak. BÖJTÖS JÁNOS A Čedok Utazási Iroda 1973-ban a fekete-tengeri üdülésre induló csehszlovák motoros turisták részére öt, személyautókat is ma­gával szállító gyorsvonat-szerelvényt indított Prágából Várnába. E sikeres vállalkozás alapján a Čedok az idén megkétszerezi a szerelvények számát. A szlovákiai motoros turisták autóit két­hetenként Bratislavában is felrakják e gyorsvonatokra. Felvéte­lünkön: Az autók berakása az idei első, gépkocsit szállító gyors­vonatra a prágai Smíchovi pályaudvaron. (Felvétel: Miroslav Vodéraj AZ ELISMERÉS KÖTELEZ — Egyes fiatalok gyakran azt a szemrehányást teszik ne­künk, hogy túlságosan emlé­keinkbe merülünk. Ne vegyük tőlük ezt rossz néven, hiszen fiatal korunkban talán mi is ilyenek voltunk. Ettől eltekint­ve nincs igazuk. A jelenben élünk, a jövőért dolgozunk, de a múltról sem feledkezhetünk meg. Ezekkel a szavakkal kezdte beszélgetésünket a kommunista MOLNÁR ISTVÁN, a bratislavai vasúti építkezési vállalat dol­gozója, aki a „Kiváló munká­ért“ állami kitüntetés viselője. A párt alapszervezetének el­nökségi funkcióját is betölti Aztán így folytatta: — Amikor néhány nappal ezelőtt átvettem a munkám megbecsülését jelentő kitünte­tést, könny szökött a szemem­be, és a múltra gondoltam. — Eszembe jutott például, hogy egy galántai munkásgyű- lésen MAJOR ISTVÁN elvtárs szólt hozzánk. Akkor még na­gyon sok dolgot nem értettem, hiszen csak 15 éves voltam. Azonban már akkor éreztem, hol a helyem. Az ilyesmire az ember sokáig emlékszik. A sze­gény ember akkortájt semmit sem jelentett. Nyomorban élt, és másokra dolgozott. A vasutasok mai korosztályá­nak nem lenne szabad erről megfeledkeznie. Föl kell nekik tanunk a múltat, hogy meg tudják becsülni mindazt, amit társadalmunk ma nyújt az em­bernek. Ezek olyan előnyök, amelyekről akkor nem is ál­modtunk. — A munkaközösségtől, mun­katársaimtól és mindenekelőtt a politikai tevékenységtől nem könnyű megválni. Egyszerűen nem vagyok rá képes. Szívesen beszélt mindarról, ami munkájában örömet szerez neki, de arról is, amin még javítani kellene. Például a ne­velésről. Arról sohasem szabad megfeledkezni, de az emberek­kel türelmesen kell bánni. Olyan ember, aki nem ismeri a tétlenséget és amíg egészsé­géből kitelik, mindenütt szíve­sen segít, ahol arra szükség van. — Az állami kitüntetés örö­met szerez, , de kötelez is — mondta beszélgetésünk végén Molnár István. RISZDORFER FERENC

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents