Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-02 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó
FÉLELMETES JÁTÉKOS Norman Huntert, a Leeds hátvédjét, az angol liga legkegyetienebb játékosaként tartják nyílván. — Mindig tudom, mikor 6 fut mögöttem — mondta egy megfélemlített csatár. — Hallom a kattanást, ahogy kinyitja a bicskát KÜLÖNÉLÉS — A férjem tíz éve itthagyott — világosítja fel új szomszédasszonyát Mus' kátIiné. • — De hiszen négy apró gyermekük van! — Hát igen. Tudja, időnként eljön mentege' tŐzni’ párbaj Rau Tibor rajza PANASZ — Aztán olvasom az újságban, hogy most meg itt van a nyakunkon az a fránya parkolóhelyhiány ... Sajdik Feróm: rajza NEVELNI TUDNI KELL — Itt a villa és az autó, de most már ideje, hogy megállj a saját lábadon! Szűr Szabó józsef rajza TÉMA: A MUNKA (Szpilkf) Bús Fekete Friderikához, hajdani iskola társnömhoz, felettébb vegyes emlékeim fűződnek. Amellett, hogy csúnyácska volt szegény, meg kis gonosz, az agya sem nagyon vetekedhetett volna Einsteinével. Főleg ez utóbbi tula/- donsagáért néztem el neki a többi kettőt, mert az okos lányokat már fiatalkoromban sem szíveltem. Az érettségi vizsgán is azt találta mondani ez a Friderika, hogy Petőfi Csatadui című versét Bem apó írta — amiért is csúnyán elvágták őt magyar nyelv- és irodalomból. Mivel említett kvalitásai tetejében az idő szerint még buzgó elsőpénteki áldozó is voll, a kör nyékbeli plébániatemplom egyik mellék - oltáránál szent esküvéssel megfogadta, hogy ezért egyszer nemtelen bosszút áll a magyar irodalmon. Én, aki elég jó emberismerő vagyok, fenyegetése komolyságában egy percig sem kételkedtem. Nem is nagyon lepődtem meg hát, hogy aránylag rövid idő leforgása alatt már úgy hallottam róla beszélni, mint akinek sikerült betörnie p hazai költők élvonalába. Hírnevét főként merész újításainak köszönhette. Példának okáért, első kötete pusztán csak közpon- tozási jeleket tartalmazott, amiket pedig pályatársai köztudottan kínos pedantériával mellőztek verseikben. A továbbiakban még csak fokozta a jobb parnasszistákhoz méltó meghök- kentések sorozatát: többek közt kiagyalta a sifrírozott szövegű költeményeket, amelyekhez a kulcsokat külön kötetben adatta ki, hogy nagyobb legyen a kiadóvállalat évi könyvtermése — s több a saját konyhapénze. Azonkívül az ő ötlete volt még az orchidea-illatú és a színét változtató papíron nyomtatott verskötet is. Azt hiszem, pályafutása delelöjén lehetett, amikor véletlenül belebotlottam egy sarki eszpresszóban, a Kis Zsivajgóban. Akkoriban sor szerint talán a hetedik élel- társa, bizonyos Kén Jenő, a kulturális peremterületek elszánt hiénája tartotta ki. Nagyobb lehetőségek híján különböző kétes értékű eszt- rádzeneicarok hakniszervezőjeként, másodállásban pedig a Rohampáholy Filmszínház jegy- pénztárosaként sajtolta ki a szükségeseket Friderika költői fényűzéséhez. A költőnő ezúttal is hírnévre éhes álbohémek társaságában lebzselt szokott törzsasztalánál. Messziről lerítt róluk, hogy megint az élet értelmetlenségéről folytatnak elmélyült eszmecserét. — Mi van, fiúka? Te is létezel még? — vetett rám egy megalázó tekintetet. — Olvastad a legújabb kötetemet, A semmi századik hatványát? — Nem, mert a verseid érthetetlen ostobaságok! — feleltem neki a legcsekélyebb udvarlási szándék nélkül. — Miért? Érthetőknek kellene lenniök? — vonta fel szemöldökét. — Legyen érthető egy pénztárkönyvi Az igazi versek mindig megfoghatatlan gondolatokat tartalmaznak, mert a költő elérhetetlen szépségek után vágyódik... — Meg az elérhető honoráriumok után — válaszoltam, és sarkon fordultam. Utolsó találkozásunkra a jó múltkoriban került sor, amikor meglátogattam öt a Kerkápoly Norbert Elme- és Ideg gyógyintézet munkaterápiás osztályán. Kis kertészkapával épp katáng- kórót nyesegetett a lazarett kertjének ágyásai közt. Dr. Schnellerfuchs Natália, a rokonszenves pszichiáternő elmondta, hogy közel fél esztendeje hozták be öt a városi parkból, ahol egy rozsdás autókarosszériára kapaszkodva, szokott esztétikai rögeszméit hirdette az alkalmilag összecsődült hallgatóságnak. Friderikával egész ottlétem alatt egyetlen szót sem tudtam váltani súlyos depressziója miatt. Csak amikor búcsúzni kezdtem, tanúsított némi élénkséget. Csíkos intézeti köpenye zsebéből elnyüstölt könyvet húzott elő, s a tév- eszmések rejtelmes derűjével nyújtotta felém: — Ez az egyetlen megmaradt példányom. Neked dedikáltam ... Noha nem szerettem öt túlságosan, de azért megható volt számomra, hogy minden zűr ellenére mégiscsak tovább lobog benne a költői elhivatottság szent lángja. Megnéztem a borítólapot: a kötet Shakespeare szonettfelt tartalmazta. Ebben újabb Igazolását láttam annak az ősrégi filozófiai tantételnek, amely szerint a sors a költőket ritkán veri bottal. MIiKUS SÁNDOR . SZAKÍTÁS — Az utóbbi időben nem láttalak együtt Annabellával. — Szakítottam vtile. — Miért? — Tói hangosan nevetett. — Én nem tapasztaltam. — Mert nem voltál ott, amikor megkértem a kezét. DIAGNÓZIS Fűzfőit hosszasan vizsgálja az orvos, majd kissé gondterhelten hümmög. — Doktor úr, valami különleges bajom van? — kérdi Fűzfői. — Ä, dehogyl A temetők tele vannak vele — hantgzik a válasz. SZEMREHÁNYÁS Váratlanul korábban érkezik baza a férj, s feleségének látogatója van ... — Neked nem használ a szép szó, fiam?! — formed rá az asszony. — Hányszor megmondtam már, hogy ne száguldozz az autósztrádán százötven kilométeres sebességgel! MŰVÉSZI SIKER — Na, milyen az új színdarabV — kérdezi Pomogács egyik ismerősétől. — Hát... a legtöbben a második felvonás után otthagyják. — Akkor már miért nem az első felvonás után? — Olyankor még nagy a tolongás a ruhatárban. TANÁCS — Van-e mód arra, hogy az ember ne fizessen feleségtartást? — kérdezi egy kliens az ügyvédjétől Rómában. — Két módja is van — hangzik a válasz. — Nem kell megnősülni, vagy nem kell elválni. 1974. VI. 2. — Vegyen virágot, szép fiatalűri — Köszönöm, a hölgy a feleségem ... Elek Tibor rajza ’ SZÖVEG NÉLKÜL Smrke rajza ;S®03DH|H| BWfl Ir• VI*|1|ItjHm |Íjírl5^' II JKr ľ* - 4"Vj > ■"r?' ,*'¥ V
