Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-02 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó
1974. VI. 2. híresek a szovjet lovak Takahaszi úr magával viszi japánba Batisztot, a Bugyonnij- iajtájú gyönyörű csikót. Több mint száz hátaslovat adtak el külföldre az 1974 márciusában tartott nemzetközi moszkvai vásárán. A szóban forgó lóvásáron hároméves és idősebb lovakat mutattak be. Mindezek a lovak elsődleges sportki- képzesben részesültek, és megfeleltek a vásárlók követelményéinek és ízlésének. Alkalmasak akadály- és ügetőversenyekre, síkfutásra, sétalovaglásra stb. A vásárra 45 külföldi vásárló érkezett Hollandiából, Finnországból, a Német Szövetségi Köztársaságból, Olaszországból, Japánból és más országokból. Nagy érdeklődést keltettek a Ru- riyonnij-fajtájú lovak, amelyek különösen jól megállók helyüket a síkfutásban, továbbá az elegáns ahaltye- kinok és a trákenylniek. A vásárlók közül többen rendszeres résztvevői a szovjet lóvásároknak. A japán Takahaszi úr, aki Ratisztot és Katuskát, a két legdrágább lovat vette meg, kijelentette: „Hazámban nagy az érdeklődés a szovjet lovak iránt, és én mindent megteszek annak érdekében, hogy biztosítsam állandó ^hozatalukat Jepánban.“ GIGANTIKUS CSŐVEZETÉKEK A Szovjetunió megrendelésére a Német Szövetségi Köztársaságban készítették el az évi 180 ezer tonna acélcső kapacitású „2520“ hengerművet, és a Volgái Csőgyárban szerelték fel. Itt fogják gyártani a 2520 milliméter átmérőjű gigantikus csöveket a^ Nyugat-Szibóriából vezető gázvezetékek számára. Tudvalevő, hogy a nyugat-szibériai körzetek rendkívül gazdiig földgázkészlettel rendelkeznek. A Szovjetunióban először a Volgái Cső gyárban vezették be a vékony falú (6 min vastagságú) csövek gyártását, úgyszintén n távolsági gázvezetékek számára. A szóban forgó gyár már eddig 40 ezer tonnát gyártott le ebből a csőfajtából. E csövek gyártásához 78 ezer tonnával kevesebb fémet használtak fel, s ezáltal évente 1,5 millió rubelt takarítottak meg. Az idén a Szovjetunióban az acélcsövek gyártása országos viszonylatban eléri a 16 millió tonnát, és a kilencedik ötéves terv (1971—1975) végére 17,5 millió tonnára emelkedik. Ez 41 százalékkal több, mint 1970-ben volt. Az „14211—2fiUIJ“ új csoliegeszto berendezés a Volgái Csőgyárban, amelynek segítségével két és fél méter átmérőjű csöveket gyártanak. TRAKTORGYÁR ÉPÜL CSEBOKSZARBAN Nagy traktorgyár épül Csebokszarban, a Csuvasz ASZSZK Volga mellett fekvő fővárosában. Az új gyár 330 és 500 lóerős traktorokat fog gyártani, amelyek mutatóikat tekintve jelentős mértékben túlszárnyalják a Szovjetunióban eddig gyártott hernyótalpas traktor >kat. Ezek. a gépek a Cselja binszki Traktorgyár ta pusztait konstruktőreit dicsérik. Hasznukat veszik a bányaiparban, épületek alapgödrei vagy futóárkok kimélyítésénél, nagy csatornák és utak építésénél. A szóban forgó traktorok nagy teljesítményű motorral, hidromechani- kus transzmisszióval rendelkeznek, amely biztosítja az automatikus átvitelt. A kabinban megfelelő kondicionáló berendezés tartja fenn a szükséges hőmérsékletet és páratartalmat. Jelenleg a gyár építésénél hatezer ember dolgozik, és egyre magasabbra csap a muinkaláz. Üvegbe és betonba öltözött már az az épület, amelyben még az idén megkezdik az egyes alkatrészek gyártását és az első traktorok összeszerelését. Gyors ütemben folyik a további épületek építése is. Az új traktorgyár építőiről és jövendő munkásairól sem feledkeztek meg. Már építik számukra az új, korszerű lakónegyedet. Gyors ütemben épül a Csebokszari Traktorgyár. Sz öveg és kép: APN Rejtvényünkben Andrej Plávka: Fiatalok című verséből idézünk a vízszintes 1., valamint a függőleges 20. számú sorokban. VÍZSZINTES: 13. Szovjet város-e? 14. Folyó Romániában. 16. Gyűrű alakú korallzátony. 17. Vegyi elem. 18. Német lestő. 19. Zsírpárna. 21. Az Indiaióceán egyik tengere. 23. Ká1* roly, Tibor. 24. Szovjet vadászgép-típus a második világháborúban. 25. Korszak. 26 Eseménye. 29. Az NDK kiemelkedő pedagógusa. 30. Tavaszban van! 31. Figyel. 32. Névmás. 34. Lámpaláz (ék. h.). 36. Kórus. 37. Azonos betűk. 39. Török katonai rang. 40. Nyílás. 41. Magyar költő. 42. Halad. 44. Toktermést hozó gazdasági növény. 45. Aratásra szolgáló szerszám. 47. Francia író. 48. Hirtelen megfog, megragad. 49. Cseh színész. 50. Fiúnév. 52. Leng. 54. Szovjet sakkozó. 55. Román festő és grafikus. 57. Gallium vegyjele. 58. Osztrák paleontológus. 60. E hátas- ló. 61. Cremonai hegedű készítő család. 64. Azonos betűk. 65. Egysejtű állat. 66. Hivatásos indiai táncosnő (ék. f.). 68. Itt benn. 7U. Ing betűi keverve. FÜGGŐLEGES: 1. Fordított személyes névmás. 2. Ifjút. 3. Járat azonos hangzói. 4. A szülő valamelyik gyermekének a gyermeke (ék. f.). 5. Erő — szlovákul. 6. Á. J. L. 7. Germánium vegyjele. 8. Zola ismert regénye. 9. Kér peremei. 10. Mohón eszik. 11. Dala. 12. Európai ország fővárosa. 15. Szovjet folyam. 17. Időmérő. 21. Menyasszony. 22. Német származású szociáldemokrata történetíró. 24. Helyhatározói rag. 25. Női név. 27. Fasiszta i'O- hamosztag rövidítése. 28. Nyugatnémet folyam. 30. Névmás. 31. Családi ház. 33. A Halotti Beszéd egyik szava. 35. Határozatlan névelő. 36. Szín. 37. Ragadozó madár. 38. Kamrában van! 40. Ingovány. 41. Világtalan. 43. Hárfa-fajta. 44. Megszólítás. 45. Ébred. 46. Névelővel az elején nagy légitámaszpont Vietnamban. 48. Kiütés a szorítóban — rövidítése. 49. Irány. 51. Kiejtett betű. 53. ... ok, régi germán törzs a Rajna torkolatvidékén. 54. Gyógynövény. 55, A legegyszerűbb, mikroszkopikus nagyságú egysejtű élő szervezet. 56. Magvar humorista, színműíró. 59 Magyar színésznő. 60. Magasba helyez. 62. A jelenben. 63. Ilyen járás is van. 65. ...Ka- leli, kis sziget Romániában az Al-Dunan Orsovával szemben, 67. Éhség. 68. Indium vegyjele. 69. Lám. A május 19-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Vízszintes: 1. Grandet Eugénia. 25. César Rirotteau. Függőleges: 16. Betti néni. 25. Huhogók. 27. Goriot apó. Könyvjutalomban részesülnek: íizv. Miskovics Józsefné, Šahy (Ipolyság), Nyári Ágota» Calovo (Nagymegyer), Szigeti László, Gem. Panica (Gömör* panyit), Vörös Mária, Šahy (Ipolyság), id. Fábián József, Rožňava (Rozsnyó). A VASÁRNAPI ÜJ SZÓ KŐVETKEZŐ SZÁMÁBÓL IDÉZZÜK AZ ALÁBBI MONDATOT „A párt ezen a területen is Lenin tanításából, a hadsereg jelentőségére vonatkozó téziseiből, valamint a hadseregnek a forradalmi nép oldalára való átállására vonatkozó következtetéseiből indult ki.“ OLVASÓINK FELADATA: Keressék meg az Idézett mondatot lelöl lék meg a cikk vagv o riport címét amelvben a mondat található s ezt levelezőlapon — négy napon belül — küldték be szerkesztőségünkbe A beérkezett megfejtések kftzül hetente kisorsolunk esv nyertest A május 12-i számunkban megjelent mondat a Dübörög a föld című regényrészletből való. 300 helyes megfejtést kaptunk. SORSOLÁSSAL SZÁZ KORONÁT NYERT: Bercsényi Zoltán, 986 01 Fifakovo, Engelsová 16.