Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)

1974-06-02 / 22. szám, Vasárnapi Új Szó

BULGÁRIAI RIPORT Szófiától délnyugatra az oszogovói hegység lábánál dombokkal övezett völgyben terül el a több mint 2500 éves város: Kjusztendil. Utcái, park­jai rendezettek, tiszták. Nemcsak a főterét,, hanem szinte minden utcá­ját fasor szegélyezi. Olyan a város, mint egy szépen gondozott kiskert. Vajon hányaii gondozzák? Kiril Gasztel elvtárs, a városi nem­zeti bizottság elnöke rögtön beszél­getésünk kezdetén leírta egy papír­lapra: Pautália — Velbuzsd — Kjusz­tendil. „Ez a három név a történelem. Nagyon messzire kell visszanézni an nak, aki meg akarja ismerni jele­nünket. A tiszta város csupán az egyik külső jellemzője az életünk nek..Természetesnek tartottam, hogy az elnök alaposan ismeri a vá­ros politikai-gazdasági problémáit, de meglepődtem, amikor beszélni kez­dett a város múltjáról. Szavai nyo- mán az asztalra terített kis térképen szinte „életre kelt“ a történelem. Az erdőkkel szegélyezett völgyben emberemlékezet óta melegvízforrá sok buzogtak. A város múzeumában írásos emlékek bizonyítják; elsőkénl a trákok telepedtek le a források körül. Ezt a vidéket az első század ban foglalták el a rómaiak, s fel­ismerve a meleg víz gyógyító hatá­sát, várost építettek a völgyben, Pau tália — „Fürdők városa“ — a római birodalom virágzása idején Szófia ve- télytársa. A barbárok elpusztítják, hosszú évszázadokra kitörlik nevét a történelemből. Csupán a 11. szá­zadban említik újra a feljegyzések: Veibuzscl, püspökszékhely. Itt semmi­sítette meg a szerb király 1330-ban Slsman bolgár cár seregét. Mikor a 14. században felbomlott a két or­szág, hosszú évtizedekig egymással harcoltak a „helyi hatalmasságok“ és igyekeztek minél nagyobb terüle­teket megkaparintani. Később ezen a vidéken Kunszlantin Dejan, a ze­nei kolostor alapítója lesz az „élet és a halál ura“. Ezt a termékeny völ­gyet a nép „Konstantin földjének“ nevezte. Úgy tudják, e névből szár­mazik a város mai neve: Kjusztendil. Bár a törökök 500 évig birtokolták a Sztruma völgyét — a várost jelleg­zetes török várossá formálták — de nevét nem változtatták meg, mivel „törökösen“ hangzott. Ma a város­ban csupán néhány épület és egy omladozó mecset emlékezteti a láto­gatót a fél évezredes török elnyomás­ra. — A város lakóinak száma 1944- ben 20 ezer volt, irta már 60 ezer. Három évtizede csupán egyetlen üze műnk volt, a dohánygyár. Ma a la­kosság döntő többsége üzemben dol­gozik. Persze, ez a gyors ütemű fej­lődés egy tucat gondot zúdított a nyakunkba... Véget ért a történelemóra, ez ju­tott eszembe, mikor elhallgatott az el­nök. Megkérdeztem: történész? Szé­les mosollyal válaszolta: „Nem, csu­pán szeretem a várost. Nálunk olyan a szokás, hogy illik alaposan ismerni azt, amit szeretünk .. .* Munkások­kal, diákokkal, értelmiségiekkel be­szélgetve győződtem meg arról, so­kan vannak, akik az elnökkel azonos nézeteket vallanak. Munkáslány pio- nírvezetőklől hallottam: „A legliálá sabb téma egy-egy épületről, vagy szoborról beszélni a gyermekeknek.“ így apró történetekkel plántálják a gyermekszívekbe a hazaszeretetet, a hősök iránti tiszteletet. S a múlt is­mereteiből fakad a jelen megbecsü­lése ... Hirtelenfelnőtt gyermekre hasonlít a város. Az elnök gondjai a város- fejlesztésből adódnak. Az elmúlt év­tizedben átlag 500 lakást építettek évente, a jövő évtől kezdve 1000 új lakással bővül évente a város. Aze­lőtt a főtér körüli 3—4 emeletes „magas épületek“, meg egy sor kas- télyszerű üdülő jelentette a város jellegzetességét. Nem volt egyszerű elkészíteni a városfejlesztési tervet. Nézegetjük a felszabadulás előtt ké­szült fényképeket, rajzokat. Fasorok­kal szegélyezett meglepően széles ut­cák, mellettük járda. Két-három ház­tömb után megszakad az utcasor. Fák, bokrok, sétányok húzódnak a háztömbök között. „Meg akarjuk őriz­ni a fürdőváros jelleget, ugyanakkor szeretnénk korszerű várost építeni. Ez bizony - nem könnyű feladat.“ Aki felkapaszkodik a Hiszarlik- dombra, megláthatja, miként sikerült a tervezőknek és építőknek megvaló­sítaniuk ezt az elképzelést. A főtér­ről, az ösvényen gyalog fél óra, gép­kocsival 10 perc alatt feljuthatunk Kuhuniila Aposzlolová az üzem leg­jobb dolgozója a dombtetőre. A Balkanturiszt mo­dern szállodája melletti erkélyről cso­dálatosan szép kép tárul elénk. Há­rom oldalról dombok fogják körül a völgyet, s most zöld erdőkoszorú övezi a várost. Délről a Sztruma völgyéből mint szélesre tárt kapun zúdul be a meleg. Ezen a részen a város „elvész“ a ligetben. Innen fe­lülről szemlélve csak a tégla alakú főtér körül látunk házsorokat, majd a szembeni dombok tövében emelked nek 10 emeletnyi magíis toronyhá zak és 6—8 emeletes háztömbök. Közvetlen mellettük az új textilüzem) ablaksorai csillognak a napfényben. Olyan ez a város, mint egy hatalmas kert. Nemcsak a parkokban, hanem az utak szélén és a háztömbök kö­zött is árnyékot nyújtanak az évszá­zados fák lombjai. A nyári forróság ban a vendégek és vendéglátók egya­ránt hűvösön sétálhatnak. A város- fejlesztés során még a belvárosban sem törekednek összefüggő házsorok kialakítására. Nem vágják ki az év­százados fákat, úgy építenek, hogy az új épületek mellett 4—5 méterre már épen maradnak a fák. így az­tán a város főterén is olyan ózondús a levegő, mint a dombok födte erdő­ben. A város, bár lakóinak száma há- ,om évtized alatt a háromszorosára nőtt, mégis megőrizte a fürdőváros jelleget. Ez főként lakóinak érdeme. Az idén az ország felszabadításának 30. évfordulója tiszteletére a város lakói 124 000 nap társadalmi munka elvégzését vállalták. Az egyes ház­tömbök lakói gondozzák a parkokat, zöldsávokat. Nemcsak virágágyakat létesítenek, hanem sétányokat, járdá­kat, óvodákat is építenek. S ezt a ha­talmas méretű társadalmi munkát eredményesen szervezi a városi nem­zeti bizottság 120 képviselője. VELBUZSD Valamikor a 11. század elején hív­ták így a várost. Ma ezt a nevet a város legnagyobb és legkorszerűbb üzeme viseli. Gyorsan építették fel. Az alapkövet 1967-ben tették le és 1969 ben megkezdték a termelést az első részlegen. 1971-ben 2800, tavaly már 3600 tonna fonalat készítettek. Nagy a kereslet a kötöttáru iránt, ez kényszeríti őket a termelés gyors ütemű növelésére. S mivel már a harmadik részleg is megkezdte a tér melést, az idéu 4500 tonna fonalat . várnak az tizemtől. Ilja Kopojev, az üzem fiatal fö mérnöke, elsősorban annak örül, hogy termékeik 92 százaléka első osztályú. Hosszan magyarázza: a minőség nem javul magától. Rengeteg problémát kellett megoldaniuk, amíg el jutót tali erre a szintre. Nemcsak az üzem fiatal, hanem a vezető gárda is. Né- háijyan közülük külföldön szereztek szakképzettséget, többségük a hazai üzemekben tanult. Jóformán száz szakmunkással kezdték a termelést. Lányokat, fiatalasszonyokat toboroz­tak a környező falvakban és beta­nították őket. Az utánpótlás fő for­rása ma is a falu. Szaktanintézetük­ből évente 60 fiatalt kapnak. Ez ke­vés. Jelenleg 140 nő van anyasza­badságon és még az első fél év végén további 40 elmegy. Az üzem 1600 dol­gozójának 85 százaléka nő. Méghoz­zá fiatal, így továbbra is évente át­lag 150-en mennek anyasági szabad­ságra. Ezért kell toborozni az alap­iskolákból, meg a szövetkezetekből a lányokat. Csakhogy már a falu sem kiapadhatatlan munkaerőforrás. „Magunknak kell nevelni az után­pótlást, bővíteni kell a szaklunintó- zetet, ez az egyedüli helyes megöl dás.“ így összegezi a vezetők véle­ményét Sztcjanka Nesztorova, a szak- szervezet üzemi bizottságának elnöke. Munkásként kezdte, majd mester volt, a termelés megkezdése óta az üzem­ben dolgozik. Négy éve tölti be az el­nöki tisztségei. „Ismeri a termelési problémákat, de főként az embere két. Figyelünk a szavára, mert min­dig a közösség érdekében szól" — Blagoj Sumanlov igazgató véleményé­vel egyetért Sztojan Alekszandrov, az üzemi pártszervezet titkára is. ök ketten látják a legjobban, hogy az üzemi demokrácia elmélyítéséért mi­lyen eredményes munkát végez a szakszervezet üzemi bizottsága, az energikus elnöknő vezetésével. Ná­luk már természetes, hogy a gyű­léseket, még a termelési értekezle­tet is munkaidő után tartják. Kez­detben bizony elfutottak a lányok, de ma már azt mondják: „megéri itt maradni arra a félórára“. Miért? Az embereket érintő és érdeklő problé­mákat tárgyalják. Ha egy brigád la nácskozik, nem hiányozhat a mester és a műhelyvezető, a műhelyben a részlegvezetőnek és az igazgatóim lyettesnek, a termelési részleg dolgo­zóinak tanácskozásán, a főmérnök nek és az igazgatónak kell megje­lennie. Nem volt könnyű megvaló­sítani ezt az elgondolást. „Azt akar­tuk elérni, hogy az emberek lássák és érezzék: nálunk egyetlen érték­mérő a munka.“ így összegez a párt­titkár. Az első részlegen Komszomol-ta gokkal, kiváló munkásokkal beszél gelve, szinte „visszahalljuk“ az el mondottakat. „Mondd meg, mennyi a tel jesit menyed, megmondom, hogy milyen ember vagy“ — Roza Petrova számára ez a megítélés alapja. Itt a tekintélyt a végzett munka szabja meg, Erezzük a véleményekből: a pél­dák erejével nevelnek. A részlegen bárkit kérdezünk, mindenki tudja, kinek nagyobi) a teljesítménye, kise­gít a legtöbbet a kezdőknek. A fali­újság valóban tükrözi a részleg éle­tét. Dominál rajta a 10 legjobb dől gozó fényképe. Havonta értékelik a tervteljesílést és megszabják a sor rendet. Az első hely évek óta „fog­lalt“. A fénykép szimpatikus szőke asszonyt ábrázol. Bohumila Aposz- iolová, teljesítménye 172 százalék. „Ott dolgozik az első két gépen“ — a mester készségesen vezet a kor­szerű gépsorok között. Találkozásunk kölcsönös meglepetés. Bohumila Cseh­országból származik, textilipari szak­munkás. Karlovy Varyban ismerkedett meg a férjével, aki néhány évig ná lünk a határvidéken dolgozott... Műszak után az új lakótelepen - alig tíz percnyire az üzemtől — szé­fen berendezett lakásukban folytat­juk a beszélgetést. Bohumilát haza- kísérte három munkatársa, meg An- tonetta fíimitrová, a szakszervezet üzemi bizottságának titkára. Újra az üzemi problémák terülnek terítékre. A fiatalokról, az utánpótlásról való gondoskodás napi beszédtéma. Az üzemben dolgozók átlagéletkora 23 év. A párttagok között is mindössze ketten vannak ötven éven felüliek. Dicsérik a Komszomol tagokat, véd nőkséget vállalnak az új munkások felett. Bohumila már nem tartozik közéjük — 37 éves — de egyike azoknak, akik a legtöbb/ munkást be tanították. Tanítványai közül Ruszice lgnatová, Bojka Hukalová és mások, ma már kiváló dolgozók, és ők is vállalják további fiatalok betanítá­sát. Bohumila — már évek óta — a műszak után még legkevesebb fél órát a gépek mellett marad. Most Sznyezsana Zlatanovát tanítja. A ju lalom? Szeretnek, tisztelnek a fiatu lók és megbecsülnek a vezetők is. A lányok, akiket tanítottam, olyan In zalommal jönnek hozzám, mintha az anyjuk lennék. Kell ennél nagyobb jutalom?“ A társadalmi munkának rangja van, ez.t az üzemben és a városban egya ránt éreztük. Megbecsülik azt. aki önként dolgozik a közösség gyara pílása érdekében. Bohumiláék háza előtt körbefognak a lakók. Nincsen közöttük egy sem, aki az első ne­gyedévben tíz óránál kevesebb tár­sadalmi munkát végzett volna. „Mi 'akunk itt, nekünk kell gondoznunk ?zt a városrészt. Különben, olyan ez a munka, mintha ajándékot adnánk önmagunknak...“ CSETfl JÁNOS 1974. VI. 2. Koza Petrová szívesen tanítja a kezdőket 14

Next

/
Thumbnails
Contents