Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)

1974-06-15 / 140. szám, szombat

„Cápaveszély” az Északi-tengeren

A heringcápák, az Északi-tenger lakói, nyugtalanok. Feketeszürke bárkák, vontatók szántják a vizet. Gólyalábú fúrótornyokból nyúlnak ki 100 méteres mélységbe a fúrófejek, robbanások rengetik a tengerfenék nyugalmát. 1973 végéig 460 szonda futott a mélybe, és dr. J. Birks 1973. december 5-én, a londoni olajkonfereneián kijelentette, hogy az eddigi próbafuratok alapján feltételezhető, hogy 1978-ig 125 millió tonna kőolajat bányásznak ki, de a feltárási költségek meghaladják a 3700 millió fontot. 1982- ig a költségek 17 000 millió fontra emelkednek.

Az Északi-tengeri „olajhadművelet“ 1964 ben kezdődött, amikor a nyugati tőkésországok felosztották maguk között a tengert és a legnagyobb területet Nagy-Britannia szerezte meg. Napjainkig csupán a szondázásra 400 millió fontot költöttek és J. Birks, a British Petrol műszaki igazgatója szerint 1979-ig a fúrótornyok, feltáró berendezések, csővezetékek további hatalmas összegeket emésztenek fel. Hatalmas költségek, hatalmas mérnöki munka, de a leghatalmasabb a konszernek várható nyeresége.

A brit Tájékoztató Hivatal közölte, hogy az angol kormány az Északi-tenger olajmezőinek feltárását „a nemzetközi olajtársaságoknak engedi át, azzal, hogy a haszon jelentős része az engedményező ország gazdasági életét erősítse“. Megnyugtatásul azt is közölték, hogy az angol területet kiaknázó nyolc konszern közül kettő hazai, éspedig a Royal Dutch Shell Group és a British Petrol. A hivatal elhallgatta, hogy a Royal Dutch részvényeinek 80 százaléka a holland magántőke kezében van és a British Petrol részvényeinek is csupán 49 százaléka a brit állam tulajdona!

A brit övezetben 1970 ben a British Petrol kutatói tárták fel az első jelentős olajmezőt, a skóciai partoktól 177 kilométernyire. Hozama 1975-ben 12,5

millió tonna lesz. A költségek összege 360 millió font és ezt a konszern képtelen saját eszközeiből fedezni. A brit nemzeti érdekek szempontjából az lenne a kívánatos, hogy az angol államtól, vagy magántőkétől kérjenek hitelt, de a kapitalista zenekarban a nemzetközi tőke partitúrája szerint kell játszani! A British Petrolnak tehát elsősorban amerikai szindikátusok .folyósítják a csillagászati összeget. Természetesen ez a hitelezők számára nemcsak jelentős kamatnyereséget biztosít, hanem bizonyos mértékig társtulajdonosokká válnak és ismerve az amerikai „tőkés cápák“ étvágyát, nem valószínű, hogy „a haszon jelentős része az engedményező ország gazdasági életét erősíti“! Ezt előrejelző a hitelegyezmény titkos záradéka is, miszerint: „Fizetésképtelenség esetén, az oilaj- mezők és a berendezések felett a három bank által alapított és irányított társaság veszi át a felügyeletet".

A kapitalista zenekar Ilyen diszharmóniájára egyébként számos példa van. Ez év első három hónapjában, amikor a nyugat-európai benzinszivattyúk kiszáradtuk, a British Petrol haszna háromszor nagyobb volt, mint az előző esztendő azonos időszakában.

Érdemes azzal is foglalkozni, hogy mit jelent az Északitengeri olajhadművelet az erősen érintett Skócia számára. Aki behatóan foglalkozik a nagyszabású tranzakció részleteivel, kulisszatitkaival, kénytelen történelmi analógiákra gondolni. Közel nyolc évszázaddal ezelőtt, 1175-ben kezdték meg az angolok a feudális háborút Skócia eltlen. Hosszú harcok és a skótok 1637—38. évi (cove- nanti) lázadása után, 1707-ben egyesült Anglia és Skócia Nagy-Britannia Királysággá. 1746-ban legyőzték a skót Stuart-híveket és azóta — hirdetik a polgári történészek —, Skóciában nyugalom van. Azonban a nyugalom is viszonylagos: nagy különbség van egy elégedett társadalom és a temető nyugalma között!

Mit várnak ettGi az új hadjárattól a skőtok? A covenautl lázadás jelszava — több mint három évszázaddal ezelőtt —

az volt, hogy „Skócia a skótoké!” A legutóbbi választásokon a nacionalisták jelszava az volt, hogy „Skócia olaja a skótoké!" És ez a nacionalista polgári párt, amely a 19. században új- raszületett skót függetlenségi mozgalom folytatójának vallja magát, megkapta a szavazatok 20 százalékát! Természetesen a társadalmi rendszer megváltoztatása nem szerepel a párt programjában és erősen valószínű, hogy a — ma még gyenge és éppen ezért éhes — skót magántőke érdekeit képviseli, de a választási harcban elhangzott érvelése reális: „Ellenőrizhetetlen, hogy mi történik kőolaj- és földgáz-készleteinkkel, hololt ez számunkra létkérdés!“ Dr. William McRae a „Ross-Shire Journal” c. nacionalista lapban megállapította: „A kiaknázás előrelátható ütoés az élelmiszerek ára jóval az angliai árszint felett áll, mert Skóciának csak igen csekély a könnyűipari kapacitása és a szállítási költségek, valamint a közvetítők nyeresége a fogyasztókat terheli. Ugyanakkor az osztályellentétek is kiéleződtek és az így keletkezett szakadékot a nacionalisták sem tudják áthidalni.

A munkakörülmények a múlt század utolsó harmadára emlékeztetnek. Az úszó szigeteken két hétig naponta 12 órát dolgoznak a munkások, és akiről kiderül, hogy valamelyik szak- szervezet tagja, azt azonnal elbocsátják. De ugyanez vár más „szabálysértőkre“ is. Például William Quigley és John Clark; az ODECO konszern munkásai, azt kérték — miután fél évig tartózkodtak egy úszó szigeten —, hogy csónak helyett hellA British Petrol „Sea Quest“ nevű úszó fúrótornya

me mellett a skóciai partvidék olajkészlete 25—30 év alatt kimerül”. Ez a monopóliumok anarchista, csak a nyereséget hajszoló kiaknázási módszerét szem előtt tartva, több mint valószínű.

Időközben az olajmámor egyre nagyobb hullámokat vet. Az „Economist" szerint: „A skóciai Texas kezd kialakulni... Észak-Skóciát az egymást kővető nemzedékek távoli, perifériális nyomorövezetnek ismerték. Most 5000 skótnak ad munkalehetőséget az Északi-tengeri olajipar“.

Azonban az Economist derűlátó lelkesedését a valóság nem igazolja. Mert igaz, hogy Skóciában megkezdődött az olajkonjunktúra, az amerikai, japán, francia, nyugatnémet és néhány angol konszern nagy sietséggel ipari létesítményeket épített, szárazdokkok és fúrótornyok emelkednek, de vajon milyen munkát kapnak a skótok, akikre még súlyosabban nehezedik a nyomor, a munka- nélküliség és a kizsákmányolás terhe, mint angliai osztálytestvéreikre?

Az aberdeeniek véleménye az, hogy az „amik" úgy bánnak velünk skótokkal, mint a négerekkel!“ A skótok nemzeti büszkeségét sérti, hogy a nagyobb szakmai tudást megkövetelő munkahelyeken csak külföldiek dolgozhatnak és a bennszülöttek tulajdonképpen csak „igavonók“, jóllehet Skócia évtizedeken át számos szakmunkást és kiváló mérnököt adott az angol iparnak.

Még a fúrótornyoknál is gyorsababn emelkedtek a telekárak; a közszükségleti cikkek

kopterrel mehessenek a szárazföldre, mert a húsz órás csónakázástól minden esetben tengeribetegséget kapnak és három napig munkaképtelenek. A két dolgozót azonnal elbocsátották.

A szállítómunkások szakszervezete ja legnagyobb szervezet Angliában) már megkezdte a fúrótornyok és az úszó szigetek dolgozóinak a szervezését. Jack Jones főtitkár kijelentette: „Az olajtársaságok úgy viselkednek, mint a vadnyugati aranyláz idején!“ Alec Kitson szakszervezeti vezető hangsúlyozta: „Nem engedjük meg, hogy a konszernek texasi módszereket honosítsanak meg Skócia keleti partvidékén!”

Május kezdetén a Sedco sziget munkásai megszervezték az első sztrájkot, követelték a béremelést és a munkakörülmények lényeges javítását. Remélhető, hogy ezt a bíztató és igazságos megmozdulást további harci akciók követik.

De sem a szakszervezetek, sem az illetékes közigazgatási hatóságok nem magyarázták meg, hogy miért tűrik el a skóciai olajbázison a munkabiztonsági előírások teljes negálását! Ugyanis az angol sajtó jelentései szerint 1974 első negyedében 25 búvár vesztette életét a feltárási munkák sorton!

Milyen erkölcsi normák irányítják azt a társadalmi rendszert, amelyben a nagytőke harácsoló, kielégíthetetlen haszonvágyának oltárán gondolkodás és lelkiismeretfurdalás nélkül, felelőtlenül és büntetlenül feláldozzák az emberéletet?!

Igaz: a cápáknak nincs erkölcsi normájukl p GY

HATÉKONYAM, ÉSSZERŰEN

MA NYÍLIK AZ „OSTRAVA 74"

A szerv- és szövetátüftetések kilátásairól

A szerv- és szövetátültetések gyakorlata még jobban elterjed majd az évszázad hátralevő éveiben. Már most vesét, szívet, májat, tüdőt át tudunk ültetni olyan súlyos és gyógyíthatatlan betegekbe, akiknek semmilyen más gyógymód sem segít — nyilatkozta az APN szovjet sajtóügynökségnek Gleb Szolovjov Állami-díjas akadémiai levelező tag, a Szovjet Szerv- és Szövetátültetési Intézet igazgatója. iA szervátültetések további fejlődését két körülmény gátolja. Először Is még nem tártuk fel a szövetek összeférhetetlenségének mechanizmusát és nem tudjuk biztonsággal irányítani az immunitásl folyamatot. Másfelől tömeges szervátültetésekhez nagy szerv- és szövet „készletre" van szükség. A szovjet szakemberek szerint a következő módon lehet leküzdeni a szövet-ősszeférhetetlenséget: a

vércsoporthoz hasonlóan meg kell állapítani a beteg szövetcsonort- ját különböző szérumok segítségével, s aztán kell kiválasztana! a legmegfelelőbb donort. Ez tudó mányos és szervezési problémák megoldását igényli. Létre kell hozni a szükséges speciális szérumokat, valamint a megfelelő betegnyilvántartás is szükséges. Az átültetésre szánt szerveket hosz- szabb ideig valószínűleg mélyfagyasztással lehet majd tárolni. Ebben a vonatkozásban a fő probléma a sejtekben levő víz kristályosodása. A világon 15 000 betegen hajtottak végre veseátültetést. Közülük több száznál sikerült leküzdeni a szövet-összeférhetetlenséget. Több tucat közülük már 10 éve él idegen vesével. A szívátültetések közül négyen már több mint öt évvel élték túl a operációt. Ezeknek az operációiknak az eredményei arról tanúskodnak, hogy le lehet küzdeni a szövet-összeférhetetlenséget. A közeli évek feladata a módszerek tökéletesebbé, kevésbé toxiká- llsabbá és megbízhatóvá tétele — mondotta Gleb Szolovjov.

Aligha szükséges különőskép- jpen hangsúlyozni, hogy az életkörnyezet kialakításával összefüggő kérdések mind az egyén*-5” mind a társadalom életének, fejlődésének valamennyi területét érintik. Nyilvánvaló tehát, hogy a szocialista társadalom építésének feltételei között mindinkább megkülönböztetett figyelmet szentelünk ennek a problematikának, sőt visszavonhatatlanul elérkezett az ideje, hogy Intézményesen is foglalkozzunk vele. Ennek a szükség- szerűségnek egyik legbátrabb, és tegyük hozzá: úttörő jelentőségű vállalkozása a ma immár tizenharmadszor megnyíló ostravai országos kiállítás, amely indulása idején „A szocialista életkörnyezetért!“ jelszót tűzte pajzsára. "Kétségtelen, hogy az életkörnyezet, pontosabban szocialista életkörnyezet fogalma rendkívül tág, bonyolult témakörök egymásba fűződő láncolata. Hiszen nem csupán a levegő-víz tisztaságának, a természetvédelemnek és általában az ökológiának a többé-kevésbé hagyományos kérdéscsoportjait öleli fel, hanem szélesebb összefüggésekben a szakmai képzéssel és felvilágosító munkával, gyártástechnikai és. gazdasági-kereskedelmi problémákkal, az energiakérdéssel, de nem utolsósorban a szabad idő hatékony kihasználásával függ össze. Ez utóbbi alkotja egyébként az „Ostrava 74” vezérmotívumát is.

A szabad idő ésszerű hasznosításának a kérdését semmi esetre sem tanácsos egyetlen, az egészségvédelem és regeneráció szűkén értelmezett és leegyszerűsített szempontjából megközelíteni. Ugyanis a pihenés és a „szórakozás“ fogalomkörét csonkítjuk, ha a társadalmi tevékenység és érvényesülés mozzanata mellett felületesen elsiklunk. Ez viszont már politikai-világnézeti szféra, amely viszonylag mélyen érinti a társadalmi szervezetek tevékenységét, sőt az adott társadalmi rend lényegét, fejlődésének tendenciát, a mi esetünkben a szocialista embertípus kialakítását.

Előbb, amikor a szocialista életkömyezet fogalmát kíséreltük meg körvonalazni, egyebek között felvetődött a szakmai képzés, illetve továbbképzés kérdése. Az utóbbi esztendők tapasztalatai egyértelműen tanúsítják, hogy a szakmai továbbképzés, egyénenként és esetenként váltakozóan, a szabad idő jelentős hányadát leköti. Félreértés ne essék, a továbbtanulás társadalmi hasznosságához nem

férhet kétség, viszont a felszínre vet egy továbi problémát. Tulajdonképpen mit számítsunk szabad időnek? A munkahelyen kívül eltöltött .időt, avagy a pihenésnek és a szórakozásnak azokat az óráit, amelyekkel teljesen szabadon rendelkezünk? Nos, nem férhet hozzá kétség, hogy ki-ki önmaga szal>- ja meg szabad ideje „menetrendiét“, tartalmát. Nyilvánvaló, hogy a továbbképzés lényeges megterhelés-többletet jelent, viszont helyes időbeosztással, a munkaadó nyújtotta kedvezmények és lehetőségek racionális kihasználásával egyébre, tehát aktív pihenésre, sportolásra stb. is futja. Pillanatnyilag azonban nem a továbbtanulással összefüggő és ennek következtében a szükségszerűen nagyobb megterheléssel járó probléma alkotja számunkra a súlyponti kérdést, hiszen csupán példaként említettük. Viszont érdemes lenne felmérni, vajon helyesen osztjuk-e be szabad időnket, vajon kilépve a gyár, hivatal kapuján nem kótyavetyéljük-e értelmetlenül a pihenés perceit? Az ostravai kiállítás — amelynek anyagához még feltétlenül visszatérünk — ebben a tekintetben is szeretne útmutatást adni. Tény ugyanis, hogy modern társadalmunk modern embere bárhová is tekint, bárhová is nyúl, könyv, újság akad a kezébe. És nem csupán az említett szakmai képzésről van szó. Hiszen bonyolult és sokrétű problémák tömkelegével szükséges alaposan megismerkednie annak, aki például a motorizmust választotta hobby- jául. De vaskos könyveket tanulmányoz a turista, a vadász, a halász, a kiskertész, a bélyeggyűjtő és így sorolhatnám tovább, nem is szólva a televízióról, amely a tudományos információk zuhatagával áraszt el bennünket naponta. Így azután világos, hogy a szabad idő kihasználása, mint az életkörnye- zet kialakításának szerves ösz- szetevője, nem kezelhető periférikus kérdésként, hanem társadalmi szervezeteinknek — mindenekelőtt a szakszervezetnek és az ifjúsági szervezetnek — a hatósugarába tartozik.

Végezetül: távlatilag feltétlenül számolnunk kell a szabad idő további megnövekedésével. Ez végeredményben a tudományos-technikai forradalom, szocialista termelési viszonyaink logikus következménye. Nem lehet tehát számunkra közömbös, vajon milyen feltételeket teremtünk a szabad idő racionális kihasználásához és általában a szocialista életkörnyezet ésszerű kialakításához. iplkj

Felvétel a žilinai Siovena üzein cérnázó műhelyéből.

Foto: I. Grossmann