Új Szó, 1974. június (27. évfolyam, 128-152. szám)
1974-06-15 / 140. szám, szombat
Az SZKP külpolitikája szocialista es valóban iniernacioiialista osztaiypolitika (Folytatás az 1. oldalrólj gárok érdekeit és jogait. És a szocialista demokrácia elveinek legfőbb hordozója illetve gyorsütemű sikeres fejlesztésének legfőbb biztosítéka a mi lenini pártunk“. „Ma a társadalmi fejlődés üteme, a kommunizmus felé való előrehaladásunk üteme egyre érezhetőbben függ a társadalom intellektuális potenciáljától, a kultúra, a tudományos és a közoktatás fejlődésétől“ — hangoztatta Leonyid Brezsnyev, majd rámutatott: „A közoktatásban elért sikereknek köszönhető, hogy a szovjet nép már ma büszkén nevezhető a világ egyik legműveltebb népének. Az általános középfokú oktatásra való áttérés, amely a mostani ötéves terv végére befejeződik, bővíti az újabb eredmények tömegbázisát a társadalmi élet valamennyi területén“ — mondotta Leonyid Brezsnyev. Az SZKP KB főtitkára választási beszédében kijelentette: „Az utóbbi években a szovjet irodalom számos alkotásában, filmekben és színművekben mélyen, élethűen és izgalmasan mutatták be a szovjet népnek a Nagy Honvédő Háborúban aratott halhatatlan győzelmét. A párt nagyra értékeli ezeket az elvtársakat. A szovjet emberek újabb és újabb nemzedékei számára a világcivilizációt megmentő nép hősiessége mindig hazafias példa, a bátorság és nemeslelkű - ség példája lesz“. „Az ország nagy művészi értékű mély tartalmú alkotásokat vár kortársainkról az íróktól, a szovjet művészet valamennyi munkásától. A párt abban látja feladatát, hogy biztosítsa a legkedvezőbb feltételeket a szocialista kultúra és tudomány fejlesztéséhez. Leonyid Brezsnyev kifejezte azt a meggyőződését, hogy a Szovjet kultúra és tudomány munkásai mindig történelmi hivatásuk magaslatán fognak állni. Most fjedig engedjék meg, hogy kitérjek az SZKP külpolitikájára. A párt az elmúlt években rendkivül intenzív és megfeszített tevékenységet fejtett ki a külpolitikai fronton. Tudják elvtársak, hogy ez mivel függött össze. A nemzetközi helyzet, a szovjet nép alapvető érdekei, a béke megóvása iránti gondoskodás arra kényszerített bennünket, hogy erőinket a komoly nemzetközi problémák megoldására összpontosítsuk. Robbanással fenyegetett a közel-keleti helyzet. A hidegháború szelleme ránehezedett a népek tudatára és életére. Az Egyesült Államokkal, az NSZK- val és sok más tőkés nagyhatalommá 1 való kapcsolataink feszültek voltak. Pártunk ezt a helyzetet sohasem tekintette elkerülhetetlennek, még kevésbé normálisnak. Az általános nemzetközi erőviszonyok értékelésénél már néhány évvel ezelőtt arra a következtetésre jutottunk, hogy van reális lehetőség a nemzetközi helyzetben elérendő alapvető fordulatra. Arról volt szó, hogy kilépjünk a felhalmozódott problémák lárgyilagos megvitatásának és megoldásának tágas mezejére. E szándékok összegezett kifejezését, ezt a politikát fogalmazta meg az SZKP XXIV. kongresszusán meghirdetett békeprogram. Nincs egyetlen szovjet ember sem. aki ebben a programban ne látná az orszáq sorsa iránti, a saját maga és valamennyiünk jövője iránti gondoskodás megtestesülését. Nincs egyetlen szovjet ember sem, aki ne qyü- lölné a háborút. Minden elképzelésünk és minden tervünk összefügg a béke megóvásával. Most a virágzás időszakában érett korba lépett a szovjet emberek első nemzedéke, amelynek nem kellett menetelnie a háború országútjain, nem kellett átélnie a háborús idők nehézségeit és megpróbáltatásait. Egyszerűen kifejezve magam. elvtársak, rendkívül szeretném, hogy gyermekeink és unokáink sohase tudják meg mi a háború. A párt ennek érdekében tűzte ki a békeprog- raniot és indított harcot a nemzetközi kapcsolatok egész rendszerének alapvető megjavításáért. Erőfeszítéseink eredményei közismertek. Kedvező eredményeket értünk el a nemzetközi helyzetben. Ez mindenekelőtt annak eredménye, hogy a szocializmus, a szocializmus sikerei, ereje és példája befolyásolja a világ eseményeinek alakulását. Ez annak eredménye, hogy a szocialista országok közössége céltudatos és összehangolt politikát folytat. Minden -bizonynyal kijelenthetem, hogy a szocialista államok külpolitikai erőfeszítéseinek összehangolása korábban sohasem volt olyan alapos és olyan hatékony, mint az utóbbi években. A szocialista államok külpolitikai síkon állandó kontaktusban s teljes egyetértésben tevékenykedtek. A béke és a szocializmus erői kitartó küzdelmében az egyik legjelentősebb esemény volt az amerikai imperializmus agresz- szív háborújának beszüntetése Vietnamban. Főképpen a Szovjetunió és a szocialista országok politikája következtében, a nemzetközi kapcsolatok légkörének megváltozása következtében a ko rábbinál kedvezőbb feltételek jq^tek létre az imperialista agresszió elleni harcra és arra, hogy felszámoljuk a háború tűzfészkeit a Közel-Keleten. Sikerült megállapodásra jutni a csapatszétválasztásban a Sínai- félsziget és a Golan-fennsík térségében. Ugyanakkor látnunk kell, hogy ezek csupán az első lépések. A rendezés fő kérdéseit még meg keli vizsgálni a genfi konferencián. Ez a feladat rendkívül bonyolult. Csakis a konferencián részt vevő államok közös erőfeszítésével oldható meg. A Szovjetunió eddig is hozzájárult és a jövőben is hozzájárul ehhez az ügyhöz. Álláspontunk a közel-keleti válság végleges rendezését illetően jól ismert. Minden alap megvan arra, hogy kijelentsük: a békeprog ram legfontosabb pontja —- a legveszedelmesebb háborús tűzfészkek felszámolása — a megvalósulás útján halad. Nem keveset értünk el külpolitikánk más területein. Ha azt vesszük, hogy az enyhülés tendenciája uralkodó vonássá vált a helyzet alakulásában, akkor ez különösen Európában szembetűnő. Ma joggal beszélnek Európáról mint kontinensről, amely fontos láncszem lehet a békés egymás mellett élés elvein, a hatékony biztonságon és az egyenrangú együttműködésen alapuló államközi kapcsolatokban. Az európai légkör változásában nem kis szerepet játszott a realista tendenciák felülkere- kedése Franciaország, majd az NSZK politikájában. Kétségtelen, hogy ebben az érdem az olyan politikai vezetőké, mint De Gaulle, Pompidou, Brant és azoké az erőké, amelyekre az előbbiek támaszkodtak. Ök meg tudták érteni, hogy a nemzetközi kapcsolatoknak a hidegháborúra orientálódó szisztémája veszedelmes zsákutcába jutott, hogy ez a szisztéma alapvetően ellentmond országaik nemzeti érdekeinek. Az a törekvésük, hogy konstruktív kapcsolatokat teremtsenek' nyugat—keleti viszonylatban, növelte az általuk képviselt államok tekintélyét, az európai és a világpolitikában. Most Franciaországban és az NSZK-ban új emberek kerültek a vezetésije. Giscard D'Estaing elnök és Schmidt kancellár már ©lsö megnyilatkozásaiban hangoztatta, hogy megőrzi és folytatja mindazt, amit elődeik kezdtek. Franciaországnak és Nyugat-Németországnak ez a politikája megértésre és viszonzásra talál a Szovjetunióban. A békés egymás mellett élés útján ma tucatnyi állam halad: kicsi és nagy, katonapolitikai csoportosulásokba tartozó és azokon kívül álló államok. Kialakultak a lehetőségek, hogy jelentős mértékben bővítsük kapcsolatainkat Olaszországgal, ló az együttműködésünk Finnországgal, a Skandináv országokkal, Ausztriával és más államokkal. Bizonyos előrelépések történtek Nagy-Britanniával való kapcsolatainkban is. Megindult a folyamat, hogy Európu a tartós béke és az eredményes együttműködés övezetévé váljon, s ezt a folyamatot mindenképpen támogatni és folytatni kell. E célból mindenekelőtt sikeresen kell befejezni az európai értekezletei. Helsinkiben és Genfben már jelentős munkát végezlek. Sikerült lehetőséget találni számos fontos és bonyolult kérdés megoldására. De miért is titkolnánk: egyes ' államok küldöttségei megkísérlik bonyolítani a helyzetet, hol ezt, hol azt javasolják, többek között olyasmit is, amiről előre tudott, hogy elfogadhatatlan, vagy egyáltalán semmi köze az ügyhöz. A huzavona és a halogatás taktikájának hívei kérdezzék meg maguktól, hogy az értekezlet sikeres befejezés© helyett milyen alternatívát tudnak javasolni? Térjünk vissza az államközi kapcsolatok régi, feszült helyzetéhez, amibe az európai népek végleg belefáradtak a hidegháború évei alatt? Megértik-e egyáltalán ezek a személyiségek, hogy a dolgok ilyen fordulata miatt mekkora felelősség hárul rájuk? Ez ugyanis homlokegyenest ellentmondana a népek alapvető érdekeinek, hiszen a népek nyugalomban szeretnének élni és ezért olyan hathatós döntéseket várnak az értekezlettől, amelyek szilárdítanák Európa békéjét és biztonságát. Meggyőződésünk, ha megvan hozzá az óhaj, akkor meg lehet találni a kielégítő és mindenki számára előnyös megoldást azokra a kérdésekre, amelyeknek valóban közük van a dologhoz és amelyeket még nem sikerült megoldani. Az elmúlt évek egyik legfontosabb külpolitikai eseménye az a jelentős fordulat, amely a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolataiban ment végbe. A XXIV. párt- kongresszus határozataihoz igazodva, elvileg közelítettük meg ezt a kérdést, számoltunk azzal, hogy a béke fenntartása és a nemzetközi légkör javítása szempontjából mennyire jelentősek a szovjet—amerikai kapcsolatuk. A haladás ebben az ügyben szemmel látható. A Szovjetunió és az Egyesült Államok nagy fontosságú okmányokat írt alá: a békés egymás mellett élés elvein alapuló kölcsönös kapcsolatainkról és a nukleáris háború elhárításáról, az első lépésekről a hadászati fegyverek korlátozásában. Megállapodást kötöttünk a sokoldalú, kölcsönösen előnyös együttműködésről. Ezek az okmányok és megállapodások jó alapul szolgálnak ahhoz, hogy ne csak diplomáciai síkon, hanem számos más területen is a két ország üzleti körei, tudósai, művészei, közéleti személyiségei között is széleskörűen kifejlesszük az érintkezéseket és a kapcsolatokat. Mint tudják, hamarosan Moszkvában lesz ismét Richard Nixon, az Egyesült Államok elnöke. Sor kerül a szovjet és az. amerikai vezetők harmadik találkozójára. Ezt a találkozót érthető érdeklődéssel várják nemcsak a két országban, hanem az egész világon. A nyugati sajtóban borúlátó értékeléseket olvashatunk a moszkvai találkozó lehetséges eredményeiről. Mi azonban másképpen gondoljuk. A szovjet— amerikai kapcsolatok javulása folytatódhat és kell is hogy folytatódjék. Természetesen senki sem akarja hebehurgyán megoldani a még meg nem érett kérdéseket. Egy helyben azonban nem topoghatunk. Méltányolta az elért eredményeket, ugyanakkor nem hunyhatunk szemet a még fennmaradt nehézségek és problémák felettesem. Ilyenek vannak. Annál Inkább teljes mértékben ki kell aknáznunk a kínálkozó lehetőségeket az előbbrejutás érdekében. Ez a szovjet—amerikai politikai kapcsolatokra vonatkozik. Teljes mértékben vonatkozik gazdasági kapcsolatainkra is. Sajnos, a legfontosabb és a legbonyolultabb problémák a fegyverkezési hajsza korlátozásának területén maradtak fenn. Ezek körül vita fejlődött ki. Azok az amerikai és az Egyesült Államokkal szövetséges körök, amelyek ellenzik az enyhülést, szeretnének lendületet adni a fegyverkezési hajszának, s most megkísérlik, hogy ezért a hajszáért a Szovjetuniót hibáztassák. Ez a valóság nyilvánvaló elferdítése. Talán nem mindig érdemes a múltat emlegetni. Az adott esetben azonban teljesen helyénvaló. Közismert tények tanúskodnak amellett, hogy a fegyverkezési hajszát, a tömeg- pusztító fegyverfajták előállításában kialakult vetélkedést ránk erőszakolták. Nem mi kezdtünk atombombát, hadászati rakétákkal felszerelt tengeralattjárókat, több robbanófejes rakétákat és más fegyverfajtákat gyártani. Véleményünk szerint az 1972-ben és 1973-ban megkötött szovjet-—amerikai megállapodások a fegyverkezés korlátozásának kérdéseiről járható utat jelentenek jó célok felé, és ezen az úton kell továbbhaladnunk. Síkraszállnunk amellett, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió kölcsönös megegyezés alapján maximális mértéktartást tanúsítson fegyverzeteik további kifejlesztésében, kössön olyan megállapodást, amely kizárná az újabb- és újabb hadászati f eg y v er r en d s ze r ele 1 ét r eh o zá - sát. Készek vagyunk már most megállapodni az Egyesült Államokkal a föld alatti atomrobbantások korlátozásában, egészen az egyeztetett határidőn belüli teljes eltiltásig. Vagyis, ha az Egyesüli Államok kormánya tartja magát az egyenlő biztonságnak a megállapodásainkban rögzített elveihez, és lemond a kísérletről, hogy egyoldalú előnyökhöz jusson, akkor a Szovjetunióban mindig jószándékú és aktív partnerre talál az olyan fontos ügyben, mint a hadászati fegyverek korlátozása és csökkentése. Kedvezőek a változások a Szovjetunió Japánnal való kapcsolataiban. A Tanaka miniszterelnökkel megtartott tavaly októberi találkozón mindkét fél síkra szállt amellett, hogy a kapcsolatokat a javulás medrébe kell terelni. Már jelentős üzleteket kötöttünk, amelyek mindkét fél számára előnyösek, és a jövő távlatai sem rosszak. Remélhető, hogy párhuzamosan fejlődnek a szovjet—japán kapcsolatok politikai síkon is. Ebben a vonatkozásban jelentős országunk gyümölcsöző együttműködése Indiával, Afganisztánnal, Bangladessel és más ázsiai országgal. Javultak kapcsolataink Argentínával. Meghívtuk a Szovjetunióba Perón elnököt, aki a meghívást elfogadta. Gondolom, hogy ez a látogatás, a küszöbönálló tárgyalások, valamint a politikai és a gazdasági érintkezések fejlődése a két ország között mindkét nép javára válik. Szóval, elvtársak, az elmúlt években sok minden változni kezdett a világban. Félúton azonban nem állhatunk meg. Az enyhülésnek visszavonhatatlanná kell válnia és ezért folytatjuk a küzdelmet. Síkraszállunk azért is, hogy a politikai enyhülést a katonai enyhülés egészítse ki. A fegyverzet korlátozása terén, mint ismeretes, sikerült több nemzetközi megállapodást kötnünk és ezek nélkül a helyzet ma bizonyára súlyosabb lenne. A fegyverkezési hajszát azonban, sajnos, nem sikerült megállítanunk. Ilyen körülmények között a Központi Bizottság, államunk számos vezető szerve továbbra is lankadatlan figyelemmel kíséri szocialista hazánk védelmi potenciáljának szilárdítását. Ezzel egyidejűleg fáradhatatlanul harcolunk azért, hogy reális lépéseket érjünk el a leszerelés terén. A fegyverkezési hajsza hívei azzal érvelnek, hogy a fegyverzet korlátozása, de még inkább csökkentése, kockázatos dolog. Valójában azonban sokkal kockázatosabb a fegyverek korlátlan halmozásának folytatása. Ebből kiindulva újból és újból felszólítjuk az államokat, a kormányokat, hogy vessenek véget a fegyverkezési hajszának, közeledjenek a nemes célhoz — az általános és teljes leszereléshez. E méreteiben óriási feladat megoldása bonyolultságának tudatában. készek vagyunk rész- intézkedésekre is a fegyverzet korlátozása és csökkentése területén. Ebben foglalható össze a többi között álláspontunk a közép-európai haderőcsökkentési tárgyalásokon. A pozitív nemzetközi politikai változások rögzítésének és a tartós béke anyagi alapjai megteremtésének fontos tényezője a gazdasági, a tudományos és a műszaki kapcsolatok sokoldalú fejlesztése. Ez minden állam érdekének megfelel. Nyugaton azonban vannak körök, amelyek az ilyen kapcsolatokért cserébe politikai és ideológiai engedményeket szeretnének kierőszakolni tőlünk. Ez hiábavaió fáradozás. Álláspontunk az, hogy egyenrangú és előnyös alapokon, a szuverenitás bármilyen megsértését és a belügyekbe való beavatkozást kizárva, minden állam részt vehessen a nemzetközi munkamegosztásban. Ez előmozdítaná a világgazdasági kapcsolatok általános fellendülését, amelyeknek jelentősége szakadatlanul növekszik. A harcban azért, hogy rögzítsük a nemzetközi kapcsolatokban elért pozitív lépéseket, nagy jelentőségre tett szert még egy tényező: a széles közvélemény aktivizálódása. Az eny- hülés politikája napjainkban va- lóban tömegbázisra tesz szert, Állandó gondoskodásunk továbbra is az, hogy megszervezzük az érintkezéseket más országok társadalmával, fejlesz- szük a kapcsolatokat parlamenti, szakszervezeti és más vonalakon, mindenképpen szélesítsük a béke híveinek arcvonalát. A realizmus és az ész diadaláért folytatott harc a nemzetközi kapcsolatokban egyáltalán nem ígérkezik könnyűnek. A tartós békéhez vezető úton minden egyes szakaszt harccal, az imperializmus legreakciósabb köreivel és csatlósaival vívott heves összecsapásokban kell elérni. A nemzetközi síkon tapasztalható általános pozitív eredményekkel ellentétben tevékenykedik a Kínai Népköztársaság vezetősége. Peking militarista és soviniszta hangulatot szítva az országban, külpolitikai célkitűzéseinek rendelte alá a harcot a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellen, a kísérleteket az enyhülés meghiúsítására. A pekingi vezetők az utóbi időben odáig mentek, hogy nyíltan szövetkeztek a legszélsőségesebb reakció képviselőivel — a chilei juntával, valamint Anglia, az NSZK, az Egyesült Államok és más országok imperialista burzsoáziája jobboldali szárnyának vezetőivel. És ez mindennél jobban leleplezi a pekingi politika valódi arculatát. Kínával való kapcsolataink vonatkozásában mi természetesen továbbra is visszautasítjuk, a szovjetellenes rágalmakat, szilárdan óvjuk államunk érdekeit, biztonságunkat. Ugyanakkor hívei vagyunk annak, hogy rendezzük kapcsolatainkat Kínával, a proletár internacionalizmus megbízható alapján helyreállítsuk barátságunkat a hatalmas kínai néppel. Egyszóval ebben a fontos kérdésben is következetesen igazodunk a XXIV. pártkongresszus irányvonalához. Elvtársak! Az SZKP külpolitikáját áthatja a szovjet nép iránti mélységes gondoskodás. Ugyanakkor ez a politika teljes mértékben megjelel valameny- nyi forradalmi erő érdekeinek, minden nép vágyainak. Ez a politika osztály politika, szocialista politika, s valóban internacionalista irányvonal. Az SZKP óriási felelősségének tudatában vesz részt a kommunista mozgalom előtt álló közös feladatok megoldásában. Pártunk szent kötelességének tartja, hogy elősegítse a hatalmas mozgalom tekintélyének és összeforrottságának növelését, amely a szocializmusért és a békéért, a nemzeti és a torsadalml szabadságért folytatott világméretű küzdelemben a It^befolyásosabb politikai erőt alkotja.
