Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-06 / 106. szám, hétfő

Jelentés a köztársasági elnök egészségi állapotáról ÚJABB TERRORÍTÉLET CHILÉBEN (ČSTK) — A prágai Állami Szanatórium vezetősége és az orvosi konzílium közli, hogy Ludvík Svoboda hadseregtábor­nok, köztársasági elnök egész­ségi állapota továbbra is igen súlyos, és felelősségteljes gon­dos orvosi kezelésben részesül. A jelentést aláírta: Dr. Vladi­mír Baláš professzor, dr. Jan Dobiáš professzor, dr. Josef Ho- der főorvos, dr. Jindrich Karpí- Sek professzor, dr. Vítézslav Nekvinda, dr. Vladimír Pacovs­(ČSTK) — A „Prága—Moszk­va“ barátsági napok alkalmá­ból szombaton Prágába érke­zett a moszkvai városi pártbi­zottság öttagú küldöttsége, amelyet Leonyid Ivanovics Grekov, a bizottság titkára ve­zet. A Ruzynéi repülőtéren Karol Beránek, Jaroslav Pospíšil, a prágai városi pártszervezet tit­kárai, dr. Zdenek Zuska, Prága főpolgármestere és még sokan mások fogadták a kedves ven­dégeket. Jelen volt Gennagyij Nyikilyics Fominov, a Szovjet­unió csehszlovákiai nagykövet­ségének tanácsosa is. A moszkvai pártküldöttség vasárnap részt vett a barátsá­gi napok Smetana Színházban megtartott hivatalos megnyitá­sán. A moszkvai Nagy Szín­ház szólistái bemutatták a prá­gai közönségnek Csajkovszkij Hattyúk tava című balettjét. A szovjet vendégek itt-tartózko­Á Német Szocialista Egység­párt Központi Bizottságának küldöttsége, amelyet Gerhard Tautenhahn, az NSZEP KB gép­es kohóipari osztályának veze­tője vezet, szombaton Košicébe érkezett. A repülőtéren a ke­let-szlovákiai kerületi pártbi­zottság képviselői Rudolf Ne- tík titkárral az élükön fogad­ták a küldöttséget. A fogadás után a vendégek a Kelet-szlo­vákiai Vasműbe látogattak. A vállalat igazgatóságán Ja- roniír Brezina mérnök, a vál­lalat igazgatójának termelési- műszaki helyettese tájékoztatta Az észak-csehországi kerület szocialista mezőgazdasága 25. évfordulójának tiszteletére szombaton ünnepi aktívaérte- kezletet tartottak Ostí nad La- bemben. Az értekezleten részt vett dr. Bohumil Večera szö­vetségi mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter, az észak­csehországi kerületi pártbizott­ság küldöttsége Jaroslav Hajna vezető titkárral az élén, Anto­nín Job vezetésével az Észak­csehországi Kerületi Nemzeti Bizottság küldöttsége, valamint a Nemzeti Front, a kerületi szakszervezeti tanács és a SZISZ kerületi bizottságának képviselői. A szocialista mezőgazdaság fejlődéséről Václav Šlapák, az észak-csehországi kerületi pártbizottság titkára számolt be az aktívaértekezleten. Mél­Á virágdíszbe öltözött bra­tislavai Slavín — szabadságá­gunk e szimbóluma és a fel­szabadításunkért folytatott har­cok szovjet hősi halottainak csendes temetője — szombaton délelőtt a Szlovák Közbizton­sági Testület készültségi ala­kulata fiatal rendőreinek talál­kozóhelye volt. A köztársaság elnöke által adományozott har­ci zászlójuk alatt vonultak be egyenes sorokban az emlékmű térségére, hogy letegyék ünne­pélyes fogadalmukat. Az ünne­pélyes aktuson részt vett Š. Kordík ezredes, a szlovák bel­ügyminiszter helyettese, dr J. Vadovický ezredes, a Szlovák Közbiztonsági Testület főpa­rancsnoka, valamint leien vol­tak a Szlovák Belügyminiszté­ký professzor, dr. fosef Smela- na professzor, dr. Josef Vyma­zal professzor, dr. jiri Widims- ký docens és dr. Pavel Pudlák docens, a prágai Állami Szana­tórium igazgatója. * * * Ludvík Svoboda hadseregtá- bornoknak, a köztársaság elnö­kének betegségével kapcsolat­ban számos mielőbbi felgyógyu­lást kívánó jókívánság érkezik az ország különböző részeiből, valamint külföldről is. dásuk folyamán részt vesznek a CKD vállalat konpresszorokat gyártó üzeme dolgozóinak nagygyűlésén, megtekintik az Övárosházát és a Károly Egye­temet. Május 9-én részt vesz­nek a metró első szakasza ün­nepélyes üzembe helyezésén, majd délután a július Fučík Kultúra és Pihenés Parkjában a béke és barátság ünnepsé­gen. A moszkvai vendégeket szombaton délután Antonín Ka­pek, a CSKP KB Elnökségének tagja, a prágai városi pártbi­zottság vezető titkára is fogad­ta. Üdvözlő beszédében őszinte öröJttét fejezte ki, hogy a ven­dégek személyesen vesznek részt a Prága—Moszkva barát­sági napok első ünnepségén. Hangsúlyozta, hogy ez az akció is lényegesen hozzájárul a ha­gyományos csehszlovák—szov­jet barátság további elmélyíté­séhez. a küldöttséget legfiatalabb ko­hóipari kombinátunk termelési programjáról és távlati tervei­ről. A vendégek ezután megte­kintették a Vasmű termékeiből rendezett kiállítást és elláto­gattak az egyes üzemrészle­gekbe. Délután a küldöttség tagjai közös találkozón vettek részt a Kelet-szlovákiai Vasmű gaz­dasági vezetőivel, a párt-, a szakszervezeti és az ifjúsági szervek képviselőivel. A vasár­napot a küldöttség a Magas- Tátrában töltötte, majd- este visszautaztak Prágába. tattn a védnökséget vállalt üze­mek politikai és gazdasági se­gítségét az egyes földműves­szövetkezetek megalakulásának kezdetén, és köszönetét mon­dott a legnagyobb észak-cseh­országi ipari vállalatok képvi­selőinek a vállalatok támoga­tásáért. Az ünnepélyes aktívaértekez- leten kiosztották az emlékér­meket és az elismerő okle­veleket azoknak a dolgozók­nak, akik 1949—1952-ben a IX. pártkongresszus szellemében részt vettek a szocialista me­zőgazdaság megszervezésében, s akik továbbra is tartós és aktív segítséget nyújtanak a szocialista mezőgazdaság fej­lesztéséhez, és a mezőgazda­ságban jelentős mértékben hozzájárulnak a pártpolitika megvalósításához. rium tisztségviselői, az SZLKP KB, a Nemzeti Front, a cseh­szlovák néphadsereg, a mun- kásmilícia, a Matador védnök­ség! vállalat képviselői, a fiatal rendőrök szülei, rokonai és is­merősei. Az ünnepi beszédet a Közbiztonsági Testület főpa­rancsnoka mondotta, aki a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország iránti barátság el­mélyítése terén elért eredmé­nyek értékelése után felvázol­ta azokat a feladatokat, ame­lyek a fiatal rendőrökre igé­nyes hivatásukra való felké­szülésük során várnak. A foga­dalomtétel után a Szibériai és a Teplická utcai alapiskola pio­nírjai virágcsokrokat nyújtot­tak át a felsorakozott fiatal rendőröknek. A CSSZBSZ küldöttsége a Szovjetunióba utazott Herhcrt Durknvicnak, a Szlo­vák Nemzeti Tanács alelnöké- nek vezetésével tegnap Moszk­vába utazott a Csehszlovák— Szovjet Baráti Szövetség ötta­gú küldöttsége, hogy részt ve­gyen Csehszlovákia felszabadí­tása 29. évfordulójának ünnep­ségein. A Ruzynéi repülőtéren .Václav Dávid, a CSSZBSZ KB elnöke és Jakov Fjodorovics Perepecsenov, a szovjet nagy- követség tanácsosa búcsúztat­ták a küldöttséget. A csehszlo­vák elvtársak Moszkvában részt vesznek a moszkvai dol­gozók ünnepi nagygyűlésén, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság tevékenységét bemu­tató kiállítás megnyitásán, va­lamint megtekintik azokat az üzemeket, ahol a dolgozók e társaság tagjai. Május 9-e és 13-a között az örmény Szovjet Szocialista Köztársaságba láto­gatnak. Részt vesznek a felszabadítási ünnepségeken Tegnap Prágába érkezett a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság küldöttsége, amelyet Szergej Vlagyimirovics Mitro­sin, a voronyezsi területi bi­zottság titkára vezet. A Ruzy­néi repülőtéren Václav Dávid, a CSSZBSZ Központi Bizottsá­gának elnöke és a CSSZBSZ több más tisztségviselője fo­gadta a vendégeket. Jelen volt jakov Fjodorovics Perepecse­nov, a Szovjetunió csehszlová­kiai nagykövetségének tanácso­sa is. A küldöttség részt vesz Csehszlovákia felszabadítása 29. évfordulójának ünnepsé­gein. A Szlovák Nemzeti Felkelés tiszteletére A szlovák színművészet a Szlovák Nemzeti Felkelés ha­gyatéka iránti hűségéről telt tanúságot, amikor az SZNF 30. évfordulója alkalmából a Szlo­vák Nemzeti Színház drámai együttese szombaton bemutatta Ivan Bukovčan „Hó a kunyhó alatt“ című drámáját a Hviez­doslav Színházban. Az új Bu- kovéan-darab bemutatóján dr. Dalibor Hanes professzor, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Nemzetek Kamarája elnöke, valamint politikai és közéle­tünk több más jelentős képvi­selője is részt vett. Ezer éves Mladá Boleslav Mladá Boleslav, Közép-Cseh- ország e fontos ipari központja ezer éves fennállása ünnepsé­gei keretében a járási, n városi párt- és állami szervek, vala­mint a Nemzeti Front szerveze­tei szombaton ünnepi ülést tar­tottak a Mladá Boleslav-I Autó­gyár n. v. kultúrházában. Václav Odnoha, a járási párt- bizottság vezető titkára üdvö­zölte az ünnepi ülésen részt ve­vő Josef Simon szövetségi kohö- és nehézgépipari minisztert, La­dislav Hruzík cseh erc^ő- és víz­gazdálkodási minisztert, dr. Ja- roslav Srb elvtársat, a Szövetsé­gi Gyűlés alelnökét, dr. Milos­lav Vácik elvtársat, a Nemzeti Front Cseh Központi Bizottsá­ga alelnökét, valamint a többi tiszteletbeli vendéget is. Az es­ti órákban tűzijátékkal ért vé­get az ünnepség. RÖVIDEN ★ Vasárnap este a bratisla­vai Pihenés és Kultúra Parkjá­ban véget ért a „Flóra Bratis­lava 74“ országos nemzetközi virágkiállítás. A kiállítást tíz nap alatt csaknem 160 000 vi­rágkedvelő kereste fel az or­szág minden részéből. Az utol­só napon Karol Martinka, a szlovák kormány alelnöke is megtekintette a kiállítást. ir Dr. Zdenek Zuska, Prága főpolgármestere pénteken az Övárosháza Brožik-termében fogadta a külföldi diákküldött­ségek képviselőit, akik a Nem­zetközi Diákszövetség végrehaj­tó bizottságának prágai ülésén vesznek részt. A fogadáson je­len volt Jindrich Poledník, a SZISZ KB elnöke is. Santiago de Chile — A chilei junta hadbírósága Talca város­ban (mintegy 130 kilométerre délnyugatra Santiagótól) tíz évig terjedő börtönbüntetésre ítélte a Népi Egység 77 hívét. Az elítéltek között egy nő is van. Havanna — Havannában szo­lidaritási gyűlést tartottak a chilei hazafiak támogatására. A Saigon — A dél-vietnami kétoldalú katonai vegyes bizott­ságban részt vevő saigoni kül­döttség vezetője kereken visz- szautasftotta a nemzetközi el­lenőrző és felügyelő bizottság arra vonatkozó kérését, hogy állítsák helyre n forradalmi kor­mány küldöttségének mentelmi jogát, ezért a vegyes bizottság századik ülése is eredménytele­nül zárult egyórás vita után. A Dél-vietnami Köztársaság külügyminisztériumának szóvi­vője elítélte az Egyesült Álla­mokat a kambodzsai intervenció fokozása miatt. A több ezer amerikai katonai tanácsadó je­lenléte Kambodzsában és a Lón Nnl-rezsim számára érkező nagy mennyiségű amerikai hadi- anyagszállftmány a kambodzsai nép nemzeti jogainak, valamint a párizsi megállapodás 20. cik­kelyének és a nemzetközi Viet- nam-értekezleten elfogadott do­kumentum 8. cikkelyének meg­Briisszel — Nagy vihart vál­tott ki a Közös Piacban az olasz kormány döntése, amelynek ér­telmében az importőröknek be­hozataluk teljes értékének 50 százalékát fél évre letétbe kell helyezniük az olasz bankoknál. A behozatalt radikálisan féke­ző intézkedések Olaszország teljes importjának mintegy 40 százalékát érintik majd. Az EGK miniszteri tanácsa május 7-én ül össze a kérdés megvitatására. Emilio Colombo olasz kincstárügyi miniszter az európai közösségek bizottságá­nak ülésén kifejtette az import- korlátozó rendelkezések okait. — Az Olaszország számára el­kerülhetetlenül szükséges intéz­kedések remélhetőleg nem lesz­nek károsak a Gazdasági Kö­zösségre — mondotta Colombo. Róma drasztikus intézkedésé­vel az utóbbi hetekben a csőd szélére került líra helyzetét próbálja megszilárdítani. Az év első két hónapjában ugyanis az olasz fizetési mérleg ezermil- liárd líra Hiányt mutatott. Az ország az elmúlt hónapokban óriási összegű hosszú lejáratú kölcsönöket vett fel, s ezzel /Folytatás az 1. oldalról} A legutóbbi, 1969. évi elnök- választáson az első fordulóban Pompidou a szavazatok 45 szá­zalékát Poher 23 százalékát és Duclos a szavazatok 18 száza­lékát kapta, a második fordu­lóban pedig a Pompidou és Po­her közötti viadalban Pompi­dou a szavazatok 58 százalékát szerezte meg, tehát többséget kapott. A tegnapi elnökválasztás előtt közzétett véleménykutatá­sok szerint Francois Mitterrand, a baloldal közös jelöltje a sza­vazatok 45 százalékára, Giscard d’Estaing (független republi­kánusok) pénzügyminiszter a szavazatok 30 százalékára és Chaban-Delmas a gaulleisták jelöltje a szavazatok mintegy 15 százalékára számíthatott. A választási eredményeket gyűlésen részt vett Enrique Pastorino, a Szakszervezeti Vi­lágszövetség elnöke és a havan­nai május elsejei ünnepségeken részt vett számos küldöttség képviselői. A gyűlés részvevői felháboro­dottan elítélték a chilei juntát és teljes szolidaritásukat nyil­vánították a chilei hazafiakkal. sértését jelentik — hangsúlyoz­za a szóvivő. Hanoi — A Vietnami Demok­ratikus Köztársaságban tegnap tanácsválasztások kezdődtek — az első választások a VDK-ban a háború befejezése után. A VDK fővárosában 720 000 választó járul az urnák elé, hogy megválassza a város népi tanácsának 140 tagját. A jelöl­teket a Vietnami Hazafias Front javasolta, amely magába tömö­ríti az ország valamennyi poli­tikai pártját és társadalmi szer­vezetét. A VDK második legnagyobb városában Haiphongban Cseh­szlovákia szovjet hadsereg álta­li felszabadítása 29. évfordulója alkalmából szombaton este ün­nepi gyűlést tartottak a Cseh­szlovák—Vietnami Barátság kórházában. Az ünnepi beszé­det Vladimír Kubát, hazánk ha­noi nagykövete mondotta. egyidejűleg kimerítette a rövid lejáratú hitelkeretét a közös piaci társországoknál. Most az import erőteljes korlátozásával javítani igyekeznek a fizetési mérlegen. A letéti kötelezettség előírásával pedig — ezen túl­menően — pénzszűkét idéznek elő, amely fékezően hat az ár­emelkedésekre. A többi közös piaci tagállam viszont élesen támadja az in­tézkedéseket, minthogy az a közösségen belül előírt szabad áruforgalmat akadályozza meg. Különösen Franciaországot és az NSZK-t érinti érzékenyen az új helyzet, hiszen tekintélyes árumennyiséget exportálnak Olaszországba. Gianmatteo Matteotti olasz külkereskedelmi miniszter teg­nap részletesen ismertette az olasz kormány új intézkedéseit. A behozatali feltételek megszi­gorítása mindenekelőtt a hús- és a gépkocsiimportra vonatko­zik majd. Korlátozzák továbbá a vaj, a sajtfélék, a sör, a ká­vé, a gyümölcs és zöldség, a textíliák, a bútor, a kerékpár és számos más áru behozatalát is. elektronikus gépek dolgozzák fel. Lapzártáig az elnökválasztás eredményéről nem érkezett jü'* lentés. AZ NSZEP Központi Bizott­ságának küldöttsége Werner Krolikowskinak, a Politikai Bi­zottság tagjának vezetésével tegnap befejezte háromnapos lengyelországi látogatását, amelynek folyamán a küldött­séget fogadta Edward Gierek, a LEMP KB első titkára. AZ OLASZ Kommunista Párt Politikai Bizottsága élesen el­ítélte a fasiszta csoportok ter­rorakcióit, amelyeket az utób­bi napokban a demokratikus politikai pártok és szervezetek ellen hajtottak végre. PRÁGA—MOSZKVA barátsági napok AZ NSZEP KÜLDÖTTSÉGE KELET SZLOVÁKIÁBAN A SZOCIALISTA MEZŐGAZDASÁG ÚTTÖRŐI AKTÍVAÉRTEKEZLET ÜSTI NAD LABEMBEN BECSÜLETTEL SZOLGÁLJÁK A HAZÁT A dél-viebiami katonai mm bizottság eredményt***-*'! ülése Olaszország importkorlátozó intézkedései Mielőbb szabad választásokat kell tartani !Folytatás az 1. oldalról} Portugália nem engedi, hogy Lisszabon beleegyezése nélkül, egyoldalúan kikiáltsák a füg­getlenséget e gyarmati terüle­teken. A tábornok rámutatott, hogy a junta a portugál gyarmatok lakosságának egy évi időt hagy a politikai pártok kialakításá­ra, s csupán egy év után ír ki választásokat a gyarmatokon. Mario Soares, a Portugál Szociáldemokrata Párt vezető­je szombaton este Helsinkibe látogatott, ahol Finnország, Svédország és Norvégia mi­niszterelnökeivel tárgyalt, akik Finnországban a skandináv szociáldemokrata pártvezetők kétnapos tanácskozásán vettek részt. A kormányfők Soarest biztosították arról, hogy a skandináv országok támogatni fogják Portugáliát, amennyiben az országban helyreállítják a demokráciát. Elnökválasztás Franciaországban

Next

/
Thumbnails
Contents