Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-26 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó

Megdőlt a portugál diktatúra • A portugál dolgozók első tavasza • „A kapitányok mozgalmától” az egész nép demokráciájáig • Ütközőpont: az „anyaország” és a gyarmatok viszonya 1974. V. 2fi. ségiek, sőt az utóbbi években az alsó papság mozgalmának és kialakuló el­lenzéki egységének az a széles bázi­sa segítette elő, amelyre a hadsereg a diktatúra ellen bármikor támaszkod­hatott. Másodszor: a kommunista és a szocialista párt a gyarmatok füg­getlenségének azonnali megadását szorgalmazza, ezzel szemben Spinola és tisztjei . azonnali fegyvérszünetet- követelnek, hogy tárgyalásokba bo­csátkozhassanak az anyaország évs gyarmatai jövőjének kialakításáról. Végeredményben az a céljuk, hogy valamilyen társult területekként, eset­leg föderatív formában békében tart sák meg Portugália egykori területeit amelyeknek népe elszánt függetlensé­gi harcot vív. Harmadszor: a pillanat­nyi fő feladat a demokratizálás foly­tatása úgy, hogy eleve meghiúsítsanak mindenfajta ellenforradalmi kísérle­tet, melynek még erős táptalaja van főként a gyarmatokon, a fehér tele pesek körében. így aztán a Spinola-junta bizonyos tekintetben válaszúton van, különösen a gyarmati kérdés rendezésével kap­csolatban juthat tévútra. Afrikai bonyodalmak Spinola a józan észre hallgatva, fel­ismerései alapján cselekedett úgy, hogy eddig a haladó erők támogatá sát élvezi. Azt már régen felismerfe, hogy Portugália nem nyerheti meg gyarmati háborúfát, amely az ország szegénységének és minden bajának fő oka, mint azt említett tanulmányában részletesen ki is fejtette. Az igazság kedvéért azonban meg kell jegyez ntink, hogy Spinola Bissau-Guinea-i kormányzó korában nem volt gáncs és félelem nélküli lovag. Fő módsze re volt az egységbontás. Feltehető, hogy Spinola a jövőben is megkísér­li egységbonfó, agyafúrt módszereinek alkalmazását, feltéve, ha valamilyen drasztikus események nem kényszerí­tik álláspontja megváltoztatására. A juntának az afrikai fehér telepe­sek is gondol okoznak. Megtörténhet, hogy Rhodesia példáját követve egy­oldalúan bejelenthetik a gyarmatok függetlenségét — fehér uralom alatt. Angolában ilyen törekvések élén áll például f. fardin, Salazar unokaöccse. Portugália gyarmati viszonyainak alakulása más szempontból is lénye­ges. Angola 1 246 700 négyzetkilomé­ter területű, több mint öt és fél millió lakosú, Mocambique 784 961 négyzet- kilométer területű, több mint 8 mil­lió lakosú, a magát függetlenné kiki­áltott Bissau-Guinea 36 125 négyzet­kilométer területű, 600 "ezer lakosú, a Zöldfoki-szigetek több mint négy­ezer négyzetkilométer területű, 272 ezer lakosú ország, s van Itt kőolaj, rézérc, mangánérc, nikkelére, gyé­mánt, berillium, szén- és uránérc, bauxit. Ám a természeti kincsekből származó haszon sem volt elegendő a túlméretezett gyarmati hadsereg fenntartására, s állandó infláció és a kereskedelmi mérleg krónikus deficit­je gyötörte az ország nemzetgazdasá­gát. A természeti kincsek kiaknázásá­ban számos NATO-országbeli mónopó- lium érdekelt, mint a Lobito, a Krupp, a Gregg-Európe, Gulf Oil, Siemens, Telefunken stb., s e „nagy családok“ mellett az utóbbi években a „luzitán érdekközösség“ címén Brazília is nagy beruházásokat eszközölt. A tőkés Nyugat nyilván elégedett Portugália kozmetikálódásával, sza­lonképessé válásával a nyugati világ­ban, ám a lisszaboni „földrengés“ nagy gondokat okoz most a spanyol szomszédnak, mert a történtek nyil­ván buzdítást adnak Franco ellenzéké­nek, ami még feszültebbé teszi a Carrero Blanco kormányfő elleni me­rénylet után kialakult légkört. Ké­nyelmetlenné teszi a gyarmattartó Por­tugália afrikai szövetségeseinek — a dél-afrikai l/orsrer-rendszernek és a rhodesiai Smiŕft-rendszernek a hely­zetét, mert a klasszikus gyarmatosítók „szentszövetségének“ oszlopos tagja dőlt ki, d feltételezhető, hogy az ese­mények visszhangja a dél-afrikai és rhodesiai felszabadító mozgalmak ak­tivizálódásában fog visszatükröződni. Lisszabon válaszúton áll: az első pozitív lépést már megtette, most to­vábbiaknak kell következniük az át- kos múlt örökségének felszámolásá­ra.... L. L. A LUZITÁN SZÖRNY FELLEGVÁRA Utak és útvesztők A junta által létrehozott kormány­zó szerv, a Nemzet Megmentésének Tanácsa helyreállította a demokrati­Cunhal és Soares, a haladó ellenzék két fővezére rengetegben, a „lángoló bozótosok“ között. Ennek a kiváltságos rétegnek a szembefordulása a kormányzattal va­lójában éveken át érlelődött. Egyéni sorsokon mérhetjük le a nagy átala­kulást és kaphatunk képet a portu­gál ellenzék kialakulásáról. 1961 januárjában bizonyos Galoao kapitány harcosai kerítették hatal­mukba a Santa Muria nevű hajót és kötöttek ki Brazíliában. A lázadó ka­tonák akkor első Ízben figyelmeztet­ték a világot Salazar rendszerének szörnyűségeire és vetették oda a kesztyűt Salazarnak. Egyéb céljuk akkor nem is lehetett. Galvao kapi­tány szövetségese volt akkor az ellen­állásban bizonyos Humberto Delgado nevű, szolgálaton kívüli tábornok is, aki egykor nem kis szerepet játszott a politikai életben. Atyját követve II. Manuel királyt szolgálta, konzerva­tív szellemben nevelkedett. Feltétle­nül tekintélytisztelő volt. 1926-ban csatlakozott Salazar mozgalmához. Akkoriban húszéves volt. Később jött a gyarmati szolgálat és következett a kiábrándulás. Az ötvenes évek vé­gén Delgado a politikai pályára tért át, Thomaz elnök vetélytársa volt az akkori elnökválasztáson. Salazar, aki különben kedvelte őt, más szerepet szánt neki, mert Delgado nem leplez­te ellenzéki gondolatait. Ellenzékisé­ge később egészen szembeállította őt a rendszerrel, s a Santa Maria esete óta az életére törtek. 1965-ben Bada­kus szabadságjogokat, lehetővé tette, hogy az ellenzéki erők pártokká szer­veződjenek (eddig csak a kommunis­ták és a szocialisták alkottak szerve­zett pártot), megengedte az emigrá­cióba kényszerült politikusok, köztük Alvaro Cunhal kommunista és Mario Soares szocialista pártfőtitkár haza­térését és bekapcsolódását a politi­kai életbe, feloszlatta a salazari-cea- toni Nemzeti Népi Akcióegység kor­mánypártot, amely tavaly októberben választási komédiává biztosította ma­gának mind a 150 mandátumot a par­lamentben, letartóztatta a politikai rendőrség, a Caetano kormányzásának éveiben DGS néven látszólag átszer­vezett hírhedt Pl DE vezetőit, a Caeta­no kormány korrupt politikusait, s elmozdította helyükről a kormányfő- tisztviselőket, valamint a gyarmati kormányzókat. Mivel a lakosság valamennyi réte­ge támogatja a katonai kormányza­tot, a kommunista párt is többszöri nyilatkozatban fejezte ki egyetérté­sét a Nemzet Megmentése Tanácsának pozitív intézkedéseivel, s a nép és a hadsereg egységének szorosabbra fű­zésére szólított fel, úgy tűnne, sima lasz a demokratizálódás útja. A való­ság azonban másként fest. A kommunista párt kiáltványaiban leszögezte, hogy a Caetano-rendszer megdöntése nem a hadsereg, a „kapi­tányok mozgalmának" kizárólagos mü­ve, hanem sikerét a legszélesebb tö­megek, a munkások, diákok, értelmi­Spinnla tábornok A proletár szolidaritás nemzetközi ünnepe előtt hirtelen fordulat híre érkezett Lisszabonból: katonák vették át a hatalmat Salazar, a hírhedt por­tugál diktátor utódától, Marcello Cae­tano miniszterelnöktől és Amerigo Thomaz államfőtől, s ezzel megnyíl­tak a zsilipek. Olyan liberalizálódási folyamat vette kezdetét, amelyre a sötét fasiszta diktatúra több mint négy évtizede alatt még csak gondol­ni sem lehetett. Megnyíltak a börtö­nök: a rendszer valamennyi ellenfele, minden politikai fogoly elnyerte sza­badságát, hazatérhetnek otthonaikba a katonaszökevények, akik nem vol­tak hajlandók részt venni a véres gyarmati háborúban, s külföldön vagy otthon bujkáltak. Hazatértek az ellen­zéki politikai pártok vezetői is és mindjárt hozzáláttak valamilyen konstruktív program kidolgozásához, amelyben az egykori ellenzék tagjai valamennyien megegyezhetnének, kö­zös platformra léphetnének. így aztán május elsején évtizedek óta először ünnepelhettek a városok utcáin az uj­jongó tömegek, támogatásukról bizto­sítva a juntát, kifejezve egy új, sza­badabb életbe vetett reményüket. Portugál metamorfózis A portugál junta, amely a magát anakrohisztikusan túlélt egyik legsö­tétebb európai fasizmus 42 évi rém­uralmát döntötte meg, hű tükörképe az ország történelmi fejlődésének, po­litikai, társadalmi átalakulásának. Ért­hető, hogy nem mentes nagy ellent­mondásoktól. Európa szegényházában, a 92 161 négyzetkilométer területű és 8 millió 700 ezer lakosú Portugáliában, ahol az egy főre eső nemzeti jövedelem nem éri el az évi 800 dollárt, a tisz­tikar különleges kiváltságokat élve­zett. Először is azért, mert az ország viszonyai közepette, amelyeket erős feudális csökevények jellemeznek, a katonaságra és a rendőrségre különös szerep hárult a kegyetlen kizsákmá nyoló rend fenntartásában, másrészt ez az elmaradott Portugáli-a a világ egyik legnagyobb gyarmattartó álla­mának számítolt, s természeti kin­csekben gazdag gyarmatain ugyan­csak a hadseregnek kellett biztosítania a „rendet“, azaz a gyarmatok kin­cseinek elrablását és a bennszülöttek fékentartását. Ez a kiváltságos réteg azonban a rendszernek nemcsak tárna- száí, hanem veszélyét is jelentette: másként fest az élet a lisszaboni pa­lotákból nézve, és másként az afrikai joz mellett a spanyol—portugál hatá­ron kellett volna találkoznia ellenzé­ki híveivel, de egy Castro e Souza nevű áruló kiszolgáltatta őt a PIDE hírhedt portugál titkosrendőrségnek. Villanueva del Fresno közelében vé­geztek az álruhás Delgadóval és tit­kárnőjével. A másik, ugyancsak érdekes élet­sors Antonio de Spinola tábornoké. Ű is kivette részét a gyarmati szolgá­latból. 1968-ig Angola kormányzója volt, majd a mai Bissau-Guineában vezette a hadműveleteket. Akkoriban ,,monnklis gyilkosként" emlegették. Mintegy háromévi szolgálat után, megvált kormányzói tisztségétől, ha­zakerült, „Torony a kardokkal“ ér­demrenddel ékesítették, a 170 ezer főnyi portugál hadsereg helyettes ve­zérkari főnökévé nevezték ki. Spinola művelt ember, képzett ka­tona és gyarmati tapasztalatai után nyitott szemű politikus. Az év elején megjelent Portugália és a jövő című tanulmányával magára zúdította Cae­tano és rendszere haragját. Menesz­tették tisztségéből Gosta Gomes vezér­kari főnökkel együtt és nagy tisztoga­tást kezdtek el a hadseregben, külö­nösen azt követően, hogy a Spinolá- val és körével rokonszenvező Caldas da Rainha-i helyőrség fellázadt és Lisszabon ellen vonult. A katonai lá­zadást ugyan csírájában elfojtották, de a feszültség tovább tartott, végül nem váratlanul, de hirtelen bekövet­kezett az április 25-i hatalomátvétel.

Next

/
Thumbnails
Contents