Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-26 / 21. szám, Vasárnapi Új Szó
— — ** vffiraflnmr _M_ ■ Q. IÁltuJu _ Herbert Durkovič: Hh Im i*jjj§ j j 4'jí^j ^ j íl JL I ijj JLjL j?!d ° * Ll I! Ili. Az egész társadalom érdekében S zámos tehetséges és rátermett dolgozó megrekedhet az átlagos középszerűség szintjén, ha nem talált módot az érvénye- sülesre. Pedig mindannyiunknak legfőbb erdeke, hogy a tehetséges egyének kibontakozzanak, hiszen az egyéni teljesítmény kihatással van az egész társadalom eredményeire. Az egyén sikere mintl- annyiunk sikere. A szocialista társadalom mindent elkövet annak érdekében, hogy a kollektívában minden haladást szolgálo ügy támogatást nyeijen. A közösségben végzett munka természetesen nem egyszerű, ezt mindannyian tudjuk. A kollektívának sok jó oldala van. de negatív oldalai is vannak. Nagy erő rejlik a közösségben, amely azonban kedvezőtlen Irányban is hathat, ha például a tehetséges és ambiciózus egyéneknek alkalmazkodniuk kell a többiek elavult nézeteihez. Az egyének, az egyéniség kezdeményező erejét a kollektívában semmivel sem lehet pótolni. Az egyének biztosítják a kollektíva progresszivitását, az újért, a haladásért való lelkesedését. A kollektíva haladó szelleme nem alakul ki önmagától: ezt az egyéneknek kell kiharcolniuk a maradiakkal szemben. Képzeljünk el például egy olyan kollektívát, amely hozzászokott egy bizonyos munka stílushoz. Az ilyen kollektívában a feltalálóknak és az újítóknak a szó szoros értelmében harcolniuk kell munkájuk elismeréséért. A kollektíva erejének egyaránt van tehát fény- és árnyoldala. A túlzott elővigyázatosság, a körülmények aprólékos fontolgatása a múlt kollektíváinak természetes jellemzői. Ám rendkívül haladó gondolkozást» kollektívák is vannak. Az a fontos, hogy az újért, a haladásért lelkesedő kollektívák túlsúlyban legyenek. Ezt a harcot azonban nem sikerült még mindenhol győzelemmel befejezni. Sokkal élesebben meg kell különböztetni, hogy mi a helyes, és mi a helytelen. Véleményein szerint arra kell összpontosítani a figyelmet, ami a kollektívákban gátolja a tehetséges egyének érvényesülését, elvett gondolataikat, kezdeményezéseiket. Azonban az is igaz, hogy az ilyen igyekezet rendszerint bizonyos kockázattal jár, melynek terhét nem csak az egyénnek, hanem az egész csoportnak kell viselnie. Annak ellenére, hogy minden progresszív kezdeményezés új gondokat is jelent a kollektíva minden tagja számára az a legfontosabb, hogy a kollektíva ne fékezze a fejlődést. Tény, hogy a gyártmányok fejlesztésével járó minden új elgondolás olyan lépést jelent, melynek következményei ismeretlenek mind az egyének, mind a kollektívák, mind pedig az egész vállalat gazda sági helyzetére gyakorolt hatás szempontjából. Bár sok mindent ki lehet számítani, előre lehet jelezni, de bizonyos kockázal mindig marad. Ha tehát a gyártmányfejlesztéssel, a termékek választékának bővítésével, a technológia rendszerének megváltoztatásával, a termelés új szervezési módjaival kapcsolatos kérdésekben a kollektívák döntenének, ezek a döntések valószínűleg mindig késedelmesen születnének meg. I enin elvtárs a kollektív vezetés pártfogóival folytatott vitában így nyilatkozott: „Bárhogy is legyen, az egységes akarat feltétlen érvényesítése a gépesített nagyüzemi termelés munkafolyamatainak sikere szempontjából elkerülhetetlen követelmény.“ A kommunisták szerepével kapcsolatban továbbá megjegyezte: „a munkaidő alatt maradéktalanul érvényre kell juttatni a szovjet vezető akaratát“. A kollektíva vezetője a döntések hozatalában kizárólagos joggal rendelkezik, senki sem helyettesítheti. A kollektíva vezetője azonban úgy is gondolkozhat, hogy ha az adott állapotokon semmit sem változtat, akkor eleve kizár minden fenyegető veszélyt, minden ismeretlent, minden bizonytalant, minden kockázatot. Ha tehát változtatások nélkül dolgozik, úgy gondolja, hogy a kockázat is minimális marad. Csupán az a kérdés, hogy az ilyen hozzáállást meddig tűri el a szervezet és a társadalom. A kollektíva ereje tehát nagy, csupán az a kérdés, hogy ez az erő milyen irányban hat. Az a legfontosabb, hogy a kollektíva tegye lehetővé az egyének számára az érvényesülést, s hogy a kiváló egyének magukkal ragadják az egész munkaközösséget, nem pedig fordítva. Az egyéni érvényesülés legfőbb feltétele az ösztönzés. Az egyénnek tudnia kell, hogy ha a munkában jó eredményekre törekszik, s ha az átlagos színvonal fölé kerül, ezt az értékelésénél is figyelembe veszik. Itt nem csupán az anyagi, hanem az erkölcsi ösztönzésre is gondolok. Ellenkező esetben az egyént semmi sem serkenti arra, hogy a kollektívában olyan szerepet vállaljon, ami különösen az in. dulásnál sok kellemetlenséggel jár. A ml korunk okvetlenül igényli az egyének magas fokú érvényesülési törekvését. Az ember mindig úgy tudott elérni nagy eredményeket, ha az ambíciót további jó tulajdonságokkal, például szorgalommal, tehetséggél kötötte össze. Magunk is tapasztaljuk, hogy a mai igényes viszonyok között a tehetség önmagában még kevés a sikerhez. Csak a tehetség és a további pozitív tulajdonságok egybekapcsolásával érhet el az egyén olyan eredményieket, amelyek az egész társadalom hasznára válhatnak. Ám gondolkozzunk el felette, hogy az egyének akár legkisebb sikereire is miként reagál a kollektíva. E tekintetben nem vagyunk idealisták, s egy ideig nem is lehetünk, mert valóban sok idő szükséges még <ililiuz, amíg munkatársaink sikerében a saját sikerünket is látni fogjuk, s úgy viszonyulunk majd hozzájuk, ahogy ők is hasznára lesznek az egész társadalomnak. Ami a társadalom számára hasznos* azt mindenkinek el kell ismernie. A mi gondolkozásunk azonban még sok tekintetben magán hordozza az elmúlt idők bélyegét. A kollektívának az egyénnel szemben tanúsított viselkedése semmi esetre sem elhanyagolható dolog. A reánk váró feladatok szempontjából a kollektívának hozzá kell szoknia az egészséges mértékű kockázat vállalásához, mely nélkül a haladás elképzelhetetlen. Ez elsősorban a kollektíva vezetőjére vonatkozik, a vezetés ugyanis elválaszthatatlanul együtt jár az alkotó kockázatvállalással. Nem az a döntő fontosságú, hogy a vezető valamennyi elhatározása helyes le gyen, hanem az, hogy azok többségükben helyesek legyenek. Azt szükséges elérni, hogy* a társadalom által kialakított feltételek az egyéneket az újabb, korszerűbb utak keresésére ösztönözzék. A vezetőknek tudatosítaniuk kell, hogy a felelősség vállalása elválaszthatatlanul együtt jár a vezető funkció betöltésével, s aki a felelősségei nem vállalja, nem tölthet be vezető tisztséget. A vezető számára olyan feltételeket kell tereinteni, amelyek a sze mélyes kockázattal is járó utakra ösztönzik, hogy így a vezető a kollektíva többi tagját is magával ragadja a haladás útján; hogy az átlagosakból kiváló, a lemaradozókból pedig legalább átlagos dolgozók váljanak. Az irányítási munkával kapcsolatban gyakran emlegetjük, hogy nem művészet sikereket elérni kiváló kollektívával, hanem az a művészet, ha a vezető átlagos kollektívával ér el kiváló eredményeket A körülöttünk folyó életben gyakran találkozunk olyan vezetőkkel, akik a tőlük kívánt változtatásokat azzal utasítják vissza, hogy azokat nem tartalmazzák az előírások, senki sem adott rá felülről utasítást, parancsot. A vezető személyiségét a szocialista társadalomban sem, sőt különösen a szocialista társadalomban nem képzelhetjük el alkotó hozzáállás, a munkatársak kollektív megfontolásai által korrigált erős egyéni határozottság nélkül. Szerintem ezek a legnagyobb sikerhez vezető alapvető tulajdonságok, amelyekre a vezetőnek minden fokon és minden körülmények között szüksége van. Az a vezető, aki saját árnyékától is fél, aki nem meri kijelenteni azt. amit nem jelentett ki a felette álló tekintély, nem kép viseli a szocialista vezető típusát. Társadalmunknak törekvő emberekre van szűk sége, akik munkaterületükön érvényesíteni tudják tehetségüket, képességeiket. Természetesen mindig összhangba kell hozni az egyéni érdekeket a társadalom érdekeivel. Az ilyen hozzáálláshoz szó cialista társadalmunk elég széles területet nyújt. Ezt senki sem vonhatja kétségbe, bár ez a megállapítás nem érvényes minden munkahelyre. Azonban ott, ahol az egyéni tehetség és képesség érvényesítéséhez nincsenek meg a kellő feltételek, a munkahely légköre egészségtelen, nem egyeztethető össze a társadalom, a szocializmus érdekeivel. A haladást és az újat szolgáló tér talán a legértékesebb, amit az emberiség annak a marxista'—leninisla tanításnak köszönhet, mely szerint saját társadalmunkat is építjük. A továbbiakban néhány megjegyzésem lenne még a termelést előkészítő szakaszok munkájához, amelyek társadalmunk további fejlődése szempontjából rendkívül fontosak. Vélemé nyem szerint a termelést előkészítő szakosztályokat eddig nem részesítettük olyan társadalmi figyelemben, amely öszhangban lett volna jelentőségükkel. Azonban a nevezetes évfordulókkal kapcsolatban a dolgozókhoz intézett felhívás már ebben a vonatkozásban is jelenlős lépésnek számít; elsősorban annak van nagy jelentősége, hogy a kezdeményezés irányait már megkülönböztetjük. A felhívás a társadalmi csoportok kezdeményezését olyan területekre Irányítja, amelyeken maximális mértékben segíthetik elő a társadalom további fejlődését. Ez a termelést előkészítő szakosztályok és munkahelyek dolgozóira Is vonatkozik, akik körültekintő és céltudatos munkájukkal különösen hatékonyon növelhetik gazdasagunk eredményességét. A felhívás elsősorban a kutatókhoz. a fejlesztőkhöz, a tervezőkhöz és konstruktőrökhöz, a technológiai berendezések szerkesztőihez és a termelés szervezőihez szól, s munkájukat az új technika és technológia bevezetésére, a korszerű munkaszervezésre irányítja. A cél a termelés gazdaságosságának növelése, termékeink fejlesztése, tökéletesítése. A felhívás helyes irányban hangzott el, mert elsősorban azokra vonatkozik, akiktől a jövő műszaki és gazdasági fejlődése függ. A további hetekben és hónapokban arra kell törekednt, hogy a felhívás általános tartalma konkrét feladatokban, számokban és határidőkben jusson kifejezésre. Azonban attól tartok, hogy műszaki-gazdasági értelmiségünk még nem készült fel eléggé e fontos feladatok vállalására és teljesítésére. Elsősorban abból indulok ki, hogy az értelmiség e részének társadalmi elkötelezettsége eddig nem volt arányban az adott lehetőségekkel, s munkájuk hatalmas társadalmi jelentőségével. Márpedig az értelmiségnek ettől a részétől függ, hogy milyen eredményeket érünk el például a külkereskedelmi kapcsolatok fejlesztésében. Tervezőink és konstruktőreink munkájának sikerességétől függ, hogy kivitelre kerülő termékeink kilogrammjait milyen áron értékesítjük, ami végeredményben azt fejezi ki, hogy milyen mértékben hasznosítjuk n nyersanyagot, hogyan növelttik annak értékét a nemzeti munkával. Döntő mértékben ettől a társadalmi rétegtől függ termékeink minősége, üzemi megbízhatósága is. A műszaki értelmiség tevékenységi színvonalától függ a termékenység előállítására fordított munka mennyisége, valamint a munkaszervezés színvonala az egyes munkahelyeken. 8_ előbbiekkel összefüggésben felmerül a kérA7 dés, hogy miként fogjuk realizálni a tár- sadalmunk távlati fejlesztésére vonatkozó terveket, amelyek valóban nagyon igényesek. E feladatok teljesítésében az egész pártnak, valamennyi párttagnak, minden pártszervezetnek maximális részt kell vállalnia. A siker legfontosabb előfeltétele az egész munkásosztály és szövetségeseinek magas fokú hozzájárulása minden újhoz, minden haladóhoz Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy a műszaki-gazdasági értelmiség maximális mértékben járuljon hozzá társadalmunk ilyen irányú gazdasági fejlődéséhez. Szocialista társadalmunk csak úgy lesz képes méltó szintre emelkedni, ha a tudomány és a technika világviszonylatban elért új eredményeit is kihasználjuk, s érvényre juttatjuk a szakosítás és a munkamegosztás minden lehetőségét. Az emberi megismerés internacionalizálását a mi feltételeink között a közös kutatási és fejlesztési nemzetközi szervezetek valósítják meg, amely a ml társadalmunkban is jó feltételeket teremt a fejlődés dinamikájának gyorsításához. A nyersanyagforrások internaclonalizálása, az egész szocialista világ, főleg a Szovjetunió természeti gazdagságának kihasználása Csehszlovákia számára is megteremti a fejlődés további alapvető feltételeit. A munkatermelékenységet 1990-ig másfélsze. resére kell növelnünk, ami rendkívül igényes feladat, amit csak úgy lehet teljesíteni, ha teljes mértékben kibontakozhat társadalmunk tagjainak szorgalma, áldozatkészsége és alkotó gondolkozása. Új, eddig ismeretlen korszak előtt állunk, melyben optimális megoldásokra van szükség, amelyben minden döntésünket a gazdasági igényesség szigorú szempontjai szerint kell elbírálni. Munkamódszereinket és munkastílusunkat számtalan új elemmel kell gazdagítani, s az eddig alkalmazottakból Is számosat kell félre tenni. Az előttünk álló nagy kort nagy igények is jellemzik. Az egyénektől sokkal többet követel mint eddig, lelkesedést a nagy dolgokért, munkaszeretetei, tekintélyt és nagy igyekezetei, amelyhez tudományosan megalapozott ösztönzési rendszert kell kidolgozni. Feltételeink között csak a tudomány és az új technika teljes érvényesítése viheti előre közösségünket az új társadalomba, amelyben az egyéni és a< társadalmi érdek új, sokkal magasabb szinten találkozik, mint napjainkban. Ez egyúttal pártunk történelmi szerepe is az új társadalomért folytatott harcban. 1974. V. 26. §
