Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)

1974-05-21 / 118. szám, kedd

ft CSKP Központi Bizottsága plenáris álésének vitája

Jindrich Záhradník elvtárs felszólalása

A kutatási feladatok megoldásánál és a kutatás eredményeinek a gyakorlatba való bevezetésénél egyre jelentősebb szerepet játszik az idő, vagyis az az időszak, amely az elgondolástól a megvalósításig terjed. Ezt kell mindig szem előtt tartani a beruházásfejlesztésben és a termelés korszerűsítésében, mert ezek hatékonysága döntő módon befolyásolja a kutatás és a fejlesztés eredményeinek megvalósítását. A tudományos-műszaki fejlődés gazdasági eredményeinek kérdéseit eddig nem mindig és nem mindenütt értelmezték a fenti módon. Hatást gyakoroltak ezen a téren az általában régi keletű hibák, amelyeket le kellett küz- denünk, főleg az ötvenes években és a hatvanas évek elején keletkezett fogyatékosságok, amelyek a külföldi ismeretektől való kényszerű elszigeteltség nyomán jöttek létre. A minden áron fejleszteni és termelni irányzat hosszú ideig eltompította a tudományos-kutatási alap és a termelés eredményeinek gazdasági elbírálása. Erről tanúskodik a még ma is meglévő több fogyatékosság, következetlenség az ár-, vagy költséglimitek érvényesítésénél, a kutatási és fejlesztési munka megkezdésekor, a bel- vagy a külpiac elégtelen és nem pontos kutatásakor stb.

A kiváló eredmények inkább kivételesek. Bizonyítják azonban, hogy a műszaki megoldásokhoz gazdasági szempontból már a tervek benyújtásakor helyesen fogtak hozzá, hogy a terv egy távlati gazdasági koncepcióból indul ki, amely megszabta a gyártmányok műszaki paramétereit és a termelés gazdasági feltételeit. Az említett vonatkozásban a gondolkodás és tevékenység mielőbbi megváltoztatása megköveteli, hogy alapos elemzésnek vessük alá a mérnöki és műszaki káderek egész oktatási, nevelési rendszerét. Azt kell elérnünk, hogy az oktatás már az iskolában nemcsak magasfokú tudományos és műszaki színvonallal ruházza fel a hallgatókat, hanem egyben gazdasági szempontból is elégségesen készítse fel őket. A tudomány és technika problémájával foglalkozó kormánybizottság ebben a szellemben vitatta meg a főiskolákon végzett kutatási munkát, főleg a műszaki irányzatú főiskolákon, továbbá a tudományosműszaki értelmiség előkészítését.

A gazdaságos gondolkodás hatoljon be minden munkahelyre. Az emberek

kezdeményezését nem pazarolhatjuk el az apró megtakarításokra, s amellett szem elől téveszteni a nagyobb megtakarításokat, a százmilliós értékeket.

A tudomány és a technika fejlesztése eredményeinek megvalósítása a népgazdaság tervszerű irányításának szerves részét képezi. Arról van szó, hogy az eddiginél sokkal hatékonyabban bővítsük ki a lehetőségeket a tudományos-műszaki haladás számára, liogy a terv, a gazdasági eszközök, az anyagi és az erkölcsi ösztönzők egy- irányban, összpontosulva gyakoroljanak hatást. A tervfeladatok fokozása azonban egyidőben megköveteli, liogy a terv támogatására összpontosítsák az irányítás gazdasági eszközeit, legyen bár szó a vállalati, vagy a személyi érdekeltségről, az anyagi vagy az erkölcsi érdekeltségről.

Legyünk a legnagyobb mértékben józanok a társadalmi forrásokkal szemben támasztott valamennyi követelményünkben az elkövetkező években. A bérszabályozás közvetlen kapcsolatban áll a nyereségelvonási rendszerrel.

J. Zahradník elvtárs vitafelszólalásának további részében a személyi anyagi érdekeltség jelentőségével foglalkozott. Többek között elmondotta:

Számos vállalati szervezet nem tudott megbirkózni a díjazásban bevezetett, társadalmi és gazdasági szempontból indokolt megkülönböztetéssel. Ahol nem kívánatos módon deformációk jöttek létre a díjazás terén, főleg az alkotó munkaerők esetében, s ezeket azonnal és teljes mértékben nem lehet

— gazdasági vagy politikai okokból

— megoldani, ki kell dolgozni a fokozatos helyreigazítás távlati koncepcióját. Ilyen eljárást megkövetelünk a munka racionalizálását és a díjazást előkészítő valamennyi szervezettől.

A bérek denivelizálása terén elsősorban bátorságot kell meríteni arra, liogy tiszteletben tartsák a teljesítményben az egyes dolgozók és egész kollektívák alkotóképességeiben való különbségek szerinti díjazást. Meg kell tudni magyarázni és indokolni ezeket a különbségeket és ilyen módon kell megerősíteni a munkáért járó szocialista díjazást, motiválásának hatásait. Egyben olyan politikai, társadalmi feltételeket kell teremteni, amelyekben főleg a vezető dolgozók határozottan végrehajthatják a differenciált politikát a díjazás terén.

Jan Fajták elvtárs felszólalása

A párt központi bizottságának elnöksége ezekben a napokban a társadalomtudományok helyzetével és jelenlegi feladataival foglalkozott. Jelentős intézkedéseket hozott szükséges fejlődésük biztosítására. Ezek mindenekelőtt a társadalomtudományok átgondoltabb irányítására, a párt társadalomtudományokra gyakorolt hatása erősítésére, a társadalomtudományi kutatás tervezésének tökéletesítésére, a társadalomtudományokkal foglalkozó munkahelyek szerkezetének célszerű megváltoztatására, káderállományuk minőségi szintjének emelésére és a pártszervezetek munkájának megjavítására irányulnak.

A kommunista párt, amely tevékenységében a marxista—leninista elmélethez, a forradalmi mozgalom általánosított tapasztalataihoz igazodik, nem lehet meg a társadalomtudományi kutatómunka eredményei nélkül.

A társadalomtudományok csak akkor válhatnak az ismeretgyarapítás és a társadalmi változások hatékony eszközévé, ha a marxizmus—leninizmus metodológiai alapján fejlődnek, ha következetesen az osztályhozzáállásból, a pártosság elvéből indulnak ki. Másszóval, ha a társadalmi gyakorlat alapvető szükségleteire orientálódnak úgy, ahogy ezek a szükségletek tükröződnek a párt politikai programjában, amely kifejezi a munkásosztály és az összes dolgozók alapvető érdekeit.

Nem lenne szabad ezért a társadalomtudományokban helyének lennie olyan munkamódszernek, amely abból a koncepcióból indul ki, hogy a felismerés fő szubjektuma egyén, aki nem érez semmi kötöttséget a társadalommal szemben, abban a hitben él, hogy csak önnönmagának felelős, s saját lelkiismeretének, amelyet egyedüli bíróként ismer el mindenekfelett.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy a pártosság lenini elvének tagadása mögött mindig fölényeskedő „elit“-gondol- kodás, a társadalom érdekeinek semmibe vevése húzódott meg, eltakarva az első pillantásra talán tiszteletreméltó, de a valóságban egészen meddő akademizmussal. A társadalmi problémák figyelembe nem vevése nem egyszer a tudomány diszkreditálásához, a kimondottan egyéni érdekekre való felhasználásához vezetett. Jól emlékezünk még rá, hogyan terjedt nálunk

fokozatosan ez a nézet az egyes tudományos munkahelyeken, különösen a tudományos akadémia munkahelyein, hogyan volt ez tulajdonképpen a válság elmélyülésének jele ezen a területen.

A revizionisták örökségével való következetes leszámolás feltétele kétségkívül, hogy elsősorban is leleplezzük helytelen Lenin-ellenes nézeteiket, hogy eszmeileg-politikailag diszkreditáljuk és elszigeteljük őket. Ez azonban feltételezi leküzdeni azt az állapotot, hogy a társadalomtudományok területe szétforgácsolt bázisává lett az „autonóm“ munkahelyeknek, „autonóm“ egyedek- kel, akik megszokták, hogy saját maguk számára dolgozzanak és hogy önös érdekeiket rákényszerítsék környezetükre és a társadalomra. Más szóval a társadalomtudományok egész területén arra van szükség, hogy következetesen érvényesítsük a pártosság lenini elvét, s ami ezzel összefügg, hogy a tudományos kollektívák és egyes személyek felelősek legyenek a párttal, a társadalommal szemben. És ez a jelen időszakban a legidőszerűbb és a legkomolyabb feladata a társadalomtudományoknak nálunk. Ezt meg kell érteniük mind a tudományos munkatársaknak, mind pedig azoknak, akik az említett területet irányítják.

A konszolidáció folyamatában — hála a párt politikájában öt évvel ezelőtt beállt változásoknak — sikerült felszámolni a revizionizmus központjait, a társadalomtudományi munkahelyeket megtisztítottuk a revizionizmus fő hirdetőitől. Oj vezetőséget neveztek ki valamennyi társadalomtudományi munkahely élére. Mindenütt végrehajtották a dolgozók munkájának és politikai magatartásának értékelését. Teljesen újjászervezték ezeknek az intézményeknek pártszervezeteit.

A megváltozott politikai légkörben kezdett kibontakozni az alkotó elméleti munka és megkezdődött ismét olyan kollektívák szervezése, amelyek bekapcsolódnak a kiterjedt propagandista, publikációs és lektori tevékenységbe. Ez, tekintettel az elmúlt években a társadalomtudományok területén bekövetkezett destrukció kiterjedésére és mélységére, kétségtelen előrehaladás. Hiszen ez a terület nemcsak a revizionizmus és a különböző burzsoá teóriák

forrása volt, hanem itt tevékenykedtek, éspedig igen aktívan, a jobboldali harci csoportok, a „szocializmus csehszlovák modelljének“ elméleti hirdetői és különböző erőszak-csoportosulások tagjai, meg a jobboldal vezető tényezői — Dubcekot, Smrkovskýt, Kriegelt és másokat — lelkesen szolgáló agytrösztök. i

Ezek a csoportok, mint ismeretes, monopol pozíciót vívtak ki maguknak, könyörtelenül terrorizáltak mindenkit, aki nem azonosította magát a nézeteikkel. Tevékenységük nem korlátozódott csak és kizárólag közvetlenül a válságos időszakra. Ezek a csoportok fokozatosan alakultak ki, már régen 1968 előtt, számos akkori felelős vezető igen nagy benevolenciájával. Ezért befolyásuk is igen kiterjedt volt és később ahhoz az elképzeléshez vezethetett, mintha a társadalomtudományok területén működő értelmiség egészében csalódást okozott, árulóvá lett volna. A jobboldali^csoportok széthullása, felszámolása és távozása a társadalomtudományok körébe tartozó munkahelyekről azonban nem jelentett vákuumot. Itt is sor került differenciálódásra, s a jelen időszakban a társadalomtudományok területe, ha nem kis nehézségekkel is, ismét úgy formálódik, mint a párt aktív segítőtársa.

Ezzel semmiképpen sem gyengül kritikai nézőpontunk, ami a társadalomtudományok területén mutatkozó adott helyzetet illeti. Elsősorban is erre köteleznek minket a múlt tapasztalatai, amelyek hosszú időn át érvényesek, mindaddig, amíg szembe kell szállni az imperializmusnak arra irányuló kísérleteivel, hogy megfordítsák a világban végbemenő fejlődést, amely könyörtelenül a szocializmushoz és a kommunizmushoz vezet. Semmiképpen sem érhetjük be azzal, hogy nálunk a revizonisták súlyos vereséget szenvedtek és hogy táborukban jelenleg a teljes eszmei és erkölcsi bomlás jelei mutatkoznak. Nem tűntek el nyom nélkül és az első alkalommal kétségtelenül mindent megtesznek, hogy visszatérhessenek, hogy újból felfejlődhessenek. A forradalmi mozgalom történelméből nem egyszer meggyőződhettünk, hogy a revizionizmus rendkívüli képességekkel rendelkezik, hogy regenerálódjék, új és új formákat vegyen magára, új mezt öltsön magára. Mindig ki tudják használni a párt bármely gyengeségét, a dogmatizmus megnyilvánulásait, a bizonytalankodást, a megingásokat, az eszmei éberség legkisebb meggyengülését, a szervezési fogyatékosságot is. Művészi tökélyre tettek szert abban, hogyan lehet becsapni a közvéleményt, hogyan lehet feltüntetni a szocializmust károsító, a kispolgári nézeteket felélesztő, a reakciós követeléseket, utópista elképzeléseket hitelesen szocialistaként, haladóként, a nép érdekeit szolgálóként, különösen ami az antiszovjetizmust, a Szovjetunió rágalmazását, a mindenféle nacionalista előítéletek szítását illeti.

Az ideológiai diverziót illető kísérletek az antikommunisták részéről kétségtelenül számban megnövekednek és körmönfontabbak lesznek, ami részünkről, ahogy azt a testvérpártok központi bizottságai titkárainak múlt év decemberi moszkvai értekezlete hangsúlyozta, sokkal aktívabb, offenzívabb magatartást követel meg, sokkal átgondoltabb és hatékonyabban pozitív ráhatást a dolgozók, a társadalom egyes osztályai és rétegei, különösen a fiatalok tudatára. Ezért azok az intézkedések, amelyeket pártunk központi bizottságán nak elnöksége a moszkvai értekezlet határozataival kapcsolatban elfogadott — az egyik legfőbb feladatként jelölik meg a társadalomtudományok fejlesztését.

Nagy és felelős munka vár reánk a társadalomtudományok területén. Hisz- szük, hogy a párt központi bizottsága elnökségének határozatában kifejezett szándékaink teljes megértésre találnak a kommunisták és a társadalomtudományok területén dolgozó más munkatársak között. Nem kívánjuk a társadalomtudományoktól a rossz és értelmetlen gyakorlatnak valamiféle védelmét. Ellenkezőleg, azt kívánjuk tőlük, hogy járuljanak hozzá társadalmunk valóban tudományos irányításának elmélyítéséhez, hogy segítsék elő azt a nagy harcot, amelyet munkásosztályunk és a többi dolgozó, a kommunista párttal az élén folytat boldog jövőjéért, a modern, fejlett szocialista társadalomért, a kommunizmus eszméinek megvalósulásáért.

Vladimír Krupauer elvtárs felszólalása

A mezőgazdasági és élelmezési ágazatokban a tudományos-műszaki fejlődés legnagyobb integrált rendszerei az ágazati kutatóintézetek. Ezekben a kutatóintézetekben több mint 9000 dolgozóval 39 szervezet tömörül. Tehát számos szervezett alakulatról van szó, amely a kutatómunka helyes célkitűzése, a célszerű belső elrendezés és az egyes intézetek közti következetes együttműködés valamint a további kutatási és tudományos munkahelyekkel való koordinálás, illetve, a külföldi kutatóintézetekkel való kooperáció mellett biztosítani tudja az egész ágazat alapvető fejlesztési programját. Ennek a tudományos-kutatási alapnak nagy része van az űj technológiai folyamatok feldolgozásában a növénytermesztési és állattenyésztési nagyüzemi termelésben, a növények védelmezésé- nek és táplálásának kidolgozásában, a termelés komplett gépesítésének megvalósításában, a talaj védelmezésének kutatásában, a marhaállományban a tuberkulózis és a brucelóza felszámolásában, az új termelési egyedek gazdasági-szervezési kapcsolatainak megvi- lágosításában.

Pozitívan értékelhetjük ügyancsak a mezőgazdasági intézeteknek közvetlen segítségét a gyakorlatban a különböző oktatások és konzultációk formájában.

Annak ellenére, hogy széleskörű kutatási alap áll rendelkezésünkre, nem oldhatunk meg mindent és egy időben, sőt nem sorozhatjuk be a kutatási tervekbe egy szűk csoport szükségleteit szolgáló kérdések azonnali megoldását sem. Ha a kutatást hatékonnyá akarjuk tenni, akkor rendkívüli figyelmet kell szentelnünk a rendelések társadalmi indokoltságának. Ez egy rendkívül komoly feladat, főleg az ágazati minisztériumok számára, amelyek a kutatásnak ezt a követelményét a szükségletekről alkotott széles áttekintés és az egyes ágazatok fejlesztése távlati célkitűzéseinek figyelembe vételével helyesen fogalmazhatják meg.

Emellett azonban a kutatás se várakozzék, kezdeményezően cselekedjenek, mutassa meg a fejlődés irányzatát, A XIV. pártkongresszuson nem véletlenszerűen hangoztatták a prognózis szerepét, amely lehetővé teszi az ágazatok fejlesztésének nem csupán távlati célkitűzések szempontjából, hanem minden összefüggésében történő irányítását. Eddig azonban a kutatóintézetekben aránylag csekély figyelmet szentelnek a tevékenység e részének.

Szeretnék még rámutatni arra á tényre, hogy intézeteinkben még néhanapján hamis és veszélyes nézetek merülnek fel a kutatási szabadság jogáról. Ezért állandó figyelmet kell szentelnünk munkatársaink politikai-eszmei nevelésének, és céltudatosan kell hatást gyakorolnunk az ehhez hasonló csökevények leküzdésére.

A tudományos-műszaki fejlődés elveinek érvényesítése termelési gyakorlatunkban rendkívül kedvező feltételeket jelent a kutatócsoportok és a termelési egységek szoros együttműködése számára az adott problémák megoldása folyamán is.

Ezen a téren főleg az irányító termelési szférával kell szoros kapcsolatot teremteni, amely az irányítás tökéletes ismeretével helyesen választhatja meg a vele együttműködő termelési egységet és ezen felül maga is még jobban bekapcsolódik a kutatás terén szerzett és leellenőrzött ismeretek érvényesítésébe a saját hatáskörében. Ili abból a tapasztalatból indultam ki, amelyet ezen a téren szerzett pél- dául a žateci Komlótermesztési Kutató* intézet és a Halászati Kutatóintézet a szakmai vállalatokkal való kapcsolatában, továbbá a Gabonatermesztési Kutatóintézet és a Burgonyatermesztési Kutatóintézet České Budéjovice-t kerületi mezőgazdasági igazgatóságunkkal kifejtett együttműködésében stb. Ilyert eljárással bizonyos mértékben áthidalható az egyes kerületekben a tudományos-kutatási alap nagyon aránytalan felosztása.

Ugyanakkor nincs teljesen átdolgozva az eredmények átadása a kutatáson belül, főleg az alapvető és az alkalmazott kutatás közti összefüggés. A leggyengébb pontok az érintkezésben rejlenek, ahol eddig túlsúlyban vannak az adminisztratív kapcsolatok, nemi pedig a tényleges együttműködés.

Nem kevésbé fontos a középiskolai, de főleg a főiskolai műveltséggel rendelkező szakemberek nevelésének helyes irányzata, amelynek nagyobb szerepet kell játszania az eddiginél, főleg a tudomány és a technika új ismereteinek érvényesítése terén. Az iskolákból kikerülő szakembereknek jobban emlékezetükbe kell vésniük azt az alapelvet, hogy a haladás egy adott ágazatban csak az empíria és a teória szüntelen szembesítésével, az állandó racionalizálás és a termelési folyamat korszerűsítése útján lehetséges, amelyben közvetlenül részt vállal tudományos-műszaki alapunk is.