Új Szó, 1974. május (27. évfolyam, 102-127. szám)
1974-05-21 / 118. szám, kedd
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1974. május 21. KEDD BRATISLAVA 9 XXVII. ÉVFOLYAM 118. szám Ára 50. fillér __________ Tö rténelmi jelentőségű esemény Országos szeminárium Bratislavában a Szlovák Nemzeti Felkelésről Lenárt elvtárs beszédet mond a szeminárium résztvevőinek (M. Borodáčová — ČSTK felvétel) Szovjet parlamenti küldöttség Wasldngtoiriian /ČSTKJ — A Szlovák Nemzeti Felkelés forradalmi hagyatékának továbbfejlesztése a jelenlegi pártpolitikában, a XIV. pártkongresszus határozatainak megvalósítása során képezi annak a kétnapos országos szemináriumnak a témakörét, amelyet a CSKP KB Bratislavában rendezett a lektorok és a propagandisták számára. Á szeminárium mintegy 400 résztvevője között helyet foglaltak legmagasabb párt- és állami szerveink képviselői is: Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB (ČSTK) — Az Állami Szanatórium és a kezelőorvosok konzíliuma közli, hogy Ludvík Svoboda hadseregtábornok, köztársasági elnök egészségi Állapota lényegesen nem változik és továbbra is igen súlyos. Az intenzív ápolás továbbra is elsősorban a légzési nehézségek és a vérkeringési zavarok csökkentésére, valamint az esetleges komplikációk megelőzésére irányul. Ha a betegség lefolyásában nem következik be lényeges változás —, hetenként kétszer (ČSTK) — Tegnap, kelet-szlovákiai tartózkodásának második napján a VDK Nemzetgyűlésének küldöttsége ellátogatott a Kelet-szlovákiai Vasműbe. A küldöttséget Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Václav Dávid, a Szövetségi Gyűlés al- felnöke, a Népi Kamara elnöke, A JKSZ X. kongresszusa előtt Amint ismeretes, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége május 27-e és 30-a között tartja X. kongresszusát. Ebből az alkalomból Miloj Pribics, a prágai jugoszláv nagykövetség első titkára tegnap sajtóértekezletet tartott, amelyen ismertette a kongresszus napirendjét és a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének fő célkitűzéseit. A jugoszláv kommunisták tanácskozására meghívták a kommunista és munkáspártok, valamint a nemzeti függetlenségi mozgalmak képviselőit. A kongresszuson részt vesz a CSKP küldöttsége is. (sm) első titkára, Jan Fojtík, a CSKP KB Titkárságának tagja, a KB titkára, Karol Martinka, az SZSZK kormányának alelnöke, a Szlovák Tervbizottság elnöke. Jelen voltak továbbá a CSKP KB és az SZLKP KB osztályvezetői, az SZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának és a Nemzeti Front szervezeteinek képviselői, a CSKP KB Politikai Főiskolájának, a CSKP KB és az SZLKP KB Marxizmus—Leninizmus Intézetének vezető dolgozói és még sokan mások. Az országos szeminárium, amelyet Vasil Bejda, a CSKP továbbra is jelentést adunk ki a köztársasági elnök egészségi állapotáról. A jelentést aláírta: dr. Vladimír Balas professzor, dr. Jan Dobiáš professzor, dr. Josef Ho- der osztályvezető főorvos, dr. Jindŕich Karpíšek professzor, dr. Vítézslav Nekvinda, dr. Vladimír Pacovský, dr. Josef Smetana professzor, dr. Jozef Vymazal professzor, dr. Jirí Wi- dimsky docens és dr. Pavel Pudlák docens, a prágai Állami Szanatórium igazgatója. Ján Štencl, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke, a csehszlovák és a szlovák állami szervek, valamint a kelet-szlovákiai kerület képviselői kísérték. Jelen volt Duong Dúc Ha, a VDK csehszlovákiai nagykövete. A vendégeket a Kelet-szlovákiai Vasmű irodaháza előtt a vállalat vezetősége üdvözölte, Michal Hanko igazgatóval az élén. A vietnami vendégek ezután a vállalat megtekintésére indultak. Látogatásának befejeztével a küldöttség találkozott a vállalat vezetőségével, valamint a párt-, a szakszervezeti és az ifjúsági szervezetek képviselőivel. Anton Župa, a vállalati pártbizottság elnöke tájékoztatta a vendégeket arról, hogyan folyik a CSKP XIV. kongresszusa feladatainak teljesítése a vasműben, Branislav Bíroš, a kerületi nemzeti bizottság elnöke pedig beszámolt a kerület háború utáni fejlődéséről. Ezután a küldöttség vezetője, Truong Chinh, a VDK Nemzet- gyűlése állandó bizottságának elnöke, a Vietnami Dolgozók Pártja KB Politikai Bizottságának tagja mondott beszédet. KB osztályvezetője nyitott meg, bevezetőül szolgál a szlovák és a cseh nemzet legújabbkori történelme legjelentősebb eseményének — a Szlovák Nemzeti Felkelésnek — közelgő évfordulója alkalmából kifejtendő politikai aktivitáshoz. A Szlovák Nemzeti Felkelés forradalmi hagyatékát és a CSKP jelenlegi politikájában való megvalósítását Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára értékelte. Beszédében külön figyelmet szentelt a felkelés eszmei forrásainak és politikai alapfeltételeinek. Fejtegetései során külön rámutatott arra is, hogy a leninizmus a szlovák nép e forradalmi politikai és fegyveres fellépésében bebizonyította általános érvényességét. (Lenárt elvtárs beszédének kivonatát lapunk 2. oldalán közöljük.) A szeminárium délutáni részében, amelyet Ján Škoda, az SZLKP KB osztályvezetője vezetett, Jan Fojtík, a CSKP KB titkára mondott beszédet. (Folytatás a 2. oldalon) Elutaztak a mongol elvtársak (ČSTK) — Miloš Jakeš, a CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának elnöke tegnap Prágában fogadta a Mongol Népi Forradalmi Párt KB pártellenőrzési bizottságának és az MNFP Központi Ellenőrző Bizottságának küldöttségét, amelyet Namszarajn Luvszandrav- dan, az MNFP KB Politikai Bizottságának tagja, a pártellenőrzési bizottság elnöke vezet. A mongol elvtársak szívélyes beszélgetés folyamán nagyra értékelték azt a fogadtatást, amelyben Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetői részéről részesültek, és megállapították, hogy Csehszlovákia dolgozói megbecsülik a Mongol Népi Forradalmi Pártot és a mongoi népet. A mongol elvtársak ezután megtekintették a prágai várat, az Óvárosi Városházát és Prága más nevezetességeit. Késő délután a mongol küldöttség elutazott hazánkból. Kitüntetés (ČSTK] — A köztársasági elnök Pavol Pilátnak, Csehszlovákia Kommunista Pártja régi érdemes tagjának a politikai és a közéleti tevékenység terén szerzett érdemei elismeréseképpen 80. születésnapja alkalmából a Győzelmes Február Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Gejza Šlapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a bratislavai városi pártbizottság vezető titkára adta át tegnap Bratislavában. Washington — Vasárnap megérkezett Washingtonba a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége Borisz Po- nomarjovnak, a Nemzetiségi Tanács külügyi bizottsága elnökének, az SZKP KB Politikai / Bizottsága póttagjának, a KB titkárának vezetésével. A küldöttséget a Washington melletti Andrews katonai légi- támaszpont repülőterén szenátorok és •képviselők fogadták. Jelen volt Dobrinyin, a Szovjetunió washingtoni nagykövete és a szovjet nagykövetség munkatársai is. Borisz Ponomarjov, a szovjet parlamenti delegáció vezetője érkezése alkalmából az Adrows légitámaszponton kijelentette, hogy a két ország közötti kapcsolatok történetében először tett látogatást az Egyesült Államokban szovjet parlamenti küldöttség. Ponomarjov kijelentette, bízik abban, hogy ez a látogatás a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa és az Egyesült Államok Kongresszusa köPárizs — Chirac francia belügyminiszter a hétfőre virradó éjszaka, röviddel éjfél után bejelentette, hogy Giscard d’Estaing elnökké választása immár biztosra vehető. Néhány tengerentúli területről, Így Polinéziából és az Antillákról még nem érkeztek be az eredmények, de azok már nem változtathatnak az eddig kialakult helyzeten. A miniszter közlése szerint a választási eredmény — e tengerentúli területek nélkül — a következő: A választási jogosultak száma: 29 960 000. A leadott szavazatok száma: 26 307 000, vagyis a választásra jogosultak 87,78 százaléka szavazott. Az érvényes szavazatok száma: 25 956 000. Az érvényes szavazatok megoszlása a következő: Giscard d’Estaing: 13 millió 165 000 szavazat, 50,72 százalék; Francois Mitterrand: 12 791 000 szavazat, 49,28 százalék. Amikor még hátra volt mintegy hárommillió szavazat megszámlálása, Giscard d’Estaing már győzelmi nyilatkozatot tett. Kijelentette: „Franciaország megválasztotta elnökét. Üdvözlöm kevésbé szerencsés vetélytársamat, aki ma és a jövőben még szerepet fog játszani a francia politikában. Természetesen nagyobb többséget is el lehetett volna képzelni, de egy elnökválasztásban a döntés és a felelősség számít. A döntést önök hozták, a felelősséget én fogom gyakorolni. E választási hadjáratban megértettem, hogy önök változást kívánnak, politikai, gazdasági és szociális változást. Nem fognak csalódni, mert önökkel együtt a változást fogom irányítani. A mai nappal új kor kezdődik a francia politikában, Franciaország meg- ifjodásának és változásának koff rű, Francois Mitterrand éjfél után tett nyilatkozatában elismerte Giscard d’Estaing győzelmét. Mitterrand köszönetét mondott választóinak s felhívzötti rendszeres, gyümölcsöző kapcsolatok kezdetét jelenti. Hisszük, folytatta Ponomarjov, hogy a jelenlegi körülmények között, különösen jelentősek az Egyesült Államok és a Szovjetunió parlamenti képviselői közötti szorosabb kapcsolatok. Megbeszéléseink, a legidőszerűbb kérdésekkel kapcsolatos nézeteink közötti jobb megértést, a szovjet—amerikai kapcsolatoknak az általános béke és a népek biztonsága érdekében végbemenő és a békés egymás mellett élés elvein alapuló tartós és alapvető fejlődését szolgálják. A szovjet delegációt üdvö®- lő John Sparkmen szenátor kijelentette, hogy a Legfelsőbb Tanács küldöttségének látogatása a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok javítását szolgálják. Az amerikai szenátor hangsúlyozta: bízik abban, hogy ez az út már a további gyümölcsöző kapcsolatok kezdetét jelenti. ta őket: őrizzék meg hitüket abban az ügyben, amelyet szolgálnak. „Nekik köszönhető — mondotta —, hogy 1974. május 19-én valami elkezdődött, ami nem fog egyhamar megállni.“ A hatalom birtokosainak és a pénz erőinek félelmetes koalíciója csak éppen hogy fel tudta tartóztatni a népi mozgalmat —, folytatta Mitterrand. — Franciaországi és tengerentúli barátaim, arra kérlek benneteket, hogy maradjatok egységesek és osszátok szilárd elhatározásomat. Harcunk folytatódik. Mivel ti képviselitek az ifjúság és a munka világát, győzelmetek elkerülhetetlen.“ Jacques Duclos, az FKP Politikai Bizottságának tagja megállapította, hogy e választási eredmény nem diadal Giscard d’Estaing számára, hiszen a franciák fele ellene szavazott. De azokat is félrevezették, akik rá szavaztak, hiszen ő, aki 11 év óta a dolgozók érdekei ellen irányuló politikát folytatott, most a változás embereként lépett tol s olyan ígéreteket tett, amelyek ellentétben állnak mindazzal, amit az előző korszakban tett. Éppen ezért Giscard d’Estaing győzelme a valóságban pyrrhu- si győzelem. A baloldal, ha nem is lépte át a döntő vonalat, de hatalmas lépést tett előre. Georges Séguy, a CGT főtitkára nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a választási eredmény a baloldal példátlan előretörését jelzi, s a reakciós erők uralmának végét jósolja. Az új köztársasági elnöknek és kormányának be kell váltania a választási kampányban tett ígéreteket. A CGT — mint ezt korábban is hangsúlyozta — kész a kormánnyal és a munkáltatókkal együtt megoldani az égető szociális problémákat, ha azonban a kormány és a munkáltatók nem hajlandók e problémáknak tárgyalások útján való megoldására, a szervezett dolgozók mozgalma kényszeríteni fogja őket erre. Jelentés a köztársasági elnök egészségi állapotáról Vietnami küldöttség a Kelet-szlovákiai Vasműben Giscard d'Estaing igen wm gpimet aratott A választási eredmény a baloldal példátlan előretörését jelzi