Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-10 / 85. szám, szerda
Az ez évi jégkorong világbajnokság talán nem is ígérkezett anunyira izgalmasnak és érdekesnek, mint ahogy annak tanúi lehetünk. A finnek nem titkoltak, hogy komoly szerepet kívánnak játszani, de erejükből a világbajnoki cím védője elleni találkozón csak egyharmadra tiltotta, hogy azután érzékeny, 7:1 arányú vereséggel hagyják el Helsinki szép jégtükörfelületét. A még nagyobb és váratlanabb esemény nem a jégfelületen zajlott le. Az ajzószerellenőrzo bizottság megállapította, hogy a svéd csapat egyik tagja, Ulf Nilsson, a Lengyelország elleni találkozó előtt olyan gyógyszert használt, amelynek ajzószer hatása is van, a vétkest végleg kizárta a küzdő felek közül, a svéd csapatot vesztesnek nyilvánította, s a találkozó két pontját, 5:0-ás gólaránnyal a lengyeleknek adta. A svédek új orvosukat okolják, de a vesztes nemcsak a svéd együttes, hanem hátrányos helyzetbe került a VB újonca, az NŐK csapata is, mert legnagyobb ellenfele, a lengyel így váratlanul jutott két nagyon fontos ponthoz, amelyek esetleg újabb VB „A“ csoportbeli jogosultságát is biztosíthatják, ha csak a két Lengyelország — NDK erőpróba nem hozza egyaránt az NDK-beliek sikerét. Ma különben tetőz az izgalom, hiszen a Csehszlovákia — Szovjetunió mérkőzés rangadó a javából, s nem kisebb az érdeklődés a skandináv rangadó, a Finnország — Svédország erőpróba iráni sem. Szovjetunió — Lengyelország 8:3 (2:0,5:0,1:3) Svédország — NDK 10:1 (3:1,3:0,4:0) Csupán 2000 néző volt kíváncsi erre a találkozóra, amelynek játékvezetői a csehszlovák Pražák és a finn Viitala voltak. Meglepetésre az NDK csapata a 4. percben Bielas révén vezetéshez jutott fis a svédek i>er- ceken át nem tudtak szabadulni az ajzószerfigy és az NDK vezetésének hatása alól. L. Nilsson csak a 16. percben tudta beütni az egyenlítő gólt, de közvetlenül a harmad befejezése előtt Lindsröm, majd Hed- herg ülése talált be Fischer hálójába. A második harmadban már teljes mértékben kidomborodott a svéd játékosok nngvobb technikai felkészültsége, rutinja, kombinációs készsége és az újabb gólok nem is várattak sokáig magukra Sjöberg (22. p.) 4:1, Brasar (48. p.) 5:1, Söderström (49. p.) 6:1. Ezután már a kanáriszínű mezes északi legények nem is nagyon erőltették a dolgot. A befejező játékrészben is következtek a svéd gólok: (45. p.) Labraaten, 7:1, (48. p.) Ahl- berg 8:1, (49. p.) L. Nilsson 9:1, (54. p..) Lindström 10:1. Nem sokkal a befejezés előtt az NDK csapata 5:3 as emberelőnyhöz jutott, hat mezőnyjátékossal jiróbálkozott, de eredménytelenül. (sa) Illovszky kerete A magyar labdarugó-válogatott április 17-én Dortmundban lép pályára az NSZK ellen. 11- lovszky Rudolf, szövetségi kapitány már kijelölte a 22-es keretet, s majd ebből választja ki a tizenhat utazó játékost. A keret tagjai: Géczi, Mészáros, Kuvács L., (Videoton], Kolár, Harsányi, Horváth, Vidáts, Melyed, juhász, Bálint, Fábián, Kovács Kíí, Tóth A., Fazekas, Bene, Zámbá, Máté, Kozma, Fekete, Kántor, Póczik. Ez lesz az NB l-ben Szombaton két mérkőzés lesz, vasárnap hat. A részletes program: Április 13., szombat: Csepel— Vasas (18.00 óra), Rába ETO— Pécs (15.30 órakor). Április 14, vasárnap: Szombathelyi Haladás—MTK (15.30), Dorog—Bp. Honvéd (15.30), Egyetértés—Ferencváros (15.30), Salgótarján — Zalaegerszeg (14.30), Tatabánya—Szeged (15.30), 0. Dózsa—Videoton (18.00 óra). A szurkolók figyelmébe A Slovakoturist értesíti a szurkolókat, hogy a Csehszlovákia—Szovjetunió labdarúgóutánpótlás EB-selejtezö mérkőzésre — amelyet április 17-én játszanak Bratislavában — az Inter pályáján elővételben lehet jegyet kapni és rendelni az utazási iroda Leningradská utcai helyiségében. Sport a tv-ben Bratislava (I) 15,55, Csehszlovákia—Szovjetunió, Bratislava (II) 19,30, Finnország—Svédország jégkorong VB mérkőzések Budapest 17,50, Cjpesti Dózsa —Bayern München labdarúgó BEK elődöntő-mérkőzés. A nagy labdarúgó-mérkőzések közönsége nemcsak a jól sikerült lövéseknek tapsol, hanem az ilyen kapusalakításnak is, inint amilyet képünk mutat be. Alexy fölv. A Barcelona mar bajnok Gólütők: Liitcsenko (2), Petrov, Mihajlov, Repnyev, Jaku- sev, Malcev és Sadrin, illetve l'okarz, Slowakiewicz és Jaski- erski voltak. A találkozót a csehszlovák Pražák és az amerikai Guyon vezette. A szovjet együttes az első harmadban mérsékelt iramot diktált, majd a folytatásban rákapcsolt és nagy előnyre tett szert. A befejező játékrészlien magára talált a lengyel együttes és nem kis meglepetésre három góllal sikerült megterhelnie a szovjet csapat hálóját. A táblázat állása a Svédország—NDK mérkőzés után 1. Csehszlovákia 3 3 00 19:2 6 2. Szovjetunió 3 3 0 0 20:46 3 Svédország 3 10 2 12:9 2 4. Finnország 2101 8:10 2 5. Lengyelország 3 1028:16 2 6. NDK 3 00 3 4:30 0 Véget értek a csapatküzdelmek Tegnap este Újvidéken véget értek az idei asztalitenisz Európa -ha jnnkság csapat küzdelmei. A döntőket este lapzárta után játszották, s így erről csak holnapi számunkban tudunk beszámolni. Adósak vagyunk azonban még az elődöntők eredményeivel, melyeket hétfőn ugyancsak az esti órákban rendeztek meg. Hétfő délután először az egyik női elődöntőt játszották le. A magyarok biztosan győzték le az angolokat. így a magyar együttes megszerezte a lehetőséget, hogy 1960, 1966 és 1972 után negyedszer is Euró- pa-bajnok legyen. A másik ágon Rudnováék simán verték a csehszlovák csapatot, s így a döntőben a magyar együttes ellenfelei lettek. Délután a másik nagv csalát a svéd—csehszlovák elődöntő hozta. Amikor Kunz legyőzte Bengtssont, felcsillantak a csehszlovák csapat győzelmi reményei. Orlowskiék 4:3-ra még vezettek, de azután Dvoŕáček és Kunz is vereséget szenvedett,, s így Svédország jutott « döntőbe. Este óriási érdeklődés kísérte a Magyarország—Jugoszlávia férfi döntőt. A mintegy 2000 főnyi közönség hihetetlen lelkesedéssel bíztatta kedvenceit. A hazaiak kezdtek jobban, 2:0- ra elhúztak, de azután belelendültek a magyarok és elsősorban az ellenállhatatlan fó- nyer révén végül biztosították döntőbejutásukat. Ezzel 14 év után először került be egyszerre mindkét csapatszámban magyar együttes a döntőbe. Elődöntők — nők: Magyarország—Anglia 3:0, — Kisházi —Howard 2:0 (10, 11). Magos —Hammersley 2:1 (-16, 7, 10), Magos, I.otaller—Mattliews, Howard 2:0 (12, 15). Szovjetunió — Csehszlovákia 3:1 — Rudnova—Riodlová 2:0 (14, 13), Antonyan—Grófová 2:0 (20, 17), Rudnova, Fjodoro- va—Riedlová, Grófová 1:2 (13, -18, -14) Antonyan—Riedlová 2:1 (12, -16, 15). Férfiak: Svédország—Csehszlovákia 5:4 — Bengtsson— Kunz 1:2 (14, -13, -17.) Vik- strőm—Orlowski 0:2 (-14, -17), Johansson—DvoPáček 2:0 (7, 13), Bengtsson—Orlowski 0:2 (-11, -13), Johannsson—Kunz 2:0 (16, 14), Vikström—Dvoŕá- ček 2:0 (13, 17), Joliansson— Orlowski 1:2 (10, -14, -19), Bengtsson—Dvoŕáček 2:0 (12, 12), Vikström—Kunz 2:1 (18.-21 121 Magyarország — Jugoszlávia 5:2 — Klampár—Surbek 1:2 (-15, 16, -19), Gergely—Sztipancsics 0:2 (15, -13), Jónyer—Karaka- sevics 2:1 (-14, 15, 16), Klampár—Sztipancsics 2:0 (17, 8), jónyer—Surbek .2:1 (15, -17, 16), Gergely—Karakasevics 2:1 (-15, 18, 12), Jónyer—Sztipancsics 2:1 (7, -19, 12). További eredmények: nők: NSZK—Svédország 3:1, Bulgária—Görögország 3:1, Románia — Jugoszlávia 3:1, Lengyelország—Franciaország 3:1. Férfiak: Anglia—Franciaország 5:4, Szovjetunió—NSZK 5:0, Románia—Dánia 5:3. Ebben a csoportban a 13. helytől a sorrend a következő: 13. Lengyel- ország, 14. Bulgária, 15. Olaszország, 16. Luxemburg, 17. Görögország, 16. Belgium, 19. Svájc. Teljes lendülettel folynak az európai országok labdarúgó- bajnokságai. Spanyolországban még 5 forduló van hátra, de már ismert a bajnok, mivel az FC Barcelona előnye az At- leticu Madriddal szemben 11 pont, így már senki sem foghatja be Cruyffékat. Néhány eredmény: Gijon—Barcelona 2:4, Reál—Elche 1:0, Granada— Valencia 2:2. Az élcsoport: Barcelona 45, Atletico Madrid és Zaragnza 34—34 pont. Lengyelország: a 21. forduló: Zaglebie—Krakkó 1:1, Zaglebie Walbrzych—Gwardia Varsó 0:0, Polonia Bytom— Rybník 2:0. Az élcsoport: Ruch Chorzuw 31, 2. Wisla Krakkó 27, 3. Górník Zabrze 26. 10 csapat a szovjet jégkorong- bajnokságban „A Szovjet Jégkorong Szövetség elnöksége az edzői tanács beleegyezésével jóváhagyta a jégkorong-bajnokság mezőnye létszámának a növelését. Az elnökség figyelembe vette a jégkorougozók javuló teljesítményeit és az I. ligában is felemeli a létszámot. A legfelsőbb szovjet bajnokságban tehát a következő csapatok rajtolnak: Krilja Szovje- tnv Moszkva, CSZKA Moszkva, Dinamó Moszkva, Szpartak Moszkva, Torpédo Gorkij, Dinamó Riga, Hintik Voszkreszenszk, Traktor Cseljabinszk, Kristal Szaratov. A tizedik résztvevő az SZKA Leningrád—Avtnmubilszk Szverdlovs/.k párharcból kerül ki. ' Románia: a 23 forduló után a bajnokság állása a következő: Universitatea Craiova 32, Dynamo Bukarest 28, Constanca 26. A vasárnapi forduló: lasi— Steaua Bukarest 1:1, Bacau— Marosvásárhely 4:2, Sportul— Craiova 1:0, Rapid Bukarest— Kolozsvár 1:1, Arad—Ploesti 1:0. Bulgária — a 25. forduló néhány eredménye: Levszki Szpartak Szófia—Lokomotíva Plovdiv 2:1, Spartak Várna—Akademik Szófia 1:0, Szlávia Szófia—Bo- tev Vraca 4:1. A bajnokság állása: 1. Levszki Szpartak Szófia 43, CSZKA Szófia 38, Etyr 29. Albánia — a bajnokság élén a Partizán Tirana és a Vlazni Skadar áll 26—26 ponttal. A Dinamó Tiranának 23 pontja van. Sparta — Slávia döntő A Cseh Labdarúgó Kupa elődöntőjében a Slávia Praha 1:0 arányban győzött a Bohemians ellen, így bekerült a döntőbe, ahol a Sparta lesz az ellenfele. A Sláviának itt a lehetősége, hogy vissza vágjon a rangadón elszenvedett 4:l-es vereségért. Országos sakkbajnokság Rimavská Sobotán (Rimaszombat) a második forduló játszmáival folytatódott az országos egyéni sakkbajnokság. Néhány eredmény: Hort—Medu- na 1:0, Jansa—Lanő 1:0, Neckáŕ —Plachetka 1:0, Mišta—Prand- stetter 0:1. A második forduló után az állás: Jansa és Prand- stetter 2—2, Hort, Augustio. Lehtinský 1,5—1,5 pont. A mai kupaküzdelmek előtt Nyolc gólt kapott idegenben a Bayern ■■■ A nemzetközi labdarúgás rajongói ünnepre készülnek: ma este játsszák a BEK, a KEK és az UEFA Kupa elődöntőjének első mérkőzéseit. A figyelem középpontjában az Újpesti Dózsa—Bayern München BEK-találkozó áll. Nem titok, hogy a Bayern München, az 1969. 1972. és az. 1973. évi nyugatnémet bajnokcsapat az Ajax kiesése után már magáénak könyveli el az Európa Kupát. Természetesen van valami alapja Müllerék derűlátásának, de a labdarúgásban — és ez az egyik vonzereje — a tényleges tudást néni lehet olyan könnyen lemérni, mint az úgynevezett „mérhető“ sportágakban. (Várliidi Pál, az Ojpest edzője: „A Bayern jobb csapat, sok klasszis alkotja, de azért a mi együttesünk sem lebecsülendő“). Mert ha nem így lenne, akkor hogyan fordulhatott elő, hogy a kis vidéki csapatnak tartott svéd Aatvidaberget a Bayern a hazai és idegenbeli 3:1, illetve 1:3 után csak 11-es rúgásokkal tudta legyőzni?! (Beckenbauerék négyet, a svédek hármat értékesítettek az öt-öt büntetőből). És a második fordulóban is nagyon keservesen született meg a Bayern továbbjutása a Dynamo Drezda ellen. Münchenben a 72. percig az NDK-beliek vezettek 3:2-re akárcsak Drezdában. Végeredményben az első mérkőzés 4:3-ra, a második 3:3-ra végződött. (A müncheni meccs után mondotta Sep Herberger: „Jelenleg a Bayern egy összevissza társaság, nem csapat ...“) A CSZKA Szófia elleni negyeddöntőben 4:l-es, illetve l:2-es eredményt ért el a Bayern. Az utóbbi mérkőzésen állítólag mindent csináltak Müllerék, csak éppen nem futballoztak, végigtaktikázták a 90 percet. Valószínűleg Budapestre is hasonló elképzelésekkel mennek. De hát így van ez már a kupameccseken: idegenben védekezik a csapat, otthonában pedig igyekszik behozni a behozható hátrányt. Ilyen értelemben nyilatkozott Lattek edző is: „Budapesten 0:0-ás eredményt, Münchenben tübbgólós győzelmet várok ...“ Szóval védekezni fognak Beckenbauerék a Népstadionban. Ha kell erőszakosan, nem riadva vissza a kemény játéktól sem. Az idei Bajnokcsapatok Európa Kupájának három fordulója azonban azt bizonyítja, hogy eléggé „lyukas“ a Bayern védelme: hat mérkőzésen 13 gólt kapott Maier kapus, s ebből három idegenben vívott találkozón nyolcat! És ez az, ami esélyt ad az Újpesti Dózsának. Persze erőnlétben, a test test elleni harcban nem vehetik fel a versenyt a lila-fehérek a müncheniekkel. Ezért az újpesti támadásoknál a gyakori helyzetváltozások, • gyors átadások, a villanásszerű előretörések. a váratlan, rögtönzéses, ötletes megoldások vezethetnek sikerre. Szóval túl kell játszani az ellenfelet. £s az Újpesti Dózsa futballistái — akik 1972. októberétől nem szenvedtek vereséget a BEK-ben —* tudnak ilyen értelemben futballozni. Ezt már nem egyszer bizonyították. Sok függ a hazaiak védelmétől is. A szombati rangadón elkövetett védelmi hibákért a Bayern ellen drágán fizetne a csapat, mert Müllerék könyörtelenek a gólhelyzetek kihasználásában. Van egy-kót begyakorolt, gyors támadásvezetésük, amelyre ha idejében nem koncentrál az ellenfél, akkor szedheti ki a hálóból a labdát. Gondoljunk csak a Drezda elleni visszavágóra, amikor az előretolt Höness kétszer is meglepte a hazaiakat. A szakemberek azt mondják: ha az Újpest a Népstadionban 2:0-ra győz, akkor van reménye a visszavágón. Es miért ne rúghatnának Benéék két gólt a Népstadionban? Ennyit rágott a CSZKA Szófia is, sőt az Aatvi- daberg és a Drezda hármat* hármat! Igaz, Müllerék is a hálóba találtak egyszer-kétszer... Az elődöntők mai műsora — BEK: Újpest—Bayern (az olasz Gonella bíráskodik), Celtic— Atletico Madrid, KEK: AC Milán —Borussia Mönchengladbach, Sporting Lisszabon — .Magdeburg, UEFA KUPA: L. Leipzig— Tottenham, Feyenoord—Stuttgart. (T. V.J Ma az elfő nagy nap • a jégkorong világbajnokságon — AZ AJZÓSZER IS SZEREPHEZ JUTOTT —