Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-02 / 78. szám, kedd
Eredményes munka A CSSZBSZ városi konferenciája Košicén Vasárnap Košicén megtartották a CSSZBSZ városi konferenciáját. A 400 küldöttön kívül jelen volt dr. Rudolf Bla- ko, a szövetség kerületi bizottságának elnöke, a baráti uzs- gorodi küldöttség, valamint a szovjet hadsereg több képviselője. A konferenciát František Mihoftik, a szövetség košicei városi bizottságának elnöke nyitotta meg, majd Milán I)u- binský ezredes, a városi bizottság alelnöke számolt be a városban működő közel 400 alapszervezet és a csaknem 43 000 tag tevékenységéről. A beszámoló megállapította, hogy 61 kollektíva nyerte el a CSSZBSZ munkabrigádja címet, 73 munkaközösség pedig versenyez a cím elnyeréséért. A kollektívák tagjai múlt évi 5,5 millió korona értékű szocialista kötelezettségvállalásukat közel 2 millió koronával t éltei jesítették. A szervezetek által rendezeti 3694 előadáson csaknem 142 000 lakos vett részt, ezenkívül 1257 összejövetelt rendeztek mintegy 156 000 résztvevővel. A jól végzett munkát bizonyítja, hogy az utóbbi két év alatt Košicén több mint 10 000- rel nőtt a szövetség tagjainak a száma. A vita után a városi konferencia határozatokban rögzítette a jövő feladatokat, (kulik) Szakszervezeti aktívaértekezlet a munkabiztonságról Bratisiavában tegnap aktíva- értekezletet tartottak a vezető gazdasági dolgozók és a szakszervezeti funkcionáriusok. Az értekezlet célja az volt, hogy kitűzzék a szakszervezeti és a gazdasági szervek eljárását u dolgozókról való gondoskodás javítása terén. Az aktívaiértekez- leten részt vett Vladimír Marik, az SZKT titkára és Ignác Zá- éik, az SZSZT titkára. Ignác Záéik ebből az alkalomból mondott beszámolójában megállapította, hogy az elmúlt két év folyamán pozitív eredményeket értek el az egészséges és biztonságos munka feltételeinek megteremtése terén a dolgozókról való gondoskodásban. Ehhez a felügyelet különböző formái is hozzájárultak. Az SZSZK több mint 2000 munkahelyén a Szlovák Szakszerveze- li Tanács indítványára érdemes tevékenységet fejtenek ki u munkabiztonsági őrségek. Pod- brozovában, a Š verni a Vasmű- vekben a munkakörnyezet javítására 5,3 millió koronát, a Ca- lex nemzeti vállalatban 26 millió koronát fordítottak. A munkabalesetek csökkenésében is pozitív eredményeket mutatnak fel az üzemekben. A jövőben azonban még e pozitív eredmények ellenére is javítani kell a baleseteket megelőző intézkedéseket, hatásosabban kell alkalmazni a tudomány és a technika legújabb ismereteit. Az SZKT titkára is hangsúlyozta az egészséges és biztonságos munkafeltételek társadalmi ellenőrzésének nagy jelentőségét. Tanácskozás idegenforgalmi kérdésekről Bratisiavában április 1-én megkezdődött a szocialista országok idegenforgalmi kormányszervei képviselőinek IX. tanácskozása, amelyen részt vesz Bulgária, Kuba, Lengyel- ország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szov jetunió, valamint Csehszlovákia küldöttsége. A plenáris ülésen Dezider Goga szlovák kereskedelmi miniszter, a csehszlovák küldöttség vezetője megnyitó beszéljen hangsúlyozta, — hogy a vendégforgalom nemcsak a nemzetközi gazdasági kapcsolatoknak egyik formája, hanem nagyon fontos politikai tényező is. „A szocialista országok idegenforgalmi együttműködésének mélyítése és bővítése a szocialista gazdasági integráció komplex programjának alapelveiböl indul ki, és hozzájárul a szocialista országok idegenforgalmi feltételeinek a megjavításához.“ Az idei tanácskozás kijelöli az ez évi feladatokat, valamint az 1990-ig terjedő időszak tavia li célkitűzéseit. A vendégforgalom jelentős növekedése is bizonyítja, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok békeoffenzívája következtében enyhült a nemzetközi feszültség. Az „idegenforgalmi mozgás“ különösen nagy a szocialista országokban, ahol a magas életszínvonal és a hosszabb szabad idő eredményeként egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy külföldi országokba utazzanak. Éppen ezért a szocialista országok számára fontos kérdés a vendégforgalini kooperáció és integráció további mélyítése és tökéletesítése. Szlovákiai képzőművészek kiállítása Prágában A Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulója több alkalmat is nyújt a prágaiaknak a szlovákiai képzőművészet megismerésére. Az egyik ilyen lehetőséget a prágai Óvárosi Városházán megnyílt szlovák gyermekkönyv-íllusztrációkat bemutató látványos kiállítás biztosítja. A 27 szlovákiai képzőművész mintegy 50 könyvillusztrációja közül az első hely kétségtelenül V. Hložik nemzeti művész és a Bratislavai Képzőművészeti Főiskolán végzett tanítványai (A. Brunovský, A. Bartošová -Pelikánová, V. Bombová, M. Cipar, V. Gergelová, F. Műbél, J. Lebiš, M. Rappensber- gerová, T. Schnitzer) grafikáit illeti meg. Az előző művész- nemzedéket F. Hložník, K. Ond- reička, E. Zmeták, M. Zelibs- ká, azokat pedig, akik a prágai Képzőművészeti Főiskolán folytatták tanulmányaikat: V. Kraicová, A. Klimo, J. Cihan- ková és mások képviselik kitűnő műveikkel. A bemutatott alkotások szerzőik grafikai és festői felkészültségéről, a színek harmóniája iránti különleges érzékükről tesznek tanúbizonyságot. —km— A Csehszlovák Békevédők Bizottságának nyilatkozata (ČSTK) — A Csehszlovák Bé kcvédők Bizottsága a következő nyilatkozatot adta ki: — A Pentagonnak az a terve, hogy az Indiai-óceánban fekvő Diego Garcia szigeten amerikai katonai támaszpontot építsen, súlyosan veszélyezteti a térség biztonságát és nemcsak az ázsiai országokat, hanem a világ valamennyi országát nyugtalanítja. A nemzetközi biztonságot ugyanis nemcsak a nyílt fegyveres összetűzések veszélyeztetik, hanem az olyan bázisok kialakítása is, amelyek lehetővé teszik a beleavat kozást más országok és földrészek belügyeibe. Amikor az amerikai imperializmus arra kényszerül, hogy viasza vonuljon Indokína térségéből, igyekszik új feszültséggócokat kialakítani és ezzel mérgezni a békés egymás mellett élés légkörét. A Csehszlovák Békevédők Bizottsága teljes mértékben támogatja a Békevilágtanácsnak az Ázsia hete (április 5—12) és az Indiai-óceán biztonságának napja (április 2) alkalmából intézett felhívást. Tiltakozunk az USA új katonai terve, valamint az Indiai- óceánon létesített brit katonai támaszpontok ellen is, mert ezzel veszélyeztetik a népeknek azt a törekvését amelynek célja, hogy Ázsiát a béke és az együttműködés térségévé alakítsák át. Fogadás az SZLKP Központi Bizottságán (CSTK) — fozej Lenárt, ,i CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára tegnap fogadta Jirí Götz nagykövetet, a CSSZSZK első rendkívüli és meghatalmazott nyugat németországi nagykövetét. Az új nagykövet tisztségének elfoglalása alkalmából látogatást tett az SZSZK fővárosában, Bratisiavában. A CSSZSZK új NSZK-beli nagykövetét fogadta Peter Colotka, a CSKP KR Elnökségének tagja, az SZSZK kormányának elnöke és Ján Stencl, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke. Pótválasztások (ČSTK) — Tegnap Prágában Alois Inára elnök vezetésével ülést tartott a Nemzeti Front központi választási bizottsága. Megvitatta és jóváhagyta a Nemzeti Front választási bizottságának jelentését, valamint az illetékes körzeti bizottság jelentését a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájába való pótválasztások eredményéről, amelyek a dél-morvaországi kerületben az 57. választókörzetben folyó év március 30-án, szombaton zajlottak le. A Nemzeti Front központi választási bizottsága megállapította, hogy az említett választókörzetben 83 285 állampolgár neve szerepelt a választók jegyzékében. A választásokban 83 037 állampolgár vett részt, tehát az említettek 99,73 százaléka. A Nemzeti Front jelöltjére a választók 99,9 százaléka, tehát 83 037 állampolgár szavazott. A Nemzeti Front központi választási bizottsága a körzeti választási bizottság jegyzőkönyve alapján megállapította, hogy az 56. számú választókörzetben a Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának képviselőjévé dr. Jan Barylt, a CSKP KB titkárát választották. A Nemzeti Front központi választási bizottsága úgy határozott, hogy a megválasztásról szóló iratokat a Szövetségi Gyűlés Nemzeti Kamarájának mandátumvizsgáló bizottsága és mén telmi bizottsága elé terjeszti. Rekordolvasztás a Kelet-szlovákiai Vasműben (ČSTK) — A Kelet-szlovákiai Vasműben vasárnap három nagykohó a vállalat történetében a legnagyobb napi termelést érte el. összesen 8880 tonna nyersacélt olvasztottak, ami a március 24 én elért legutóbbi rekordtermelésnél 515 tonnával több. Ezt a rekord tel jesítményt In- raj Jánnška, Jozef Verešpej és Ján Groma mérnök kollektívája érte el. Ebben a rekordban a legnagyobb érdemet a 2. számú nagykohó érte el, amely 2976 tonnát olvasztott, ami a Keletszlovákiai Vasmű kemencéinek legmagasabb teljesítménye, s egyben e kemence teljesítményében is új rekordot jelent. Röviden ★ A szlovák politikai és közélet képviselői tegnap fogadták első ízben hivatalos bemutatkozó látogatáson Jean des Enffans d’Avernas grófot, a Belga Királyság rendkívüli és meghatalmazott csehszlovákiai nagykövetét. Délelőtt Peter Colotka, a szlovák kormány elnöke, majd Herbert Ďurkovič, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnöke fogadta a nagykövetet, aki ezután Alojz Kusalík szlovák iparügyi miniszternél, majd Miroslav Válek szlovák művelődésügyi miniszternél tett bemutatkozó látogatást. ★ Josef Koröák, a CSKP KB Elnökségének tagja, a cseh kormány elnöke tegnap búcsúlátogatáson fogadta Ljubomír Babi- csot, Jugoszlávia csehszlovákiai nagykövetét, aki a napokban hagyja el diplomáciai állomáshelyét. Hatalmas dollárkölcsön a chilei juntának Washington — Huszonkét millió dollár kölcsönt készül folyósítani a chilei katonai rezsimnek a nemzetközi újjáépítési és fejlesztési bank a (Világbank) — jelentik a hírügynökségek Washingtonból. A lépés annál inkább visszatetsző, mivel akkor tervezik, amikor világszerte fokozódik a katonai junta bűntettei és kegyetlenkedései elleni tiltakozás. Jellemző, hogy Salvador Allende kormányától valameny- nyi amerikai bank és pénzügyi csoportosulás megtagadta a hiteleket. A Világbank azonban korántsem önzetlenül bőkezű: a junta a Népi Egység kormánya által államosított üzemek magánkézbe történő visszaadásával hálálja meg a hatalmához nélkülözhetetlen „apanázst“. A chilei iparfejlesztési társulat hivatalos adatai szerint « junta visszaadott régi tulajdonosainak 120 államosított vállalatot, és a közeljövőben további 40-et helyez ismét magánkézbe. Chilében az utóbbi két hónapban 40 százalékkal emelkedett az alapvető fogyasztási cikkek árszínvonala. Lón Nol feloszlatta a politikai főtanácsot Phnom Penh — Lón Nol tábornok, .i Phnom Penh-i rendszer vezetője vasárnap este rádióbeszédben jelentette be, hogy feloszlatták a rezsim politikai főtanácsát. Az AFP hírügynökség Phnom Penh-i politikai körökben azonban úgy értesült, hogy ezzel az intézkedéssel voltaképpen Cheng Heng volt államfőtől, a politikai főtanács tagjától akarnak megszabadulni. I.on Nol tábornok azt is bejelentette, hogy a feloszlatott politikai főtanács helyébe végrehajtó főtanácsot alakítanak. A kambodzsai politikai főtanács feloszlatásának és a végrehajtó főtanács megalakításának bejelentéséről a TASZSZ a következőket írja: Helyi politikai körökben rámutatnak, hogy a rezsim legfelsőbb vezetésének átszervezése az egyes vezetők közötti, az utóbi időben kiéleződött né zeteltérések következménye. Lényegét tekintve azt jelenti, hogy Lón Nol elnök kizárja a vezetők közül azokat, akik nem értenek vele egyet. A lépés új kormányválságot váltott ki. A I.on Nol döntése elleni tiltakozás jeléül három miniszter kivált a kormányból. Cheng Heng, a feloszlatott politikai fő tanács alelnöke Phnom Penh-i sajtóértekezletén azzal vádolta meg Lón Nolt, hogy a tanács feloszlatásáról a tagok véleményének kikérése nélkül döntött. Cheng Heng szavai szerint az Egyesült Államok Phnom Penh-i nagykövetségé közvetlenül belekeveredett az ügybe, ugyanúgy, ahogy tavaly áprilisban részt vett a politikai főtanács létrehozásában is. Diplomáciai erőfeszítések a Közel-Keleten (Folytatás az 1. oldalról) Kairó — Elhalasztották az egyiptomi—palesztinai politikai bizottság hétfőre kitűzött ülését, amelyen a két fél a közel-keleti válsággal kapcsolatos álláspontjának egyeztetését tervezte. Az Al Ahram című félhivatalos kairói napilap úgy értesült, hogy a bizottság napokon belül megtartja a tervezett tanácskozást, a halasztás okáról azonban a lap semmit sem közölt. Az egyiptomi főváros politikai köreiben összefüggést látnak a bizottság ülésének elhalasztása és Husszein jordán király csütörtökre várt kairói látogatása között. Emlékeztetnek arra, hogy korábbi hírek szerint a király állítólag hajlandóságot mutat a Palesztinai Felszabadítási Szervezetnek a palesztinok egyedüli törvényes képviselőjeként való elfogadására. Ez megnyitná az utat a genfi konferencián való palesztin részvétel előtt. E hét első felében várják Kairóba Niberi szudáni államfő látogatását is. A WAFA palesztinai hírügynökség Bejrútban vasárnap közzétett jelentésében Jasszer Arafatot idézve közli: a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottsága kapcsolatot létesített Szíriával és Egyiptommal, hogy az algíri csúcskonferencia határoza tni- ban megjelölt stratégiai és taktikai céloknak megfelelően egyesztesse nézeteit a két frontállammal, s közös szíriai —egyiptomi—palesztinai álláspontot dolgozzon ki. Arafat közlése szerint a genfi konferencia kérdésében a végrehajtó bizottság egyelőre nem hozott döntést. Iszmail Fahmi, egyiptomi külügyminiszter vasárnap Kairóban fogadta Vlagyimir Vino- gradovot, a Szovjetunió egyiptomi nagykövetét. A miniszter a nap folyamán találkozott Hermán Eilts-szel, az Egyesült Államok kairói nagykövetével is. Iszmailiában vasárnap megbeszélést tartottak a Szuezi- csatorna megtisztításának irányítására Egyiptomba érkezett szovjet és amerikai szakértők. Az izraeli kabinet szokásos vasárnapi ülésén megvitatta Elazar vezérkari főnök jelentését a golani tűzszünet! vonalnál lejátszódó eseményekről és az utóbi őrák tüzérségi és páncélos összecsapásairól. Az ülés után Mihail Hazani népjóléti miniszter újságírók előtt kijelentette, hogy a legfrissebb jelentések fényében a kormány „mind politikai, mind katonai szempontból komolynak és aggasztónak" ítélte meg a Golan- magaslaton kialakult helyzetet. A Néppárt előretörése az osztrák helyi választásokon Becs — Vasárnap csaknem félmillió osztrák szavazópolgár járult hozzá az urnák elé. Salzburgban tartományi, Tirolban pedig községtanácsi választásokat rendeztek. A hétfőn nyilvánosságra hozott végleges adatok szerint a Néppárt erőteljesen növelte befolyását a salzburgi tartományban, Tirolban pedig újabb pozíciókat hódított el a szocialistáktól. Figyelemreméltóan alakult a helyzet a Salzburg tartományban, ahol a szocialisták és a néppártiak eddig egyaránt ISIS hellyel rendeztek a tartományi tanácsban. A vasárnapi szavazás — mint az várható volt — felborította ezt az erőegyensúlyt. A Néppárt szavazatokat vett el a szocialistáktól és végül is 18:13 ra módosult a tartományi tanácsban a képviseleti arány a Néppárt javára. A Néppárt előretörése módosította a tartományi kormány összetételét is. A 7-tagú helyi kormányban eddig egyaránt 3— 3 „tárca“ jutott a Néppártnak és a Szocialista Pártnak, míg egyet a Szabadságpárt birtokolt. Az erőegyensúly megváltozása következtében a kormányban á Néppárt 4 helyet kap, a Szocialista Párt kettőt, a Szabadság- párt pedig egyet. Tirolban, ahol 275 község vezető testületét választották újjá, már nem volt a salzburgihoz hasonló méretű az erőegyensúly eltolódása. A Néppárt, amely eddig is többségben volt Tirolban, ezúttal mintegy 4 százalékkal növelte szavazatainak számát.