Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-07 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó
VÁROSA A TURISTA végcélja Nairobi. Esetleg elmegy Kisumumba, a Viktoria-tó vizében gyönyörködni, vagy Konzá- ban csináltat magáról fényképet, aminek hátlapjára gondosan felírja: elöl én, háttérben a Kilimandzsáró“, de ugyan miért érdekelnék a Kenyai Köztársaság lassan fejlődő iparközpontjai? Talán már hallott arról, hogy Kenya évente 30 ezer tonna teát exportál és mintegy 70 ezer tonna szizált, de azt már aligha tudja, hogy mi az a szizál. Valóban: mi is az a szizál? Köztudomású, hogy Kenya a száraz zónába tartozik, tehát növényi vegetációjának jellemző termékei a szárazságtűrő növények, elsősorban az agave-félék családjának egyik legfontosabb tagja, a szizál. Rendkívül erős, kenderhez hasonló rostjait a növény nagy, kard alakú, húsos levelei adják. A talaj iránt igénytelen, megelégszik 300 mm csapadékkal, s jól átvészeli a hosszú száraz periódust. Rostjából textilrostot gyártanak. Egyébként a turista a fővárosban is tanulmányozhatja az ipari technológiákat. hiszen Nairobiban működik a legnagyobb sörgyár, itt fejlődött ki a szizálfeldolgozó és a kerámiaipar, a cipőgyártás és a szappantermelés. Aki az egzotikumot keresi, azt nem érdekli, hogy az ország területének nagyobb része még szözföld, meddő parlag, hogy a külkereskedelmi mérlege mindig passzív, mert a behozatal jóval nagyobb a kivitelnél. A Ke nyai Köztársaság, több mint tíz évvel függetlensége kivívása után is még az imperialista, tőkés gazdasági rendszer függvénye. A fővárosban már láthatók, érezhetők a civilizáció jelei, de aki elindul észak felé, az csakhamar találkozik az egy helyben topogó idővel. Igaz, nehéz egy olyan országban lépésre kényszeríteni az időt. ahol 70 — más-más nyelvet beszélő más-más szokáshoz ragaszkodó — törzs szellemi óraművét kellene egybehangolnl, ahol 1885-től 1963-ig a gyarmatosítók fegyverei őrizték az emberi tudat határait, nehogy a szabadság és a haladás eszméi behatolhassanak és az elnyomottak öntudatra ébredjenek. A SIVATAG felett gyakran még délidőben is finom porszemek lebegnek és teljes szélcsend idején ezekből alakul ki a „száraz köd“, a sivatagban ismert természeti jelenség. A sivatag pirosán izzó portengeréből úgy emelkednek ki Wajir fehér kőből épült falai, karcsú minaretjei, tetőpárkányos agyagházai, mint a délibáb remegő, játékos varázslata. És az emberek! Királyi testtartás, éles arcvonások, csokoládébarna bőr. A férfiak testét hosszú burnusz takarja, fejükön ezüst ornamentikával díszített hófehér fez, a nők ruhája A nomádok számára a legelőnél is fontosabb: a kút a sivatagban. ho sszú és rikítóan színes. A városba torkollik öt poros út és vagy félszáz tevecsapás. A bőséges ivóvíz vonzza a nomádokat, hiszen ezen a tájon a víz értékesebb, mint a jó legelő. Északról az adjouránok, délről az ogadák terelik a nyájat Wajir [elé. Az előbbiekből 15 000, az utóbbiakból 90 000 él Kenyában. A két törzs tagjai a földrész leghíresebb „kupe- cei“, akik a világhírű kenyai állatvásárokon fa felhajtott állatok száma időnként 50 ezer teve és tehén) ősi rítusok szerint, de tévedhetetlen üzleti érzékkel adják-veszik az árut. Azonban Wajir a valóságban a kéz- művések városa. A kézművesek többsége a kitaszított kasztokba tartó zik: a tumalák a kovácsok és amulettkészítők kasztjába, a migdánok a vadászok és cserzők kasztjába, az ibirirek pedig a kuruzslók és ének mondók kasztjába. Szolgálataikat igénybe veszik, de nem élhetnek a nomádok táborában, senki nem til velük egy asztalhoz és elképzelhetetlen, hogy például egy kovács a „szabad törzsekből“ szerezzen magának feleséget. Mi az oka ennek? A tumalák évszázadók óta független életet élnek és titokzatos mesterséget űznek, ugyanis tűzzel „varázsolják“ elő a kőből az ércet és ez a nomádok szerint gonosz varázslat. Az afrikai népek többsége nem ismeri a különbséget a varázsló és a kovács között. A törzsi vallások papjai ezért veszélyesnek tartották őket, veszélyeztették a papok egyeduralkodó tekintélyét És valóban előfordult néhányszor, hogy a küzdelemből a kovácsok kerültek ki győztesen és ők váltak egy-egy törzs papjává, vagyis varázslójává. A megtelepedett parasztok számára — akik a társadalmi ranglétrán az állattenyésztők felett álltak — a kovács nélkülözhetetlen volt, mert egyedül ő értett a szerszámok készítéséhez. Azonban a nomádok „fémszükséglete“ igen csekély: a férfiak számára dárda, a nők számára ékszer. Ez tette lehetővé, hogy kultikus vezetőik a nilota és a kusita törzsekhez tartozó kovácsokat kitaszítsák és így megszabaduljanak a hatalmukat veszélyeztető riválisoktól. IDŐVEL azonban egyre több fémtárgyra volt szükség és a kovácsok meggazdagodtak. A tumalák felismerték helyzetük előnyét, ami lehetővé tette, hogy kialakítsák iparuk monopolhelyzetét, gondosan megőrizzék a szakmai titkokat. Ma már nem kívánnak feleséget a szabad törzsekből és nem szegény vándoriparosok, hanem igen gyakran műhely- és garázstulajdonosok. A tumalák külön negyedben élnek, száraz ágakból font kunyhókban dolgoznak, de elégedettek, mintha sejtenék, hogy az idő nekik dolgozik, hogy ők az ország ipari fejlődésének úttörőt. TÁVOL a tumala kovácsok lakóhelyétől és műhelyétől, a tüskés akácosban élnek a cserzők, a migdan- törzs tagjai. Műhelyeik körül a bűz szinte elviselhetetlen, legyek milliói lepik el az embert és az állatot. A lenyúzott bőrt hatalmas kádakban áztatják, amíg megindul a bomlás és a szőrzetet mészkővel ledörzsölhetik. Ezután a bőrt ismét beáztatják, megtapossák, majd nedves állapotban zsákszerűén összevarrják és felfújják, hogy jobban, egyenletesebben száradjon. Migdanok a cipészek is, fából, zsiráf és tevebőrből készítenek szandálokat, de sok közöttük a korsókészítő, akik paratölgyből gyártják a nyugati hőpalackokkal azonos tulajdonságú korsókat. Mit tudnak a „szabad törzsek" vagy a kitaszított kasztok a kegyetlen valóságról, arról, hogy az országban még ma is pusztít a tüdővész, a trachoma, a malária? Mit tud a külföldi turista arról, hogy Kenyában még ma is népbetegség a mételyférgek okozta bilharziasis? Szódát nyernek a Magadi-tóből, nátriumkarbonátot és sót Malindinál, kianitot Tavetánál, cukorgyár épült Kisumuban. pamutüzem Thikában, selyemgyár Mombasában, cementgyár Bamburiban, de a beáramló monopoltőke csak önmagának és önmagáért dolgozik, kizsákmányol munkaerőt és ásványkincset és ha csökken a haszna, csak romok maradnak utána, mert a monopoltőkének sáskatermészete van: amerre jár, elpusztul a életi MA még mit sem tudnak erről a wajiri kézművesek. A férfiak esténként apró kövekkel játsszák a gabe- tát, ami talán a világ egyik legősibb játéka. Wajirtól délre húzódik az út, ami Muddo Gashin át Nairobiba vezet és ahonnan a száguldó gépkocsik egyre jobban kiszorítják a méltóságteljesen imbolygó tevéket. Hinnéd, hogy gépkocsin gyorsabban jut el a civilizáció Wajirba is. De ez tévedés. A gépkocsik csak árut visznek, száguldanak, mert minél gyorsabban szállítanak, annál kisebb a szállítási költség, annál nagyobb a vállalkozók haszna. Nem visznek palatáblát és tankönyvet, orvosságot és kötszert, cementet és gépeket, kontaktmérgeket a légyfelhők pusztítására ... A vidék gépkocsi-térképén számtalan utasítás olvasható: „Géperejű járművek számára“. „Száraz időszakban is használható autóút“. De ezt a térképet csak a tehergépkocsik vezetői ismerik, mert a tőkés világból Kenyába látogató turisták nem jutA luo törzs tagjai (a legnagyobb törzs Kenyában) kedvelik a színpnmpás ruhákat, az amuletteket és az elefántcsont-ékszereket. A leg bátra hl) vadászok és harcosok strucctollakkal díszíthetik fejéküket és arcukat befesthetik. nak el északra, a vállalkozók pedig csak a terület nyersanyag térképét ismerik. SOK időnek kell még eltelnie, amíg Kenyában felgyorsul a fejlődés üteme, amíg megvalósulhatnak Dzsomo Kenyatta államfő haladó elképzelései. De a felnövő új nemzedéket már megtanítják a történelemre: az ország függetlenségi harcaiban az angolok 11 ezer kenyait öltek meg, az államfőt 1953-ban az angol hatóságok lázadás szervezése címén letartóztatták és hétévi börtönre ítélték, ahonnan csak a nemzetközi tiltakozás eredményeként szabadult 1959-ben. Wajirtól délre vezet az út Nairobiba. A síkságon van egy pont, ahol nemcsak autók és tevék tűnnek el, hanem elefántok, vízilovak és orrszarvúak is. A központi Magasföld lábánál a sebes folyású Ewaso Ngiro keskeny medret vágott, azonban a sík területen lassúdik a folyó vágtája és a víz nem tudja továbbsodorni a homokot és a köveket. A hordalék lerakodik és a Loriah-mocsarak kiterje* dése egyre nagyobb. Száraz időszakban — sokszor kilenc éven át — keményre tapossák az ingoványos talajt a teherautók, de a kilencedik, vagy a tizedik évben beköszönt az esős időszak, a hegyekből hatalmas víztömegek zúdulnak a síkságra és a felduzzadt mocsár minden élőt elpusztít. Egy utazó, aki egy héttel a víz elpárolgása után járt a mocsarak mellett, beszámolt róla, hogy nyolc elefánt, három orrszarvú és egy tucat antilop teteme hevert a mocsárban. Talán ezért vált szállóigévé Kenyában, hogy „a sivatagban könnyebb vízbe fullni, mint szomjan- halni“. DE közeledik az idő, amikoi lecsapolják a mocsarakat, amikor termővé válik a föld és a szabad emberi szellem isi Feldolgozta: P. GY. 1974. IV. 7. 8 A KÉZMŰVESEK Nomádok a sivatagban
