Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1974-04-07 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó

R omantikus hangulatú völgy öblösödik a Vtáčnik alatt, emlékörző sziklák, ha meg­szólalnának, idézhetnének régi harcokat, véres küzdelmeket. A legújabb korban ezek a he­gyek és az árnyékukban megbú­vó falvak látták a Szlovák Nemze­ti Felkelés hőseit, azokat, akik fegyvert fogtak a gonoszság ellen — a szabadságért. Kľak. A község éli saját, lükte­tő ritmusú életét, lakói szorgal­masan dolgoznak, örülnek az elért eredményeknek. Ján Benča, a hnb elnöke 48 éves. Tanító volt, de miután megrokkant, vállalta a felelősségteljes funkciót. 1952 óta párttag. A szemtanú hitelességével beszél a múltról: — Amikor 1944 augusztusában megkezdődött a Szlovák Nemzeti Felkelés, községünk lakói fegyvert fogtak és bekapcsolódtak a küzde­lembe. Hegyeinkben már 1944 no­vemberében megjelentek az első tak, amikor felsőbb parancsra le­mondtak az újabb tömeggyilkos­ságról s az embereket Zarnovicé- re szállították. Jozef Adamov is csodával hatá­ros módon maradt életben. Szintén a Zubek házba terelték, de a go­lyó a gallérját és a sapkáját ütöt­te át. — Ellöktek és esés közben lőt­tek. Aztán halottak zuhantak rám. Tudtam, hogy sértetlen vagyok, de a ház már égett, egy német pedig ellenőrizte a vérző testeket, és akik még sóhajtottak, vagy hö­rögtek, azokat golyóval némítot- ta el... Akkor leszakadt a lángo­ló tető, a német elmenekült.., Lángolni kezdett a kabátom ujja ... Fuldokoltam a füsttől ...! Nem bírtam további Kirohantam, átvágtam az udvaron és a kert túlsó sarkában beástam magamat a hóba. Csak az orrom és a szám maradt szabadon... Teljes hét órán át feküdtem ott... A háború után új iskola épült a faluban. A tavaszi napfényben gondtalanul játsza­nak a gyerekek a nagyszünetben. 1974. IV. 7. partizáncsoportok, a Nálepka-bri- gád tagjai. Vezetőjük Sagát elv­társ volt. Egyébként már augusz­tusban megalapítottuk a község­ben a forradalmi bizottságot, meg­szerveztük a segítés módját, szin­te azt mondhatnám, hogy így váltunk élő hiddá a hegy és a völgy között. Fokozatosan egyre több partizánalakulatot irányítot­tak át a Vtáčnik térségébe, és amikor beköszöntött a tél, a par tizánok lekényszerültek a völgy­be. A község lakói nemcsak „el­szállásolták,“ a harcosokat, ha­nem igazi otthont adtak nekik. 1944 karácsonya vidám, kellemes, bizakodó hangulatú volt. A szov­jet partizánokkal együtt úgy érez­tük magunkat, mint egyetlen nagy család tagjai. Valamikor a XVI. században né­metek települtek le a szomszédos Píla és Veľké Pole községekbe. Em­beremlékezet óta jó barátságban éltünk, nemegyszer osztottuk meg egymással ételünket, segítettünk egymásnak a kaszát forgatni, fe­ledtük gondjainkat, hallgatva az ő fúvószenekarukat, és a mi cim­balomegyüttesünket. Amikor azon­ban Hitler parancsára megalakult a szlovák bábállam, a két község lakói vérszomjas fenevadakká váltak, fanatikus nácikká, besúgók­ká aljasultak. Az ő jelentéseik alapján a Kremnicán és Žarnovi- cén a Gestapo és az Ortskomman- do, valamint a diverzánsokból és a gyilkosokból verbuvált Edel- weíss-csoport közös terv alapján rendszeresen támadta 1944 szep­temberétől a térségben tartózkodó partizánokat. Január 18 án tankok­kal, nehézfegyverekkel, páncélos autókkal végeztek felderítést és közben összecsaptak a partizá­nokkal, akik közül Janko Jakab és Peter Boroš súlyosan megsérült, Jožko Samelčik pedig hősi halált halt. A küzdelem után Janko Jaka­bot Alojz Trvalec házában, Peter Borost pedig az erdőben rejtettük el. Másnap dr. Hubert egy közön­séges fűrésszel narkózis és érzés­telenítés nélkül, amputálta Jakab lábát, de a súlyos műtét után ez a kemény férfi kijelentette, hogy egy lábon is űzni fogja a fasisz­tákat. Sajnos, nem tehette meg, mert ezután következett a tragi­kus véres vasárnap — 1945. ja­nuár 21-e. A nácik felfedezték rej­tekhelyét, kihúzták az ágy­ból, a falu közepén halálra kínoz­ták, és testét egy égő ház láng­jai közé dobták. 1945. január 21-én kezdődöttl A nácik hajnalban Ostrý Gruň köz­ségben behatoltak Izidor Debnár házába, a család 13 tagját lemé­szárolták, majd további áldozato­kat — gyermekeket, asszonyo­kat, és idős férfiakat — hajszol­tak a házba és a ház köré s rövi­desen 72 ártatlan ember testéből patakzott a vér. Az áldozatok kö­zül csak nyolcán nem szenvedtek halálos sérülést. Az akkor 12 éves Ferko Debnár, az ágy alá rejtő­zött, és amikor a gyilkosok to­vább vonultak, segített az élet- benmaradottaknak. Klak községben Bubekék házá­ba hajtották az embereket, és perceken belül 84 életet oltottak ki. A község többi lakiját kihaj­szolták a téren felállított gép­fegyverek elé, és már tüzelni akar­A 76 éves Józef Adamov elvtárs egyik élő tanúja a német fasiszták vérengzésének. Képünk bal oldalán lerombolt, jobb oldalán újjáépült háza látható. Ján Benő, a Kľaky Helyi Nem­zeti Bizottság elnöke közér­dekű közleményt olvas be a helyi rádióba. Jozef Adamov elvtárs ma 76 éves. A náci gyilkosok nem egészen egy nap alatt követték el a borzal­mas bűntetteket, majd a holtteste­ket benzinnel öntötték le és meg­gyújtották, tehát akik esetleg még megmenthetők lettek volna, tűz- halált haltak. Amikor a felszabadulás után az életben maradottak visszaszállin­góztak a faluba, romokat talál­tak, kiégett szülőházat, elpusztí­tott falut. Nem volt pénz, nem volt ennivaló. Nem volt ruha, és nem volt tető a fejük felett, össze­tákolt kunyhókban kezdték az új életet. Hiszen nem volt miből építeni, nem volt anyag, nem volt szög, nem volt üveg, és nem volt senki, aki segített volna nekik. Aki a kiaki völgyet nem láthatta közvetlenül a gén hordák pusztítása után, aki ma ismerke­dik meg a faluval és a tájjal, an­nak hiába magyaráznánk, hogy mennyi erő, emberi szorgalom, akarat és lelkesedés kellett ah­hoz, hogy eltűnjön az áldatlan, a szörnyű múlt minden nyoma. Csak a sírok, és a fájó emberi szívek őrzik a múlt emlékeit és a deres hajú nagyanyák és nagyapák mesélnek a szebb jövő­be növő unokáknak a vértől isza­pos kíak golgotáról. PAVEL HAŠKO A szorgalmas lakosok újjáépítették a községet. Az új házakban élő emberek so­hasem feledkeznek el azokról a hősökről, akiknek a békét és boldogságot kö­szönhetik. A német fasiszták terrorjára emlékeztető emlékmű. Mel­lette nevek, azoknak a nevei, akik életükkel fizettek a drága szabadságért. (CSTK felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents