Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)

1974-04-07 / 14. szám, Vasárnapi Új Szó

1974.

IV. 7.

3

kommunistákat nemcsak magas rendű forradalmi célok és tettek jellemzik, hanem az is, hogy nemes erkölcsi elveket vallanak.

A kommunisták erkölcsének objektív alapját a proletariátus élet- és munka- körülményei, a tőke ellen vívott harca, a szocialista forradalom győzelme után pedig az új, kizsákmányolástól mentes társadalom alkotják, fő szubjektív tényezője pedig az a pedagógiai szerep, melyet a marxizmus—leninizmus által vezérelt forradalmi élcsapat betölt.

A kommunisták erkölcse ellentétes a burzsoá erkölccsel. A proletariátus és élcsapata forradalmi erejének szerves részeként a kommunista erkölcs a világ átalakítása során „anyagi erőként“ hat. A jövő szempontjából előrevetíti az ember átalakulásának fő vonásait.

A kommunista erkölcs nyíltan osztályerkölcs

A kommunista erkölcs eredetét, természetét, kialakulását és fejlődését tekintve osztályerkölcs, a forradalmi proletariátus erkölcse abban a korszakban, melynek fő tartalma a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet.

Marx, Engels és Lenin rámutattak arra, hogy tart- batatlanok azok a koncepciók, melyek szerint létezik egy örök, abszolút, minden osztály, minden kor számára és bármilyen körülmények között megfelelő erkölcs, és éppen ezért „soha és sehol nem alkalmazható“. (Marx—Engels Müvei. 21. köt. Budapest 1970. 277. old.) Az antagonisztikus osztályokra tagolt társadalmakban az erkölcs mindig is osztályerkölcs volt, melyet főként a társadalom életének feltételei határoztak meg... „Az emberek — hangsúlyozta Engels — erkölcsi szemléleteiket, tudatosan vagy tudatlanul, végső fokon azokból a gyakorlati viszonyokból merítik, amelyekben osztályhelyzetük meg van alapozva — a gazdasági viszonyokból, amelyekben termelnek és cserélnek.“ (Marx — Engels Művei, 20. köt. Budapest 1963. 94. old.)

Az erkölcsnek éppúgy, mint az egész felépítménynek, megvan a maga szakadatlan és viszonylag független fejlődésmenete. A proletár erkölcs minden haladó elemet átvett abból az etikai örökségből, melyet a felemelkedő osztályok és azok a ragyogó elmék hagytak ránk, akik az évszázadok során a társadalmi igazságosság világáról, az ember tökéletesedéséről álmodtak és ezért harcoltak. De ebben az erkölcsben nem a múlt öröksége a legfontosabb, hanem az új, amely a proletariátus természetéből, céljaiból és történelmi küldetéséből következik. A munkásosztály és a burzsoázia érdekei kibékíthetetlen antagonizmusának megfelelő az az erkölcsi antagonizmus, amely a kapitalizmus rothadásáról és agóniájáról, valamint a proletariátus ügye világméretű győzelminek elkerülhetetlenségéről tanúskodik.

A munkásosztály, a dolgozó tömegek és a leigazolt népek kizsákmányolása — melyet az állam erő- szakszervezete, megtorlások, terror és háborúk révén valósítanak meg — meghatározza a burzsoázia erkölcsi arculatát és magatartását: könyörtelen önzését és individualizmusát, az emberek sorsa iránti közönyét, mohóságát és korruptságát, teljes gátlástalanságát, valamint azt, hogy a kulturális és szellemi értékeket egyszerű áruvá változtatja. A kapitalizmus általános válságának mélyülésével a burzsoázia eltávolodik minden etikai normától és egyre inkább amorálíssá válik.

A valláserkölcs felhasználásával a kizsákmányol- taknak a passzivitást és az alkalmazkodást prédikálja, maga pedig lelkiismeretfurdalás nélkül törvényesít mindent, ami lehetővé teszi számára, hogy folytassa és erősítse a dolgozók és egész népek kizsákmányolását.

Ami a proletariátust illeti, azok az alapvető tényezők, amelyekből forradalmi erejét meríti, etikájának lényeges vonásait is meghatározzák.

A proletariátusnak mint a leginkább kizsákmányolt osztálynak a helyzete, a nagyüzemi termelésben játszóit szerepe, számaránya, érdekeinek és céljainak a társadalmi fejlődés objektív törvényei működésének irányával való egybeesése, valamint az a tény, hogy a forradalomban A kommunista kiáltvány szavai szerint a proletárok láncaikon kívül semmit sem veszthetnek, de egy egész világot nyerhetnek cserébe — mindez együttesen határozza meg, hogy. a proletárok harcosak, határozottak, szervezettek, össze- forrottak, készek egymást segíteni, fegyelmezellek, megvan bennük az odaadás és az önfeláldozás képessége, hisznek saját erejükben és jövőjükben. Mindez a proletariátust „valóban forradalmi osztály“- lyá teszi, és az egyetlen olyan osztállyá, amely képes arra, „hogy mindvégig forradalmi osztály legyen“. ILenin Müvei, 25. köt. Budapest 1953. 101. old.) [Marx—Engels: A kommunista kiáltvány. Budapest 19Ö5. 53: old.)

A proletariátus erkölcsi elvei nem „oldják fel a személyiséget a tömegekben“, amint azt egyesek állítják, sőt az osztály erejével gazdagítva a személyiséget, inkább fejlesztik öntudatát és individualitását. Szociális természetét tekintve a proletariátus erkölcsi

fejlődése a proletariátus megszületésétől kezdve az ember felemelkedésének és tökéletesedésének folyamata.

A proletariátusnak mint „az egész dolgozó és kizsákmányolt tömeg“ [Lenin Összes Művei, 33. köt. Budapest 1965. 23. old.) vezetőjének a szerepe különös jelentőségű mind önmagának, mind pedig a tömegeknek a nevelése és erkölcsi fejlődése szempontjából. A proletariátus nemcsak az ellen harcol, hogy őt magát kizsákmányolják, hanem reagál

.. az Önkény és az elnyomás, az erőszak és a visz- szaélés minden egyes esetére..., bármelyik osztályt érintik is ezek az esetek“ lLenin Összes Művei, 6. köt. Budapest 1964. 64. old.), és harcol ellenük.

„A proletariátus csak abban az esetben valóban forradalmi... osztály — hangsúlyozta Lenin —, ha az egész dolgozó és kizsákmányolt nép élcsapataként, vezéreként lép fel és jár el a kizsákmányolok uralmának megdöntéséért folytatott harcban...“ (Művei,

31. köt. Budapest 1951. 147. old.)

Az a körülmény, hogy a proletariátus az összes kizsákmányoltak vezetője és védelmezője, képviselőinek, élcsapatának a soraiban kifejleszti az olyan erkölcsi 'vonásokat, mint a nemeslelkűség, a szolidaritás és az önzetlenség minden téren. A proletariátusnak a nemproletár osztályokra és rétegekre (különösen a parasztságra és a városi kispolgárságra) gyakorolt befolyása segíti ezeket abban, hogy leküzdjék osztályszármazásuk csökevényeit.

A proletariátus politikai szerepének meg nem értése feltétlenül megmutatkozik az erkölcs terén is.

Ha lebecsüljük a proletariátus vezető szerepét a társadalomban, ezzel szélesre tárjuk a kaput a burzsoázia erkölcsi befolyása előtt. A szektásság, az a törekvés, hogy a proletariátust közömbössé tegyék más kizsákmányolt és elnyomott osztályok, valamint rétegek érdekei iránt, aláássa az erkölcs alapjait.

A proletár- és kommunista erkölcs fejlődése szerves kapcsolatban van az osztályharc fejlődésével, a munkásosztály politikai tudatának növekedésével, céljainak megfogalmazásával, szervezetének tökéletesedésével, felszabadító harcának sikereivel és győzelmeivel. Ebben a folyamatban négy szakaszt különböztethetünk meg.

Az első a tudományos szocializmus kialakulása előtti szakasz. Amint Marx és Engels hangsúlyozták, a proletárerkölcs akkor spontán módon, ösztönösen formálódik. Közvetlenül a munkások élet- és munka- feltételeiből fakadt, s a burzsoá erkölccsel szemben fejlődött. A kizsákmányoló burzsoázia által elnyomott proletariátus erkölcse akkor főként „az ezen uralom elleni lázadást és az elnyomottak jövendő érdekeit képviselte“. / Marx — Engels Művei, 20. kö- Budapest. 1963. 95. old.)

A második szakasz a tudományos szocializmus kialakulásával kezdődik, amikor világossá váltak a proletariátus harci céljai és történelmi küldetése. A marxizmus nem hozza létre az osztályerkölcsöt. Csak megmagyarázza, megfogalmazza, rendszerezi, fejleszti, megtisztítja minden idegen elemtől, összekapcsolja a mindennapi harccal, és figyelembe véve azon forradalmi átalakulásokat, amelyeket a marxizmus— leninizmustól vezérelt proletariátusnak meg kell valósítania, perspektívát ad neki.

A harmadik szakasz kezdetét az új típusú proletárpárt létrehozása, a lenini forradalmi élcsapat kialakulása jelzi. Az új típusú párt új típusú forradalmárokat nevelt ki. Az ő fő erkölcsi tulajdonságaik a proletariátus tipikus vonásainak legmagasabb kifejezési formáját jelentették, ezek a tulajdonságok pedig nagy hatást gyakoroltak és gyakorolnak az osztályra és a tömegekre.

A negyedik szakaszt az Októberi Szocialista Forradalom és a proletariátus hatalomátvétele nyitja meg. A proletariátus kizsákmányolt és elnyomott osztályból uralkodó osztállyá válik. A termelési eszközök társadalmi tulajdona az olyan baráti osztályokból álló társadalom, melyeket az azonos érdekek, a szocialista demokrácia, a nemzeteknek a különböző népcsoportok tagjainak, férfiaknak és nőknek egyenjogúsága egyesít — az erkölcs fejlődésének új, minden eddigitől gyökeresen különböző objektív alapja. A proletariátus hatalomátvételével felmerül az új ember, az új társadalom építője kialakításának kérdése.

A kommunisták élenjáró képviselői azon osztály etikájának, melynek forradalmi élcsapatát alkotják. A kommunista erkölcs teljes egészében megfelel a proletariátus érdekeinek, vágyainak és céljainak. A forradalmi cselekvés fegyvereként a kommunista erkölcs azt a harcot szolgálja, amely a kapitalizmus és a kizsákmányolás felszámolásáért, a szocializmus és a kommunizmus felépítéséért folyik.

A politikai célok és a forradalmi gyakorlat szerepe az erkölcsi normák kialakításában

A párt politikai eszményei, forradalmi gyakorlata, tettei, a proletár, kommunista erkölps fejlődésének és gazdagodásának igen fontos tényezői.

A politikai eszmények hatnak az emberek képzeteire és cselekedeteire, és áttevődnek az erkölcsi fogalmakra, következésképpen a magatartásra, a viselkedési normákra.

Már a proletariátus harci céljainak és történelmi küldetésének tudatosításából az emberi élet új koncepciója következik, amely új etikában jut kifejezésre. A kizsákmányolás és a kizsákmányolok, az elnyomás és az elnyomók, valamint a parazitizmus minden formája iránti engesztelhetetlenség, az igazságtalanságon való felháborodás, valamennyi ember egyenjogúságának elismerése — nemzetiségre, fajra és nemre való tekintet nélkül — morális követelményekké válnak, amelyekhez feltétlenül politikai célok kapcsolódnak.

Az Októberi Forradalom (később pedig valamennyi többi győzelmes szocialista forradalom) a dolgozók harci céljainak megvalósításával óriási lökést adott nemcsak a munkásosztály szervezkedésének és forradalmi tevékenységének, hanem ejősegítette az egész világ proletariátusa, s mindenekelőtt élcsapatai öntudatának növekedését és erkölcsi fejlődését.

Minden országban sajátos körülmények vannak, ezek határozzák meg vagy fogják meghatározni a jövőben a forradalmi folyamat és az új társadalom sajátszerű vonásait. Ámde lényeges vonásait tekintve a szocializmus — abban a formában, amelyben a Szovjetunióban és a többi szocialista országban létezik — minden kizsákmányolt és elnyomott harcának eszményképe, tulajdon jövőjüknek a prototípusa. Most már nem elméleti jövőbelátásról van szó, mint 1917 előtt, hanem a történelmi beteljesülésről, a nemzetközi proletariátus óriási vívmányáról, amely ezerszerte nagyobb vonzerejű és meggyőzőbb, mint a legszebb utópia. Ahol pedig azt a szocializmust, amelyért a harc folyik, szembeállítják a valóságosan létező szocializmussal, ott gyöngül és kompromittálódik a proletariátusnak és forradalmi élcsapatának eszmei, politikai és erkölcsi ereje.

A proletár- és kommunista erkölcsöt minden országban rendkívül nagymértékben megszilárdítja az a tény, hogy a harc c*lyan szociális rendszerért folyik, amely már sok országban valósággá vált, valamint az, hogy a dolgozók a Szovjetunióban és a többi szocialista országban legfőbb védőbástyájukat látják, amellyel elszakíthatatlanul összekapcsolják ftket a kölcsönös szolidaritás, valamint a proletár internacionalizmus kötelékei.

A proletár internacionalizmus — a marxizmus—- leninizmus alkotórésze — lényegét tekintve világnézet, politika és etika.

Az egész világ dolgozói alapvető érdekeinek azonossága, egységük, szolidaritásuk és egymás segítése, a szocialista országok és a legkülönbözőbb körülmények között harcoló kommunista pártok közötti testvéri barátság és együttműködés, a nemzetek és népek egyenjogúságának elismerése és egymáshoz való közeledésük, a közvetlen egyéni érdekek alárendelése a közös érdekeknek — a proletár internacionalizmus mindezen vonásai áthatják a pártok politikáját, a dolgozók harcát, befolyással vannak az emberek erkölcsének és magatartásának formálódására.

A burzsoá nacionalizmus, a sovinizmus, a nemzeti szűklátókörűség, a tendencia az elszigetelődésre vagy valamiféle politikai és ideológiai autarkiára — erkölcsi síkon egoista érzések és nézetek forrása, a nemzeti és a faji felsőbbrendűség érzésének és a közös érdekek semmibevevésének a forrása; a proletár internacionalizmus ellenben tiszta forrása a nemes elképzeléseknek, érzéseknek és tetteknek, az egész világ dolgozói és kommunistái, minden faj és nemzet testvériségének, a közös érdekekért való áldoz it készségnek.

A politikai eszmények és célok már magukban véve is tényezői a proletárerkölcs fejlődésének, a forradalmi gyakorlat pedig döntő szerepet játszik ebben a fejlődésben.

A forradalmi gyakorlat a magatartás kialakításának és a jellemformálásnak a legjobb iskolája. Noha ez a gyakorlat az ország viszonyaitól, a forradalom adott szakaszától és egyéb, minden egyes esetben különböző körülményektől függően különféle formákat ölthet, ez mindig komoly, hosszú, szívós és konkrét célok elérésére irányuló harc. A harci szellem, a harci szenvedély „sohasem pihenés, sohasem nyugvás“ („...Nimmer rasten, nimmer ruhn...“ Marx költeményéből. Lásd Franz Mehring. Aus dem literarischen Nachlass von Karl Marx, Friedrich Engels und Ferdinand Lasalle. Berlin 1923. I. köt. 28. old.), az egység, a bajtársiasság, a szolidaritás, az önfeláldozás, a konformizmus és hízelgés elutasítása, az a képesség, hogy ne csak a sikerekből, hanem a kudarcokból is tanuljanak, a társadalmi fejlődés törvényeinek ismeretén alapuló egészséges optimizmus, a jövőbe vetett rendíthetetlen hit még a legnehezebb körülmények között is és a vereség keserves időszakában is — ezek az egész világ kommunistáinak tipikus vonásai.

A forradalmi világfolyamat ezért fejlődhetett és fejlődhet sikeresen, mert a munkásosztály élén álló kommunisták és a nagy tömegek tanúságot tettek és tesznek politikai előrelátásukról és erkölcsi erejükről. Az Októberi Forradalomtól kezdve minden szocialista forradalmat nehéz és bonyolult harc elő zött meg, amely az élcsapat óriási áldozatai nélkül nem végződhetett volna győzelmesen. A proletárforradalom hosszú útja a kommunisták millióinak önfeláldozó tevékenységét példázza, akik teljesen a nagy közös ügynek szentelték magukat. Azok, akik életüket áldozták az osztálycsatákban, a forradalmakban, a fegyveres harcban, az igazságos háborúkban, mindazok, akiket az ellenség megölt vagy kegyetlenül megkínzott a börtönökben és a koncentrációs táborokban, a legmeggyőzőbb módon bebizonyították a proletariátus élenjáró harcosainak a marxizmus— leninizmus által vezérelt erkölcsi fölényét.

Még most is tucatjával vannak olyan országok (Haiti, Guatemala, Paraguay, Brazília, Portugália, Spanyolország, Dél-Afrika, Szudán, Indonézia, Irán, Chile és más áliamok), ahol a kommunistákat üldözik, bebörtönzik, megkínozzák és szigorú büntetésekkel sújtják, sok esetben kivégzik vagy orvul gyilkolják meg őket. Ahhoz, hogy valaki hosszú éveken át az illegalitás körülményei között éljen és harcoljon, nélkülözéseket szenvedve, szüntelen veszélyben, erős erkölcsi vértezetre van szüksége. Ilyen körülmények között felbecsülhetetlen érték a párt tagjai közötti testvériség és szolidaritás. A kommunista, aki kegyetlen kínzásokat visel el a börtönben, bebizonyítja: fizikai erejének végső határa a halál, de erkölcsi ereje határtalan, azt semmi sem tudja megtörni.

(A tanulmány befejező részét a Vasárnapi Oj SkÓj

következő számában közöljük.)

A