Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-06 / 82. szám, szombat
Akadtak hősök Nicaraguában Egészségügyi Világnap NEGYEDSZÁZADOS ÉVFORDULÓ „Jobb táplálkozás — egészségesebb világi" — ennek a jelszónak jegyében hirdette meg az Egészségügyi Világszervezet, a WHO /World Health Organisation) az 1974. évi Egészségügyi Világnapot. Először jött a büszke spanyol, a felfedező, Kolumbusz Kristóf, fegyveres sápadtarcúak kísérték és az indiánok azt hitték róla, hogy Quetzalcoatl, a Tollaskígyó, a teremtés istene küldte. De hét év múlva, 1519- ben, már az aranyéhségtől lázas tekintetű konkvisztádorok fegyvereitől hullottak el a bennszülött harcosok. Három évig vezette az Indián törzseket csatáról csatára Nicarao törzsfőnök, de nem adatott meg számukra a győzelem, csak a hősi halál. Akadtak hősök Nicaraguában ... Az ország 1821-ben szabadult fel a spanyol uralom alól, előbb Mexikóhoz, majd a Közép-amerikai Köztársasághoz tartozott és csak 1838-ban vált független köztársasággá. De ez a függetlenség nem változtatott, nem javított a nép helyzetén. A konzervatívok és a liberálisok szüntelen hatalmi harca, amely időnként megközelítette egy polgárháború méreteit és borzalmait, nemcsak az ország fejlődését fékezte, hanem lehetővé tette, hogy a külföldi, mindenekelőtt az amerikai tőke, behatoljon az országba és elfoglalja a legfontosabb gazdasági és közéleti pozíciókat. Ennek következményei napjainkban is láthatók: az United Fruit Co., az American Robber és a Standard Fruit and Steamship Co. ellenőrzi az erdő -és mezőgazdaságot és a tengerhajózást, az angol tőke pedig a bankokat és a biztosítótársaságokat. Kétségtelen, hogy az ország népe harcolt az újkori konkvisztádorok ellen is. Az amerikai csapatok 1909-ben, 1912ben, 1925-ben tűzzel-vassal törték le az ellenállást. 1925-ben azonban megkezdődött a nica- raguai nemzeti felszabadító harc új fejezete. Cesar Agusto Sandino állt a felkelők élére és kilenc éven át harcolt a reakciós kormány és az amerikai befolyás ellen. A harci tevékenység 1926-ban kezdődött, amikor a konzervatív Adolfo Diaz magához ragadta a hatalmat és a liberálisok fegyvert fogtak, hogy Mon- cada tábornok vezetésével megdöntsék Diaz uralmát. Fegyvert fogott Cesar Agusto Sandino, az egyik északi aranybánya munkása is és követte őt huszonkilenc társa, az akkori nicaraguai proletariátus leghaladóbb egyéniségei. Néhány nap alatt elértek Moncada táborába, a tábornok azonban elutasította felvételi kérésüket. Sandino csak ekkor és ebből értette meg, hogy a liberális vezetők nem a nép javáért harcolnak, hanem a „húsosfazékért“, egyéni érdekekért. Visz- szatért társaival a hegyekbe és szabadcsapatot alakított a Jelentkező parasztokból és munkásokból. Felmerül a kérdés, hogy vajon miért támogatták a nicaraguai parasztok a Liberális Pártot, az amerikabarát burzsoázia és az ültetvényesek pártját, a Konzervatív Párt, a nagybirtokosok és a kereskedelmi burzsoázia pártja ellen? Nyilván azért, mert a nagybirtokosok pártja minden erejével védte, támogatta a latifundiumokat, az úgynevezett poroszutas agrárrendszert. Tudjuk, hogy Lenin az agrárkérdésről írt munkájában a következőképpen világítja meg a tőkés agrárfejlődés útját: „A polgári fejlődésnek ezt a két, objektíve lehetséges útját porosz típusú és amerikai típusú útnak nevezhetjük. Az első esetben a feudális, földesúri gazdaság lassan nő át a polgári, junkergazdaságba, miközben évtizedekre a leggyötrelmesebb kisajátításra és rabszolgaságra ítéli a parasztokat...“ A poroszutas fejlődés során alakult ki a peon-rendszer Nicaraguában. A földnélküli parasztok — többnyire indiánok és négerek — a bérelt parcella használata fejében a hét meghatározott napjain a földesuraknak kötelesek dolgozni. Ha a földesúr eladja a földet, a bérlők automatikusan az új földesúr jobbágyai lesznek. A peon-rendszer még csak nem is jobbágyi viszonyt, hanem olyan adórabszolgaságot jelent, amiről Marx mint a rabszolgaság burkolt formájáról emlékezik meg. Sandino maroknyi csapata sok győzelmet aratott és futásra kényszerítette a Diaz segítségére érkezett amerikai tengerészgyalogosokat is. Diaz helyzete az amerikai segítség ellenére is reménytelen volt, és a két rivalizáló párt képviselői 1928-ban békét kötöttek, Diaz lemondott, Moncada tábornokot az ország elnökévé választották, de az amerikai csapatok továbbra is az országban maradtak. Moncada fegyverletételre szólította fel Sandinot is, aki azonban válaszában közölte, hogy addig folytatja a harcot, amíg egyetlen amerikai katona is tartózkodik az országban ... „inkább lázadóként halok meg, mintsem rabszolgaként éljek ...“ A szabadságharcosok 514 csatát vívtak az amerikai megszállókkal, és hiába vetett be a túlerő nehéz tüzérséget és bombázó repülőgépeket, a hazafiak helytálltak és győztek. Amikor Franklin D. Roosevel- tet választották az USA elnökévé, a latin-amerikai országok viszonylatában alkalmazni kezdték a jószomszédság taktikáját, és Nicaraguából is visszavonták az amerikai csapatokat. Ekkor Sandino is hajlandó volt letenni a fegyvert, a kormány pedig szavatolta a szabadság- harcosok sérthetetlenségét. Azonban 1932-ben Anastasio Somozát, a későbbi véres kezű diktátort nevezték ki a Nemzeti Gárda főparancsnokává. Somoza nem ismerte el a kormány és Sandino megállapodásának érvényességét. Ezért Sandino 1934. február 21-én felkereste a köztársasági elnököt, és panaszt emelt. Amikor két társa kíséretében távozott a palotából, a Nemzeti Gárda tagjai Somoza parancsára elfogták a szabadcsapat három vezetőjét és megölték. Ezt követően megrohanták az immár fegyvertelen harcosok táborát, és borzalmas vérfürdőt rendeztek, amelynek 300 férfi, asz- szony és gyermek esett áldozatul. w Akadtak hősök Nicaraguában ... Mindez történelem, ami szomorú, de dicsőséges. A jelen azonban csak szomorú. A földterület 85 százaléka 25 család latifundiuma. Az ország területének 12 százaléka áll mező- gazdasági művelés alatt és a terület 52 százaléka őserdő. Az, hogy ilyen csekély a mezőgazdaságilag hasznosított terület, a már említett társadalompolitikai tényezőkön kívül bizonyos mértékig az alacsony népsűrűség következménye. Ugyanis a magas népsűrűség a társadalmat arra kényszeríti, hogy minden lehstő földtartalékot kihasználjon. A népsűrűség befolyásolhatja a mezőgazdaságilag megművelt terület nagyságát, és mint feszítőerő arra kényszeríthet, hogy minél nagyobb terület kerüljön művelésbe. De — és ezt hangsúlyozni kell! — a művelésbevonás mértékét és irányát egyrészt a felhasználható terület nagysága és á természet gátló tényezői, másrészt a technikai feltételek, az Illető társadalom termelőerőinek fejlettsége határozza meg. A mezőgazdaságból ered a nemzeti jövedelem 40 százaléka, az ipar részaránya csupán 25 százalékos. Az ipari fejlődést gátolják a nagybirtokosok, gátolja a külföldi tőke, amely nem akarja, hogy az országban megerősödjön az osztályharcok élcsapata, az ipari proletariátus. A Somoza-család sokfejű piócaként szívja magához a javakat, az amerikai és kanadai tőke ellenőrzése alatt állő bányákban (arany, ezüst, kősó, réz) embertelen körülmények között, éhbérért dolgoznak a bennszülött munkások. A csecsemőhalandóság 55 százalék, négy-ötezer lakosra jut egy orvos és a legelterjedtebb népbetegség a tüdőbaj, a malária és a vérbaj. A népjólét kiapadhatatlan forrása lehetne a faipar, hiszen a trópusi fa — különlegesen jó tulajdonságai, egyenletes és finom textúrája, valamint színe és keménysége miatt — rendkívül keresett cikk a világpiacon. A nicaraguai őserdőkben viszont rablógazdálkodással pusztítják az állományt, az ország faipara jelentéktelen, mert az amerikai monopoltőke nem engedi meg, hogy tervszerűen fejlődjön, és potenciális konkurrenciát jelentsen az amerikai és a kanadai faipar számára. A nép szenved, nyomorog, de közben eszmél és reménykedik. Elsősorban a Nicaraguai Szocialista Párt harcol az antiim- perialista és demokratikus, forradalmi erők egységéért, a dolgozók jogaiért, az oligarchia uralmának megdöntéséért. 1967- ben a párt vezetésével alakult meg a falvak leghaladóbb elemeit tömörítő Nicaraguai Parasztok és Mezőgazdasági Munkások Szövetsége, amely a paraszti önvédelmet szervezi. 1962-ben újjászületett a hegyekben a partizánmozgalom is, amely a Nemzeti Felszabadítási Front vezetésével küzd a külföldi és belföldi népelnyomó, nagybirtokos és burzsoá reakció ellen. Természetesen figyelembe kell venni, hogy nehéz a tömegeket egy előrelendítő egységbe szervezni az olyan országban, mint Nicaragua, ahol a népsűrűség aránya négyzet- kilométerenként 11 fő, ahol meszticek, indiánok, spanyol származású kreolok, angolul beszélő nyugat-indiai négerek, mulattok és zambok (indiánnéger keverék) többnyire visz- szahúzó faji, vallási előítéleteit, szokásait, törzsi egoizmusát kell semlegesíteni és meg kell teremteni azt a közös eszmei nyelvet, amit származásra való tekintet nélkül mindenki megért és megtanulja, mit Jelent a haladás, a függetlenség, a szabadság! Nicarao törzsfőnök és társai példáját Sandino, a munkás és szabadcsapata követte ... akadtak hősök Nicaraguában! A hegyekben ma ismét hazafiak fogják a fegyvert, az illegális találkozókon kommunista munkások és parasztok tervezik a jövőt... akadnak hősök Nicaraguában! Negyedszázad távlatából Az Egészségügyi Világszervezet az ENSZ legnépesebb szakosított szervezete: tagja n világ valamennyi állama. Alapokmánya több mint 25 évvel ezelőtt, 1948. április 7-én lépett érvénybe. Ezt a napot nyilvánította később a WHO „egészségügyi világnap"-pá emlékeztetőül megalakulására. De ez nem csupán formális évforduló, hanem a WHO a megemlékezés dokumentálására évről évre egy-egy nemzetközi téren is sürgető, időszerű, konkrét egészségügyi problémát jelöl ki és valamennyi tagország kormányzatát felhívja, hogy a kijelölt témát széleskörűen népszerűsítve, tegyenek meg mindent, hogy a lakosság figyelme a preventív egészségvédelem céljából maradéktalanul a konkrét témára irányuljon. Ez a cél a hatvanas évek folyamán mind sikeresebbé vált, s az utóbbi években az egész földkerekség, az egész emberiség figyelme a WHO által évről évre az Egészségügyi Világnap alkalmából kijelölt egészségügyi témára valóban ráirányult. Az Egészségügyi Világszervezet munkája két főcsoportra osztható, egyrészt olyan tevékenységre, amely világméretben jelentkezik, s így csak nemzetközi összefogással oldható meg, másrészt olyan hatáskörre, amely — főleg az elmaradott országokban — konkrét segítségnyújtásra irányul. Az Egészségügyi Világnap témakijelölése lényegében az első csoportba tartozó tevékenységhez kapcsolódik, amelynek feladatai között szerepel a huszadik század jellemző betegségeivel szembeni preventív egészségvédelem, megelőzésük, gyógyításuk kutatása. Egy évtized programjai Ha visszapergetjük az elmúlt évtized világnapi témáit, meglátjuk, hogy mennyire időszerűek és közérdekűek voltak mindenkor. Az 1965. évi világnap témája a himlő elleni védekezés volt, 1966-ban „Ember és a városa“ címmel az urbanizációs kérdések, 1967-ben az „Egészségügyi dolgozók munkája és megbecsülése“ témakör került napirendre. 1968-ban a WHO — 20 éves fennállását ünnepelve — „A holnap egészsége“ témát jelölte ki. Az 1969. évi téma „Egészség, munka, ter-» melékenység“ jelszóval a munkaegészségügy problémáira, a termelő ember környezeti ártalmaira igyekezett a figyelmet ráirányítani. 1970-ben a nagy méreteket öltő rákos megbetegedések megelőzési lehetőségei „A rendszeres rákszűrés életet ment“ jelszóval, 1971-ben pedig az ugyancsak népbetegség számba menő diabetes elleni védekezés „A cukorbajos is teljes értékű ember“ jelszóval szerepelt az Egészségügyi Világnap témájaként. Az 1972. évi téma jelszava volt: „A szíved az egészséged!“. A legsúlyosabb civilizációs ártalom, valamennyi civilizált állam mortalitási statisztikáiban immár vezető helyen szereplő szív- és keringésszervi megbetegedések, illetve ezek megelőzése természetesen még napjainkban Is napirenden van függetlenül attól, hogy azóta a WHO az 1973-as és 1974 es években újabb témákkal jelentkezett. Az elmúlt év világnapi jelszava így hangzott: „Az egészség otthon, a családban kezdődik! És ezzel eljutottunk napjainkhoz. Az 1974-es év jelszava: „Jobb táplálkozás — egészségesebb világ!“ Üzenet az emberiséghez Minden évben április 7-én a WHO vezérigazgatója üzenetet intéz a tagországok kormányzataihoz, illetve a tagországok kormányai útján az egész emberiséghez. Az üzenet célja, hogy rámutasson a kijelölt világnapi téma — lényegében az egész emberiséget foglalkoztató egészségügyi probléma — jelentőségére, az emberiség figyelmét ráirányítsa „az év legfontosabb egészségügyi feladatára“, és sürgesse az összefogást, az erőfeszítések egybehangolását a megoldás érdekében. Az Idei világnapi téma is a földkerekség minden emberét valamilyen formában közelről érinti. Hogy ez mennyire így van, az Egészségügyi Világ- szervezet új vezérigazgatójának, dr. H. Mahlernek az üzenetéből idézett néhány.sor is igazolja. „A világ gazdag, de nem használja jól fel a keze ügyében levő javakat. Százmilliók élnek krónikus éhezés és rosz- szul tápláltság árnyékában, míg mások túl sokat esznek és ilyen értelemben táplálkoznak egészségtelenül. A trópusokon és szubtrópusokon súlyos fehérjeszegény táplálkozás kb. 11 millió gyermeket érint, közepesen fehérjeszegény táplálkozás pedig 76 milliót. A rosszul tápláltság elleni harcot felvilágosítással kell kezdeni és az párosuljon megfelelő mezőgazdasági és élelmezési politikával, valamint egészségügyi intézkedésekkel. Reméljük — fejeződik be az üzenet —, hogy az „egészség- ügyi világnap“ serkenteni fogja a hiánybetegségek, de egyszersmind a luxusbetegségek elleni tevékenységet és szélesebb megértéssel fog találkozni. Jobb táplálkozás kell az egészségesebb világhoz.“ Az 1974-es téma a következő 7 fejezetet foglalja magába: a szoptatás fontossága; egészségtelen táplálkozási szokások; élelmezési probléma Indiában; a fehérje-probléma és megoldási módja; csecsemők és kisdedek táplálása; elhízás és keringésszervi betegségek; táplálkozás és a család egészsége. Az üzenet szövegéből és a fejezetekből is látható, hogy a WHO nagy figyelmet fordít az elmaradott és fejlődő országok nehézségeire, köztük elsősorban India gondjaira, ahol talán a legnagyobb az élelmezési válság. Ugyanígy kiemelhető a WHO programjából a világszerte jelentkező fehérje (elsősorban állati eredetű fehérje) hiánya is. A világnapi program tehát általában messzemenően figyelembe veszi a civilizációit és az elmaradott országokat. Természetesen az Egészség- ügyi Világnap megünneplésének nem szabad csupán egy nap (április 7.) programjára szorítkoznia, hanem lényegében ki kell terjednie egész áprilisra, sőt az a helyes, ha éves feladatnak is minősül. A WHO minden tagországa igyekszik az országszerte szükségessé váló társadalomszerte megnyilvánuló operatív munkát széleskörűen megszervezni, s a sikerhez szükséges központi intézkedéseket megtenni. A telekommunikációs szervek: az országos sajtó, a helyi rádióadók és a tv rendkívül sokat tehetnek a téma népszerűsítése érdekében. Éljenek is e lehetőségeikkel: az egészségesebb emberek, az egészségesebb világ érdekében! Dr. MÉRŐ ÉVA (pgy) kép 1927-ből: a hazafiak tüzelnek aa amerikai katonai repülőgépekre TEXT1LGY ÁRBAN Alexy jelvétele
