Új Szó, 1974. április (27. évfolyam, 77-101. szám)
1974-04-22 / 94. szám, hétfő
BEFEJEZŰBUTT a CSEHSZLOVÁK NOSZOVETSEG ORSZÁGOS KONGRESSZUSA Gustáv Husák elvtárs beszéde /Folytatás az 1. oldalról} Az új szocialista társadalmi rend keretében vált a történelemben első ízben lehetővé, hogy megoldjuk a nők egyenjogú helyzetét a termelésben, a társadalomban, a politikai és a közéletben, hogy egyenlő feltételeket teremtsünk a női munka számára, s ugyanakkor megteremtsük a feltételeket a családban, az új nemzedék nevelésében nélkülözhetetlen feladataik teljesítése számára is. Ezért értékeljük olyan nagyra a mi kommunista értelmezésünkben a nőmozgalmat. Ama küzdelem részének tartjuk, amit a dolgozó ember új helyzetéért vívunk, s ennek keretében a nők új egyenjogú helyzetéért, valamennyi társadalmi funkciójuk feltételeinek kialakításáért. Dokumentumaikban önök is hangsúlyozzák, hogy a szocialista Csehszlovákiában ezen a téren figyelemre méltó eredményeket értünk el. Az utóbbi években számos olyan intézkedést fogadtunk el, amelyek hivatottak elősegíteni, hogy még jobb feltételeket alakítsunk ki a nők számára a munkahelyeken, a családban, valamint elkötelezett politikai és közéleti tevékenységük érdekében. Ezekkel a kérdésekkel állandóan foglalkozunk. A jó eredmények mellett akad még néhány fogyatékosság is. A nőkkel és társadalmi funkciójukkal kapcsolatban a mai napig is létezik bizonyos konzervativizmus, a nők közéleti elkötelezettségével szemben megnyilvánuló előítélet stb. A CSKP XIV. kongresszusa programjának pozitív teljesítése mellett számos további szakaszon is — mint pl. a tudomány, az új termelési módszerek bevezetése, az új munkaszervezés, de az emberek politikai megközelítése is — különféle olyan konzervatív magatartásformákkal, elavult nézetekkel kell megküzdenünk, amelyek még a burzsoá társadalom maradványai, vagy a szocializmus építésének első éveiből származnak, amikor még nem rendelkeztünk elegendő tapasztalattal. A nők maximális elkötelezettségét célzó igyekezetnek mélyreható értelme is van. Abból a marxi gondolatból indul ki, hogy a néptömegek a történelem alakitó tényezői. Ezért a szocialista társadalom a legnagyobb hangsúlyt helyezi arra, hogy a munkások, a parasztok, az értelmiségi és a többi rétegek részt vegyenek a politika alkotásában és megvalósításában, a gazdasági életben és a társadalmi élet valamennyi egyéb szakaszán kifejtett tevékenységben. Marxista—leninista tanainkból eredő egyenes követelmény, hogy a nők a lebetű legnagyobb mértékben vegyenek részt mindenben, amit a szocialista államban alkotunk, gyakorlatilag meg- valósftnnk és a jövőben tervezünk. Meggyőződésünk — folytatta Hii- sák elvtárs —, hogy az önök kongresszusa is további Impulzus lesz nemcsak a nők, nemcsak a Csehszlovák Nőszövetség, hanem kommunista pártunk és az olyan társadalmi szervezeteink, mint a szakszervezetek és az ifjúsági szervezet, valamint állami szerveink számára is, hogy ismét elgondolkodjanak e kérdésekről, s indítványaikkal meggyorsítsák a különféle helyeken még előfrodu- 16 fogyatékosságok felszámolását. Ebben látjuk a Csehszlovák Nőszövetség létének logikáját is, s ezt hangsúlyozza a jelenlegi kongresszus jelentőségét. A nőmozgalom a jelenlegi feltételeknek megfelelő szervezeti foripát kap. Kongresszusukon gyakran emlegették a világban folyó békeharcot. A békés élet további boldog és nyugodt fejlődésünk nélkülözhetetlen feltétele. Az elmúlt napokban fejeződött be Varsóban a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülése, melyen a ml küldöttségünk is részt vett. A kommunista ás munkáspártok képviselőinek ez az ülése Ismét Igazolta, hogy szükség van szocialista országaink szilárd egységére, szilárd szolidaritására és kölcsönös együttműködésére szocialista közösségünk fejlesztésében, valamint kezdeményezésére és eltökélt küzdelmére a feszültség további enyhülése, a különböző társadalmi rendszerű államok kapcsolatainak békés megoldása érdekében. A Szovjetunió vezette szocialista országok érdeme, hogy a közelmúltban jé utat találtak, és remélhető, hogy Európai népei és a mi népeink is a jövőben megteremtik a békés fejlődés feltételeit. Természetesen akad még néhány probléma, amit fokozatosan, békés eszközökkel meg kell uldani. M*indenekelőtt azonban rendíthetetlenül és eltökélten kell elmélyíteni és megszilárdítani azt az irányzatot, amely a nemzetközi feszültség enyhítésére, a problémák békás megoldására törekszik, hogy a jelenlegi és a jövő nemzedékeknek is szavatolhassuk a békés, a háborútól mentes életet. Ez a varsói tanácskozás legfőbb eredménye. Népeink, asz- szonyaink és családjaink úgy tekinthetnek az elkövetkező évekbe, hogy még nagyobb remény van a nemzetközi kérdések békés megoldására. Ez nem ast jelenti, hogy esen a területen minden problémát megoldottak. A békéért Folytatott harc is küzdelem. Bonyolult út akadályokkal és ellenfelekkel. De az uralkodó tendencii a nemzetközi fesxültség enyhülésének a tendenciája. Ezzel kapcsolatban értékeljük azoknak a nőknek a jelentős erőfeszítéseit, akik itt a hazánkban és a nemzetközi fórumokon is támogatják a békés törekvéseket, s küzdenek a háború és az agresz- szió ellen. Husák elvtárs ezt követően foglalkozott népgazdaságunk eredményes fejlődésével, a nép emelkedő életszínvonalával, valamint az oktatásügyben, a kultúrában és a további szakaszokon elért eredményekkel. Ezekben a napokban emlékeztünk meg a CSKP KB áprilisi ülésének 5. évfordulójáról, arról az ülésről, amely új irányt választott. Az elmúlt évek alatt a fegyelmezett kommunisták százezrei, a munkások, a parasztok, az értelmiség milliói és a nők milliói érdeme révén jelentős pozitív eredményeket sikerült elérni. Mindez azoknak köszönhető, akik támogatták a CSKP-nak ezt a politikáját, tevőlegesen hozzájárultak a válság felszámolásához, a viszonyok stabilizálódásához és a szocialista Csehszlovákia további fejlődéséhez. Az emberek milliói a mindennapi életben győződhettek meg arról, hogy amit pártunk központi bizottsága és állami szerveink mondanak, az igaz, hogy nem csapják be a népet, nem misztifikálunk, hogy nyíltan beszélünk a problémákról és a táviatokról. A mi pártunk politikája a dolgozó nép becsületes, igazságos megközelítésének a politikája, a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, dolgozóink érdekeinek becsületes védelme. Exért sxerezte meg a dolgozók minden rétegének bizalmát és támogatását. Husák eivtárs ezt követően válaszolt néhány elvtársnő kérdésére, akik megkérték, fejtse ki álláspontját a pénzreformról, az élelmiszerek és az iparcikkek általános drágulásáról terjesztett rémhírekkel kapcsolatban. E kérdésekre kijelentette: — E rémhírekből egyetlen szó sem igaz, alaptalan képzelgések. — Ma konszolidált állam vagyunk — hangsúlyozta Hnsájg. elvtárs —, szilárd népgazdasággal és jó életszínvonallal. Arra törekszünk, hogy megszilárdítsuk a szociális és a jogbiztonságot és szavatoljuk a nép perspektíváját. Örvendünk annak, hogy a fiatal nemzedék jó, sőt jobb körülmények között kezdi az életet, s mindent elkövetünk azért, hogy a jövő nemzedéknek még jobb élete legyen. Ha jobban akarunk élni, jobban kell dolgozni, és következetesen fel kell számolni a napi életből eredő fogyatékosságokat. Pénteken részt vettem — mondotta a továbbiakban a CSKP KB főtitkára — a brnói közszükségleti árumintavásár megnyitásán. A vásáron az egyes vállalatok mutatják be gyártmányaikat. Sok jó dolog van ott, de vannak olyanok Is, amiket vállalatainknak még javítaniuk keli. Példaként említem a gyermekruházati cikkeket és a gyermekcipőket. Nem mondható, hogy a csehszlovák ipar képtelen lenne ezeket megfelelő minőségben és választékban gyártani, de idejekorán meg kell oldani ezeket a kérdéseket, úgy, ahogy azt a CSKP Elnöksége és a szövetségi kormány is meghagyta. Elegendő erőnk és megfelelő belső feltételeink vannak ahhoz, hogy tovább folytatódjék a progresszív fejlődés, ás a dolgozó ember biztonságát teljes mértékben szavatoljuk. Husák elvtárs beszéde befejező részében köszönetét mondott a nőmozgalomnak azért a nagyon aktív munkáért, amivel az utóbbi években hozzájárult ahhoz a küzdelemhez, amit pártunknak a társadalmi fejlődés minden területén folytatnia kell. — Ezt a munkájukat nagyra értékeljük — hangsúlyozta a CSKP KB főtitkára —, s a CSKP Központi Bizottsága és a szövetségi kormány nevében is biztosítani akarom önöket, hogy továbbra is támogatni fogjuk ezt az igyekezetüket, értékeljük asszonyaink munkáját, megadjuk a tiszteletet, s egyre jobb feltételeket alakítunk ki a dolgozó nők és az anyák számára, hogy teljesíthessék mindazokat a feladatokat, amelyek társadalmunkban a nőkre hárulnak. Az a kívánságunk, hogy e kongresszus erősítse meg meggyőződésüket és bizalmukat Csehszlovákia Kommunista Pártja és a csehszlovák állam politikájában, hogy bizonyosak legyenek abban, hogy jó, helyes és értelmes úton haladunk, s ezt a bizonyosságot terjesszék környezetükben is. Ez a bizonyosság segít abban, hogy egész népünket a boldogabb élet felé vezessük. Az izraeli hadsereg provokációi Damaszkusz — A szíriai katonai szóvivő bejelentése szerint az izraeli hadsereg szombaton is folytatta provokációit a Golan-feansíkon. Az izraeliek a kora reggeli órákban tüzet nyitottak, majd harckocsijaikat is bevetették. A szíriai alakulatok a támadást visszaverték. A pénteki összetűzés során az izraeli légierő 17 repülőgépet vesztett. Az ENSZ-megfi- gyelők jelentései megerősítik, hogy az izraeli egységek meg akarják szilárdítani hadállásaikat a törvényellenesen meg* szállt Hermon-hegyen, hogy innen tüzet nyithassanak a szíriai és a libanoni területre is. Az összecsapások a Hermau- hegy környékén vasárnap i$ folytatódtak. Az izraeli csapatok tegnap tüzet nyitottak Se- baa libanoni határmenti falura. Több személy életét vesztette és jelentős anyagi kár keletkezett. Az izraeli repülőgépek két ízben megsértették Libanon légi terét. MARTIN DZÚR hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter ma NikoJa Ljubicsics hadseregtábornok, a jugoszláv nemzetvédelmi szövetségi titkár meghívására ötnapos hivatalos baráti látogatásra Jugoszláviába érkezik. HATVANHÉT ÉVES korában elhunyt Mohammed Ajub Khan marsall, volt pakisztáni elnök. Az 1958. évi katonai fordulat után került hatalomra, megreformálta a választási rendszert és a pakisztáni gazdaság fejlesztésére törekedett. Az 1969. évi zavargások után mondott le. BUKARESTBEN tanácskozott a gazdasági és tudományosműszaki együttműködéssel foglalkozó román—csehszlovák kormányközi bizottság a két ország tudományos-kutatói együttműködéséről. MOSZKVÁBAN bejelentették, hogy Karjalainen finn külügyminiszter április végén rövid látogatást tesz a Szovjetunióban. AZ INTERPARLAMENTÁRIS UNIŰ Bukarestben megtartott ülésének résztvevői határozatot fogadtak el, amely a lázas fegyverkezés beszüntetésére szólít fel. A több mint 60 ország képviselői a faji megkülönböztetés kiküszöbölésének kérdéséi is megvitatták. Nemzeteink és nemzetiségeink közös érdekeinek szolgálatában /Folytatás az 1. oldalról) 521 helyi szervezetében, ami azt jelenti, hogy a hazánkban élő magyar nemzetiségű lakosok több mint tíz százaléka tagja a szövetségnek. Ezt követően hiteles képet kaptunk a szövetség sokrétű és eredményekben gazdag kulturális, népművelői munkájáról, a különböző országos és helyi jellegű események jó színvonaláról és népszerűségéről. E sikerek eléréséhez hozzájárult az is, hogy nagyon jó a CSEMADOK és az állami népművelési szervek közötti együttműködés. E sokrétű munka eredményeképpen a szövetség jelentős érdemeket szerzett a magyar nemzetiségű dolgozók ideológiai és kulturális nevelésében. Lőrincz elvtárs a továbbiakban a történelmi múltról beszélt: — Őseink elkövetett hibáit nem kendőzzük el, de a felelősséget sem vállalhatjuk érte, hiszen az elnyomó, volt uralkodó osztálytól szocialista társadalmi rendszerünk elhatárolta magát, elítélte kizsákmányoló, elnemzetlenítő politikáját. A volt uralkodó osztály elhibázott, népellenes politikáját leleplezni mindkét részről kötelességünk, okulásul, hogy ne tévedjünk az ő útjukra, mert az csak nemzeteink pusztulásához vezetne. Viszont meg kell ismernünk közös, haladó hagyományainkat is, hiszen erre épül békés együttélésünk. Közös harcaink eredménye a mai magas színvonalú gazdasági, politikai és kulturális életünk. Néhány tanulságos történelmi esemény, s a polgári Csehszlovákiában lezajlott baloldali politikai és szociális harcok felelevenítése után Lőrincz elvtárs a következő gondolatokkal fejezte be beszédét: — Megalakulásunknál a proletár internacionalizmus elvét hirdettük meg, mely egymás megismerését, megbecsülését jelenti. Az alakuló közgyűlésen nemzeti kultúránk hagyományainak ápolását is célul tűztük ki. Szeretném újra leszögezni, hogy a nemzeti kultúra, a nemzeti tudat nincs ellentétben a proletár nemzetköziség eszméivel. Ellenkezőleg, gazdagítja, teljessé teszi az internacionalizmust. A proletár nemzetköziséget nem szabad a talajtalan, a gyökértelen koz- mopolitizmussal összetéveszteni. Tények, adatok bizonyítják, hogy megalakulásunk őta igyekeztünk becsületesen teljesíteni az alakuló közgyűlésen tett fogadalmunkat. A CSKP XIV. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa behatóan foglalkozott a kultúra, a nemzetiségi kérdés soron levő feladataival. Ezek természetesen szervezetünk számára is irányt szabtak, igyekszünk ezeket a feladatokat a saját munkaterületünkön minél jobban teljesíteni. — A CSEMADOK nem élt és nem él légüres térben. Az élet különféle politikai és közéleti sodrása uein kerülte el « mi szervezetünket sem hazánk válságos időszakában. Kiindulva a pártunk központi bizottsága által megfogalmazott és elfogadott Tanulságokból, mi is alaposan elemeztük szervetünknek a válságos időszakban kifejtett tevékenységét. Elitéltük a szélsőséges megnyilvánulásokat és megállapítottuk, hogy szervezetünk akkor végzett eredményes munkát, amikor becsülettel követte pártunk irányvonalát ás teljes mértékben elismerte vezető szerepét. Ez tanulságul szolgál az elkövetkező évek munkájához is. A nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszéd után Miroslav Válek elvtárs emelkedett szólásra, aki a párt- és az állami szervek, valamint saját maga nevében köszöntötte a jubiláló CSEMADOK-ot, majd a következő szavakkal folytatta: — Erre a jubileumra akkor kerül sor, amikor népünk — tekintet nélkül nemzetiségi hovatartozására — legújabb- kori történelmünk egyik legjelentősebb eseményének, a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójának a méltó megünneplésére készül. Nemzeteink és nemzetiségeink közös törté, nelmében talán nincs is jobb példa haladó hagyományunkra a közös antifasiszta harcnál és különösen a Szlovák Nemzeti Felkelésnél, amelyben a szlovák nép fegyverrel a kezében lépett föl a fasizmus ellen és tudtára adta az egész világnak, milyen úton akar tovább haladni és hogyan képzeli el a jövőjét. A Szlovák Nemzeti Felkelés nemcsak kimondottan internacionalista jellegű nagy antifasiszta népmegmozdulás volt, hanem egyúttal bebizo nyitotta nemzeteink és nemzetiségeink testvéri egységét, és akaratát, hogy együtt, közösen építsük jövőnket. A közös út helyességéről kifejezően beszélnek azok az eredmények, amelyeket hazánkban a fejlett szocialista társadalom építése során elértünk. Válek elvtárs ezután arról beszélt, hogy a párt- és az állami szervek gondoskodnak a nemzetiségi kultúra, az oktatásügy, valamint a népművelés támogatásáról és fejlesztéséről. A magyar nemzetiségű lakosok hazánk egyenjogú polgárai. Vannak Iskoláik, kulturális és más intézményeik, melyek a munkafeladatok teljesítésére, a pártunk iránti odaadásra, <i proletár nemzetköziségre és a szocialista hazafiságra nevelik őket. — Az Önök szövetsége — folytatta Válek elvtárs — negyedszázados kultúrpolitikai és nevelő tevékenységével nagymértékben hozzájárult társadalmunk jelentős kultúrpolitikai feladatainak sikeres megoldásához, valamint a magyar nemzetiségű polgárok műveltségi szintjének az emeléséhez. A CSEMADOK munkájával elnyerte párt- és állami szerveink magas fokú elismerését, s jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy magyar nemzetiségű polgáraink korszerű emberekké fejlődtek, akiknek saját kultúrájuk van. E kultúra egyre inkább a szocialista csehszlovák kultúra szerves részévé válik. Válek elvtárs ezután a művelődésügy érdemes dolgozója kitüntetést adományozta Varga Bélának, Varga Jánosnak, Ra- dos Pálnak, Schultz György mérnöknek. Major Ágostonnak. Őszi Lászlónknak, Pintér Ferencnek és Fél Miklósnak. A művelődésügy példás dolgozója kitüntetést Ozswald Árpád é« Csák István kapták. A kitüntetések átadása ulám olvasták fel az SZLKP KB Titkárságának, és Peter Colotké- nak, az SZSZK miniszterelnökének üdvözlő levelét. Ezt követően Varga Béla bejelentette, hogy jubileumi emlékérmet adományoznak párt- és állami szerveink vezető képviselőinek, számos tömegszerve- zetnek, intézménynek, valamint a legaktívabb CSEMADOK-ta- goknak s csoportoknak. Az emlékérmek átadását üdvözlő beszédek követték, melyek során különböző országos kulturális intézmények képviselői köszöntötték a jubiláló szövetséget. Az ünnepi gyűlés résztvevői ezután jóváhagyták a CSKP KB-nak és az SZLKP KB-nak, valamint a köztársasági elnöknek küldendő üdvözlő levél szövegét. A levél biztosítja vezető párt- és állami szerveink képviselőit, hogy a CSEMADOK tagjai a jövőben még nagyobb mértékben kiveszik részüket az időszerű kultúrpolitikai feladatok sikeres megoldásából. Az ünnepi gyűlés az Internacionálé hangjaival ért véget. A jubileumi gyűlést színvonalas kultúrműsor követte, amelyben fellépett a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, továbbá Dráfi Mátyás, Vlado Durdik, Juth Arnold, a dunaszerdahelyi Fókusz Irodalmi Színpad, Kopasz Csilla, Mits Klára és Ján Szalay. —y—t ÚJ SZÓ 1974. IV. 22.